Új Szó, 2019. április (72. évfolyam, 77-100. szám)

2019-04-24 / 95. szám

2 KÖZÉLET 2019. április 24.1 www.ujszo.com RÖVIDEN Pozsonyba látogat a japán kormányfő Pozsony. Az ország történeté­ben először tesz hivatalos láto­gatást holnap Szlovákiában a ja­pán miniszterelnök, Abe Sindzó. Peter Pellegrini kormányfővel tárgyal majd a két ország közti együttműködésről. Japán már most is fontos gazdasági partne­re Szlovákiának, jelenleg több mint 60 japán cég foglalkoztat az országban körülbelül 13 ezer embert. Abe Sindzó később Pel­­legrinivel részt vesz a visegrádi országok és Japán találkozóján. Aj apán miniszterelnök egy nappal az EU és Japán brüsszeli csúcstalálkozója előtt érkezik Pozsonyba. (dp) Tavaly erőteljesen lefaragtuk a hiányt Pozsony. Az unió statisztikai hi­vatala, az Eurostat legfrissebb kimutatása szerint Szlovákia bruttó hazai össztermékhez (GDP) viszonyított tavalyi ál­lamháztartása hiánya 0,7 száza­lék volt, ami az eddigi legkisebb deficit az ország történetében. Az eurózóna átlaga egyébként 0,5 százalék volt, vagyis mindmáig a gyengébben teljesítők közé tar­tozunk. Ezzel párhuzamosan immár ötödik éve zsinórban csökkent a GDP-hez mért állam­­adósság, mégpedig a 2017-es 50,95%-ról tavaly 48,94%-ra mérséklődött. A viszonylag jó adatok főleg annak köszönhetők, hogy a vártnál több adóbevétel és járulék folyt be az államkasszá­ba: együttesen 405 millió euróról van szó. Emellett a Szociális Biztosító gazdálkodása többlettel zárt, köszönhetően a történelmi mélyponton levő munkanélküli­ségnek. Idén a pénzügyminisz­térium kiegyenlített gazdálko­dással számol, bár ennek némileg ellentmond az első negyedévi, 1 milliárd euró feletti hiány, (só, ú) NAKA: vizsgálják a megfigyeléseket Pozsony. Denisa Saková (Smer) belügyminiszter állítja, hogy az újságírók megfigyelé­sével kapcsolatban már nem­csak a tárca belső ellenőrzési osztálya, hanem a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NA­KA) is nyomoz. Saková így re­agált Andrej Kiska államfő sza­vaira, aki felszólította Peter Pellegrini (Smer) kormányfőt, hogy tegye meg a kellő lépése­ket az ügyben. (nar, Sme) Szélsőséges magánvéleményük miatt a tanárokat sem lehet büntetni Határt kell húzni az adott pedagógus magánvéleménye és aközött, amit a tanítási órákon prezentál (TASR-feivétei) IBOS EMESE Pozsony. A tanárok többsége a Focus közválemóny-kutató ügynökség felmérése szerint nem vall szélsőséges nézeteket, ém sok tanintézményben akadnak olyan oktatók, akiktől az ilyen vélemények sem idegenek. A felmérés első része a menekült­­ellenességgel, menekültek beván­dorlásának korlátozásával, a mene­külteknek a gazdaságra és a kultúrára kifejtett hatásával, illetve a homosze­­xualitással foglalkozott. A felmérés­ből kiderül, hogy a pedagógusok 58 százaléka nem dől be a szélsőséges előítéleteknek és a társadalmi sovi­nizmusnak. „A diákokat olyan peda­gógusoknak kellene oktatni, akik el­lenállnak az egyszerű megoldások­nak, melyeket a szélsőséges mozgal­mak kínálnak. Egyáltalán nem titok, hogy a hazai iskolákban is vannak ta­nárok szélsőséges előítéletekkel” - jelentette ki Juraj Hips, a Komensky Intézet alapítója. Az igazgató felelőssége Az általunk megszólított peda­gógusok és igazgatók is egyetérte­nek az utóbbi állítással. A magyar