Új Szó, 2019. május (72. évfolyam, 101-125. szám)
2019-05-07 / 105. szám
14| KULTÚRA 2019. május 7. | www.ujszo.com Forman és a Szöszi a Riviérán Cannes-ban startol Helena Trestíková és Jakub Hejna filmje az Oscar-díjas cseh rendezőről Milos Forman „visszatér" az idei cannes-i filmfesztiválra (Fotó: tasr/ap) RÖVIDEN A rendszerből törölve újabb sikere Liega/Budapest. Ujj Mészáros Károly X - A rendszerből törölve című, legutóbbi alkotása lett a közönség kedvence Belgiumban - adta hírül a Magyar Nemzeti Filmalap. Április 2. és 5. között 13. alkalommal rendezték meg Liege-ben a bűnügyi filmek nemzetközi fesztiválját, melyen 60 krimit, thrillert és bűnügyi filmet vetítettek. A Liza, a rókatündér alkotócsapatának új filmje, az X - A rendszerből törölve című szövevényes thriller főszereplője Balsai Móni, a további szerepekben Schmied Zoltán, Kulka János, Básti Juli, Szirtes Ági, Fekete Ernő, Kőszegi Ákos, Schneider Zoltán, Molnár Áron és Olasz Renátó látható. A különleges látványvilágú, erős hangulatú, fordulatokban gazdag thrillert tavaly mutatták be a magyar mozik, s mintegy 37 ezren váltottak rá jegyet. Á film nemzetközi premieije a varsói fesztiválon volt októberben, majd elnyerte a Braunschweigi Nemzetközi Filmfesztivál fődíját, és a legjobb forgatókönyv díját a Portugáliában. (kul) Mellszobrot kap Tóth Elemér és Mács József Hanva. Holnap két gömöri származású irodalmár mellszobrát leplezik le a Rimaszombatijárásban található Hanván. Tóth Elemér költő és szerkesztő, a falu szülötte tavaly, 78 éves korában hunyt el, Mács József író és szerkesztő a közeli Bátkában született, és 2017-ben, 86 évesen távozott az élők sorából. Mindketten Madách-díjasok voltak, és műveikben sokat foglalkoztak a hazai magyarság sorskérdéseivel. Az ünnepség a hanvai református templomban kezdődik 11 órakor, ezt követően leplezik le a mellszobrokat, amelyek Gömör első kulturális cukrászdája és kávézója udvarán állnak majd. Érdekesség, hogy a két szobor elkészítését nem egy intézmény vagy szervezet finanszírozta, hanem Juhász István vállalkozó, akinek fontos volt, hogy a Rimaszombati járás híres szülöttjeinek méltó emléket állítson. Az alkotók munkásságát Mezey Katalin költő, a Magyar Művészeti Akadémia irodalmi tagozatának elnöke méltatja, de beszédet mond többek közt Hencz Péter, Bátka község polgármestere is. Az ünnepi műsorban fellépnek: Balázs István előadóművész, Koncz Károly György előadóművész, Páko Mária és tanítványai, a hanvai vegyes kórus, Ferencz Veronika, Bartók Beáta énekművész és László Éva orgonaművész. Hanva eddig csak arról volt híres, hogy Tompa Mihály költő, református lelkész, Petőfi és Arany jó barátja 1852-től haláláig, 1868-ig itt élt. A faluban szobra, emléktáblája és síremléke mellett egy emlékszoba is várja a betérőt, aki ezentúl két másik fontos irodalmár emléke előtt is tiszteleghet. (juk) SZABÓ G. LÁSZLÓ Huszonnyolc évi kihagyás után ismét van cseh alkotás a cannes-i fesztivál főprogramjában. Helena Tfeitíková és Jakub Hejna dokumentumfilmje, a Forman vs. Forman a Cseh Televízió és a francia ARTE kulturális csatorna közös vállalkozása. A 2004 óta futó Cannes Classics szekcióban az egyetemes filmművészet restaurált gyöngyszemeit, filmtörténeti dokumentumokat és jeles alkotók portréit vetítik. Milos Forman 1968-ban vendégeskedett először a cannes-i mustrán. Jiri Menzel és Jan Némec mellett ő volt a fesztivál harmadik díjesélyes rendezője. Menzel a Szeszélyes nyárral, Némec az Ünnepségről és vendégekről, Forman pedig a Tűz van, babám! című alkotásával szerepelt a