Új Szó, 2019. április (72. évfolyam, 77-100. szám)
2019-04-05 / 81. szám
www.ujszo.com | 2019. április 5. PANORÁMA 123 Már több mint százezren regisztráltak Kolozsvár. Több mint százezren regisztráltak már a Pontifex.ro honlapon Ferenc pápa június elsejei csíksomlyói miséjére, a regisztrációt hús.vét hétfőjéig meghosszabbították - közölték a szervezők egy tegnapi kolozsvári sajtótájékoztatón. Ennek lezárulta után, május elsejétől kezdik elküldeni a csoportvezetők elektronikus postacímére a vonalkódos belépőket, amelyeket ki kell majd nyomtatni, és minden zarándoknak magával kell hozni. Oláh Zoltán kanonok, a szervezőbizottság sajtófelelőse elmondta: a regisztráltak 90 százaléka Romániából érkezik. Mintegy harmadrészük - elsősorban a környező településekről érkezők - közölte azt, hogy gyalog érkezik. A Csíksomlyón nevelkedett Pál József Csaba temesvári megyéspüspök arról beszélt a sajtótájékoztatón, hogy a pápát a legnagyobb hídverőnek, pontifex maximusnak is szokták nevezni. Reményének adott hangot, hogy látogatásával a különböző vallásfelekezetekhez, nemzetekhez tartozó emberek között is hidat ver. (MTI) Elkezdődött a kolera elleni oltási kampány Mozambikban, ahol eddig több mint 1400 kolerás megbetegedést regisztráltak az Idái ciklon pusztítása óta. A legtöbb kolerás megbetegedést az Indiai-óceán partján fekvő Beira városából jelentették. Az AP amerikai hírügynökség tudósítása szerint a mintegy félmillió lakosú Beirában már szerdán elkezdtek sorba állni az oltásra váró emberek, köztük a város polgármestere is. Az oltási kampány várhatóan április 9-ig tart, és Mozambik más tartományaiba is jut majd a szájon át beadható oltóanyagból. (TASR/AP-feivétei) A pilóták betartották a Boeing utasításait MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Addisz-Abeba. Az Ethiopian Airlines 302-es járatát teljesítő pilóták mindenben követték a Boeing és az amerikai Szövetségi Légügyi Hatóság (FAA) szabályos eljárásrendjét, a repülőgép mégis lezuhant, orral csapódott a földbe. Ezt közölte tegnap Addisz- Abebában Dagmawit Moges etióp közlekedési miniszter, ismertetve az etióp hatóságok első hivatalos jelen-Svédországból menekült el egy orosz család, mert a gyermekeket muzulmánoknál helyezték el tését. Az etióp légitársaság Boeing 737 MAX 8-as gépe március 10-én, hat perccel a felszállás után zuhant le, a katasztrófában 157-en haltak meg. Az etióp vizsgálat vezetője elmondta: az előzetes jelentéshez a repülési adatrögzítő és a pilótafülke hangrögzítőjéből kinyert adatokat vették alapul. Kérdésre válaszolva jelezte: egyelőre nincs arra utaló jel, hogy a repülőgép állásszögjeladó szenzorét bármi megrongálta volna. Ez a berendezés látja el adatokkal a gép automatikus átesésgátló rendszerét, amelynek a korábbi jelentések szerint köze lehet a repülőgép lezuhanásához. A The Wall Street Journal szerdai, meg nem erősített információi szerint a pilóták először lekapcsolták a vízszintes vezérsík kitérítését szabályozó automatikát, amellyel az átesésgátlót is kiiktatták, majd kézzel próbálták stabilizálni a gépet. Később azonban újra visszakapcsolt az automata rendszer, a Reuters szerint azt egyelőre vizsgálják, hogy ezt a pilóták hajtották végre, vagy az átesésgátló magától aktiválódott újra. AzET302-esjáratánakmárcius 10- i lezuhanása a Boeing 737 MAX típus második katasztrófája volt fél éven belül. Tavaly októberben az indonéziai