Új Szó, 2019. április (72. évfolyam, 77-100. szám)

2019-04-29 / 99. szám

4 KÜLFÖLD 2019. április 29. lwww.ujszo.com RÖVIDEN Dzsihádisták csapása Szíriában Damaszkusz. A színei kor­mányerők legalább 17 tagja meghalt a hétvégén a dzsihádis­ták támadásában Aleppó tarto­mányban, a háború sújtotta or­szág északi részén. Az al-Kaida nemzetközi terrorszervezethez kötődő szervezet, a Hajat Tahrír as-Sám (HTS) nevű dzsihádista szövetség és egy másik szervezet támadásában a hadsereg oldalán álló harcosok 30 tagja megsebe­sült. A dzsihádisták közül nyol­cán vesztették életüket. Pénteken legalább tíz civil vesztette életét, húsz pedig megsebesült a Bassár el-Aszad szíriai elnököt támoga­tó Oroszország légicsapásaiban Eszaknyugat-Szíriában. (MTI) Izrael átadott kát szíriai foglyot Jeruzsálem. Izrael átadott két szíriai foglyot Damaszkusznakjó szándékajeleként, miután egy hónappal ezelőtt Szíriából orosz közvetítéssel Izraelbe érkeztek az 1982-ben, az első libanoni hábo­rúban eltűnt Zakaria Baumel föl­di maradványai. Hamisz Ahmad (büntetése 2023-ig szólt), a pa­lesztin Fatah párt szíriai aktivis­tájaként izraeli területen izraeli katonát akart foglyul ejteni, va­lamint Zidán Tuil kábítószer­csempész hagyhatta el a börtönt Izraelben és térhetett vissza Szí­riába. Izraelben vihart kavart a szíriai foglyok átadása, ugyanis a döntés a biztonságpolitikai kabi­net összehívása és szavazása nélkül született meg. (MTI) Sorra halnak a szavazatszámlálók Jakarta. Közel 290 szavazat­­számláló és más választási közreműködő halt bele a kime­rültség és a túlhajszoltság okozta betegségekbe és balesetekbe In­donéziában, ahol a világ legna­gyobb egynapos szavazását tar­tották április 17-én az elnök- és a parlamenti választások összevo­násával. További 1878 választási tisztviselőt kórházban kezelnek a rendkívüli túlmunka okozta be­tegségekkel. A választáson a szavazásra jogosult 193 millió fő 80%-a adta le a voksát, fejenként öt szavazólapot kitöltve, melye­ket kézzel számoltak össze. (MTI) Atomsorompó: Irán kiléphet Teherán. Irán mérlegeli, hogy kilép az atomsorompó-szerző­­désből, mint az egyik lehetséges választ a Teheránt sújtó amerikai szankciók megszigorítására -je­lentette ki Dzsavád Zarif iráni külügyminiszter. Washington az iráni olajiparra kivetett szankci­ókat 2018 novemberében állította vissza, de 8 országnak - az iráni olaj fö importőreinek — 180 napra mentességet adott. Ezt a kiskaput zárta be Donald Trump elnök, amikor a napokban úgy döntött, nem hosszabbítja meg a mentes­séget. Az atomsorompó-szerző­­dés megtiltja nukleáris robban­tások végrehajtását a légkörben, az űrben és a víz alatt. (MTI) Tegnap este 20 óráig tartott a voksolás Spanyolországban, a spanyol demokrácia történe­tinek 14. parlamenti válasz­tásán. A szavazás zavarta­lanságát több mint 92 ezer rendfenntartó biztosította. Madrid. A választásra jogosult 36,9 millió spanyol állampolgár kö­zül több mint 2 millióan szavazhattak külföldről, a legtöbben, több mint 420 ezren Argentínából. A spanyol vá­lasztók 350 alsóházi (kongresszus) és 208 felsőházi (szenátus) képviselői hely sorsáról döntenek. A köz­vélemény-kutatási előrejelzések sze­rint a voksolás kimenetele sosem volt még ennyire bizonytalan, egyforma esélye van akár bal-, akár jobboldali kormány megalakulásának, de újabb belpolitikai patthelyzet is elképzel­hető, amikor egyik tömb sem rendel­kezik a kormányalakításhoz szüksé­ges parlamenti többséggel. Amennyiben a választások után valamelyik politikai oldal többségbe tud kerülni, Spanyolország