Új Szó, 2019. május (72. évfolyam, 101-125. szám)

2019-05-09 / 106. szám

4 I RÉGIÓ 2019. május 9.1 www.ujszo.com Dunaszerdahelyen üléseztek a járás polgármesterei Jozef Viskupié Dunaszerdahelyen találkozón a járás polgármestereivel (Képarchívum) SOMOGYI KATALIN Jozef Viskupié, a megye elnökének meghívására Dunaszerdahelyen tanácskoztak hátfőn a járás polgármesterei. A megbeszélást kát fő tárna uralta: az infrastruktúra ás a csatornázás. DUNASZERDAHELY Jozef Viskupic elmondta, hogy a megye a múlt évben közel 1,3 mil­lió eurót fordított az utak felújítá­sára, illetve karbantartására. Ebből több mint 1 millió euró jutott az Al­istól és Nyárasd közti útra. Idén az infrastruktúra felújítására szánt összeg megközelíti a 4 millió eurót, amiből ismét több mint 1 millió eu­rót az említett Alistál-Nyárasd út­szakaszra fordítanak. 250 000 eurót szánnak a dunaszerdahelyi Nagya­­bonyi út, Czibók utca és Kertész ut­ca körforgalmának a megépítésére és több mint 2,5 millió eurót szán a megye a légi, 572-es másodrendű út felújítására. Észak-dáli elkerülő Viskupic közölte: tisztában van azzal, hogy a járás legnagyobb gondja a teherforgalom intenzitása a másodrendű utakon. „Azáltal, hogy a kamionos sofőrök ezeket ré­szesítik előnyben a fizetős elsőrendű utak helyett, a helyzet több településen lassan tarthatat­lanná vált, romlott az utak állapota és a lakosok életminősége is. Ezért nem kizárt az sem, hogy bizonyos másodrendű utak is fizetőssé vál­nak a teherforgalom számára. Ami hiányzik, az a megye északi és déli részének - vagyis Galánta és Du­­naszerdahely - lakott területet elke­rülő elsőrendű úttal való összekö­tése” - mondta Viskupic. Túlterhelt utak A jelenlévő polgármesterek kö­zül Holényi Gergő, Nagymegyer polgármestere a 63-as út nagy­megyeri szakaszának katasztrofális állapotára és az illegális szemétle­­rakatokra hívta fel a figyelmet, és csatlakozott Kulacs László medvei és Miklós Ferenc szapi polgármes­terek felhívásához, akik a kerék­párutak fontosságát hangsúlyozták. Polák László ekecsi polgármester a legégetőbb problémának az inf­rastruktúra hiányát tartja. „Órán­ként negyven kamion halad át a fa­lun. Ez egyszerűen tarthatatlan helyzet”- mondta a polgármester, aki megyei képviselő is. Csiba Jar­­mila, Pozsonyeperjes polgármeste­re is az elviselhetetlenné növeke­dett közúti forgalomról beszélt, és azt kérte, hogy a Galántát Duna­­szerdahellyel összekötő észak-déli út kerülje ki a települést. Csatornázási gondok „Gondot okoz a csatornázás is, ami valószínűleg több településen probléma, mert nagyon alacsony a rendelkezésre álló összeg” - je­gyezte meg Csiba Jarmila. Fenes Iván, megyei képviselő és Bős pol­gármestere is hozzászólt a csator­názási témához. „Nem biztos, hogy az a jó, ha el­készül a csatornázás. Bősön három évvel ezelőtt készült el a- 10 kilo­méteres rendszer, amely 1000 fel­használóval számolt, de a mai napig kevesebb, mint ötvenen csatlakoz­tak. Az ebből következő vesztesé­geket a város önkormányzata állja, ami 2018-ban 38000 euró volt. Az 5 százalékos kötelező önrész a beru­házásnál a mi esetünkben több mint félmillió euró volt, amit csak banki hitellel tudtunk fedezni, amit ter­mészetesen folyamatosan törlesz­­tünk” - magyarázta Fenes. Bacsó László nyárasdi polgár­­mester, megyei képviselő is hason­ló problémáról számolt be. „Nálunk közvetlen a befejezés előtt áll a csa­tornázás, de már most kijelenthe­tem, hogy nem fogjuk tudni teljesí­teni a feltételt, amely szerint öt éven belül a lakosság 85 százalékának csatlakoznia kell a csatornarend­szerre” - mondta Bacsó. Ő sem hagyta ki a Galántát Dunaszerda­­hellyel összekötő út fontosságát, amire Viskupic válasza a következő volt: „Még egy kis türelmet kérek. Nagy erőkkel dolgozunk a megol­dáson és bízom benne, hogy hama­rosan ez is meglesz.” Lemondott tisztségéről Nemesócsa polgármestere Parkolóházat építenének Szencen V. KRASZNICA MELITTA Egészségügyi okokra hivatkozva lemondott tisztségéről Magyarics Dezső, a komáromi járásbeli Nemesécsa független polgármestere. Az új választásokig Vélek Iván alpolgármester tölti be a posztot a polgármesteri jogok teljes körű gyakorláséval. NEMESÓCSA A képviselő-testület időközi vá­lasztás kiírását kérte