Új Szó, 2019. március (72. évfolyam, 51-76. szám)
2019-03-20 / 67. szám
8 KÜLFÖLD 2019. március 20.1 www.ujszo.com RÖVIDEN Lemond posztjáról a kazah államfő Terrorista lehetett a lövöldöző A holland rendőrség szerint komoly jelek utalnak arra, hogy a torok férfi vallási okokból olt Asztana. Bejelentette lemondását Nurszultan Nazarbajev kazah elnök, aki 1990 óta vezette a volt szovjet tagköztársaságot. Nazarbajev a kazah tévé. csatornák által közvetített beszédében jelentette be döntését. „Úgy döntöttem, hogy befejezem elnöki megbízatásomat” - mondta Nazarbajev. A Ria Novosztyi hírügynökség jelentése szerint az elnökválasztásig Kaszimdzsomart Tokaj ev, a szenátus elnöke látja el az államfői teendőket. A 78 éves politikus 1990 óta áll Kazahsztán élén, legutóbb 2015 áprilisában választották újra - ötödször - köztársasági elnökké. (MTI) Újabb tiltakozások Algírban Aigfr. Újabb kormányellenes demonstrációkat tartottak az algériai fővárosban. A Nemzeti Összefogás a Változásért nevű új ellenzéki tömörülés lemondásra szólította fel a kormányt. Több ezer egyetemista és tanár tüntetett Algír főterén, a demonstrációhoz orvosok is csatlakoztak. A Nemzeti Összefogás a Változásért közleménye sürgette a hadsereget: maradjon ki a politikából. Az 1 999 óta hivatalban lévő 82 éves Abdul-Azíz Buteflika államfő másfél hete jelentette be, bizonytalan időre elhalasztják az áprilisra kitűzött elnökválasztást. A választás elhalasztása azt is jelenti, hogy Buteflika hivatalban maradhat 2019 végéig vagy akár még tovább. (MTI) Civil mentőhajó az olasz partoknál Róma. A Mediterraneanevű olasz civil szervezet hajója 49 migránssal a fedélzetén tegnap óta az olasz Lampedusa szigeténél rostokol, mert az olasz hatóságok nem engedélyezik, hogy kikössön. Ezzel egy időben az olasz belügyminiszter újabb rendelkezéssel szigorította a tengeri mentési műveleteket. Matteo Salvini a belügyminisztériumban hatósági munkacsoportot állított fel, amely mostantól a migránsokat Olaszországba szállító hajók ügyeit követi. (MTI) Épületeket fogalt le a venezuelai ellenzék Washington. A venezuelai ellenzék vezetőjének, Juan Guaidónak a megbízottjai ellenőrzésük alá vonták a latin-amerikai ország egyesült államokbeli képviseleteinek három épületét - jelentette be Carlos Vecchio, Guaidó washingtoni képviselője. Vecchio szerint a New Yorkban lévő venezuelai konzulátusról, valamint két olyan washingtoni épületről van szó, amely a venezuelai védelmi minisztérium tulajdonát képezi. A magát januárban ideiglenes államfőnek kikiáltó és az US A által elsőként elismert Guaidó képviselője azt is közölte: napokon belül birtokba veszik Venezuela washingtoni nagykövetségének épületét. (MTI) MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Utrecht. Komoly jelek utalnak arra a holland rendőrség szerint, hogy a hétfői, 3 halottal járó lövöldözés egy utrechti villamoson, terrorista indíttatásból elkövetett támadás volt. A nyomozást végző hatóságok közölték: a feltételezést erősíti az elkövetés módja, valamint egy levél feljegyzései, amelyet a gyanúsított bérelt autójában találtak. Egyelőre sok a kérdés és a feltételezés az indítékot illetően, ezért más lehetséges motivációt sem zárnak ki - mondta a holland rendőrség. Az utrechti ügyészség szerint családi okok miatt is történhetett a lövöldözés. Egyelőre nincsenek arra utaló jelek, hogy kapcsolat van a török származású elkövető és az áldozatok között. A vizsgálatok folytatódnak - tették hozzá. A holland