Új Szó, 2019. április (72. évfolyam, 77-100. szám)

2019-04-10 / 85. szám

8 I KÜLFÖLD 2019. április 10.1 www.ujszo.com RÖVIDEN A kormánypárt ismétlést követel Ankara. A kormányzó török Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) elnökhelyettese tegnap bejelentette, hogy kezdeménye­zik a helyhatósági választás megismétlését Isztambulban, ahol a nem hivatalos végered­mény szerit az ellenzéki kema­­lista Köztársasági Néppárt (CHP) jelöltje, Ekrem Imamog­­lu szerezte meg a főpolgármes­teri széket. Ali Ihsan Yavuz úgy fogalmazott, a nagyvárosban olyan mértékű szabálytalansá­gok és visszaélések történtek a március 31-i választáson, ame­lyek egyértelműen befolyásolták a voksolás kimenetelét. (MTI) Ideiglenes elnököt választottak Algír. Abdel-Kader Benszaláhot, az algériai parlament felsőházá­nak elnökét választotta meg az algériai parlament az ország ide­iglenes államfőjének. „Mielőbb lehetővé kell tennünk az algériai nép számára, hogy elnököt vá­lasszon”-jelentette be Bensza­­láh, aki az algériai alkotmány ér­telmében 90 napra veszi át ideig­lenesen az államfői teendőket, és ő maga nem indulhat az elnök­­választáson, melyet ebben az időszakban meg kell tartani. A 77 éves Benszaláh, aki a tömeges tiltakozások miatt lemondott előző elnök, Abdel-Azíz Butef­­lika támogatójának számított, „nemzeti kötelességének” ne­vezte az ideiglenes államfői megbízatás elvállalását. (MTI) USA: új ember a titkosszolgálat élén Washington. Donald Trump amerikai elnök hétfőn elmozdí­totta hivatalából Randolph Alles igazgatót, az Egyesült Államok titkosszolgálatának vezetőjét. Alles a vasárnap lemondott Kirst­­jen Nielsen belbiztonsági minisz­ter közvetlen irányítása alá tarto­zott. A Fehér Ház szóvivője, Sa­rah Huckabee Sanders még az­nap tudatta: Randolph Alles he­lyére James Murrayt nevezik ki. Murray a titkosszolgálat veterán munkatársa. A szóvivő közlése szerint a jövő hónapban veszi át a szervezet irányítását. (MTI) Esernyős vezetőket ítéltek el Hongkong. Bűnösnek találta a bíróság a közrend megzavarásá­ban a hongkongi „esernyős for­radalom” 9 vezetőjét. A döntés ellen több nemzetközi jogvédő szervezet is tiltakozott. A bíróság épületében a tárgyalásra több mint százan gyűltek össze, töb­ben közülük sárga esernyőt - a demonstrációk szimbóluma - tartottak a magasba, hogy így fe­jezzék ki szolidaritásukat a 9 emberrel. A bíróság egyelőre nem határozta meg a büntetési tételeket. Egyre többjei utal arra, hogy a Peking által támogatott hongkongi városvezetés a bíró­ságokat igyekszik felhasználni arra, hogy korlátozza az ellen­zék mozgásterét. (MTI) Választás bizonytalan prognózisok közepette Választók az ultraortodox zsidóság fellegvárának tartott Bnei Brak izraeli vá­rosban (TASR/AP-felvétel) MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Jeruzsálem. Meglehetősen bizonytalan prognózisok közepette rendeztek tegnap parlamenti választást Izraelben. A hivatalban lévő Benjámin Ne­tanjahu miniszterelnök, aki ellen korrupció miatt több eljárás is folyik, továbbra is a legnépszerűbb politi­kus. A közvélemény-kutatók utolsó felmérései szerint a Béni Ganz Kék­fehér ellenzéki centrista párt támo­gatottsága volt a legnagyobb, de a jobboldali blokk megelőzte az ellen­zéket. A választást befolyásolhatta, hogy Donald Trump amerikai elnök már­cius 21-én bejelentette: az Egyesült Államok elismeri Izrael fennhatósá­gát a Golán-fennsík felett. Pár nappal ezelőtt