versenyben. Mindhárom alkotó reménykedett, hogy győzni fog. Megbízható forrásból ugyanis tudták: egyikük Aranypálmával tér majd haza, de a másik kettő előtt is megnyílik a világ kapuja. Truffaut, Godard és Lelouche, a francia új hullám vezéralakjai a Párizsban lázadó diákok iránti rokonszenvük jeléül azonban rögtön a nyitóceremónia után szétszabdalták a mozivásznat, és lefújták a fesztivált. A Csehszlovák Filmexport képviselői lélekben már a győzelemre készültek, Forman, Menzel és Némec pedig ott álltak elképedve - és búcsút vehettek Cannes-tól. Három évvel később Forman már az első amerikai filmjével versenyez. Az Elszakadás nagydíjat kap a fesztiválon. Versenyen kívül a Hairt is láthatta a cannes-i közönség, 2016-ban a Valmont, tavaly pedig a Tűz van, babám! felújított változatát. A Cannes Classics most újra meghajol a Száll a kakukk fészkére és az Amadeus Oscar-díjas rendezője előtt. Kétszeres ünnep ez a csehek számára: 1991 óta most szerepelnek újra a főprogramban, a Formánról készült rendhagyó portréfilmnek MOZIJEGY Szökés a szabadságba A németek fityiszt mutatnak a Disney-nek - akár így is össze lehetne foglalni, mi is a tanulsága A hőlégballonnak. Az 1979-es,NDK- beli menekülős sztoriból ugyanis készült már film, ám hiába szerepelt benne John Hurt, az amerikai Éjszakai átkelés nem volt valami jó mozi. Michael Herbig német rendező viszont nem úgy közelít a történethez, ahogy az akkori gyártó Disney tette, hanem egészen ügyesen mutatja be, milyenek voltak a hétköznapok az országban, ahol két család úgy döntött, hőlégballonnal próbál nyugatra szökni. Persze, ismerhetjük a történetet, tudhatjuk a végkifejletet, ám ettől függetlenül is piszok izgalmas az a 125 perc, amit A hőlégballon ad. Látjuk, ahogy sötét pincében épül a szerkentyű, miközben az óvodában a kisgyerek majdnem leleplezi, mit csinál otthon a papa. Pontosabban pedig ez lesz az első vetítése. A cseh közönség ugyanis még nem látta Trestíková és Hejna közös munkáját, amelyen két évig dolgoztak az alkotók. Pedig nincs benne egyetlen eredeti képsor sem. Formán már súlyos beteg volt 2017-ben. Nem akart szerepelni, kamera elé ülni. Connecticuti interjúról szó sem lehetett, de az alkotópárost ez sem tántorította el a portréfilm elkészítésétől. Jan Novak Formán-könyve és több más, már létező, ám kevésbé ismert forrás alapján állították össze filmjük anyagját. „Olyan archív felvételeket is megszereztünk, amelyeket még nem is nagyon láthatott a széles közönség. Például Forman 1968-as cannes-i nyilatkozatát, amikor a tengerparton, fürdőnadrágban beszél a szabadságról. Előkerültek a Tűz van, babám! forgatása közben készült felvételek is. Az utolsó pillanatban Svédországból is befutott egy félórás riportfilm, ami már bonuszként jött, de sikerült belekomponálni az anyagba” - mondja Helena Trestíková. A Formánnál készült dokumentumfilmek közül a két legjobbat cseh mondva: a diktatúra apró pillanatait tudja tökéletesen megfesteni Herbig, méghozzá olyan jól, hogy mi is rettegünk, vajon mikor nyit be a Stasi tisztje, aki maga is dilemmázó antihős (arról elmélkedik Thomas rendezők készítették. Az egyiket 1983-ban Véra Chytilová, a másikat két évvel később Jaromil Jires. Trestíková szerint ők voltak azok, akik a legmagvasabb gondolatokat tudták kihozni Formánból. Chytilová a Belga Televízió megbízásából készített riportfilmet rendezőtársával. O franciául, Forman angolul beszél a filmben, de ha megfeledkeznek magukról, önkéntelenül átállnak a cseh nyelvre. Arra a kérdésre például, hogy mi volt rád a legnagyobb hatással, Forman a