történeté-MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Colombo. A húsvétvasárnapi Srí Lanka-i terrortámadások kitervelőjánek apja ás két testvére is meghalt, amikor a biztonsági erők rajtaütöttek búvóhelyükön Srí Lanka keleti részén, a Batticaloa - az öngyilkos merényletek egyik színhelye - mellett fekvő Sammanthurai városban. Rendőrségi források szerint Zaini Hásimról, testvéréről, Rilvanról és apjukról, Mohamedről van szó. Mindhárman szerepeltek azon a vi­deófelvételen, amelyen mindenre ki­terjedő háborút hirdettek a nem hí­vők ellen. Összesen tizenöt ember -Könnygázzal tartotta vissza a francia rendőrség a szomba­ton az Európai Parlament falé vonuló sárga mellényeseket Strasbourgban. Zsinórban a 25. Macron-ellenes demon­strációt tartották meg a hét­végén a sárga mollényesek. Párizs. Emmanuel Macron francia elnök csütörtökön jelentette be az or­szágos konzultáció nyomán elő­irányzott 5 milliárd euró értékű adó­­csökkentést, ezzel azonban nem si­került otthon tartania a tüntetőket. Az alulról szerveződő mozgalomnak nincsenek vezetői, így hivatalos ál­láspontja sem, de a tüntetők közül so­kan arra panaszkodtak: a Macron ál­tal beharangozott intézkedés nem megy elég messzire, részletei pedig homályosak. A sárga mellényesek nagyjából kétezren gyűltek össze Strasbourgban, ahol az Európai Par­lament épületéhez a mozgalom nemzetköziségét szimbolizálandó akartak eljutni. A hatóságok azon­ban a megmozdulás lehetséges erő­szakosságára hivatkozva betiltották ben először alakulhat koalíciós kor­mány. A legutolsó, a kampánycsend előtt öt nappal nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatás szerint, ame­lyet a GAD3 intézet készített az ABC című konzervatív napilap számára, a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) a szavazatok 31,5%-ával győzelemre és 134—139 mandátumra számíthat a törvényhozásban. Esze­rint második helyre várható a kon­zervatív Néppárt (PP) a szavazatok 20,1%-ával, 81-86 közötti képvisel löi hellyel. Harmadik lehet az Állam­polgárok (Ciudadanos) liberális kö­zéppárt 13,9%-os támogatottsággal, 42^44 mandátummal. Az Unidas Po­­demos (Együtt képesek vagyunk) ra­dikális baloldali párttömörülés 12,1% szavazatot, és ez alapján 27 képvise­lői helyet kaphat, míg az idegenelle­nes VOX párt a voksok 11,4%-ára és 30-32 mandátumra esélyes. Utóbbi parlamentbejutásával 1982 óta elő­ször kerülhet újból radikális jobbol­dali párt a spanyol törvényhozásba. A VOX Andalúziában már beül­köztük hat gyermek - holttestére bukkantak abban a lakóházban, ame­lyet megrohamoztak a biztonsági erők. Az akció során robbanások vol­tak, és amikor a katonák a helyszínre érkeztek, fegyveresek rájuk lőttek. A helyszínen robbanómellényeket, robbanószereket, detonátorokat és fémgolyókat találtak. A lövöldözés során legalább négy - feltehetően az Iszlám Állam terrorszervezethez tar­tozó - fegyverest öltek meg. Az egy héttel ezelőtti terrortámadást végre­hajtó csoport vezetője, a merényletek kitervelője Zahrán Hásim, a Nemzeti Tauhíd Dzsamaat (NTJ) nevű Sri Lanka-i terrorszervezet vezetője volt. Ő életét vesztette az egyik colombói luxushotel elleni támadás során. Sri Lankán vasárnap a további ter­rortámadásoktól tartva zárva marad­azt, és elbarikádozták az uniós in­tézmények épületeinek környékét. Ezután nem kevés könnygázzal ál­lították meg a menetet, egy francia televízió pedig köveket dobáló tün­tetőkről számolt be. A francia bel­ügyminisztérium szerint ország­szerte 5500 tüntető vonulhatott ut­cára, ami alig több a felénél a múlt hetett a regionális parlamentbe. A párt