a belügymi­nisztériumtól. Erre valószínűleg ősszel kerül sor. Magyarics Dezső a 2018 novem­berében zajlott önkormányzati vá­lasztáson a. szavazatok 56,8 száza­lékát megszerezve lett polgármes­ter, megelőzve a Híd színeiben in­dult regnáló polgármestert, Magya­rics Gusztávot (36,38%). A harma­dik helyen a független Szalay Zoltán végzett 6,30 százalékkal. „Hosszabb gyógykezelést igénylő betegségem miatt kénytelen voltam meghozni ezt a nehéz döntést - mondta lapunknak Magyarics De­zső. - Az elmúlt hónapokban több­ször kerültem betegállományba, emiatt a feladatok zöme már eddig is az alpolgármesterre hárult, akivel szinte napi kapcsolatban voltam, konzultáltunk a feladatokról. Ko­moly tervekkel indultam a választá­son, a polgárok többsége bizalmat is szavazott nekem, sajnálom, hogy így alakult.” Válek Iván, aki független­ként került a testületbe, az időközi választásokig irányítja a falut. Több választási cikluson keresztül volt már képviselő, van tehát önkor­mányzati tapasztalata. „A legfőbb probléma, hogy a ta­valyi évből mintegy 200 ezer euró tartozást,örököltünk’, ami rányom­ja a bélyegét a falu gazdálkodására - mutatott rá Válek Iván, aki teljes ál­lásban tölti be a tisztséget. Az al­polgármesteri teendőket munka mellett látta el. - A több nyertes pá­lyázat pozitívum, ugyanakkor mellé kell rakni az önrészt. Másrészt az is­kolai tornaterem vagy a kultúrház felújításánál olyan beruházásokat is el kellene végezni, amelyek nem ré­szei a pályázati projekteknek, tehát azokat a községnek saját magának kell finanszíroznia. Emiatt sajnos hitelfelvételre szorulunk, továbbá lényeges pénzügyi megszorítások­hoz kell folyamodnunk.” A polgármesteri teendőkkel fel­ruházott alpolgármester úgy véli, munkájában támaszkodhat a testület tagjaira. Arról szerinte még korai beszélni, hogy indul-e az időközi polgármester-választáson. Nemesócsán nem először kell ki­írni időközi választást. 15 éven belül ez már a harmadik eset. 2004-ben Komjáti László indoklás nélkül le­mondott tisztségéről, és az időközi választásig, öt hónapon át Magya­rics Dezső akkori alpolgármester állt a község élén. 2011 novemberében Komjáti László egy jogerős bírósági végzés miatt volt kénytelen megválni a pol­gármesteri széktől. A 2012-es időközi választáson Magyarics Gusztáv lett a polgár­­mester, akkor egyébként Válek Iván is indult a posztért. Magyarics Gusztáv a 2014-es választáson is bi­zalmat kapott a polgároktól, tavaly azonban megelőzte őt a most lekö­szönt Magyarics Dezső. BARTALOS ÉVA EE£Ei Parkolóházat építenének a Nap­fényes tavak városában a vasútál­lomás mellett. A város támogatás­ból finanszírozná az új parkolóhe­lyek kialakítását. A beruházás hasznos lehet nemcsak az ingá- ; zóknak, hanem a turistáknak is. A város honlapján olvasható tá­jékoztatás szerint folyamatban van a projekt előkészítése. A vasútál- j lomás és a Napfényes tavak déli bejárata között építenék fel a par­kolóházat. Ez gyűjtőparkolóként I szolgálna a vonattal utazóknak. A ; kétszintes P+R parkolóház máso- : dik emeletére tervezett parkoló- : helyekre a Vasút utcából lehet ; majd behajtani. A 45 új parkoló- ; helyet csak azok az ingázók hasz­nálhatnák, akik a parkolóházból : autóbusszal, vagy vonattal men- j nek tovább. A földszinti 39 par- ; kolóhelyet nyáron a Napfényes ta- j vak látogatóinak tartanák fenn. Ide csak a tavak területéről lehetne be­hajtani. A tavak felől további 15 parkolóhelyet terveznek. A terve­zett parkolóház egyszerűen bővít­hető, a jövőben 210 autó befoga­dására is alkalmas lehet. A város honlapján leszögezik, hogy az átépítés nem befolyásolná a parkolóház üzemelését. Vyszta­­vel Csaba, az önkormányzat szó­vivőjének helyettese lapunknak elmondta, hogy az Integrált Regi­onális Operatív Program (IROP) felhívására pályázna a város, hogy támogatást szerezzen a beruhá­zásra. „Májusban jelenhet meg a fel­hívás. A város előkészíti a projekt­hez szükséges anyagokat, hogy tá­mogatást igényelhessen” - foly­tatta Vysztavel. Már elkészült az építészeti tanulmány, megvan az elvi építési engedély és a megva­lósítási projektdokumentáció. Az önkormányzat azt tervezi, hogy jövőre elkezdődhet a parko­lóház első szakaszának építése.

Next

/
Thumbnails
Contents