következőt válaszolja: „Minden, minden úgy általában. Hogy aztán mi az a minden? Honnan tudja az ember, mi van rá a legnagyobb, a legerősebb hatással? Talán az, hogy milyen géneket hoz magával ebbe a világba. Az apja, az anyja hat rá a legjobban a géneken keresztül. Négy- és tízéves koromban nekem már olyan dolgokkal kellett foglalkoznom, amelyekkel általában sokkal később foglalkozik csak az ember. De a művészet is óriási hatással van egy a kamaszkorból éppen kinövő, érzékeny fiatalemberre. Eldöntheti, merre tovább. És nem ám csak a magas művészet! Elég egy Kretschmarin remek alakításában, hogy igazán lehetne hagyni menni azokat, akik azt hiszik, az NSZK- ban jobb életük lesz), de közben azért simán lelőné a szökni próbáló gyerekeket is. Itt minden szónak jekönyv, egy egyszerű történet is, amely egy képzeletbeli világot tár fel előtte. A moziban Charlie Chaplin hatott rám akkoriban a leginkább. Bámultam, hogy milyen hatalma van felettem. Mert, ugye, bemegyek a moziba, és esetleg ideges vagyok. És akkor hirtelen felnevetek, vagy sírva fakadok, pontosan úgy, ahogy ő akaija. Lenyűgözött ez a hatalom. Szerettem volna, ha én is megtehetném ezt az emberekkel, akik beülnek a moziba.” A nyolcvanas évek elején, amikor Chytilová és Jires riportja készült, Forman persona non grata volt Csehszlovákiában. Hazájában abban az időben még nem nyilatkozhatott, a rendszerváltás után, a Karlovy Vary-i fesztivál vendégeként, 1990-ben szólalhatott meg először, amikor Theodor Pisték, az Amadeus Oscar-díjas jelmeztervezője társaságában kerékpáron érkeztek meg Franciaországból. Külön érdekessége a bemutatás előtt álló cseh-francia koprodukcióban készült dokumentumfilmnek, hogy a narrátora Petr Forman, a rendező prágai ikerfiainak egyike lett. „Rendhagyó feladat elé állított a stáb - mondja az ötvennégy éves báb- és filmszínész. - Itt nem pusztán arról volt szó, hogy alámondok egy leírt szöveget. Ezek apám gondolatai voltak. Én még csak utánozni sem tudom az ő mély, szépen zengő hangját. Végképp nem azt, ahogyan ő mesélt. Ha másvalakitől hallottam volna a történeteket, nem is biztos, hogy annyira élveztem volna, mint az ő előadásában. Apámat hallgatni ugyanolyan nagy élmény, mint bármelyik filmjét nézni. Ezért is voltam zavarban, amikor felkértek, hogy olvassam fel a szöveget. Nem mindennapi feladat volt ez számomra.” Két változatban készült a Forman vs. Forman. A franciák ötvenöt, a csehek hetvenöt perces filmet kapnak. Cannes idei közönsége azonban az Egy szöszi szerelmei digitalizált változatát is láthatjamost. Ilyen Szöszi, mint Formáné, eddig aligha mutatkozott a Riviérán. A szerző a Vasárnap munkatársa lentősége lesz, nem lehet tudni, mikor jelent fel a szomszéd, és hogy kik azok az öltönyös emberek, akik a berlini szállodában újságok mögül figyelik a családot. Aki pedig az akcióra vár, az is elégedetten mehet haza, mivel A hőlégballon pörgeti magát, egy-egy, látszólag jelentéktelen jelenet is tud feszültségteli lenni, mert soha nem tudhatjuk, ki kivel van. És bár nincs ebben a filmben nagy fordulat, nem írják át a valóságot (talán csak helyenként színezte ki a forgatókönyvíró), de egyszerűen minden a helyén van. Tudom, hogy most mindenki az új Bosszúállókra ül be, de ha annak vége, nyugodtan lehet menni, és megnézni, hogyan szöktek az NDK- ból negyven éve. Gera Márton A hőlégballon (Ballon). Német történelmi dráma, 2019,125 perc. Rendezte: Michael Herbig. Szereplők: Friedrich Mücke, Karoline Schuch, David Kross, Thomas Kretschmann. Készül a hőlégballon, a menekülés eszköze (Fotó: Cinetei)