Új Szó, 2019. március (72. évfolyam, 51-76. szám)

2019-03-21 / 68. szám

321 TIPPVERSENY 2019. március 21. | www.ujszo.com Három ponttal vezet Németh Valéria Aki hallgatott kollégánk paneltippjére a góltotóban, jól járt: több mint harmincán találták el a pontos eredményt TIPPELŐK ÚJ SZÓ-FOCILIGÁJA Tizennyolcán szereztek kilenc pontot a második tavaszi fordulóban, köztük az őszi nyertesünk, a pozbai Németh Valéria is, így előnye három pontra nőtt a jókai Hegyi Sarolta előtt. Harmincnál is többen találták el a góltotós mérkőzés pontos eredményét (kollégánkat is beleértve), de az érsekújvériak végsellyeiek elleni hazai győzelmére mér kevesebben számítottak (Nővé Zámky-Őara 3:2). 123 pontos Németh Valéria, Pózba ♦. E heti nyertesünk A tizenhetedik fordulóban tizennyolc kilencpontos szelvény érkezett a szerkesztőségünkbe, így a nyertesről sorsolás döntött. A szerencse ezen a héten a királyrévi Mézes Mártának kedvezett. Nyereménye egy könyv. Gratulálunk! A díjat postán küldjük el. Naszvady József, Ipolyszécsényke; Tenczel Csilla, Ipolybél; Vadkerti József, Vágkirályfa 110 pontosak Ásványi György, Fél; Bartek Margit, Pózba; Gajdács Ildikó, Szentmihályfa; Gömöri László, Perbete; Pál Márton, Almágy; Tenczel János, Ipolybél 109 pontosak id. Fügedi Tibor, Lakszakállas; Kapa Zoltán, Tesmag; Koáík Erika, Csáb; Mol­nár Terézia, Komárom; Száraz István, Nagykér; Teknős Lajos, Ipolyhídvég; Tóth Dávid, Lakszakállas 120 pontos Hegyi Sarolta, Jóka 119 pontosak Méry Imre, Fél; Tóth Tímea, Lakszakál­las 118 pontosak Borsányi Tibor, Nemesócsa; Tóth István, Lakszakállas 117 pontos Valkó László, Érsekújvár 116 pontosak Bagócsi István, Sáró; Bartek György, Pózba; Bartek Krisztián, Pózba; Czita Béla, Nagykeszi; Hegyi János, Jóka; Mé­zes Márta, Királyrév; Zimerman Mária, Ipolyszakállos 115 pontosak Bartha István, Léva; Bráz Andrea, Tornaija; Bráz Róbert, Tornaija; Kristóf Loránd Patrik, Alistál; Németh Zsolt, Alistál 114 pontosak Álló Mónika, Szentmihályfa; Fógel János, Ipolyság; Gajdács Dominik, Szentmihályfa; Lamos Olivér, Lég; Püspöki Ferenc, Ipolyság; Stambauer György, Ebed 113 pontosak Kis Péter, Bátorkeszi; Pásztor János, Nagytárkány; Reiter Zsolt, Nagymagyar; Zimerman Géza, Ipolyszakállos 112 pontosak Árgyusi János, Negyed; Bodzsár Gyu­la, Ipolyság; Bukai Lambert, Pozsony; Csicsay László, Medve; Diósi Sarolta, Komárom; Ferenczi József, Szilas; Ga­tyás János, Perbete; Gőgh Zsolt, Guta; Győri Péter, Nádszeg; Hajdúk György, Nagykapos; id. Fügedi Aladár, Bogya; Ll N.Zámky-Salá 3. L Ny. 4. vanovce-ZI. Klasy 5. L Ny. D Dvory n/Z.-Tvrdosovce 6. vrakun-Or. Poton AG Sport L. DS (2j X 8. Tomasikovo-Kosuty ■«H PMB n un ~ V 0 II) (Hl rrirri LTTTTT^TV—l V / ff/TÍSTD « Samorín-FC Petrzalka TB-GA 2:iiy vegeredmeny: A17. számú tippszelvényen szereplő mérkőzések eredményei: 1. Debrecen-Diósgyőr 1:0 (1) 2. N. Zámky-Sal'a 3:2 (1) 3. Neded-Dol. Saliby 1:1 (X) 4. Váhovce-ZI. Klasy 1:0 (1) 5. Dvory n/Z.-Tvrdosovce 3:0 (1) 6. Vrakún-Or. Poton 2:4 (2) 7. Iza-N. Stráz 7:0 (1) 8. Tomásikovo-Kosúty 3:3 (X) 9. D. Obdokovce-V. Cetín 2:0 (1) 10. Samorín-FC Petrzalka 2:1 (1) A győztes szelvény A királyrévi Mézes Márta 9 pontos szelvénye 1. Debrecen Diósgyőr 1 2. N. Zámky-SaPa 2 3. Neded-Dol. Saliby 1 4. Váhovce-Zl. Klasy 1 5. Dvory n/Z.