Új Szó, 2019. április (72. évfolyam, 77-100. szám)
2019-04-09 / 84. szám
www.ujszo.com | 2019. április 9. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR I 7 Kulturális veszteségeink 37. Afroamerikaiak a Magyar Állami Operaház színpadán A Magyar Állami Operaház főigazgatóját, Ókovács Szilvesztert lehet szeretni, rühellni, semlegesen viszonyulni hozzá, de az se bűn, ha valaki még nem is hallotta a nevét. Maradjunk annyiban, hogy szakmai körökben elég megosztó személyiség. Nos, ez az ember múlt pénteken arra kérte az Operaház Porgy és Bess előadásának szereplőit, hogy íijanak alá egy dokumentumot, amelyben afroamerikainak vallják magukat. (Szinte hallom, ahogy önök felszisszennek, de máris mondom, miért tartom ezt egy kifejezetten vagány húzásnak.) A Porgy és Bess premiere 1935- ben volt, a zeneszerző, George Gershwin nem sokkal ezután meghalt, dalszövegíró fivére, Ira Gershwin viszont egészen 1983-ig élt. Ő rendelkezett úgy röviddel halála előtt, hogy kizárólag fekete énekesek (all black cast) adhatják elő a darabot. A jogörökösök azóta ehhez tartják magukat, amivel elérték, hogy Amerikát kivéve gyakorlatilag az összes többi kontinens operáinak műsoráról eltűnt a mű, Európában főként utazó társulatok előadásában látható. Amikor az Operaház jelezte a jogtulajdonost képviselő New York-i ügynökségnek, hogy bemutatnák a Porgy és Besst, olyan szerződést kaptak, amelyben nem szerepelt az all black cast kitétel. Vagy kifelejtették, vagy egyszerűen cikinek tartották odaírni, arra számítva, hogy ez úgyis köztudott. Mindenesetre az Operaház színpadra állította a darabot fehér szereplőkkel - ezt sehol a világon nem merték még meglépni. Tavaly az Erkel Színházban lement belőle négy előadás, csak ezután kezdett reklamálni az amerikai ügynökség. És mivel Ókovács Szilveszter - elmondása szerint - nem venné a bátorságot, hogy ránézésre meghatározza a művészek bőrszínét, rájuk bízta, minek vallják magukat. Egy másik értelmezés: így akart üzenni az amerikaiaknak, hogy helló, ébresztő, ez már a 21. század, amelyben „ezt a korhadt és száj szagú rendelkezést” minden normális operaháznak figyelmen kívül kellene hagynia. „Én, alulírott............kinyilvánítom, hogy identitásomnak elválaszthatatlan részét képezi az afroamerikai eredet és tudat. Ezért is külön öröm számomra, hogy George Gershwin Porgy és Bess című operájában felléphetek.” Ezt a nyilatkozatot írták alá az előadás szereplői. Egyszerre szatirikus és szomorú ez a történet, amelynek érzésem szerint még koránt sincs vége. Mivel ilyesfajta ellenszegülést sehol sem kíséreltek meg Gershwin fő művének bemutatása érdekében, precedensértékű is, ami Budapesten történt. Nem véletlen, hogy tegnap már a tekintélyes The Guardian brit napilap is kiemelten foglalkozott az üggyel. Szégyen, hogy foglalkozni kell vele. „Lehetséges-e ma a felvilágosult Földön, hogy embereket származásuk és/vagy bőrszínük alapján különböztetnek meg Auschwitz, Martin Luther King és a hutu-tuszi népirtások után?” - tette fel a kérdést Ókovács Szilveszter. Aki egyre szimpatikusabb számomra... (Lubomfr Kotrha karikatúrája) „Elnézést kért” Orbántól a karikaturista Szarkasztikus bocsánatkérő levelet írt az a szlovén karikaturista, aki március végén rajzolt egy Orbán-kari ka túrát a Mladina című lapba, amin felháborodott a magyar kormány. Orbánt náci karlendítéssel