iskolákban sem ritka a szélsőséges pártokkal szimpatizáló, „migrán­­sozó” vagy „sorosozó” történelem­­, illetve polgári nevelést tanító ta­nár. Ugyanakkor az igazgatók már­is hozzáteszik azt is, hogy egyálta­lán nem egyszerű eltávolítani az ilyen pedagógust az iskolából. Az oktatási minisztérium teljes mér­tékben az igazgatókra hárítja ezt a feladatot. „Kétséget kizáróan bizo­nyítani kell, hogy az adott tanár szélsőséges elvei összefüggésbe hozhatók a munkájával, a tanintéz­ménnyel. Magánvélemény miatt ugyanis senki nem büntethető, még a pedagógus sem” - magyarázza Orosz István, a rimaszombati Tom­pa Mihály Alapiskola igazgatója. Ezzel pedig Daniel Milo, szélső­ségesség-szakértő is egyetért. „Mindenképpen határt kell húzni az adott pedagógus magánvéleménye és aközött, amit a tanítási órákon prezentál. A szabad véleménynyil­vánítás alkotmányos jog, ebben senki nem korlátozható, ugyanak­kor elfogadhatatlan, hogy a tanítási órákon saját politikai meggyőződé­sét hirdesse, vagy szélsőséges elve­ket terjesszen” - magyarázza Dani­el Milo azzal, hogy a kettő közötti határ meghúzása fontos tényező. Ugyanez a helyzet a közösségi médiában megosztott tartalmakkal. Milo szerint tiszteletben kell tartani a tanár magánvéleményét még akkor is, ha annak a Facebook-oldalán ad hangot. „Ha a diákok számára is el­érhetőek a pedagógus által megosz­tott szélsőséges tartalmak, akkor az igazgatók mérlegelésén múlik, hogy valamilyen módon közbe lépnek-e” -véli a szélsőségesség-szakértő. Bizonyítani kell Orosz István iskolaigazgató sze­rint a szélsőséges elveket valló ta­nárokkal szemben úgy léphetnek fel a tanintézmények, hogy az iskola munkarendjébe pontosan bekerül, mit várnak el az intézmények pe­dagógusaitól, mi kerülendő vagy tilos, illetve milyen büntetés jár a munkarend megszegéséért. „Hatékonyan szülői feljelentés után tudunk lépni, bár még akkor is bizonyítani kell, hogy a tanórán szélsőséges elveket terjesztett vagy uszított a kolléga” - mondta Orosz István, aki szerint olyan erős bizo­nyítékra van szükség, hogy az a bí­róság előtt is megállja a helyét. Milliókat követelnek a kórházak ÖSSZEFOGLALÓ Több mint 50 kórház áll készen, hogy felbontsa szerződését az Általános Egészségbiztosítóval (VSZP)- tájékoztatott a kórházszö­vetség (ANS). Pozsony. Az ANS szerint a szer­ződésbontásra azért lenne szükség, mert a jelenlegi szerződések már nem biztosítanak elegendő anyagi forrást a megnövekedett költségek fedezésére. A kórházak ugyanis az idén bevezetett üdülési csekkeket, valamint az egészségügyi dolgozók fizetésemelését sem képesek finan­szírozni. Marián Petko, az ANS el­nöke úgy véli, hogy az említett költ­ségek fedezéséhez legalább 17 mil­lió euróra lenne szüksége a szövet­ség kórházainak. Az ANS márciusban tárgyalt az Általános Egészségbiztosítóval, ak­kor azonban nem született egyezség a két fél között, a VsZP ugyanis azt ál­lítja, hogy nem tudják ekkora összeg­gel növelni a kórházak költségveté­sét. A szövetség az egészségügyi mi­nisztériumtól kért segítséget. A tárca elmondta, hogy jelenleg a pénzügy­minisztériummal tárgyalnak a finan­szírozási lehetőségekről. A kórház­­szövetség képviselőivel legközelebb április 30-án találkoznak, bővebb tá­jékoztatást csak ezután adhatnak. Ha szerződést bontanának, a