Új Szó, 2019. április (72. évfolyam, 77-100. szám)
2019-04-15 / 89. szám
www.ujszo.com I 2019. április 15. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 Magzatod hamwedre Kiska zseniális és egy kicsit gonosz döntése A szlovák törvényhozás március 27-én olyan törvényt fogadott el, amely a kisebbségek • jogainak szűkítéséhez vezet, ezért ezt egyértelműen el kell ítélni, és amilyen gyorsan csak lehet, meg kell változtatni. Minden hasonló szellemben fogant törvény ellen, amely a jogokat szűkíti és nem bővíti, tiltakozni kell. Egy demokratikus társadalomban a tiltakozás számos formája ismert, ilyen esetben mindegyiket ajánlatos bevetni. Ráadásul nemcsak az a passzus elfogadhatatlan, amely lehetővé teszi, hogy büntessék a himnusz éneklését, hanem a Szlovák Nemzeti Párt képviselői által beterjesztett teljes törvény genezise, motivációja is megkérdőjelezendő. Nem maradt el a fölháborodás a Híd parlamenti szerencsétlenkedését követően. A tiltakozást nem kevés indulat kísérte, ami, tekintettel a helyzetre, érthető. Ugyanakkor megdöbbentett az a hömpölygő gyűlöletáradat, ami mindenkit és minden érvet el kívánt sodorni. A baljós időket idéző lincshangulat nemcsak a közösségi média zárt csoportjainak kloákájából csapott fel, hanem teljesen nyíltan terjesztették közéleti személyiségeink. A fölhergelt sértettek szorgosan fodrozták a véres habokat. Ijesztő volt olvasni az uszító mondatokat, és nem értettem, vajon honnan tört föl ennyi gyűlölet. Ugyancsak elkeserítő végignézni azt a petíciós versengést, aminek tömören az a lényege, hogy ki veri hangosabban a pajzsot. Bő egy hónappal az EP-választás előtt ott tartunk, hogy az egyik párt himnuszt énekel, a másik pedig azt bizonygatja, ő ezt nem akarja megtiltani. Sajnos, Brüsszel valóban messze van. A várakozásoknak megfelelően Andrej Kiska köztársasági elnök megvétózta a törvényt. Ondrej Dostál parlamenti képviselő szerint az elnöki vétó sem Andrej Pánkot, sem Bugár Bélát nem örvendezteti meg, mivel nemcsak a himnuszokra vonatkozó passzust vétózta meg az elnök, hanem a teljes törvényt visszadobta a parlamentnek. Dostál, aki az állami jelképekről szóló törvény ellen többször szót emelt, Kiska döntését zseniálisnak és egy kicsit gonosznak nevezte, mert a koalíciós partnereket további egyeztetésre és kompromisszumokra kényszeríti. A Híd az államfőt hibáztatja, mert nem hozta helyre azt, amit ők (is) elszúrtak. A Hídban is és az MKP-ban is van egy csoport, amely hajlana az együttműködésre. Jelen állás szerint a jövőben ez biztosítaná a magyar képviseletet a parlamentben - állítják az összefogáspártiak. Számukra különösen rosszkor jött a „himnuszbotrány”, hiszen megnehezíti a közeledést. Egy ilyen közeledésnek csak akkor lenne értelme, ha minimum olyan megújulás kísérné, mint amilyen a szlovák jobboldalon figyelhető meg. Egyelőre nem látni sem a megújulás igényét, sem az önreflexiót. Trump a „menedékvárosokba” küldené az illegális bevándorlókat Donald Trump amerikai elnök szabadon bocsátani és a demokrata vezetósű városokba küldené az eddig fogva tartott illegális migránsokat. Az elnök ezzel megerősítette azokat a sajtóértesüléseket, hogy az amerikai-mexikói határon letartóztatott migránsokat az úgynevezett menedékvárosokba küldené, hogy „örömet szerezzen” politikai ellenfeleinek. Menedékvárosnak nevezik az Egyesült Államokban például San Franciscót, Chicagót, vagy