-Tvrdosovce 1 6. Vrakün-Or. Potöö 2 7. Iía-N. Stráz 1 8. Tomääikovo-Koäüty 1 9. D. Obdokovce-V. Cetín 1 10. §amorin-FC Petrzalka 2:1 Kristóf József, Alistál; Mészáros Ilona, Csallóköznádasd; Takács Vilmos, Lak­szakállas 111 pontosak Csadi Tibor, Hodos; Csadi Zsuzsanna, Hodos; Csókás Ferenc, Izsa; Fógel Dá­vid, Ipolyság; Gömöri Anna, Perbete; Győri Zoltán, Nádszeg; Harcsa Sándor, Guta; ifj. Fügedi Tibor, Lakszakállas; ifj. Gajdács József, Szentmihályfa; Ledeczky Péter, Nemesócsa; Molnár Lajos, Szalka; 108 pontosak Árgyusi Katalin, Negyed; Borsányi Béla, Madar; Bráz László, Tornaija; Ferencz Margit, Hidaskürt; Fógel Kitti, Ipolyság; Gatyás Terézia, Perbete; Lukovics István, Feketenyék; Okolinszky Ingrid, Szenese; Orlai Zsófia, Ipolyság; Pataki Éva, Deá­­ki; Tóth Ágota, Lakszakállas; Tóth Béla, Baracska; Tóth Ilona, Baracska; Tóth Ró­bert, Fűs 107 pontosak Horváth Lajos, Szímő; Kis Berta Teré­zia, Nagykapos; Luky Zoltán, Komárom; Szabó Henrietta, Pózba 106 pontosak Bilás Zsuzsanna, Dunaszerdahely; Bölcskei László, Gellér; Bukai Edit, Po­zsony; Diósi Oszkár, Komárom; Durda László, Rimaszombat; ifj. Lamos Oli­vér, Lég; Ilon Ferenc, Ogyalla; lzsmán Hajnalka, Bős; Kilácskó Ignác, Király­rév; Magda Sándor, Baracska; Méhes György, Nyékvárkony; Posvanc Kálmán, Somorja; Urbán Veronika, Nagyölved; Vass Edina, Balony 105 pontosak Bednár Imre, Losonc; Bilás József, Du-A17. forduló élmezőnye 9 pontosak Bodzsár Gyula, Ipolyság; Bráz Andrea, Tornaija; Csicsay László, Medve; Diósi Oszkár, Komárom; Dorozlai Marián, Lakszakállas; Gömöri Anna, Perbete; Kristóf Loránd Patrik, Alistál; Ledeczky Péter, Nemesócsa; Mészáros Ilona, Csallóköznádasd; Mészáros Lajos, Léva; Mézes Márta, Királyrév; Németh Valé­ria, Pózba; Pásztor János, Nagytárkány; Tenczel János, Ipolybél; Tóth István, Madar; Tóth Zoltán, Madar; Vass Edina, Balony; Veres Katalin, Nagykér 8 pontosak Árgyusi Katalin, Negyed; Borsányi Ti­bor, Nemesócsa; Bubenko Ilona, Buzita; Bukai Edit, Pozsony; Csadi Tibor, Hodos; Csadi Zsuzsanna, Hodos; Csókás Ferenc, Izsa; Ferencz Margit, Hidaskürt; Ferenczi József, Szilas; Gatyás Terézia, Perbete; id. Fügedi Aladár, Bogya; ifj. Fügedi Tibor, Lakszakállas; ifj. Gajdács József, Szentmihályfa; Lamos Olivér, Lég; Luky Zoltán, Komárom; Méry Imre, Fél; Molnár Klára, Nagyölved; Molnár Lajos, Szalka; Mózes Francis­ka, Olgya; Okolinszky Ingrid, Szenese; Orlai Zsófia, Ipolyság; Rakoncza Tibor, Felsőszeli; Takács Vilmos, Lakszakállas; Tenczel Csilla, Ipolybél; Tóth Béla, Ba­racska; Tóth Ilona, Baracska; Tóth Ist­ván, Lakszakállas; Tóth Róbert, Fűs; Ur­bán Veronika, Nagyölved; Valkó László, Érsekújvár 7 pontosak Álló Mónika, Szentmihályfa; Bagócsi Zsuzsanna, Sáró; Bartek György, Pózba; Bartek Krisztián, Pózba; Bartek Mar­git, Pózba; Bartha István, Léva; Bilás Alfréd, Abara; Borka Béla, Nádszeg; Bráz László, Tornaija; Bráz Róbert, Tornaija; Bukai Lambert, Pozsony; Czita Béla, Nagykeszi; Diósi Sarolta, Komárom; Farkas Margit, Tany; Fógel Dávid, Ipolyság; Fügedi Margit, Lak­szakállas; Hegyi János, Jóka; Hegyi Sa­rolta, Jóka; id. Bugár Pál, Dióspatony; id. Fügedi Tibor, Lakszakállas; Jakubecz Edit, Felsőszeli; Kakas Sán­dor, Nagysalló; Kiss Barbara, Ipolyság; Kiss Enikő, Ipolyság; Lukovics István, Feketenyék; Molnár Gyula, Nagyölved; Naszvady József, Ipolyszécsényke; Németh Zsolt, Alistál; Reiter