Új Szó, 2019. április (72. évfolyam, 77-100. szám)

2019-04-27 / 98. szám

www.ujszo.com PRESSZÓ 2019. ÁPRILIS 27. KÉPESLAP 15 (A szerző felvételei) gazdagon termő citromligetek a lehető legváltozatosabb éte­lekhez, italokhoz, termékekhez adják különböző küllemüket, formájukat, ízüket. Narancsból, gesztenyéből és olívából is terem bőségesen e tájon, Amalfi mégis igazi lemoncittává, citromvá­rossá nőtte ki magát az elmúlt évtizedek, sőt évszázadok során. Csak egy itt élő, sőt itt született, mindentudó háziasszony tudná felsorolni, konyhájában mi min­denre szolgál, mire használható, milyen ételekbe, sütemények­be, sőt italokba csepegtethető a környékről ide kerülő, sokféle citrom. A mi tájainkon paradi­csomból látunk annyifajtát és annyi formájút, mint Amalfiban a portákat, bejáratokat, kapukat, ajtókat, ablakokat, polcokat, ki­rakatokat és még ld tudja, min mindent díszítő lemonból. Az itteniek szájából ugyanis egyszer sem hangzik el a citrom szó, pe­dig ki tudnák mondani. Nekik az csak lemon, és nem akárhogy kiejtve. Mert nemcsak ízesítő­ként, gyógyszerként is használják, háztartásuk egyik legnagyobb becsben tartott gyümölcse. Nincs olyan üzlet, ahol ilyen vagy olyan formában ne találkoznánk vele. Az élelmiszerboltok előtt ládában hevernek a cukordinnye nagyságú citromok, a cukrászműhelyekből valósággal árad a citromillat, de nagy a választék lemon pastából, vagyis citromízesítésű tésztákból, likőrökből, drazsékból, teasü­teményekből, krémekből, par­fümökből, szappanokból, van citromhéjjal színezett só potom három euróért, ugyanannyiért citrommal ízesített cukor, sőt rizottó, de láttam citrommal dí­szített kerámiákat, faliórákat, sőt még nagy hasú vázákat, egy méter átmérőjű tányérokat, limoncellós kötényeket is. Ebben a városban könnyű ajándékot vásárolni. Ki­sebb csalódás csak azt éri, aki kandírozott citromból vásárol nagyobb mennyiséget, és nem a helyszínen, hanem már itthon kóstolja meg. Nem azt az ízt kap­ja ugyanis, amire várt. Sokkal, de sokkal édesebbet, a citromot alig­­alig érezve benne. Ami viszont fenséges - és sajnos nem utaztatható -, az a főtéren, a Piazza Duomón álló Pasticceria Pansa, vagyis a Pansa cukrászda mennyei ízeket egyesítő két süti­­je, a Delizia al limone és a Santa Rosa. Ha dolce vita, akkor, akkor ettől édes az élet. De nem szó sze­rint, illetve igen, csak nem úgy, cukrászilag. Maga a hely is boldogságérzet­tel tölti el az embert. Ülünk a pasticceria teraszán, szemben az elegáns Hotel Centrale, jobbról a Szent András-katedrális, balról a tenger, előttünk a turisták népes hada. Ők még nem tudják, mi vár rájuk, ha visszafelé ezt a helyet választják a nap záróakkordjának. Mert itt, a világnak ezen a pont­ján a mannát kínálják. Igaz, nem olcsón, de nem is megfizetheteden áron. Csipketerítő az asztalon, se­lyemszalaggal átkötött, kézzel hím­zett kendőben míves kés, kis ezüst villa. Itt minden falat helyben ké­szül, a cukrászda melletti műhely­ben. A citrom a saját ligetükben terem. 1830 óta itt minden apáról fiúra száll. Andrea Pansa alapította a cukrászda manufaktúráját, s a jól bevált recepteket már az ötödik nemzedék viszi tovább. A Delizia al lemone formára egy fehér fél­gömb, vagy inkább kupola. Citro­mos piskótatészta citromos máz­ba csomagolva. Leírhatadan íz. Egyszerűen mennyei. Méltó párja a Santa Rosának, amely croisant tésztából készül, vaníliakrémmel van töltve, apró narancshéjkoc­kákkal ízesítve, meggyszemmel a tetején. Kész képzőművészeti al­kotás. Mindezek után egy páradan ízű kapucsínó...! Amalfi mindenkit levesz a lábáról. Aligha van ember, aki ne azzal búcsúzna a várostól, hogy ez itt a Dolce Paradiso. Na jó, a Dolce Lemone Paradiso! Szabó G. László A szerző a Vasárnap munkatársa

Next

/
Thumbnails
Contents