ábrázolta, miközben hozzá dörgölőznek a szélsőjobboldali szlovén politikusok. Magyarország ljubljanai nagykövete erre diplomáciai levélben kérte a szlovén külügyet, hogy „tegyen lépéseket a Mladina és más lapok újságíróival szemben, elkerülendő a hasonló helyzeteket”. A karikatúra készítője tegnap bocsánatkérő levelet írt: „Hálás vagyok a magyar nagykövetnek, és arra kérem, fogadja el őszinte bocsánatkérésemet, amiért a miniszterelnökét szemtelenül és valószerűtlenül ábrázoltam. Az ön által küldött levél után mélyen magamba néztem. Tudom, hogy ami történt, nem lehet semmissé tenni, de hadd hozzak fel néhány érvet védekezésképp, hiszen én is csak a körülmények ártatlan áldozata vagyok. Hadd mutassak rá a történet igazi bűnöseire. Első helyen áll a kommunista oktatási rendszer, amely agymosást végzett rajtam, megtörte nemzet- és vallástudatomat. Bűnösök még a lap főnökei és szerkesztői, hiszen tudják, hogy milyen felelőtlen és naiv vagyok, meg hát mindenről elhiszem, hogy az úgy van, ahogy. És bűnös a mi elnéző igazságszolgáltatásunk, mert nem bünteti az ennyire kirívó társadalmi szabálytalanságokat. Arra kérem önt, folytassa segítő munkáját azzal, hogy tanácsokkal lát el minket, hogy mi magunk is elérhessük azt a példaértékű objektivitást és egyhangúságot, amit önök a magyar médiában létrehoztak, és hogy újra elhozhassuk azt a rendet, nemzeti erkölcsösséget és keresztényi szeretetet a drótkerítések iránt, ahogyan azt az önök szelíd és jogosan szeretett vezetője, Orbán Viktor parancsolta”. A Mladina azt is írta, hogy a szlovén külügy kiállt a sajtószabadság mellett, és soha nem avatkozik bele, hogy mi jelenhet meg. (index.hu, hvg.hu) A himnusz a Híd CT-je MÓZES SZABOLCS A politika olykor kegyetlen. Van, hogy óriási mulasztásokat lehet büntetlenül kibeszélni, míg az aprónak tűnő, de bosszantó hibákért nagy árat kell fizetni. Emlékeznek még a 2014-es pöstyéni CT-botrányra? A Smer egymás után produkálta a súlyos politikai botrányokat, ám egy pár százezer euróval túlárazott CT-készülék kellett ahhoz, hogy megremegjen: bukott az egészségügyi miniszter és távozott a mindenható Pavol Paska. Most valami hasonlónak lehetünk tanúi. A Híd két nap alatt két botrányosjogszabály parlamenti megszavazásánál is segédkezett: nyugdíjplafon és „himnusztörvény”. Előbbi három képviselőjük tudatos támogatása nélkül nem kapott volna alkotmányos többséget, ha a Híd akarja, megakasztja az elfogadását. A himnusztörvényt nyilván nem tudatosan szavazták meg. Országos szempontból egyértelműen a nyugdíjplafon a sokkal károsabb, ám ezért alig csattant rajtuk az ostor. Kibeszélték, másokat jobban lehetett miatta kritizálni. A „himnusztörvény” viszont felrobbantotta a szlovákiai magyar internetet, valószínűleg nincs olyan magyar választó, aki ne hallott volna róla, ne sértődött volna vérig rajta, s ne tudná azonosítani, ki a ludas az ügyben. A miértre egyszerű a válasz: ahogy a Smer CT-botránya, ez is egyszerű, emberi léptékű és több azonosulási pontot kínáló történet. Bonuszként pedig nem számokról, hanem érzelmekről, nemzeti identitásról szól. Figyeljék a különbséget! „Nem látok benne problémát. Maga lát?” - nyilatkozta Jakab Elemér képviselő a nyugdíjtörvény megszavazása után. „Minden választónktól természetesen elnézést kérek..mondta ugyanő a himnuszbotrány után. A himnuszos félreszavazás