Lion Air légitársaság JT 610-es járatán közlekedő gép csapódott a tengerbe, 14 perccel a felszállást követően, 189 ember halálát okozva. Az előzetes jelentések szerint ott is az állásszögjeladó közvetített hibás adatokat az átesésgátló rendszernek, amely így újra és újra lefelé nyomta a gép orrát. A Boeing - amely ellen vizsgálatok folynak az Egyesült Államokban az új géptípus feltehetően elkapkodott forgalomba helyezése miatt - a múlt héten közölte, hogy frissítést adott ki a 737 MAX-ok irányítási rendszerére, amelynek keretében több biztonsági funkciót is beiktattak az átesésgátló működésébe. NAPTÁR Április 5 ► NÉVNAP Vince A Vince a latin eredetű férfinév, a Vincentius rövidülése. Jelentése: győztes. ► ESEMÉNYEK Kivégezték Georges Dantont és három társát, a francia forradalom vezéralakjait. (225 éve) Líbia kiadta a PanAm amerikai légitársaság gépe elleni 1988- as lockerbie-i merénylet két gyanúsítottját az ENSZ illetékeseinek. (20 éve) ► MAI ÉVFORDULÓINK 110 éve született Albert Broccoli, a James Bond-filmek amerikai producere. 90 éve született Czine Mihály Széchenyi- és József Attiladíjas irodalomtörténész, kritikus. 25 éve hunyt el Kurt Cobain amerikai rockzenész, a Nirvana együttes énekese, gitárosa és szövegírója, a grunge koronázatlan királya. ► NAPI VICC Bemegy egy férfi egy boltba, amely kizárólagtrombitátés vadászpuskákat árul, és megkérdi az eladót:-Elégfurcsa párosítás ez, nem gondolja?- Ezt, hogy érti? - kérdi az eladó.-Arra gondoltam, hogy elég furcsa dolog kizárólagtrombitát és vadászpuskát árulni, nem? Melyikből fogy a több?- Egyformán viszik mindkettőt! - Ahányszor eladunk egy trombitát, pár nap múlva megjelenik egy szomszéd, aki vadászpuskát keres... Lengyelországban maradhat az a három, keresztény vallású orosz kislány, akik édesapjukkal együtt Svédországból menekültek el, miután az ottani hatóságok egy muzulmán családban helyezték el őket - döntött a varsói kerületi bíróság. Varsó. A bíróság a lányok meghallgatása után úgy ítélkezett, hogy „tekintettel a kiskorúak jól felfogott érdekére” a gyerekek apjuk gondoskodása alatt kell, hogy maradjanak. A döntést azzal is indokolták, hogy a lányok szorosan kötődnek apjukhoz, és nem akarnak elválni tőle. Áz apát, az orosz állampolgárságú Denisz Liszovot és a gyerekeket a lengyel határőrség hétfőn feltartóztatta a varsói repülőtéren. A hét évvel ezelőtt Svédországban letelepedett Liszov azért vitte el 4, 6 és 12 éves lányát a skandináv országból, mert az ottani szociális hivatal elvette őket tőle, és egy Libanonból bevándorolt muzulmán családra bízta. A svéd bíróság azután korlátozta az apa szülői jogait, hogy a gyerekek anyja skizofréniában megbetegedett, és elmegyógyintézetbe került. Liszov ügyvédje szerint a svéd bíróság nem adott lehetőséget az apának, hogy megvédje családja jogait, a gyerekek pedig nem akarnak a gyámcsaládban élni. A varsói bírósági tárgyalásba megpróbált beavatkozni a gyermekek gyámja, valamint a svéd hatóságok képviselője. A két férfi már kedden át akarta venni a gyerekeket a varsói rendőrségtől, a család emiatt a rendőrkapitányságon éjszakázott. A varsói bíróság szerdai döntése nyomán Liszov nem hagyhatja el Lengyelországot, amíg a bevándorlási hivatal el nem bírálja menedékjogi kérelmét. A férfi eredetileg Moszkvába tartott lányaival. Lengyelország tavaly decemberben menedékjogot nyújtott a norvég Silje Garmónak és kétéves