Új Szó, 2019. április (72. évfolyam, 77-100. szám)
2019-04-13 / 88. szám
PRESSZÓ ■ 2019. ÁPRILIS 13 ÚTINAPLÓ www.ujszo.com New Providence a Bahama-szigetcsoport központi szigete, ahol a szigetállam lakosságának 70 százaléka él, és itt fordul meg a legtöbb turista. A gyarmati birodalom jegyeit magán hordozó Nassauban a történelmi emlékek után vágyók is örömmel töltik el az idejüket (a barátságos helyiek szívesen mesélnek a Windsorházról), de az óvárosban üzletsor, piac és luxuskikötő is kikapcsolódást nyújthat. És a Bahama-szigetek világos árnyalatú, sekély tengervize olyan, mintha festő- vagy mozivásznon lenne. Miamiból Kubába szerettem volna repülni, de nem volt rá lehetőségem. Naivan abban bíztam, ha barátaim és ismerőseim jóvoltából a közösségi oldal felületén szemügyre vehettem a cienfuegosi estikék tengerhullámait, Varadero finomporos parti sávját és Havanna omladozó épületeit és kietlen utcáit, akkor magyar állampolgárként a világ bármelyik pontjáról elutazhatom a karibi országba, hogy mindezekről élőben benyomást nyerjek. Történetesen az Egyesült Államok keleti partjáról is útra kelhetek, gondoltam. Miért is ne tehettem volna? Tavaly Key Westre is eljutottam, ahonnan ádátni a szocialista államba. A trópusi gyarmatvilágot idéző amerikai városban betonozott bója jelzi azt a pontot, amely hivatalosan az USA legdélibb csücske, ahonnan Kuba mindössze kilencven mérföld. De hiába a második Obama-kormány által megkezdett történelmi diplomáciai nyitás, Donald Trump kormányzata véget vetett a gyümölcsöző fejlődésnek. Az egy dolog, Az ikonikus, keskeny sokmérfóldes parti szakasznak nem látszik a vége... hogy az amerikai állampolgárok nem utazhatnak zökkenőmentesen Kubába, de mindazoknak a külföldieknek, akik az Egyesült Államok területéről szeremének átrepülni, nemcsak turistakártyával, hanem a látogatás pontos indokát bizonyító szakmai vagy családi meghívóval kell rendelkezniük. Hiába viszonylag baráti árúak a Miami-Havanna távot alig másfél óra alatt megtevő repülőút jegyei, nincsen pardon, így aztán a Bahamák felé vettem az irányt. A Miami Nemzetközi Repülőtéren olyan sor áll ahhoz a kapuhoz várva, amelyen át kell haladnom, hogy addig, amíg meg nem kérdezem, azt hiszem, a tömeg az illemhelyre sorakozik. A Közlekedésbiztonsági Ügynökség (TSA) tisztjei - viszonylag sokan vannak - mosollyal, viccelődéssel, adatok bediktálásával segítik egymás munkáját. Egyiküknek, az .a feladata, hogy egyesével elindítsa az embereket az átvilágításhoz, a másik pedig egy pórázon vezetett kutyával utánuk ered. Ha a kutya szagot fog, az előtte sétáló lesz az „a fickó”, akinek nem lesz egyszerű gépre szállnia. De ez a „Ne dédelgesse a kutyát” nyakvédővel ellátott csahos pusztán néhány lépés erejéig követi azokat, akiket figyelek. Vicces szituáció: emberünk a hosszú várakozás után megilletődve, vagy a fura szituáció miatt somolyogva sétál, igyekszik kimért és nyugodt lenni, hiszen ezt kérték tőle a tisztek. Aztán hol hátrasandít, mintha tartana attól, hogy a kutya megugatja vagy ráveti magát, hol csak végigmegy a néhány lépésnyi úton, majd megkönnyebbülten továbbsiet. A pályára nem busz visz, elkerített részen kell kisétálni. Egy American Eagle vár rám, azt hiszem, a mérete alapján lélek-