nyíltan vallja, hogy betiltaná a szél­sőbaloldali és a katalánpárti pártokat, továbbá határozottan fellépne a me­nekültek ellen, s egyben ápolja Fran­cisco Franco diktátor emlékét. A fel­soroltakon kívül hét kisebb párt, koz­tak a templomok, ugyanakkor Mal­colm Randzsisz, Colombo érseke otthonának kápolnájában misét mu­tatott be, amelyet a televízió élőben közvetített. Az érsek a szertartáson, amelyen jelen volt az államfő, a mi­niszterelnök is, azt mondta, hogy nem lehet Isten nevében valakit meggyil­kolni. Hozzátette: hatalmas tragédia történt, és ebben a helyzetben a ba­rátság és testvériség jegyében kezet nyújtanak mindenkinek, bármilyen osztályba, társadalomba és valláshoz is tartozik. A misét követően az érsek és a politikai vezetők gyertyát gyúj­tottak az áldozatok emlékére. A Srí Lanka-i elnök betiltotta azt a két iszlamista csoportot, amelynek tagjai elkövethették a húsvétvasár­napi robbantásos merényleteket. Maitripala Sziriszena közleményben heti 9600-as számnak. A Macron bejelentését megelőző közvé­lemény-kutatások szerint Francia­­országban a többség támogatja még a sárga mellényeseket, de a mozga­lom melletti elkötelezettség mértéke jelentősen csökkent. Tavaly no­vemberben még több százezres tö­megek voltak az utcákon. (NSza) tűk katalán és baszk nacionalista erők szerezhetnek mandátumot. A leg­utolsó felmérés mintegy 8 millióra becsülte a bizonytalan szavazók szá­mát, akik az utolsó pillanatig nem döntöttek arról, hogy kire adják majd avoksukat. (MTI, ú) jelentette be, hogy a szükségállapot­ból eredő hatáskörénél fogva betiltja a Nemzeti Tauhíd Dzsamaat (NTJ) és a Dzsámiatu Millátu Ibráhim nevű szervezeteket - az utóbbiról egyelőre alig lehet valamit tudni. A hatóságok feltételezése szerint azonban nekik is közük lehetett a robbantásokhoz. A támadások elkövetését az Iszlám Ál­lam vállalta magára. A hivatalos adatok szerint az ön­gyilkos merényleteknek több mint 250 halottja volt, ebből 40 külföldi. Sri Lankán a 22 milliós lakosság többsége buddhista (szingaléz) 70,2%, muszlim (mórok) 9,7%, hin­du (tamil) 12,6%, keresztény 6,1%. Ez utóbbi közösségnek eddig sike­rült elkerülni a szigetállam legsúlyo­sabb konfliktusait és felekezetközi feszültségeit. r . Uj selyemút: 64 milliárd dollár Peking. Az Egy övezet, egy út fórum résztvevői több mint 64 milliárd dollár értékben kötöttek együttműködési megállapodáso­kat a kezdeményezés Pekingben tartott csúcstalálkozóján — közöl­te Hszi Csin-ping kínai elnök. „A fórum előkészületei és a találko­zó idején 283 megállapodás, kor­mányok közti egyezmény, gya­korlati együttműködésről, illetve együttműködési platform létre­hozásáról szóló megállapodás született” - tette hozzá. A kínai elnök hangsúlyozta: valamennyi projektben a piac alapelvei fog­nak érvényesülni, és a vállalatok lesznek a kulcsszereplők a pro­jektek megvalósításában. Az új selyemút tervről szóló 2. nem­zetközi fórumot méltatva Hszi kiemelte: a mostani esemény a 2017-ben rendezett első alka­lomnál nagyobb volt, és több or­szág képviselőit látta vendégül, és a 37 ország állam- és kor­mányfőivel egyetértettek a nem­zetközi fórum rendszeres meg­tartásának fontosságában. (MTI) Még vannak iszlamista gócok Srí Lanka elnöke betiltotta a merényletekkel kapcsolatba hozott két iszlamista csoportot Macron nem csitította le a tüntetőket Asárga mellényesek 25. alkalommal is tüntettek szombaton (tasr/ap) A szocialista pártelnök Pedro Sanchez a feleségével együttszavazott (TASR/ap) Bizonytalan kimenetelű a tegnapi spanyol választás

Next

/
Thumbnails
Contents