Új Szó, 2019. április (72. évfolyam, 77-100. szám)
2019-04-13 / 88. szám
www.ujszo.com SZALON ■ 2019. ÁPRILIS 13. 21 TÁRCA A SZALONBAN György Norbert Petőfi a ködben (regény) elsőfejezet Treszkós táskával baktatok, éppen jövök szembe, nagyon beindultál, mondja, hát igen, szépen haladok, olykor futyörészve, de sokszor nem. A treszkós táskámban ez meg ez van, pár dolog, cuccok meg minden, nem vészes. Mit mondhatnék, jól vagyok, hazafelé tartok, és ez így jó. Sőt, nemhogy jó, nagyon jó. Útközben beugrók a benesbe, bekapok egy felest, hogy indulok is tovább. Aztán bekapok még egy felest. Elgondolkozom erről-arról, fontos dolgokról és kevésbé fontos dolgokról is, hogyne, mindenről. Jönnek-mennek az emberek, nem olyan sokan, inkább csak ülnek az asztalnál, iszogatnak. Igazából alig vannak, nem tudom, mért mondtam előbb, hogy jönnek-mennek az emberek, nem tudom. Szeretek gondolkozni, igen, nagyon fontos dolognak tartom a gondolkozást és a szeretetet. És a történelmet is, hogy megértsük a múltat, hogy tudjunk tanulni belőle, de azt is tudom, hogy haladni kell a korral, hogy megértsük a vívmányokat is, hogy megértsünk mindent, magunkat, egymást. Meg kell ezt értenünk, s mikor igen, akkor jó. Ezen nevetek, hogy mikor igen, akkor jó, és bólogatok. Ilyenkor mély fájdalom költözik a szívembe, öszszeszorul a torkom, s talán még egy könnycsepp is előbújik a szememből. De kevesen értik csak, mit érzek. Az a néhány ember, aki érti, az meg úgy sem ért semmit. második fejezet Azt mondja, két euró hatvanöt cent. Hogy az nem sok, de nem is kevés. Kettő hatvanöt. Három euró, az már sok Mert három euró, az több, mint kettő hatvanöt. Mert három euró pontosan harmincöt centtel több, mint két euró (Shutterstock) hatvanöt. Pontosan harmincöttel. Engem nem vernek át. Azt mondja, kereken nyolc euró. Kérdem én, mennyi az a kereken nyolc euró. Kereken nyolc euró az semmi, nem sok, annyi, mint semmi. Mondtam mindjárt, hogy kereken nyolc euró, az tófasz, semmi. Hogy nekem ezzel ne gyertek. Itt az apám, például, azt mondja, akár tízet is megér, tízezer eurót, sőt, lehet, tizenkettőt is. Lehet, hogy tizenkétezer eurót is megér. De tízet biztosan. Apám tudja, mit beszél. harmadikfejezet A minap álmodtam vele, apámmal. Rövid álom volt, nem hosszú, olyan rövidke csak Tél volt, hó, sok hó, a hóban meg egy hosszú, vékony csík. Hogy vér- vagy szarcsík volt-e, azt nem tudom, mert az álmok általában fekete-fehérek Biztos ez is egy olyan fekete-fehér álom volt. Követtem a csíkot, túrtam a hóban, s már elég hosszú ideje túrtam a hóban, mikor valaki szólt, hogy megvan. Hogy megtalálta az apámat. Azt mondta, ott van a kert végében, a tóba fogyva. S hogy már nem él, azt mondta. Hogy apád halott. Később azt mondta, hogy nem, hogy mégsem halott. Hogy apád nem halott, de nem is él. Apád plüss, ezt mondta. És hogy ott van a kert végében, a tóba fogyva. Nézem a tóba fogyott plüss apámat, nem szólok semmit, mint a sír, úgy hallgatok, erre a plüss apám megszólal, és azt mondja, kisfiam. Hogy édes kisfiam, te mindig nagyon rossz gyerek voltál. Hogy te bitang egy rossz gyerek voltál mindig, hallod-e, kisfiam. negyedikfejezet Ott állnak, és néznek Igen. És ha néznek, akkor mindig a nézők szemeivel néznek. Ott állnak, mintha semmi, és nincs is semmi, csak állnak ott, és néznek Ok a nézők, gondolom, akik néznek, és mindig a nézők szemeivel. Most éppen engem néznek, de valaki mást is nézhetnének. De nem, nem nézhetnének valaki mást, mert a nézők csak engem nézhetnek Aztán észreveszem, hogy a nézők, akik engem néznek, tulajdonképpen nem is engem néznek Mert látom ám, hogy a treszkós táskámat nézik A treszkós táskámat, amiben ez meg ez