sajtó úgy tudja, az elkövető a bérelt autót meneküléshez akarta használni egy tervezett támadás elkövetése esetén. Az autóban talált idegen nyelvű szövegben pedig nagy betűkkel Allah neve szerepelt. A hollandiai városban hétfő délelőtt elkövetett támadásnak a három halott mellett öt sebesültje is van. A támadót, a 37 éves, török származású Gökmen Tanist őrizetbe vették. A lövöldözés Kanaleneiland elővárosi lakónegyedben történt, ahol sok bevándorló él. Daan Molenaar, aki a villamos elején ült, a NOS holland műsorközlőnek azt mondta: nem hitte, hogy terrortámadás történt. „Az első dolog, amit gondoltam, az volt, hogy bosszúállás szemtanúja vagyok, vagy valami őrült hadonászik egy pisztollyal”. Korábban az Anadolu török állami hírügynökség a lövöldöző rokonaira hivatkozva azt közölte, hogy a férfi egy rokonára lőtt rá a villamoson. „Ha ez történt, meg kell büntetni” - mondta a török hírügynökségnek Mehmet Tanis, a 11 éve Hollandiában élő gyanúsított apja, aki elmondása szerint nem tart kapcsolatot a fiával. Recep Tayyip Erdogan Holland lovas járőrök razziáztak Utrechtben (TASR/AP) török ebök bejelentette, hogy a török hírszerzés vizsgálatot indított annak megállapítására, hogy a támadásnak személyes okai voltak vagy terrorcselekmény történt. A hatóságok elengedtek az utrechti lövöldözés három gyanúsítottja közül kettőt, mert kiderült, r semmi közük a bűncselekményhez - közölte Jan van Zanen utrechti polgármester. Már csak a támadás elkövetésével gyanúsított, török születésű Tanist tartják fogva, akit többórás hajsza után fogták el hétfő este, tettének indítékai még nem ismeretesek. Vissza akar vágni az Iszlám Állam Leváltották Párizs rendőrfőnökét Bosszút fogadott az Iszlám Állam az új-zélandi Christchurchben két mecset ellen elkövetett, 50 halálos áldozattal járó pénteki tömeggyilkosságért. A közösségi média felelősségét firtatta az újzélandi miniszterelnök. Wellington/Kairó. „A két újzélandi mecsetben elkövetett gyilkosság képei fel fogják rázni az alvó dzsihádistákat és bosszúállásra fogják sarkallni a kalifátus híveit”-hangoztatta az Iszlám Állam terrorcsoport egy szóvivője egy 44 perces hangfelvételen. Az imádkozó muszlimok ellen elkövetett christchurchi mészárlás tettese, a 28 éves ausztráliai Brenton Tarrant szélsőséges, „a fehér felsőbbrendűség” jegyében íródott kiáltványt tett közzé néhány perccel vérengzése előtt, majd a fejére erősített kamerával rögzítette a merényletet, s a videófelvétel órákon át elérhető volt a közösségi médiumok felületén. Jacinda Ardem új-zélandi miniszterelnök felszólította a közösségi oldalakat üzemeltető cégeket, hogy vállaljanak nagyobb felelősséget a felületükön megjelenő tartalmakért. „Nem ülhetünk ölbe tett kézzel, és nem fogadhatjuk el szó nélkül ezeknek a felületeknek a létezését, ahogy azt sem mondhatjuk, hogy a tartalmak, amelyek ezeken az oldalakon megjelennek, nem tartoznak az adott cég felelőssége alá” - mondta a parlamentben Ardem. Ezek a vállalatok „kiadók, nem pusztán postások” - vélekedett. Több új-zélandi vállalat tegnap eltávolította hirdetéseit a közösségi oldalakról a Facebook tétlensége elleni tiltakozása jeléül. Monika Bickert, a Facebook globális politikájáért felelős illetékese a The New Zealand Herald című napilapnak elmondta, hogy kevesebb mint kétszázan látták az 17 perces élő videót a támadásról, és alig négyezer emberhez jutott el a felvétel, amíg le nem törölték a Facebookról. Bár az eredeti videót kevesen látták, a