VsZP már csak az azonnali ellátásra szo­ruló betegek kezelésének költségeit térítené meg, az úgynevezett terve­zett betegellátást már a páciensek­nek kellene kifizetniük. Petko hang­súlyozta, nem akarják a betegeket „túszként” használni, ezért minden­képpen meg szeretnének egyezni az egészségügyi minisztériummal. „A tárca korábban megígérte, hogy biz­tosítja az anyagi forrásokat, ezért nem értem, miért kell újra tárgyal­nunk erről” - közölte Igor Pramuk, az ANS alelnöke. Hozzátette, hogy ha a tárca nem biztosítja a szociális csomag költségeire szánt pénz­összeget, a szövetség az Alkot­mánybírósághoz fordul. Janka Cigániková, az ellenzéki SaS képviselője szerint a kórház­­szövetség követelései indokoltak. „A kórházak a kormány intézkedé­sei miatt képtelenek megbirkózni a megnövekedett költségekkel. En­nek pedig a betegek isszák meg a levét. Ugyanis ha a felek nem egyeznek meg az új szerződésről, akkor a VsZP ügyfelei kénytelenek lesznek saját maguk fizetni az ellá­tásért vagy pedig egészségbiztosí­tót kell váltaniuk” - reagált a par­lament egészségügyi bizottságának tagja. (nar, vzdravotnictve.sk) A Dővera Egészségbiztosító és la­punk kiadója is a Penta befektetési csoportba tartozik. Kettős termékminőség: akár 2 millió euró is lehet a büntetés ÖSSZEFOGLALÓ Szlovákia a jövőben keményen fellép azon cégekkel szemben, amelyek ugyanazt a terméket más-más minőségben árulják az Európai Unió egyes tagországaiban. Pozsony. Gabriela Matecná földművelésügyi miniszter szerint ezt az Európai Parlament múlt hé­ten elfogadott irányelve teszi lehe­tővé, amely hatékonyabb fellépést biztosít a kettős minőségű termé­kek gyártóival szemben. „Szeretném felszólítani az összes olyan élelmiszergyártót, amelyek eddig kettős minőségű élelmiszert árultak, hogy ezt a lehető leghama­rabb fejezzék be” - mondta Matecná. Az új uniós irányelv sze­rint a vállalatok, ha egész Európá­ban forgalmaznak egy terméket, amelynek országonként eltérő a minősége, akkor nem címkézhetik fel ugyanúgy és látszólag ugyanaz­zal a márkanévvel, mert az a fo­gyasztók félrevezetését jelenti. Előírják azt is, hogy a vásárlót tá­jékoztatni kell a termékek közötti, jogszerű és tárgyilagos okokon ala­puló különbségekről is. Ilyen lehet az alapanyagok elér­hetősége, az egészséges étkezés elősegítését célzó önkéntes Straté­giák és az előállítók joga arra, hogy ugyanazon márkájú terméket eltérő tömegű vagy térfogatú kiszerelés­ben hozhassanak forgalomba. A tagállamoknak két évük van, hogy az irányelvet átültessék a saját jog­rendjükbe. „Attól a pillanattól kezdve, amint az új irányelv életbe lép, nem tole­ráljuk a kettős minőséget. Az új szabályok kemény büntetések ki­szabását teszik lehetővé” - nyilat­kozta tegnap Matecná. A kiszabha­tó maximális bírság összege a ke­reskedő előző évi forgalmának leg­alább a 4 százaléka. Ha az éves for­galomra vonatkozó információ nem áll rendelkezésre, a vétkes kereske­dőnek 2 millió eurós bírságot kell fizetnie. A földművelésügyi mi­niszter szerint Szlovákia egy újabb tesztet is tervez a vitatott élelmi­szerek és egyéb termékek kiszűrésére. Ez már a harmadik ilyen teszt lesz az országban, a kü­lönbség azonban az, hogy ezt már a közös uniós szabályok szerint vég­zik el. (TASR, mi)

Next

/
Thumbnails
Contents