Új Szó, 2019. március (72. évfolyam, 51-76. szám)

2019-03-13 / 61. szám

PIHENŐ Mai receptünk Avokádós zöldsaláta baconnel Hozzávalók: 1 db avokádó, 10 dkg bacon, 2 tojás, fél fej brokkoli, 1 ki­sebb fej jégsaláta, 1 natúr uborka, 1 csokor újhagyma, 1 lila hagyma, 2 dl natúr joghurt, 0,5 dl balzsam­ecet, bazsalikom, só, bors Elkészítés: A tojást főzzük kemény­re, és tisztítsuk meg. Főzzük meg a brokkolit ropogósra. A szalonnát kockázzuk fel egy serpenyőben, tíz perc alatt pirítsuk meg jó álaposan, közben szóljuk meg frissen őrölt borssal. Vágjuk fel a jégsalátát, tegyük egy nagyobb tálkába, öntsünk rá pár csepp balzsamecetet, kockázzuk fel az uborkát, és tegyük mellé. Adjuk hozzá az újhagymát felkarikázva, az avokádót is felda­rabolva, majd a már kihűlt brokko­lit. Öntsük rá a joghurtot, keverjük át az egészet, szóljuk meg snid­­linggel és bazsalikommal, dobáljuk bele feldarabolva a tojásokat, végül szóljuk rá a bacont, (femina) Szerda Gyűgy___________*►' 9°C Rozsnyó_________•**-* 5°C Dunaszerdahely 11 °C Szene____10 °C Komárom___________11 °C Csorbatő_________~ -i °c Ógyalla__________=gll°C Párkány___________— 10 °C Léva_____________~ 10 °C Nagyszombat 10 °C Nagymlhály_________10 °C Losonc______~ 8 °C Nagyrőce__________4 °C Tőketerebes SflQ°C Csütörtök Péntek —rl2<>C ^--4*C S*12*C Qr-l’C Borult égbolt, Felhős égbolt, helyenként esővel._________ helyenként esővel._________ Pozsony__________a-ll °C Pozsony______________ 11 °C Érsekújvár________a-10 °C Érsekújvár arÍQ °C Losonc___________a.-10 °C Losonc______________ 9 °C Kassa___________9 °C Kassa —- 9 °C Hójelentés Ski Telgárt, fllacsony-Tátra 60 cm Opalisko - Závazná Poruba 50 cm Donovaly - ZáhradiSte 40 cm SKI PARK Kublnska hola 90 cm Tálé_____________________70 cm Salamandra Resort____________40 cm Csorbatő_________________80 cm Roháőe - Spálená dolina 130 cm Krahule, Kőrmőci-hegyek 40 cm Vrátna - Paseky_______________70 cm Chopok dél - Kosodrevina 120 cm Chopok észak - Záhradky 80 cm Jason Momoa, az Aquaman sztárja az Instagram Story részlegén osztotta meg azt az Ijesztő történetet, ami a napokban esett meg vele. Magángé­pén Palm Springsből Phoenixbe tartott, ám mindössze fél órával a felszál­lás után a jármű motorja kigyulladt, Így a pilóta kényszerleszállást hajtott végre. „Kicsit késésben voltunk ma. Fél órával azután, hogy felszálltunk Palm Springsben, a gép úgy döntött, lángra kap. Úgy fest, innen vezetni fogunk" - próbálta elütni a helyzet komolyságát egy viccel a színész, aki örömmel pózolt a segítségükre siető tűzoltókkal, miután azok elhárították a vészhelyzetet. (tasr/ap felvétel) Európai nagyvárosok időjárása Mai időjárás Felhős, borult égbolt, helyenként eső, a magasabban fekvő területeken havazás várható. A nappali hőmérséklet 2 és 10 fok között alakul. Szélirány: Délnyugati szél. hőmérséklet Éjszakai hőmérséklet Előrejelzés- 10 °c 2°C /S* 3 °C —- -5 oC Gondolkodó Játékszabályok: a négyzetháló függőleges és vízszintes soraiban, valamint a kilenc kijelölt mezőben egytől kilencig minden számjegynek szerepelnie kell úgy, hogy a számok ne ismétlődjenek, (ú) Nyolcirányú Keresse meg az ábrában a következő kifejezéseket, amelyek nyolc irányban rejtőznek, és húzza át betűiket, de vigyázzon, mert a dőlt betűvel szedettek derékszögben egyszer megtörnek. Ha az át nem húzott betűket felülről lefe­lé vízszintesen haladva összeolvassa, akkor eljut a megfejtéshez. Mi különbség a tekegolyó és a női mell között? Az egyik dönt, a másik... Szóvarázs: BÁLNA MOSZATOK BÉZS ROKOLYÁK BlROM SZABÓ­BIZONY LEGÉNYEK JONATÁN SZÁRNYAS KEZEDBEN KOLIBRI TÚLMEGY MÁSODLAGOS VÁZAS MÁZAS VÉGÁLLOMÁS MEGHÓDÍTJA VIRÍTOK Előző feladványunk megfejtése: zöldséget POPRÁD 4 *C ZSOLNA 7 #C LOSONC 8 #C www.ujszo.coml 2019. március Horoszkóp Kos (III. 21.