János, Nagymagyar; Sárkány László, Nádszeg; Stambauer György, Ebed; Takács Endre, Bogyarét; Vadkerti Gizella, Vágkirályfa; Vasmera Márta, Bős; Zimerman Mária, Ipolyszakállos 6 pontosak Árgyusi János, Negyed; Bagócsi István, Sáró; Bartha Icu, Léva; Bednár Imre, Losonc; Bezúr Imre, Guta; Borka Ben­ce, Nádszeg; Borsányi Béla, Madar; Bubenko András, Buzita; Csorna Mik­lós, Dobra; Dorozlai Csaba, Laksza­kállas; Fógel Andrea, Ipolyság; Fógel Icka, Ipolyság; Fógel János, Ipolyság; Fógel Kitti, Ipolyság; Fónad Sándor, Komárom; Fügedi Erika, Bogya; Fü­gedi Zsolt, Bogya; Gajdács Domi­nik, Szentmihályfa; Gajdács Ildikó, Szentmihályfa; Gatyás János, Perbete; Tippelőink figyelmébe ■ Ismételten felhívjuk tippelőink figyelmét, hogy egy személy egy néven csak egy szelvényt küldhet be. Ha ugyanazzal a névvel két vagy több szelvény érkezik, automatikusan azt vesszük figyelembe, amellyel a tippelő a legkevesebb pontot szerezte. ■ Előfordul, hogy később érkezik be a szelvények egy része, ezért megtörténhet, hogy az oldal zárásáig nem értékelhetjük ki beküldött tippjeiket. Az előző hét csütörtökéig (a bélyegző dátuma számít) postára adott szelvényeket utólag is kiértékeljük, és a szerzett pontokat beszámítjuk az összetett versenybe. ■ Terjedelmi okokból az összetett verseny állását teljes egészében nem közölhetjük. Versenyzőink névsorát és az elért pontszámokat azonban központi adatbázisunkban vezetjük, és hetente frissítjük (az állás a www.ujszo.com honlapon is ellenőrizhető). Lapunkban csak a mezőny nagyjából első felét találják meg. Az összetett verseny állása - teljes névsorral - a tavaszi idény végén, vagyis a 30. forduló után kerül a nyomtatott Új Szóba. naszerdahely; Bugár Tibor, Tallós; Fónad Sándor, Komárom; Fügedi Margit, Lak­szakállas; Gajdács József, Szentmihályfa; lzsmán László, Bős; Süli Éva, Sárosfa; Zsiduliak Péter, Ipolyság Geleta Ferenc, Hetény; Gömöri Klára, Perbete; Gömöri László, Perbete; Győri Péter, Nádszeg; Győri Zoltán, Nádszeg; Hobot Tibor, Dunaszerdahely; Horváth Lajos, Szímő; ifj. Fügedi Aladár, Bogya; ifj. Lamos Olivér, Lég; ifj. Sárkány László, Nádszeg; lzsmán Hajnalka, Bős; lzsmán László, Bős; Jakubecz György, Felsőszeli; Kádár Zdenka, Feketenyék; Kapa Zoltán, Tesmag; Kilácskó Ignác, Királyrév; Kis Berta Terézia, Nagykapos; Kiss Zsombor, Ipolyság; Kohót Milan, Madar; Kristóf József, Alistál; Kund­­ra Éva, Bucsuháza; Ledeczky Sándor, Nemesócsa; Magda Sándor, Baracska; Marcinko Péter, Marcelháza; Méhes György, Nyékvárkony; Mészáros Csil­la, Csallóköznádasd; Mészáros György, Csallóköznádasd; Mogyorósi Heléna, Kőhídgyarmat; Molnár Antal, Komárom; Molnár Margit, Szalka; Molnár Terézia, Komárom; Okolinszky Gábor, Szenese; Pál Márton, Almágy; Pataki Éva, Deáki; Püspöki Ferenc, Ipolyság; Püspöki Ildikó, Ipolyság; Reiter Kálmán, Nagymagyar; Rybár Tibor, Nagykürtös; Süli Éva, Sárosfa; Szabó Henrietta, Pózba; Sza­bó Malvin, Kolozsnéma; Száraz István, Nagykér; Takács Anna, Fámád; Takács László, Fámád; Tóth Ágota, Laksza­kállas; Tóth Dávid, Lakszakállas; Tóth Géza, Madar; Tóth Zoltán, Lakszakál­las; Vadkerti József, Vágkirályfa; Varga Zoltán, Perbete; Vasmera Gyula, Bős; Vass László, Balony; Vass Máté, Balony; Zahorecz László, Kéménd; Zimerman Géza, Ipolyszakállos; Zsiduliak Péter, Ipolyság

Next

/
Thumbnails
Contents