New Yorkot, mert nem hajlandóak a szövetségi törvényeknek alávetni magukat és nem tartóztatják le a dokumentumokkal nem rendelkező migránsokat, illetve ez ügyben egyáltalán nem működnek együtt a szövetségi rendfenntartó erőkkel. „Tudván, hogy a demokraták tartózkodnak attól, hogy megváltoztassák nagyon is veszélyes bevándorlási törvényeinket, valóban nagyon komolyan fontolóra vettük az illegális migránsok menedékvárosokban történő elhelyezését” - írta Twitter-bejegyzésében Trump. A bejegyzéssel a The Washington Post cikkére reagált, amelyben a lap kormányzati forrásra hivatkozva írt erről a lehetőségről, de hozzátette, hogy csupán javaslatként merült fel, és végül elvetették. Trump szerint viszont nagyon is aktuális ajavaslat. „Úgy tűnik, a radikális baloldalnak még mindig az a stratégiája, hogy legyenek nyitva a határok” - írta egy másik bejegyzésben, majd a javaslatára utalva hozzátette: „akkor most ennek nagyon boldoggá kellene tennie őket”. Egy újabb Twitter-bejegyzésben pedig az amerikai elnök „végtelen számú” illegális migráns letelepítését ígérte a menedékvárosoknak. (MTI) Isten, áldd meg... STUMP ISTVÁN Persze, a magyart. De ne csak a magyart. Kiska elnököt is, például. Meg mindenkit, akinek ajogállami elvek fontosak, aki nem asszisztál minden eszement hatalmi ötlethez, csak mert az épp népszerűséget is hozhat. Irigy vagyok. Éspedig Szlovákiára. Na azért nem nagy általánosságban. Szó sincs arról, hogy bezzegországnak látnám, ahol minden szép és jó, ahol már milyen rég euróval fizetnek. Szó sincs arról, hogy a belmagyar ellenzék szokásos sirámaiba fognék. Már csak azért sincs, mert egyrészt olykor leszámolnak arrafelé néhány újságíró kollégával, másrészt a helységnévtábláktól az állampolgársági törvényen át vannak kérdések jócskán, amelyek miatt magyarként bizony nyugodtan sértve érezhetném magam. A legutóbbi impulzus a hírhedt himnusztörvény. Sértetten dúlni-fülni - ennek természetesen semmi értelme. Sőt, a nevetséges törvénynek, amely betiltaná a himnusz(ok) éneklését, van jó oldala is. Még akkor is, ha maga a rendelkezés bőven fölülmúl bármilyen magyarországi jogállamiságot tipró rendelkezést. Csókolom: a szólás-, a vélemény és az önkifejezés szabadsága mond valamit? Azokból bizony következik, hogy azt énekelget az ember, amihez csak kedve szottyan. Sajnos persze ez sem ilyen egyszerű: a gyűlöletbeszéd-törvények, a holokauszt, vagy a kommunizmus bűneinek tagadását tiltó jogszabályok máshol is korlátok közé szorítják az önkifejezést. Szerintem ugyan hülyének lenni alapjog, de a törvényhozó Magyarországon is másképp gondolja. A himnuszéneklés azonban mégis teljesen más tészta. Nem vélemény, nem állítás. Nem okosság vagy hülyeség. A himnuszéneklés egyszerűen az identitás kifejezésének egyik legfontosabb eszköze. A magyar himnusz 1823-as születése óta sok víz lefolyt a Dunán, avers lassan lett azzá, ami, de eléneklése mára egyértelműen önvallomás. Annak kinyilvánítása, hogy az illető születési vagy önmaga által választott alapon egy közösség része. Azokat az országokat pedig, ahol önmagában egy közösséghez való tartozás miatt retorzió, bírság, büntetés érheti az embert, sokáig azt hihettük: távolabb kell keresni. Vagy időben távolabb: a 20. század vérzivataros évtizedeiben. Vagy térben távolabb: mondjuk a Közel-Keleten. Jó, Ukrajna is szépet húzott a tanügyi törvényével, de azt mégsem hittem