Új Szó, 2019. március (72. évfolyam, 51-76. szám)
2019-03-14 / 62. szám
Interjú UJSZO.COM ■ UJSZO(®UJSZO.COM Mostanáig hány kendőt festettél? Háromszázon felül biztosan. Több kiállításom is volt már, általában Stancz Alizzal közösen, én a selymet viszem, ő a gyöngy ékszereit. Erre az évre is van már több meghívásunk. Április végén Dunaszerdahelyre megyünk, majd Fonyódra. Ez lesz az első „külföldi" bemutatkozásunk. A kendőim már sok helyre eljutottak a világba, még Amerikába, Ausztráliába is vittek vagy rendeltek belőlük. Amikor visszajeleznek, hogy gyönyörű, vagy hogy örömmel hordom, az jólesik a lelkemnek. Hogyan jellemeznéd a selymet? Hálás, természetes anyag. Testbarát, azaz nyáron hűsít, télen melegít. Az eredeti, selyemhernyó gubójából nyert selyem kimondottan gyógyító hatással van a torokra, a hangszálakra. És nemcsak gyógyít, hanem szépít, öltöztet is. Sokan talán el sem hiszik, hogy ha egy színes kendőt terítünk a vállunkra vagy tekerünk a nyakunk köré, attól az arcunk, de még a kedvünk is más lesz. Anyukád is veled lakik, gondolom, az elsők közt látja a kendőidet. Valóban, és anyu jó kritikus is. Mindig megmondja, melyik tetszik neki és melyik nem. Tudom, milyen az ő stílusa, neki olyat festek. És mint mondtam, a nővéremnek festettem az elsőt. Érdekes, hogy gyerekként, mivel öt év van köztünk, elég „harcias" volt a viszonyunk, mert ő sok helyre mehetett, ahova én még nem, felnőttként azonban nagyon egymásra találtunk. Mindig számíthatok rá, mellettem áll. Soha nem festesz két egyforma darabot? „Ezt a régi bábot három másik társával együtt jó pár évvel ezelőtt egy padláson találtam, egy öreg kofferben. Azóta őrzöm őket. Nagyon régi darabok. Bábos múltam miatt is ragaszkodom hozzájuk." NŐI SZEMMEL 2019. március Juhász Zsuzsa 1964-ben született Párkányban, alapiskolába Érsekújvárban járt, majd Ógyallán óvónői, Léván pedig nevelőnői képesítést szerzett. Az érsekújvári Czuczor Gergely Alapiskolában nevelőnőként, tíz éve főnevelőnőként dolgozik. Számos szakkört, foglalkozást vezetett a gyerekeknek, rajzot is oktat. Hobbija, szenvedélye a selyemfestés, amellyel öt éve kezdett foglalkozni. Azóta Szlovákia-szerte számos kiállításon csodálhatták meg az érdeklődők kézzel festett selyemkendőit. Nem is tudnék. A selyem ugyanúgy játszik velem, mint én vele. Még ha hasonló motívumot próbálok is megrajzolni, a színekben biztosan nem jön össze kétszer ugyanaz. Ha mindegyik darab egyedi, nem nehéz megválni tőlük? Dehogynem! A gyerekeim. Neve van mindegyiknek. Különböző technikákkal készülnek. Van, amelyik faggyúval van festve, van, amelyik batikolt. Némelyik színesebb, bolondosabb, vagy visszafogottabb. Attól függően, milyen hangulatban festettem. Előfordult, hogy egy kiállításra elvittem a saját magamnak készített kendőmet. Bejött egy férfi, és kijelentette, neki az kell. Hiába győzködtem, hogy nem eladó, hiába szabtam magas árat, hogy meggondolja magát. Megvette. Fájt a szívem, persze, de aztán legyintettem. Ha örömet szerez, vigye. Saját ihletből szeretsz inkább kendőket festeni, vagy rendelésre? Ha valaki kendőt rendel, meg szoktam kérdezni, kinek szánja. Nemegyszer fotót küldenek, és annak alapján próbálok -a hölgyhöz illőt festeni. Vagy a kedvenc színét igyekszem belekomponálni. Gyakran egészen konkrét óhajjal keresnek meg, hogy pontosan mi is legyen a kendőn. Múltkor egy fiatal lánynak rózsaszín és lila, macskás mintásat kértek. Először megriadtam, mert nem igazán az én színeim, de a végén magam is meglepődtem, annyira szép lett! Mennyi idő alatt készítesz el egy kendőt? Attól függ, milyen. Voltak nagyon nehéz, bonyolult vagy aprólékos mintájú kendőim, azokon két estén át készült a kontúr, s ha megszáradt, szintén két estét vett igénybe a festés. De most már vagyok annyira ügyes, hogy egyik este megkontúrozom, másik este megfestem. Korábban nem hiányzott az életedből az ilyenfajta alkotómunka? Az iskolában kiélhettem bizonyos fokig ezeket a hajlamaimat, hosszú esztendőkig nyári alkotótábort szerveztünk a gyerekeknek, a bábcsoportunknak én készítettem a díszleteket, a bábokat. Tizenkét évig báboztunkOIgi barátnőmmel, kolléganőmmel, ami arra is jó volt, hogy megtanultam játszani a színekkel. A Duna Menti Tavaszon díjakat is kaptunk a művészi látványért, a bábjaink mindig a legszebbek között voltak. Itthon főként családanya voltam, feleségként a Stúdió Érté Fesztiváloknak- később Transart Communication néven zajlottak -, a művészi köröknek a háziasszonya, „háttérmunkása". Bevallom, ez most is hiányzik, hiszen 27 éven keresztül tömény művészetet kaptam, amiből a mai napig építkezem. A művészi vénám akkor tört elő, amikor magamra maradtam. A bábozás miért maradt abba? Eljött az a pillanat, amikor úgy éreztem, le kell állni. Pedig egy próbafolyamat közepén voltunk, a gyerekek aranyosak és lelkesek voltak. De az elvárások, a versenyre való felkészülések már nem motiváltak, inkább öszszeugrott tőlük a gyomrom. Kezdtem azt érezni; hogy „ezt már ne csináld, mert nem lesz jó". Mertem annyira bátor lenni, hogy mindezt bevallottam, elsősorban a gyerekeknek. „És akkor mi már nem fogunk bábozni?"- kérdezték. Dehogynem, csak már nem versenyre hajtva, hanem a magunk örömére. Folytathattam volna a munkát, de már nyűg lett volna. Én pedig örömmel szeretek dolgozni, teljes erőbedobással. Maximalista vagyok. Ha azt érzem, hogy teljes erőbedobással már nem menne, inkább nem csinálom. Miért választottad annak idején az óvónőképzőt? Zongorán, gitáron játszót-