-IV. 20.) Most mindenképpen arra lenne szüksége, hogy ha tovább akar jutni, fejlődni, akkor nem a szívére kellene hallgatnia, hanem az eszére és a megérzéseire. Ugyanis olyan kapcsolatban él, amely nem előre viszi, hanem visszahúzza! Bika (IV. 21.-V. 21.) Ebben az időszakban jobban kellene figyelnie az üzleti, de főleg pénzügyeire. Az utóbbi időben ugyanis annyira könnyedén kezeli ezt a kérdést, hogy néha szinte azt sem tudja hova teszi a sok pénzt, mibe fekteti bele. Ikrek (V. 22.-VI. 21.) Igyekezzen a saját érdekeit előtérbe helyezni és ne a másét, el­végre a jövőjéről van szó. Ha titkos kapcsolata van, döntenie kell, mert társának elege van a bujkálásból, s tudnia kell, felvállalja-e végre a kapcsolatukat, vagy sem. Rák (VI. 22.-VII. 22.) Lehetőleg kisebb tétekben üzle­teljen, s próbáljon meg biztosra menni. Már csak azért iá, mert munkahelyén problémák mutat­koznak, megszorítások várhatóak, ezért jobb, ha vigyáz arra, amije van, s előre tervez. Oroszlán (VII. 23.-VIII. 23.) Érzelmi életét befolyásolja, hogy találkozik valakivel, akit régóta ismer, s egyszer már ki is szemelte magának. Elképzelhető, hogy eb­ből az ismeretségből a későbbiek­ben akár egy hosszabb ideig tartó, komoly kapcsolat is lehet. Szűz (VIII. 24.-IX. 23.) Fő feladata erre az időszakra, hogy a megfelelő mederbe terelje családi életét, illetve igyekezzen ott is tartani. Hogy ez sikerülhessen, egy időre meg kell feledkeznie a vitá­iról, s önkritikát kell gyakorolnia, mert a viták okozója ön saját maga. Mérleg (IX. 24.-X.23.) ■HH Egy új kapcsolat legelején van, gliytf amiből a későbbiekben még tartós MM is lehet, ha a jó irányba halad. Munkahelyén is olyan lehetőséget kap feletteseitől, ami soha többé nem tér vissza, éppen ezért kell élnie vele. Skorpió (X. 24.-XI. 22.) Próbálja kiszűrni azokat az embe­reket maga mellett, akikről szinte szemmel látható, hogy csak érdek­ből vannak ön mellett. Feladata, hogy ezekkel az emberekkel minél előbb szakítsa meg kapcsolatát, ha nem szeretne pórul járni. Nyilas (XI. 23.-XII. 21.) Régebbi párkapcsolatokban vitákra, veszekedésekre kerülhet sor, de az is lehetséges, hogy csak azért, mert kevés idejük jut egymásra. Kövessenek el mindent, hogy végre legalább pár napot töltsenek együtt. Bak (XII. 22.-1.20.) Meglepetésben lehet része az elő­rejutáshoz, amit olyan személytől kaphat, akire álmában sem gondolt volna. Elképzelhető, hogy éppen tőle kap egy remek és jól fizető állást, amire szüksége is van. De vigyázzon, ne sokáig habozzon, mert elszalasztja a lehetőséget. Vízöntő (1.21.-II. 19.) Legfontosabb teendője, hogy biztos anyagi hátteret teremtsen ne csak saját magának, de lehetőleg családjának is. Ezt csak úgy tudja teljesíteni, ha minden kínálkozó alkalmat sikerül kihasználnia, hogy munkakörén belül előrébb jusson. Halak (II. 20.-III. 20.) A szerencse ön mellé szegődött, éppen ezért kell kihasználnia minden adódó lehetőséget, s akkor a siker sem maradhat el, ami természetesen anyagi elő­nyökhöz is juttatná. Ne hagyja elmenni a szerencséjét!

Next

/
Thumbnails
Contents