lányának. A lengyel hatóságok úgy ítélték meg, hogy a norvég gyermekvédelmi hivatal, a Bamevemet megsérti Garmo személyiségi jogait és szabadságát. A nő 2017 tavaszán érkezett Lengyelországba, miután hírét vette, hogy a gyermekvédelmi hivatal el fogja venni tőle a gyermeket. A Bamevernet ezt megelőzően úgy vélte, hogy a krónikus fáradtság szindrómában szenvedő Garmo képtelen megfelelő módon foglalkozni gyermekével. Kommentátorok Garmo esetével is kapcsolatba hozzák azt, hogy februárban Norvégia kiutasította az oslói lengyel konzult, aki több mint 150, az országban élő lengyel családnak nyújtott segítséget, amikor a Bamevemet vitatható körülmények között vett el gyermekeket tőlük. (MTI) ► ORVOSMETEOROLÓGIA Kettős fronthatás érvényesül, a hideg-és a melegfrontra érzékenyeknél is jelentkezhetnek tünetek. Gyakori lehet a fejfájás, a migrén, az arra hajlamosak keringési panaszokat és vérnyomás-ingadozást tapasztalhatnak. Felerősödhetnek az emésztési problémák. A szélre érzékenyek körében jellemző lehet az ingerlékenység és a türelmetlenség. ÚJ szó szlovákiai magyar napilap www.ujtzo.eom www.facebook.com/ujszo I Levélcím: DUEL - PRESS, s.r.o., Új Szó szerkesztősége, P.O.BOX 222, 830 00 Bratislava 3 I E-mall: ujszo@ujszo.com . I Szerkesztőség: Bajkalská 19/B, 82101 Bratislava I Terjesztési panaszbejelentés: 02/32153 221,02/32153 227, predplatne@newsandmedia.sk I Főszerkesztő: Lajos P. János I Titkárság: 02/32153313 I Főszerkesztő-helyettesek: Bőd Titanilla, Sidó H. Zoltán. I Rovatvezetők: Demecs Péter - belpolitika, Gulyás Zsuzsanna - régió, Holop Zsolt - vélemény, Tallósi Béla - kultúra, Orosky Tamás - sport, Urbán Gabriella - panoráma. Művészeti vezető: Toronyi Xénia. IA szerkesztőbizottság elnöke: Szigeti László I Kiadja a Duel - Press Kft., Bajkalská 19/B, 82101 Bratislava. IIÖ0:35 722 517 I Ügyvezető igazgató: Michal Teplica. I Lapigazgató: Slezákné Kovács Edit. I Hirdetési osztály: 02/32153123, e-mail: reklama@ujszo.com . I Marketing: 02/32153125. I Nyomja a PETIT PRESS, Bratislava. I Belföldi megrendelések: minden postahivatalban, postai kézbesítőnél, a Petit Pressnél: 02/323 77 777, predplatne@petitpress.sk I Külföldi megrendelések: Slovenská poéta, a. s. Stredisko preplatného tlaőe, Uzbecká 4., P.O.BOX 164,82014 Bratislava. I Terjeszti: a Szlovák Posta Rt. és a Mediaprint Kapa Rt. I Az újságküldemény feladását engedélyezte: RPP Bratislava Poéta 12. Index: 48271.1 Engedélyszám: 5/2. ISSN 1335-7050.1 Nyilvántartási szám: EV 110/08.1 Minden szerzői jog fenntartva. Az írások, fotók és grafikonok terjesztése, beleértve azok elektronikus formáját, csak a kiadó írásos jóváhagyásával lehetséges. Kéziratokat nem őrzőnk meg és nem küldünk vissza. I Az Új Szó a lapok eladott példányszámát ellenőrző ABC SR tagja, az ellenőrzés eredménye a www.abcsr.sk honlapon található. I ©Copyright DUEL - PRESS KFT. A szerzői jogokkal a kiadó rendelkezik. A kiadó fenntartja magának az ©ÚJSZÓ megjelöléssel ellátott írások terjesztésének jogát, és a szerzői jogi törvény (33. § la és d cikkely) értelmében kizárólag ő jogosult engedélyezni a szövegek nyilvános terjesztését IA sajtófigyelést a kiadó megbízásából a Newton Media, a Slovakia Online és a Sita végzi. I Lapunk megjelenését a Kisebbségi Kulturális Alap támogatja. Realizované s finanőnou podporou Fondu na podporu kultúry národnostnyeh menőin. m ELFOGADJUK AZ ÚJSÁGÍRÓK *J0 KULT «ti MINOR