Új Szó, 2019. április (72. évfolyam, 77-100. szám)

2019-04-12 / 87. szám

261 Horoszkóp Kos (III. 21.-IV. 20.) Határozott és magabiztos, olyan ember, aki vállalja a felelősséget tetteiért. Ugyanakkor szenvedélyes és néha bizony türelmetlen, sőt arrogáns, főleg, ha nem kapja meg azonnal azt, amit szeretne. Több türelemre lenne szüksége! Bika (IV. 21.-V. 21.) Ideje a saját lábára állnia. Kezdje el élni az életét és vállalja a felelősséget tetteiért. Most kell meghoznia azokat a döntéseket, amelyeket oly régóta halogat már. Sokkal határozottabbnak kell lennie önmagával szemben. . Ikrák (V. 22.-VI. 21.) Néha jobb, ha a megérzéseire hall­gatna, mert így gyorsabban elérhet­né a céljait. Azt is megtanulhatja, hogy nem szégyen kimutatni az érzéseit. Sőt, bizonyos esetekben még előnyére is válhat, több külső segítséget kaphatna. Rák (VI. 22.-VII. 22.) Nem szabadna elnyomnia magában a művészi hajlamot, és hinni kellene a lehetőségeiben. Szenvedélyességében rejlik a legnagyobb és legtöbb lehetőség, ezért itt az ideje, hogy megvaló­sítsa terveit, elképzeléseit. Oroszlán (VII. 23.-VIII. 23.) Itt az ideje a tanulásnak, s az intuíciós készsége is jobb. Minden bizonnyal lényegesen fogékonyabb a kultúrára és az új ismeretekre. Mivel sikerül számos új dolgot megtanulnia, így jobban megnyíl­hat a munkapiac is ön előtt. Szűz (Vili. 24.-IX. 23.) ' Amennyiben sikert szeretne elérni, a terveinek minden szem­pontból alaposan, szakszerűen kidolgozottaknak kell lenniük, hogy ne hátráltassák az új projek­tek kivitelezésében s új emberek, üzletfelek megismerésében. Mf Mérleg (IX. 24.-X. 23.) Ha még szingli, megtörténhet, hogy szerelmes lesz. Ezért érzi, hogy gyakrabban kellene roman­tikusnak lennie, s a gyermekvál­lalás iránti vágya is felerősödhet. Ne szaladjon annyira előre! Mindennek eljön az ideje. Skorpió (X. 24.-XI. 22.) Ideje, hogy megvalósítsa azokat a dolgokat, amelyektől mindig tartott, szinte félt. Pedig csak arról van szó, hogy a régóta dédelgetett álmát valóra válthassa Ne nyomja el magában a művészi hajlamot, és bízzon a lehetőségeiben. Nyilas (XI. 23.-XII. 21.) Megtörténhet, hogy kényszerhely­zetbe kerül, ahol szüksége lesz az évek során eddig szerzett tapaszta­lataira Felejtsen el minden rosszat, és csak a szépre emlékezzen. így lesz lehetősége továbblépni és a meghitt pillanatoknak örülni. Bak (XII. 22.-1.20.) Sikeres embernek tartja magát, ezért nem tudja jól kezelni azokat a helyzeteket, amikor ön szorul mások segítségére. De már elindult a változás útján, ami jót fog tenni önnek. Csak kérnie kell és meg­kaphatja. Szorgalommal, akarattal képes jobbá tenni az életét. tHr Vízöntő (I. 21.-II. 19.) Figyelje meg, kinek mit mond el, kiben bízik, mert megtörténhet, hogy elárulják vagy visszaélnek a bizalmával. Keresse meg az egyen­súlyt az emberi kapcsolataiban, s legyen mindig előzékeny, és éljen a sors kínálta lehetőségekkel. Halak (II. 20.-III. 20.) Számos lehetőség közül választhat, de önnek kell eldöntenie, hogy mit is szeretne kezdeni az életével, milyen irányba szeretne elindulni. Tele van energiával, erővel, ezért élvezze ki ezt az időszakot és valósítsa meg az álmait. PIHENŐ 2019. április 12. | www.ujszo.com Charlize Theron nemrég Long Shot című új filmje kapcsán adott interjút, és a magánéletére vonatkozó kérdések is felmerültek. Charlize nem kertelt, és elmondta, hogy Sean Pennen kívül senkivel sem járt az utóbbi tíz évben. A 43 éves színésznő, akit nemrég Brad Pitt-tel is hírbe hoztak, így nyilatko­zott: „Valakinek meg kell ragadnia az alkalmat, és lépnie kell. Sokkoló, hogy mennyire elérhető vagyok." A színésznő egy korábbi interjúban azt állította, nem vágyik