felvétel a YouTube-ra, a Twitterre és más online felületekre is kikerült, ahol már jóval többen férhettek hozzá. A kormányfő leszögezte, sohasem fogja említeni a mecsetekben lövöldöző ausztráliai férfi nevét. „Több dolgot akart elérni ezzel a terrortámadással, az egyik közülük a hímév volt. Éppen ezért sohasem fogom kiejteni a nevét a számon” - húzta alá a kormányfő. Ardem szerint inkább az áldozatok nevének kellene fennmaradnia, nem a gyilkosukénak. A christchurchi mecsetekben elkövetett vérengzés 50 sebesültje közül 30-at továbbra is kórházban ápolnak. Kilenc sebesült - köztük egy 4 éves kislány-állapota válságos. (MTI) Párizs. Több mint nyolc órán át tartó maratoni vitával ért véget a francia kormány- és elitellenes sárga mellényes tüntetők követeléseiről az Emmanuel Macron államfő által meghirdetett nagy nemzeti vita. A nagy nemzeti vitát január 15-én indította el a kormány a tüntetéseken kifejeződött társadalmi elégedetlenség mederbe terelésére és a párbeszéd megtalálására. A vitában, amelyhez interneten is hozzá lehetett szólni, közel 2 millióan vettek részt és tettek javaslatokat. Edouard Philippe francia miniszterelnök bejelentette, leváltja a párizsi rendőrfőnököt a sárga mellényes tüntetők hétvégi, erőszakba torkollott megmozdulása miatt, és azt is jelezte, hogy azokon a helyeken, ahol az „ultrák” randalíroztak, betiltják a további tüntetéseket. (MTI) Alkotmányos káosz alakult ki Nagy-Britanniában A brexit hívei menetelnek London felé. Már unják a bizonytalanságot. (TASR/AP) Robert Buckland főállamügyász-helyettes szerint a szigetországban alkotmányos válság alakult ki, miután John Bercow házelnök bejelentette, nem hajlandó változtatás nélküli formában ismét szavazásra bocsátani Theresa May miniszterelnök már kétszer elbukott javaslatát a brexitről. London. A londoni alsóház elnökének határozata szerint a kormány nem terjesztheti újból a ház elé a brit EU-tagság megszűnésének (brexit) feltételeiről szóló megállapodást „ugyanabban vagy jórészt ugyanabban” a formájában, amelyet a képviselők a múlt héten nagy többséggel már elutasítottak. Theresa May miniszterelnök a múlt héten kilátásba helyezte, a brexitmegállapodásról az alsóház még az e hét második felében esedékes EU-csúcstalálkozó előtt ismét szavazhat. May kezdeményezte azt is, hogy London kérhesse a kilépés jövő pénteki határidejének meghosszabbítását az EU-tól a brexithez még szükséges technikai jellegű törvényhozási aktusok végrehajtása érdekében. A konzervatív párti kormányfő szerint azonban a brexit halasztásának időtartama függ attól is, hogy a képviselők elfogadják-e a kilépési megállapodást, mert ha nem, az May szerint a kormány terveiben szereplő 3 hónapnál jóval hosszabb halasztást tenne szükségessé. May a brexit június 30-áig teijedő halasztásának kezdeményezését helyezte kilátásba sőt, May nyitva akarja hagyni az ennél jóval hosszabb, akár kétévi halasztás lehetőségét is. A halasztás kezdeményezéséről beterjesztett és elfogadott kormányzati indítvány szerint ennél hosszabb halasztás esetén Nagy-Britanniának valószínűleg részt kellene vennie a májusi európai parlamenti választáson. John Bercow alsóházi elnök viszont közölte: a brit parlamenti eljárás évszázados jogforrásokból eredő törvényerejű szabályozása nem engedi, hogy a képviselők ugyanabban a parlamenti ülésszakban ugyanarról vagy jórészt ugyanarról az indítványról kétszer szavazzanak. A kormányhivatal még nem reagált érdemben John Bercow végzésére. (MTI)