Új Szó, 2019. március (72. évfolyam, 51-76. szám)

2019-03-13 / 61. szám

6 I SZUBKULTÚRA 2019. március 13.1 www.ujszo.com A dzsessztörténet legjobb fotója Négy legendás zenész egyetlen alkalommal játszott együtt egy kis klubban, ketten közülük „illegálisan" JUHÁSZ KATALIN így emlegetik Bob Parent 1953-as felvételét. A rajta szereplő négy legendás zenész egyetlenegyszer lépett fel közösen, egy lepukkant New York-i klubban, gyenge fél ház előtt. Az egyik asztalnál viszont valészínűleg Jack Kerouac ült. Az akkor harmincéves Bob Parent az ENSZ sajtóosztályán dolgozott, hivatalos fotókat készített a világ­­szervezet üléseiről. Dzsesszrajongó volt, és a koncerteken lelkesen fo­tózta a zenészeket. Felvételei rend­szeresen megjelentek a Life maga­zinban és a Downbeat című (máig létező) szaklapban, néhány fotóját kiadók vették meg lemezborítónak. Kapott egy fülest, hogy szeptember 13-án legyen az Open Door nevű klubban. Vasárnap volt, ami holtidőnek számított New Yorkban, ilyenkor félgőzzel működtek a klubok. A tu­lajok viszont tudták, hogy pont emi­att kisebb gázsiért is halászhatnak maguknak jó zenészeket. Az Open Door egy kis manhattani kocsma volt, széthangolt zongorával, amelyen ál­talában egy Broadway Rose nevű művésznő kísérte magát, miközben a korszak népszerű slágereit énekelte. Aznapi műsorként a Thelonious Monk Trio volt meghirdetve, minden további specifikáció nélkül. Az ak­kor 35 éves Monk már innovatív zon­goristának és szerzőnek számított, de tíz évre volt még szüksége a művészi kiteljesedéshez és az abszolút király­sághoz. Mellette a 31 éves Charles Mingus bőgőzött, a doboknál pedig a zöldfülűnek számító, de később szin­tén hatalmas karriert befutó Roy Haynes ült. Vendégként Charlie Par­ker fújta a szaxofont, 33 évesen, tele energiával és forradalmi ötletekkel. Akkoriban Parker nagy gondban volt, mert visszavonták a New York állam területére érvényes működési engedélyét, valószínűleg drogprob­lémák miatt. Nem léphetett fel olyan Thelonious Monk, Charles Mingus, Roy Haynes és Charlie Parker 1953-ban New Yorkban (Fotó: Bob Parent) világhírű zenészekként saját pro­jektjeikkel voltak elfoglalva. Fellé­pésük egyetlen dokumentálója Bob Parent volt. A sorozat leghíresebb darabját mutatjuk most nagyban, amely ké­sőbb világszerte számos sajtóorgá­numban megjelent, és amelyet ma­ga a fotós is a legjobbnak tartott az Open Doorban készült képei közül. Bob Parent 1987-ben halt meg, a ze­nészek közül pedig ma már csak a 93 éves Roy Haynes él, akit természe­tesen sokan faggattak már erről a koncertről. Haynes emlékszik a fel­lépésre, de arra már nem, hogy pon­tosan miket játszottak aznap este. Egyedül Monk 52nd Street Theme című szerzeményét tudja felidézni, illetve azt, hogy mindannyian él­vezték a közös improvizálást, és nem igazán érdekelte őket, hogy ke­vesen vannak a teremben. Egyszeri és megismételhetetlen pillanata volt ez a dzsessztörténetnek, abban a vá­rosban, amely akkoriban a műfaj fellegvárának számított, ahol bárki bárkivel egy színpadra kerülhetett a véletlen folytán. Az Open Door klub máig profi­tálhatna ebből a véletlenből, egy ki­csit jobb menedzseléssel kultusz­hellyé válhatott volna. De akár műemlék épület is lehetne ma, ha nem dózerolják le a New York Uni­versity könyvtárának bővítésekor. (Fotó: Bob Parent) helyeken, ahol alkoholt szolgálnak fel - vagyis nagyjából sehol. Ezért tur­nézni kényszerült más államokban, az év nagy részét ezzel töltötte, miköz­ben kétségbeesetten próbálta vissza­szerezni az engedélyét. Szeptember­ben épp New Yorkban dekkolt, nyil­ván unatkozott, és a pénz is jól jött. Monk hasonló helyzetbe került, neki sem voltak rendben a papírjai, úgyhogy nem játszhatott frekventált helyeken, mert bármelyik rendőijár­­őr igazoltathatta, és a lebukás ke­mény pénzbüntetéssel járt. Mindket­ten megragadták hát az alkalmat, hogy Manhattanben játszhatnak, az Open Door ugyanis félreeső helyen volt, rendőrök látogatására kevés esély mutatkozott. Aznap este semmi nem utalt arra, hogy dzsessztörténeti jelentőségű koncert készül. A félig üres klubban Bob Parent kényelmesen fotózhatott, senkit sem zavart, nem kellett lök­dösődnie jobb beállításokért. És nem sejtette, hogy ez a fotósorozat teszi őt halhatatlanná. Az asztaloknál üldö­gélő közönségről is lőtt egy kockát, láthatóan vaktában, mert az