van. Ők nem tudják, hogy a treszkós táskámban ez meg ez van, a nézők ezt nem tudják. Nem is sejtik. Hát jó, nézzék csak a treszkós táskámat, felőlem aztán nézhetik De mire ezt végiggondolom, látom ám, hogy már nem is a treszkós táskámat nézik, hanem a cipőmet. Hát jó, nézzék csak a cipőmet, bánom is én. De mire ezt végiggondolom, látom ám, hogy már nem is a cipőmet nézik, hanem engem. Nocsak Miután megnézték a treszkós táskámat, amiben ez meg ez van, és megnézték a cipőmet is, most már engem néznek Hát jó, rendben nézzenek csak. Azt sem bánom, hogy a nézők előbb a treszkós táskámat nézték, aztán a cipőmet, s csak azután engem, és hogy ezzel úgymond kipipáltak Igen, előbb a treszkós táska, aztán a cipő, végül én: határozottan ki lettem pipálva. De ez sem baj, sőt, akkor ez így rendben is van: treszkós táska, cipő, <n. De mire ezt végiggondolom, látom ám, hogy a nézők, akik a nézők szemeivel előbb a treszkós táskámat, aztán a cipőmet, végüT engem néztek, már nincsenek ott. Hogy nincsenek sehol: se itt, se ott, se máshol. Egyszerűen eltűntek, mint Petőfi a ködben. ötödik fejezet •Ott állok nem mozdulok, nem is szólok semmit. Jólesne egy féldeci. De a benest már elhagytam, visszabaktatni meg nincs kedvem. A bon-bon viszont még messze. Pedig az a feles most nagyon jólesne. Ott állok, nem mozdulok. A benest már elhagytam, a bon-bon még messze. Nem tudom, mit tegyek FELJEGYZÉSEK ÚTKÖZBEN Költők városa X. Január vége van, vasárnap délelőtt, borongós idő, a napsütést a fények városában már csak hírből ismerik, de ma néha megmutatja magát a nap a fellegek mögött. A lehető leglehetedenebb lehetőség a Luxembourg-kertben való sétára, mégis oda megyek Most először dél felől indulok, az Obszervatórium felől a Port-Royal csomópont forgalmán túllépve a hosszú allét követve végig át a parkon, nyílegyenesen a Luxembourg-kastély irányába, ahol a Szenátus székel. A párizsi meridián mentén haladok, amelyet a napkirályi aranykor kellős közepén, Jean Racine debütálásának évében (ekkor írja az Andromachét), 1667 napfordulóján határoztak meg az akkor még csak épülő Obszervatórium pontjából kiindulva. S bár később a greenwichi délkör lenyomta a párizsi meridiánt, nyomait ma is megtaláljuk az átszelt városban - a déli mérföldköve a Pare Montsourisban áll a Boulevard Jourdan mellett, az északi piramist formázó pedig a Montmartre-on a Moulin de la Galette mellett. A város dzsungelében pedig az utcakövekbe illesztett ARAGO feliratú medalionok jelzik, itt is, ahol most lépkedek (Avenue de l’Observatoire bal oldala), vagy épp a Louvre üvegpiramisa mellett. Rituálisan közelítem meg a költők városának szívét, az oda torkolló aortán keresztül lépek be, tar fok alatt, a szárazán hallgató obszervatóriumi szökőkútnál mélázok. A zöld moccanadanságba merevedett mitikus allegóriák alakjai tartják vállukon a világgömböt, melyet az állatöv fog körbe. Alattuk a hetyke halforkú lótritonok nyitott szájába képzelem a nyári vízsugarat, (lásd a képen) Aztán végig az allén a négy oszlop és a négy szobor mellett - az Éjszaka, az Este, a Dél és a Reggel. A? sarkon túl a Sorbonne szláv intézete, a parkban vasárnapi, téli kihaltság, unokákat terelgető nagymama, és egy sportember húzogatja fel szépen gondozott felsőtestét (brrr) a tornaeszköznek odaszerelt vasrúdon. A Port Royalnál vásárolt croissantom lassan kihűl. Átvágok a rue August Comte-on, a sarkon üdvözlöm az egykori Ecole Coloniale kecsesen orientalizáló épületét, s máris belépek a Luxembourg-kertbe, a sarkában forgácsra vágón egykori karácsonyfok halomba gyűjtve várják, hogy humuszként újrahasznosítsák őket. Keresek egy padot, könyvet kotrok elő, s míg az oldalakat keresem, a