Benjámin Netanjahu Ciszjor­­dánia annektálására tett ígéretet, ha a választás után is folytathatja a kor­mányzást. A kampány során az ellenzéki Kék­fehér párt a tengeralattjárók gyanús közbeszerzésének korrupciós ügyé­vel ért el sikereket, de amikor a közvélemény-kutatók népszerűsé­gük emelkedését jósolták, akkor az Izraelben „bűvésznek” nevezett kor­mányfő rendre előhúzott a kalapjá­ból egy újabb nemzetközi sikert. A Netanjahu vezette Likud kímé­letlen módon kampányolt, idegbe­tegnek és pszichiátriai esetnek pró­bálta bemutatni Ganzot. A Kék-fehér pártszövetség viszont a rágalomhad­járattal szemben pozitív üzeneteket sulykolt: az állami bölcsődehálózat megteremtését, új kórházakat, az adók szinten tartását ígérte. Az országban 6 millió 339 729 vá­lasztópolgár szavazhatott 10 720 vá­lasztási urnánál. Börtönökben 58 ur­na várta a szavazati joguktól meg nem fosztott rabokat, és a kórházakban 190 kihelyezett tintánál voksolhattak a betegek. Az izraeliek az 1948-ban megalapított ország történetének 24. parlamentjének (kneszetének) 120 képviselőjét választották meg. Az iz­raeli tévécsatornák este tízkor kezd­ték meg az első - még csak a közvélemény-kutatók próbaumáinál megjósolt - eredmények közlését. Izraelben hagyományosan igen magas a részvételi arány, a legutób­bi, 2015-ös választáson a jogosultak közel 72 százaléka voksolt. A beju­tott pártok vezetőit a választás után fogadja az államelnök, és annak a po­litikusnak adja az új kormány meg­alakításának jogát, aki a pártok sze­rint a legnagyobb valószínűséggel képes stabil koalíciót létrehozni. Elmarasztalták Oroszországot Strasbourg/Moszkva. Ismét elmarasztalta Oroszországot tegnap a strasbourgi Emberi Jo­gok Európai Bírósága (EJEB) Alekszej Navalnij ügyében. Az ítélet szerint az orosz hatóságok 2014-ben jogszerűtlenül he­lyezték több hónapra házi őri­zetbe az ellenzéki politikust. Az EJEB kimondta, hogy a Naval­nij ellen elrendelt korlátozó in­tézkedésekkel Oroszország több pontját is megsértette az Emberi Jogok Európai Egyezményének, köztük a szabadsághoz és biz­tonsághoz való jogról, illetve a véleménynyilvánítás szabadsá­gáról szóló cikkelyeket. A Vlagyimir Putyin orosz elnök leghangosabb bírálójának szá­mító politikus és testvére ellen egy állítólagos csalás ügyében indult eljárás, s ennek keretében 2014 februárjában házi őrizetbe helyezték, megtiltva számára a telefonálást és az internet hasz­nálatát is. A strasbourgi bírák 22 665 euró kártérítést és perkölt­séget ítéltek meg a panaszosnak. A most kihirdetett elsőfokú íté­let ellen három hónapig még mindkét fél fellebbezhet. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője váratlannak nevezte és elutasította az Emberi Jogok Eu­rópai Bírósága Navalnij javára meghozott ítéletet. Maga Na­valnij győzelemnek minősítette a verdiktet. „Biztos vagyok ab­ban, hogy ezen ítéletnek fontos következményei lesznek azok számára Oroszországban, akiket folyamatosan ilyen törvényte­lenségeknek tesznek ki” - húzta alá. (MTI) Theresa Maynek ma ismertetnie kell London elképzeléseit a brexitfolyamat további menetéről A brit EU-tagság megszűné­sére (brexit) szabott határidő további hosszabbítá-sának kezdeményezésére kötelezte hétfő éjjel a londoni alsóház Theresa Mayt, elkerülendő a megállapodás nélküli brexitet. London. A brit kormányfő tegnap Berlinben Angela Merkel német kan­cellárral egyeztetett, délután pedig továbbutazott Párizsba, hogy