Új Szó, 2019. március (72. évfolyam, 51-76. szám)

2019-03-19 / 66. szám

[14 SZINFOLK ■ 2019. MÁRCIUS 19. www.ujszo.com a társulat tagja lehettem. A to­vábbtanulást sem hanyagoltam el, jóllehet először nem vettek fel a Táncművészeti Egyetemre, két évre rá sikerült. Fiatalon jelentős tapasztalatokat szereztek. Hogyan látják: a nép­tánc múzeumi kategória, vagy folyamatosan fejlődik? Mindkettő: Azt adjuk vissza, amit az olyan kiváló folklórkutatók, mint Martin György és Takács András, Bandi bácsi gyűjtöttek. Viszont ez nincs kőbe vésve, min­dig teszünk hozzá egy kicsit. Nyi­tott szemmel járunk a világban, s ha látunk egy nekünk tetsző mozdulatot, akkor azt mi is kö­vetjük, sőt tovább gazdagítjuk a mi figuráinkkal. Ha a művész ezt a pluszt úgy teszi hozzá, hogy az az énjéből fakad, és nem görcsös magamutogatásként, púderként keni magára, akkor ezzel értéket teremt. Ne feledjük, minden fel­lépés az adott színpadon, az adott zenekarral, a felvett gúnyában és a közönséggel megismételhetetlen és egyedi. Az előadások az interneten is terjednek, így abból mások is ta­nulhatnak, és ötletet meríthetnek. Az eleink munkáját rögzítő auten­tikus fekete-fehér felvételek biztos alapot jelentenek, attól lesznek a mieink, hogy az egyéniségünkkel színesítjük azokat. Gyakran írnak nekünk fiatalok, hogy például látták a rábaközi táncot, és érdekelné őket, honnan ered a megszokottól eltérő figura. Engem nézz, ne a filmet! - lehet a velős válasz. Ezek szerint a jó pap holtig tanul és tanít? Egy jó táncosnak megvan a sajátos látószöge, és kettős alapon áll. Egy­részt tanulnia kell azoktól a kiváló mesterektől, akik továbbvitték őse­ink tánckultúráját, s hatással van­nak tudásukkal, személyiségükkel. Emellett viszont az alkotói szándék is elengedhetetlen. A világon egyedülálló kultúrát örököltünk, hogy erre miként tá­maszkodunk, az az egyéntől is függ. Mi sem élünk behunyt szemmel, eljárunk más együttesek műsorára, nekünk is megvan a véleményünk másokról, mások is beszélnek ró­lunk. Nem szégyen kérdezni ta­pasztaltabb kollégáktól, akik már akkor is színpadra álltak, amikor megszülettünk. Számos társulatban a látványos­ságra, helyenként az akrobatikus mozdulatokra helyezik a hangsúlyt. Mi a letisztult formák, az egyszerű­ség hívei vagyunk, amikor például egy csárdást mindenfajta sallang nélkül adunk elő. Alapelvünk: ön­magunkkal szemben legyünk kri­tikusak, sokszor mások véleménye nem számít. A negyvenéves táncházmozgalom kezdetén az erdélyi zene vitte a prímet Az idő előrehaladtával a felvidéki tánckultúra meny­nyire foglalta el méltó helyét a Kárpát-medencei hagyományok ápolásában? A szüléink munkáját dicséri példá­ul a Táncfórum - a Szlovákiai Ma­gyar Táncosok Szakmai Egyesülete —, amely kiterjedt munkát folytat egész Felvidéken. Képzett szakem­berek álltak a mozgalom élére, s az anyaország segítségére is bizton számíthattunk. A Hagyományok Háza Hálózat-Szlovákia munka­társai is derekas munkát végeznek. Ügy érezzük, a felvidék táncok reneszánszukat élik. Autentikus felvételek kerülnek elő a fiókok mélyéről, amelyek a lelkes együt­tesek munkája nyomán műsorok­ká fejlődnek, s megjelenhetnek az évenként megrendezett Néptánc­antológiákon, s a Fölszállott a páva versenyeken is elfoglalták méltó helyüket. Büszkék lehetünk arra, hogy a Zoborvidék, a Vág-Garam köz, a Csallóköz és a Gömör ősi kultúrája ismét bekerült a táncélet vérkeringésébe. S nemcsak a nagy tájegységekről beszélhetünk, pél­dául a jelentős múltra visszatekintő Corvinus Közgáz Néptáncegyüttes tagjai sokszor kis felvidéki falvakat keresnek fel, s a még élő idősebb hagyományőrzőket faggatják. Gyűjtenek, együtt mulatnak, éne­kelnek, s ez nem egyedi példa. V Autentikus felvételek kerülnek elő a fiókok mélyéről, amelyek műsorokká fejlődnek. A sokszínűség most már a pro­fesszionális együttesek repertoár­ját is jellemzi? Abszolút mértékben. Sőt, tovább­megyünk, nemcsak a magyar vi­dékek kultúráját népszerűsítik, hanem a kisebbségek, például a horvátok, a cigányok, a szerbek, a zsidók hagyományait is közkinccsé teszik. A Nemzeti Színház és a Ma­gyar Nemzeti Táncegyüttes közös produkcióját, az Egri csillagokat török tánccal is színesítjük. Ha egy leterített térképen jelölnénk