párkapcsolatra, ám ahogy cseperednek gyermekei, úgy tűnik, az igényei is megváltoztak. (TAS/AP-feivétei) Gondolkodó Naponta csiszolhatja elméjét a Gondolkodóval (szudoku). A mai rejtvény megfejtését címükkel együtt április 18-ig levélben küldjék el szerkesztőségünk címére (DUEL - PRESS, s. r. o., Új Szó - Gondolkodó, P. 0. BOX 222,830 00 Bratislava 3), a beküldők között Új Szó-nyeremény­­tárgyakat sorsolunk ki. A DUEL-PRESS KFT. az érvényben lévő jogsza­bályoknak megfelelően dolgozza fel a személyes adatokat. Bővebb információért látogasson el a https://ujszo.com/gdpr weboldalra. Játékszabályok: a négyzetháló függőleges és vízszintes soraiban, valamint a kilenc kijelölt mezőben egytől kilencig minden számjegynek szerepelnie kell úgy, hogy a számok ne ismétlődjenek. Múlt heti feladványunk nyertese Meltsók Noémi somorjai olvasónk. Nyolcirányú Keresse meg az ábrában a következő kifejezéseket, amelyek nyolc irányban rejtőznek, és húzza át betűiket, de vigyázzon, mert a dőlt betűvel szedettek derékszögben egyszer megtörnek. Ha az át nem húzott betűket felülről lefe­lé vízszintesen haladva összeolvassa, akkor eljut a megfejtéshez. Mai receptünk Baconos csirkemell őzgerincformában Hozzávalók: 1 kg csirkemell, 50 dkg bacon (szeletelt), 40 dkg sajt, 6 db tojás, 6 ek liszt, 3 dl tejföl, bors Elkészítés: A csirkemellet felvágjuk 2x2 cm-es kockákra. Fűszerezzük ízlés szerint borssal. A lisztek a tojást és a tejfölt jól összekeverjük, majd a lereszelt sajt felét is belekeverjük a masszá­ba, végül a felkockázott csirkemel­let is hozzáadjuk. Két őzgerinc­­formát kibélelünk egymás mellé fektetett baconszeletekkel. Erre rákanalazzuk a masszát, megszórjuk a maradék sajttal. Ráhajtogatjuk a bacont. 180 fokos (nem légkeveré­ses), előmelegített sütőbe toljuk kb. 40 percre. Ha megsült, kivesszük és kiborítjuk a formából, majd visszatesszük még 10 percre, hogy a bacon jól megpiruljon rajta. Jó étvágyat kívánunk! (mindmegette) Földrajzi kifejezések: MANACOR MANADO MANAGUA MANAKARA MANAKAU MANAM MANANARA MANANJARY MANAPOURI MANAR MANAS-TÓ MANDALAJ MÁNFA Előző feladványunk megfejtése: Makrana. TRENCSÉN 10 #c POZSONY 14 °C ÉRSEKÚJVÁR 13 #C Előrejelzés Európai nagyvárosok időjárása Mai időjárás Felhős, borult égbolt, helyenként eső is előfordulhat. A nappali hőmérséklet 4 és 14 fok között alakul. POPRÁD 5 #C LOSONC 12 °C Nappali hőmérséklet 14 °C 4°C Szélirány: Északi, 20-30 km/ó erősségű szél. Éjszakai hőmérséklet /f-L 6°C 0»C Péntek Szombat Vasárnap Gyűgy_________Sgl3 °C Rozsnyó________~~12 °C _______Qr-1 «C Srl8«C £f-2«C Dunaszerdahely az-14 °C Szene__________ar!4°C Túlnyomórészt borús idő, Borús idő várható. Komárom_______— 14 °C Csorbató________sp 5°C nyugaton helyenként esővel. ______________________ Ógyalla a.-13°C Párkány________z_-14 °C Pozsony_________- 13 °C Pozsony________z.-16 °C Léva___________z.~ 14 °C Nagyszom bat sp 14 °C Érsekújvár_______~~ 16 °C Érsekújvár______se 16 °C Nagymihály_____s>-13 °C Losonc________se 12 °C Losonc__________sp 16 °C Losonc_________Sp 14 °C Nagyrőce z.-U°C Tőketerebes s.-13 °C Kassa___________Sz- 16 °C Kassa__________3g 12 °C Oslo 9 °C Helsinki 4 °C Moszkva 4 °C London 8 °C Párizs Varsó Berlin 9°c 6 °C Budapest 13 °C 16 °C Athén 18 “O Hójelentés Chopok észak - Biela pút 60 cm Ischgl_________________________160 cm Chopok dél - Kosodrevina 100 cm Sölden____________;______478 cm Tátralomnic________________140 cm Obertauern___________________240 cm Csorbató__________________65 cm Lech Zürs am Arlberg_______230 cm Roháőe - Spálená dolina 100 cm Kitzbühel - Kirchberg_______146 cm Vrátna - Chleb 150 cm Hintertuxer Gletscher_____470 cm

Next

/
Thumbnails
Contents