volna, hogy egy EU-tag vetemedik ilyesmire. Hogy aztán a törvényt még egy magát részben magyarnak mondó párt is megszavazta, arra szavak akkor sincsenek, ha utána jött a nagy mea culpa. S hogy akkor mégis melyik a már beharangozott jó oldala a himnuszellenes szlovák törvénynek? Van több is. Egyrészt: a hivatalossá vált nemzetijelképekből idővel gyakran elszáll az erő. Gyomorgörcsös, vagy éppen dögunalmas iskolai ünnepségek kellékévé válhatnak az egyébként gyönyörű remekművek is. De leselkedik rájuk más veszély is: ha a nemzeti pátoszt kormányprogrammá emelik, ha az állami beavatkozással kegyenceknek osztott trafikokat is felpántlikázzák piros-fehér-zöldre, s kötelezően „nemzeti dohányboltnak” hívatják a cigiárus kis lukakat, a nemzeti eszme könnyen nevetségessé válik. Legalábbis leértékelődik. Vele pedig a nemzeti jelképek: a trikolór, a kokárda, kicsit - és szigorúan csak időlegesen - talán még a Himnusz is. Már épp itt tartottunk volna, amikor jöttek a szlovák felmentőseregek és szépséges nemzeti fohászunk segítségére siettek. Ilyen támadás után máris tartalommal telnek meg a sorok, a dallam, az embernek ingerenciája van eldúdolni. Vagy eljátszani. Még én is így voltam ezzel: amúgy eszembe nem jutott volna ilyesmi, de kicsit több mint egy hete, amikor Komárom szlovákiai oldalán játszottam egy koncerten, nem bírtam megállni, hogy a kezdő sor dallamát bele ne játsszam egy zenei kiállásba. Máskor ez felesleges hergelés, buzgó és buta nacionalizmus lett volna. Semmi keresnivalója a magyar himnusznak egy Pearl Jam-dal végén. A szlovák túlbuzgóság viszont új kontextust teremtett. Értelmes, tartalmas és fontos lett megint az a dallamfoszlány. Azért nem bánom persze, ha rövid, átmeneti kontextus lesz ebből. És itt jön a másik ügy, amiért irigylem Szlovákiát. Ahol bár meggyilkolnak kollégákat, ám aztán erre akkora tüntetések kerekednek, amelyek kormányt is képesek bedönteni. Van tehát következmény. Ahogy most is, amikor Kiska elnök úgy döntött, nem írja alá a törvényt, mert azt „a jogbiztonság és ezáltal a jogállamiság elveivel összeegyeztethetetlennek tartja”. Isten áldja meg tehát a magyart, de ne csak a magyart, hanem Kiska elnököt is. Meg mindenkit, akinek ezek az elvek fontosak. Azokat, akik nem asszisztálnak minden eszement hatalmi ötlethez, csak mert az épp népszerűséget is hozhat. Isten áldja meg azokat, akik tényleg hisznek benne - vagy legalább valamiben, túl a nyers erőn és a hatalmi mámoron. A szerző a Válasz Online szerkesztő-újságírója FIGYELŐ Csak csel lenne a beismerő vallomás? „Mi vitte rá Marceket, hogy megnehezítse a saját helyzetét? - teszi fel a kérdést a Sme kommentárja, hozzátéve, „persze, akár igaz is lehet, hogy nem Szabó lőtte Kuciakot és kedvesét”. Nem tudjuk, milyen bizonyítékok szóltak eddig Szabó ellen, a sofőr-gyilkos szereposztás a nyomozók ingatag lábakon álló feltételezése is lehetett. Másrészt nehéz felfogni, hogy valaki súlyosabb bűntettet ismer be, mint amivel gyanúsítják. Mi adott akkora lökést Marceknek, hogy „csakúgy”, szeretetből segítsen az unokatestvérén. Gyilkosként életfogytiglani kaphat. „Az is lehet, hogy az ügyvédeiken keresztül egyeztettek, és így akarják összekuszálni a szálakat. Vagy meg tényleg rájöttek, hogy ha szerepet cserélnek, a végén összesítve kisebb büntetés jön ki, mint az eredeti felállásban” - írja a Sme. (ú) (Lubomír Kotrha karikatúrája)