dermedt croissant-om rágom. Hirtelen mindent elönt a napfény. Már Diderot is ide járt filozofikus sétákat tenni, akárcsak barátja, Rousseau, míg a szomszédos me Victor-Cousinban lakon, épp ilyen időben Vergiliust olvasni. S hogy hány regénynek vált később helyszínévé a park, bele sem merek gondolni, hogy Jean Valjean is in sétafikáit, Lucien de Rubempré in olvasta fel szonettjeit Lousteau-nak, des Grieux pedig apjával találkozott itt. Igazán csak a romantikusok szerettek bele a kertbe. Georges Sand például szintén ide járt friss levegőt szívni, ha nyugalomra vágyott. A kert keleti bejárata mellett állítottak szobrot neki születésének századik évfordulójára, 1904-ben. Nem szeretem a szobrot, valahogy túlságosan lányos, sokkal inkább a nő lirizálómitizáló jellege csillan meg, semmint az irodalmár szorgalma és zsenije. De „nem éppen sikerült szobrát meg lehet bocsájtani”, mondhatom Ady nyomán, aki első párizsi tartózkodása idején részt vett a szoborleleplezés ünnepségén, s cikket is ír róla a Budapesti Hírlap június 5-i számába. Fanyalgásának is hangot ad: „Egy csoport diák és diákkisaszszony lelkesedése, tapsa, éljenzése melegítette föl olykor-olykor egy kicsit a rideg ünnepséget, melynél sokkal melegebbet érdemelt volna az asszony, kinek páradanul meleg szívét, jóságát és nemességét még a talentumánál is jobban emlegették az ünnepség szószólói.” Vissza a romantikusokhoz. „Toute petite fiile, eile allalt du beau temps / A son aise jouir et folatrer longtemps, / Longtemps, car eile aimait ä Tömbre des feuillages / Fouler le sable dor, chercher des coquillages...” - írja Théophile Gautier. (Minden kislány itt sétál jó időben, nyájasan játszanak, soká mókáznak, sokáig, mert szeretik a lombok árnyékát, az arany fövenyt tapodni, csigaházat keresni.) A kertben viháncoló lányok képe két évvel később Gérard de Nervalt is megihlette. A Fasor a Luxembourgkertben című rövid vers első versszakában a kezében virággal madárként elillanó lány képe a vers zárlatában a múlandóság metaforájává válik „De nem, - az ifjúságnak vége... / Isten veled, te röpke fény, - / leány és illat, égi béke... / eltűnik, - s visszaint felém.” Ennyi volt a rövid napfénynek is, újra borongnak a fellegek a tar ágak-bogak felett. Radnóti fordítása gyanút ébreszt, hiszen nemcsak a franciák irodalmában volt jártas, de azok városában is. 1931-es látogatása rengeteg új inspirációt hozott, Apollinaire-t például, és a gyarmati kiállítás okán a törzsi költészet iránti érdeklődést — s több verset is ír ekkor. Hat évvel később Gyarmati Fannival töltöttek egy hónapot Párizsban, s majd’ minden nap kijöttek a kertbe felüdülni (itt laktak pár saroknyira). „Délelőtt a Luxembourg-ban üldögélek és olvasok. Jólesik az önámítás, hogy idevalósi vagyok” - írja Fanni naplójában (’37.07.07). Talán a „helyismeret” is számításba vehető Radnóti Nerval-fordítása kapcsán, annál is inkább, mivel maga is ír egy négysorost Jardin du Luxembourg címen: ,A gyermekek turkáló ujjain / még vígan perg a friss homok, / de hívogatják őket már kötéseik / mögül a tűkkel dolgos asszonyok.” Ahogy az unokákat terelgető nagymamákat elnézem a hideg pádon üldögélve, az jut eszembe, hogy az öt rövid versikét tartalmazó, apró élet-mozzanatokat rögzítő Cartes postales című rövidciklus üde nyári világa, amelyet a ’37-es ittlét idején írt Radnóti, mennyire más az utolsó versektől. Hét év választja el egymástól a két világot, amely nem hasonlítható, s nem állítható viszonyba. Pedig a cím ugyanaz: Razglednicák. Száz Pál A mellékletet szerkeszti: Sánta Szilárd. E-mail: szilard.santa@ujszo.com . Levélcím: DUEL-PRESS s.r.o., Uj Szó - Szalon, P. 0. BOX 222, 830 00 Bratislava 3