a forrá­sokat, akkor a vakfoltok lennének kisebbségben. Az életükben hol a helye a Nem­zeti Táncegyüttesnek, mennyire jelent közösséget, s mennyire szövi át mindennapjaikat a ver­senyszellem? A világhírű együttes tagjának lenni nagy lehetőség. Hogy meddig? Ta­lán még egy bő tíz év van benne, de ez függ az ember egészségétől, ízületei állapotától. Van, aki szeren­csés, így a legidősebb kolléga már az ötven felé közeledik, s még jól bírja a próbákat és a fellépéseket. A kérdés másik felét az emberi megközelítéssel kezdenénk. Ha szakmai, vagy magánéleti prob­lémánk van, elsőként egymást hívjuk, azt a húszpáros csapatot, amelyikkel évek óta együtt dol­gozunk. Nemrég egyik társunkat költöztettük, a másiktól egy tűz­helyet cipeltünk el. Életünk szo­rosan összefonódik, egy öltözőben rendezzük el magunkat, együtt nevetünk, együtt sírunk, a prob­lémákat egymással beszéljük meg. Ha valaki tanítani megy, azt a má­sik segíti anyagokkal, ödetekkel, zenei szerkesztéssel. Ugyanakkor a vezetés egy egészséges versenyszel­lemre is épít, a művészeti igazgató egy pillanat alatt kiszúr minden hibát. A Zsuráfszky név ugyan a darura utal, jóllehet, inkább a só­lyom illene rá. Több lábon állnak, zenészként is megállják helyüket. Sándor: Nagybőgőn és brácsán játszom, az Óbudai Népzenei Iskolában tanultam, és itt említe­ném meg tanárom, Túri András nevét, akinek nagyon sokat kö­szönhetek. Metodikájában először az erdélyi - mezőségi, kalotaszegi - lüktető, kemény jobb kezes vo­nóskíséretet sajátítottam el, sokat tanulmányoztunk eredeti felvéte­leket, jegyzeteltünk, utánoztuk a hallottakat. Ezek felvidéki vetülete is érdekelt. Sokfelé fordultam meg táncosként és zenészként, min­denütt igyekeztem tanulni, ellesni a mesterek titkát. Amikor bőgős mellett brácsáztam, vagy fordítva, mindig tanultam, soha nem volt két azonos előadás. Zsombor: Cimbalmozom, s mint említettem, sokszor követtem bá­tyám vonalát, az ugyanabba az iskolába jártam, ugyanaz volt a tanárom, mint a bátyámé. Hat év után egy sikeres vizsga után Balogh Kálmán cimbalomművész vett a szárnyai alá, s három évig okított. Ha több időm lenne, és a szomszé­dok is engednék, még sok gyakorlás várhatna rám. * Beszéltünk az életpályáról, a jö­vőben a saját család mellett a táncot a hangszer, vagy a tanítás váltja-e fél? Zsombor: Sándor nagyon ért a gyerekekhez, tanárként is megállja a helyét: pedagógiai érzéke talán még szüléinkén is túltesz. Jóllehet két hangszer áll hozzá a legközelebb, de kiváló zenei érzékével minden zene­szerszám megszólal a kezében, még a cimbalom is. A Kincső Ifjúsági Néptáncegyüttesnél végzett mun­kája is bizonyítja rátermettségét. Én? Valószínűleg zenészként foly­tatom a pályámat, de ehhez még sokat kell tanulnom. Sándor-Zsombor: Családalapí­tásban is gondolkozunk. Viszont jelenleg két végén égetjük a gyer­tyát, szeretjük a munkánkat, épít­jük karrierünket. Ez viszont nem jár áldozat nélkül: zokszó nélkül kelünk hajnalban, éjfél után té­rünk nyugovóra. Ügy érezzük, örökké fiatalok maradunk, de az élet mást mutat, s tervezni kell a jövőnket is. Itt említhetjük a csalá­dot, a gyermeket, akinek átadhat­juk azokat az értékeket, amiket mi is kaptunk, megszereztünk. Nehéz családban gondolkodni, amikor az embernek minden perce be van osztva, például egy másfél hóna­r> Úgy érezzük, örökké fiatalok maradunk, de az élet mást mutat, s tervezni kell a jövőnket is. pos amerikai turnénál nincs ma­gánélet, apelláta. Viszont számos kollégánk él boldog házasságban, s a munka mellett vállalják a szülői hivatást is. Szüléink erős habitusúak, s ebben a szellemben neveltek minket is. Belénk oltották az élet tiszteletét, a másik ember megbecsülését. A nyu­godtság, a tisztelettudás, a munka szeretete, a dolgaink értékelése, a becsület szerepelt az értékrendben, s ez gyökeret vert bennünk is. Sok­szor belehalljuk egymásba a szüle­inket. Megmosolyogjuk a másik gesztusát, mintha őket lámánk. A családalapítást mérlegelve fülünk­ben csengenek édesanyánk szavai: gyerek, gyerek, gyerek! Jó géneket örököltünk, s reméljük, ebben a szellemben nőhetnek fel - fél tucat­jával - leendő kölykeink is. Csermák Zoltán (Fotók: Juhász Sándor és Zsombor archívuma)

Next

/
Thumbnails
Contents