a legérzékenyebb pontokon érintette a Hidat. Pofon csapja azt a kommunikációs ívet, hogy az SNS már nem nacionalista és vállalható vele a kormányzás. Megkérdőjelezi azt az alaptételt, hogy milyen sokat lehet elérni magyar ügyekben, mert korrektek a partnerek. Bugárék éveken át gondosan ápolták azt az imázselemet, hogy a Híd a szakértők pártja - a mostani eset minden volt, csak nem ennek igazolása. Végezetül a Híd ellenfelei az elejétől próbálták rásütni a pártra, hogy csak egy bizniszpárt, amelynek nem fontosak a magyar ügyek - ez a féLeszavazás a képviselők szándéka ellenére pont ezt a tételt erősíti. A pártot úgy ütötte el a botrány, mint kamion az esti sztrádán botorkáló sündisznót - váratlanul, menekülési útvonalak és energiák nélkül. Pár óráig kamuzhatták, hogy az SNS az utolsó pillanatban verte át őket, de hamar kiderült, hogy már november elején elolvashatták volna a tervezetet, Ondrej Dostál két különböző parlamenti ülésen is felszólalt miatta, és három bizottságban volt róla szó. S az sem igaz, hogy a Híd nélkül is átment volna: a koalíciós szerződés értelmében ugyanis egyik kormánypárt sem verheti át saját akaratát koalíciós társa ellenében, az ellenzékkel szövetkezve - tehát koalíciós vétót kérhettek volna. Most reménykedhetnek, hogy Kiska és az SNS meg a Smer betartja ígéretét. Ha ugyanis emiatt kellene szétrobbantani a koalíciót, azt a szlovák választóik nem értenék - az ő szemszögükből százszor sárosabb ügyek miatt sem álltak fel -, a magyarok viszont aligha értékelnék. Végül néhány szó a politikai felelősségről. Egy ilyen eset után a minimum minimuma, hogy a parlamenti szavazások előkészítéséért felelős frakcióvezető feláll, akár a mandátumát is visszaadja. A böszmeség ellenére Bastmák Tibor egy bizalmi villámszavazás után a helyén maradt, a Híd a politikai konzekvenciák levonása terén pont úgy járt el, mint a „nagytestvér” Smer szokott. FIGYELŐ Fico jövőre már Kotlebával is számol A Marian Kotleba pártjának betiltása körüli bírósági lavírozás a Smer parlamenti taktikázását másolja, miután a parlamentben úgymond adtak egy pofont közösen az úgynevezett „liberalizmusnak” - úja kommentárjában a Sme napilap az Isztambuli Egyezmény parlamenti elutasítására és a nyugdíjkorhatár felső korlátjának elfogadására utalva a nemzeti szocialisták szavazatainak segítségével. Fico ennek megszavazásért egyenesen Kotlebának mondott köszönetét, és kijelentette, hogy az ESNS képviselőinek szavazata ugyanannyit ér, mint más képviselőké. Szép képet fest ez az értékek nélküli hatalmi politizálásról. Az extrémizmus Fico számára olyan, mint valami változó függvény, attól függően, hogy éppen arról beszél-e, hogy „a kormány gátat vet a szélsőségeseknek”, vagy ellenkezőleg, szükség van a szavazataikra, ezért megpróbálja összegereblyézni azokat, mint ahogy történt ez alkotmánybírójelöltek választásakor is. Fico a Kotlebának mondott nyilvános köszönethez még hozzáfűzte: „bárkivel hajlandók vagyunk együttműködni olyan javaslatok esetében, amelyek javítják az emberek szociális körülményeit”. Ez a mondat nem kevesebb, mint annak deklarálása, hogy az 2020-as választás után a koalíciós partner keresésekor a Smer már ugyanúgy fog számolni Kotlebáékkal, mint bármelyik másik párttal. Sőt, inkább vele, mint valamelyik demokratikus ellenzéki párttal - állapítj a meg a Sme kommentárja. (ú)