egyik férfi épp leülni készül az asztalhoz, egy sötét inges, cigarettázó fiatalem­ber mellé, aki sokak szerint nem más, mint Jack Kerouac, az Úton című kultuszregény írója. Az arc ugyan rosszul kivehető, de minden egybe­vág: abban az időben Kerouac New Yorkban tartózkodott, épp anyagot gyűjtött az underground dzsessz­­színtérről egy könyvéhez (Senkihá­ziak - The Subterraneans), és köztu­dott róla, hogy Charlie Parker nagy rajongója volt. A koncertről nem készült hangfel­vétel. Nem tudjuk, miket játszottak, nyilván Monk szerzeményei domi­náltak, hiszen az ő neve alatt futott a trió, de Parker miatt feltételezhető­en több volt az improvizáció, mint az előre eltervezett harmóniák és dal­lamok sora. Ok négyen soha többé nem játszottak együtt közönség előtt, hiszen később, immár Jack Kerouac (?) a középső asztalnál Meghalt Hal Blaine Elhunyt Vera Bílá cseh énekesnő, nagyasszonya Los Angolos. Hétfőn, 90 éves korában elhunyt Hal Blaine, nemzedékének legnagyobb hatá­sú dobosa, akit Bryan Wilson (Beach Boys) „a valaha élt leg­jobb dobosnak” nevezett. Pálya­futása során több mint hatezer szám felvételén közreműködött, köztük Frank Sinatra, Elvis Pres­ley és John Lennon lemezein. A Rock and Roll Hírességeinek Csarnoka szerint, amelybe 2000- ben iktatták be, Blaine bárki más­nál több sikerszámban dobolt: 40 listavezető dalban és 150 olyan számban, amelyek bekerültek a top 10-be. A szélesebb közönség a The Ronettes együttes Be My Baby-jében figyelt fel rá, de az ő játéka hallható például a Beach Boys Good Vibrations című szá­mában, a Simon & Garfunkel Bridge Over Troubled Waterjá­­ban és Frank Sinatra Strangers In the Night című slágerében is. Charlie Watts, a Rolling Stones dobosa, aki a múlt hónapban Bla­ine 90. születésnapján játszott, arról írt a blogján, hogy nagyon Hal Blaine (1929-2019) (tasr/ap) szerencsésnek érzi magát, amiért együtt ünnepelhetett vele. Blaine, eredeti nevén Harold Simon Belsky a massachusettsi Holyoke-ben született 1929-ben. Nyolcévesen kezdett dobolni, az 50-es évektől dolgozott stúdióze­nészként. Tíz év alatt nélkülöz­hetetlen tagja lett a Los Angeles-i elit stúdiózenészek Wrecking Crew elnevezésű zenekarának. Pályafutása késői éveiben megírta memoárját, szimpóziu­mokon lépett fel világszerte, és fiatal dobosokat is tanított. (MTI) a roma zene Hatvannégy éves koréban elhunyt Vére Bílá, a Kárpát­medence leghíresebb roma énekesnője, akit Kale nevű zenekarával még Grammy­­díjra is jelöltek. Pilzen. A valódi roma muzsikát átitatja az a felszabadult, keserédes előadásmód, ami még a vándorló élet szabadságából fakad. S ahogyan a : bluesban is csak az átélt szomorú­ságot lehet hitelesen megénekelni, roma zenét sem tud igazán autenti- ; kusan művelni az, aki soha nem élte meg a cigány sorsot. Véra Bílá rendkívüli karizmája ; kétségkívül identitásából ered, hi- ; szén Rokycanyban sokadgenerációs roma zenészcsaládban született. Apja oldalán lakodalmakon és falusi ünnepségeken kezdte az éneklést, j aztán 1995-ben szó szerint berob- j bánt első albumával (Rom Pop), amelyen a flamenco szenvedélyét és az olasz popzene vidámságát oltja a cseh cigány folklór fájdalmába és pezsgő életörömébe. A Kale zene­kar gitár- és hegedűközpontú, táncra csábító, vérbő zenéje és Bílá erős, rekedtes hangja a szakmát és a kö­zönséget egyaránt lenyűgözte. Franciaországban ez lett az év leg­jobb világzenei albuma, és Bílá Véra Bílá (1954—2019) (Képarchívum) Grammy-jelölést is kapott Az év fel­fedezettje kategóriában. A brit sajtó „a cigányzene Ella Fitzgeraldjának” titulálta őt, többször végigtumézta Európát, énekelt Bili Clintonnak és eljutott Dél-Amerikába is. Mira Erdevicki-Charap 2000-ben dokumentumfilmet készített róla, amelyből kiderül, hogy sokat do­hányzik és örökbe fogadott fiát, il­letve férjét is ő tartja el (minden tur­né előtt megfőzi nekik az egy hétre való pörköltet vagy sztrapacskát), és keresete jelentős részét játékauto­mata-függőségére költi. Kemény élet jutott neki, és mivel semmit sem tudott a zeneiparról, többször keveredett haszonleső me­nedzserek karmai közé. Eladóso­dott, kilakoltatták, közben eltemette fiát és férjét is. Évek óta idősek ott­honában élt, épp mostanában ké­szült visszatérni a stúdióba, sőt, eu­rópai turnét is fontolgatott Dusán „Dzino” Conka zenekarával. Quk)

Next

/
Thumbnails
Contents