Emma­nuel Macron elnökkel találkozzon mai rendkívüli EU-csúcs előtt. May és Merkel egyetértett abban, hogy Nagy- Britanniának megállapodás alapján kell kilépnie az EU-ból. A konzervatív párti brit kormányfő egy héttel ezelőtti televíziós beszé­dében jelezte, hogy a brexit további halasztására van szükség a megálla­podás nélküli kilépés elkerülése vé­gett, miután az alsóház háromszor is elutasította a brexit feltételrendszerét rögzítő, az EU-val tavaly november­ben elért egyezményt. Az alsóházban múlt szerdán minimális többséggel, 313:312 arányban elfogadott indít­vány azonban kötelezővé is tette Maynek, hogy a brexit halasztásának kezdeményezésével mindenképpen kerülje el a szabályozatlan kilépést az EU-ból. A törvényjavaslat - amelyet Yvette Cooper, az ellenzéki Munkás­párt egyik befolyásos képviselője, az alsóház belügyi bizottságának elnöke terjesztett elő - az elmúlt egy hétben megjárta a felső kamarát, a Lordok Házát is, és hétfő este került vissza az alsóházba, ahol a képviselők végle­gesítették. Az EU mai csúcsértekezletén Maynek ismertetnie kell London el­képzeléseit a brexitfolyamat további menetéről. A jelenlegi jogi alaphely­zet az, hogy ha May indokait a to­vábbi halasztásra az EU-csúcs ma el­utasítja, akkor az Egyesült Királyság pénteken megállapodás nélkül, sza­bályozatlan módon távozik az Euró­pai Unióból. A brit EU-tagság az eredeti menet­rend szerint március 29-én szűnt vol­na meg, de a többi uniós tagállam a múlt havi EU-csúcson egy halasztást már jóváhagyott a brit kormánynak. Ez május 22-ig tartott volna, abban az esetben, ha a londoni alsóház a múlt péntekig elfogadta volna a brexitmeg­­állapodást. Az alsóház azonban ép­pen március 29-én, vagyis múlt pén­teken, az eredeti kilépési határidő le­járati napján vetette el harmadszor is az egyezményt, és ezután életbe lé­pett a márciusi EU-csúcson erre az esetre előre megállapított új, április 12-i határidő, amely jogilag továbbra is érvényes. (MTI) A szudáni biztonság erők tegnap könnygázt vetettek be a kartúmi védelmi mi­nisztériumnál tüntető tömeg ellen, és helyszíni beszámolók szerint lövések is el­dördültek. Szudánban december óta tartanak a demonstrációka gazdasági ne­hézségek, a növekvő infláció és az üzemanyaghiány, illetve a kenyér árának emelkedése miatt. December közepe óta 39-en vesztették életüket. (Tasr/ap) Eric Swalwell is elnök szeretne lenni Washington. Eric Swalwell személyében kaliforniai képvise­lővel bővült az amerikai Demok­rata Párt elnökjelölt-aspiránsainak tábora. Swalwell hétfőn éjjel a CBS televízió éjszakai show-műsorában jelentette be, hogy versenybe száll pártja elnökjelöltségéért. O a tizen­nyolcadik demokrata párti politi­kus, aki elnökjelölt szeretne lenni a 2020-ban esedékes elnökválasztá­son. A show-műsorban Swalwell arról beszélt, hogy Amerikát „fu­tóhomokon lévő országnak” látja, amely „képtelen megoldást találni problémákra és külföldről érkező fenyegetésekre”. Szerinte egy sor területen nem észlelhető előrehala­dás, ahogyan fogalmazott: „Wa­shingtonban semmit sem csinál­nak”. „Én készen állok arra, hogy megoldjam ezeket a problémákat. Indulok az Egyesült Államok el­nökségéért. Ez hivatalos bejelen­­tés”-közölte. Bár választási programjáról nem közölt részleteket, tudni lehet, hogy Swalwell többször is szorgalmazta a fegyvervásárlás és -viselés sza­bályainak szigorítását. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents