Új Szó, 2019. március (72. évfolyam, 51-76. szám)
2019-03-12 / 60. szám
12 SPORTTÖRTÉNELEM FOCITIPP ■ 2019. MÁRCIUS 12. www.ujszo.com Az acélbetétes bakancstól a pihekönnyű űrcipőig -A focicsukák története Túlzás nélkül állítható, hogy mindenki, aki valaha futballra adta a fejét, fel tudja idézni, hogy kitől és milyen körülmények között kapta meg az első focicsukáját. Az első igazi futballcipő mérföldkő a labdarúgópalánták életében, hiszen attól kezdve, hogy valaki már csukában rugdossa a labdát, teljesen más megítélés alá esik, szintet lép a futball hierarchiájában. Minden labdarúgó különleges kapcsolatot ápol a cipőjével - nincs ezzel másképp Lionel Messi sem (Fotó: TASR/AP) Akár a zöldfülű horgász, aki a zsebpecáról áttér a horgászbotra. Pedig viszonylag sok időnek kellett eltelnie ahhoz a foci történetében, hogy a játékosok sportágspecifikus lábbeliben rúgják a bőrt. De ne rohanjunk ennyire előre, nézzük, honnan indult, és hova jutott a focicsukák története. Kezdetben a viselőjének és az ellenfélnek is csak nyűg volt a lábbeli A 19. század elején még nem létezett sportágspecifikus focicsuka, a futballisták leginkább az utcai viseletűkben léptek pályára. Mivel kezdetben úri sport volt a labdarúgás, így a lábbelik is inkább elegáns bakancsok voltak. Aztán ahogy a munkásosztály körében egyre inkább teret nyert a foci, a drága cipőket folyamatosan felváltották a melós bakancsok. Ezek a lábbelik gyakran acélbetéttel voltak ellátva, így nehezek, kemények voltak, és teljesen alkalmadanok a futásra és a labda irányítására. De viselésük nemcsak a gazdájuknak okozott kényelmedenséget, hiszen egy-egy Egy mosókonyhábó! indult az Adidas és a Puma Egy bajorországi cipészmester, Christoph Dassler két fia, Rudolf és Adolf 1920-tól kezdett el sportcipőket készíteni édesanyjuk mosókonyhájában. Adolf inkább a sportolókkal tartotta a kapcsolatot, és mérte fel az igényeiket, így ő a feltalálói oldalt, míg Rudolf inkább a kereskedői vonalat erősítette. Az 1928-as olimpián már láthattak a nézők Dassler-cipőket a sportolókon, 1936-ban pedig a legendás bajnok Jesse Owens cipőjével futott be a cég végleg. Ekkor már közel 100 fővel dolgoztak, és 11 sportág számára közel harmincféle lábbelit gyártottak. Természetesen a futballcsuka is a paletta része volt már a korai időszakban is. AII. világháború idején összeveszett a két testvér, ami a cég széteséséhez vezetett. Adolf „Adi" Dassler 1947-ben új céget alapított, amely 1949-ben vette fel az Adidas nevet. Rudolf pedig 1948-ban a Ruda céget indította útjára, mely később a Puma nevet vette fel. A két vállalat az 1990-es évek végéig uralta a futballcsukák piacát, és ma is vezető pozíciót foglalnak el a Nike-val kiegészülve. A legújabb trend a boka körüli részt érinti, a cipők zokniszerű gumírozott anyaggal vannak ellátva (Képarchívum) szabálytalanság után a sértett fél sem tette ki az ablakba, amit egy acélbetétessel kapott. A 19. század derekán egyre több bakancs talpán jelentek meg a fémstoplik, melyek segítségével könnyebben tudtak kitámasztani a játékosok, és kevesebb alkalommal csúsztak el a sáros pályákon. Ám ezek a házi készítésű tákolmányok gyakran komoly sérüléseket okoztak, így 1863-ban az FA (The Football Association) megtiltotta a stoplik és egyéb kiálló alkatrészek használatát. A futballisták azonban 1891-re elérték, hogy a szövetség engedélyezze a stoplikat, melyeknek köszönhetően kevésbé voltak kiszolgáltatva az időjárás viszontagságainak. A szabály viszont csak bőrből készült stoplikat engedélyezett, melyek nem lehettek hosszabbak fél hüvelyknél, és a rögzítő szegecseket is bőrdarabokkal kellett borítani. Innentől kezdve már voltak olyan manufaktúrák, ahol gyártottak lábbeliket kifejezetten futball céljára: vastag bőrből készültek, stoplik voltak a talpakon, és bokáig értek. A cipők orra merev bőrdarabbal volt megerősítve, hiszen ekkoriban a „csőrrel” való rúgás volt a megszokott. Az első focicsukák nagyjából fél kilogrammot nyomtak, ám ha vizes volt a pálya, akár a duplájára is hízhattak. A korabeli krónikák szerint általános szokás volt a labdarúgók körében, hogy valós lábméretüknél kisebb focicsukát vettek (akár két számmal is), amit úgy törtek be, hogy a cipőt felvéve több mint fél órát ültek egy forró kádban, hogy a lábbeli teljesen rásimuljon a lábukra. A lassú szárítást követően pedig alaposan kibokszolták a csukákat, melyek így már jóval kényelmesebbek voltak. A Gola, a Valsport, valamint a Hummel cég említhető meg ezekből az időkből, de inkább a kisebb cipészek látták el ekkoriban a játékosokat lábbelivel. Az 1950-es években jelentős változások jöttek A két világháború miatt a fútballcsukák történetében sem történt jelentős előrelépés a múlt század közepéig. Ekkor azonban az Adidas és a Puma forradalmi ödettel állt elő: megalkották a csavaros, cserélhető stoplikat, így a labdarúgók esős időben műanyag stoplikat, míg száraz körülmények között gumistoplikat használtak. (Egyes források szerint már az 1920-as években gyártottak ilyen cipőket a Dassler-testvérek, ám ekkor még szögelték a stoplikat, így a cseréjük nehézkesebb volt). 1950-ben Brazília-Uruguay döntőt rendeztek a világbajnokságon. A vb-n a dél-amerikai játékosok cipői jóval finomabb és puhább bőrből készültek az európai társaikhoz képest, valamint a súlyuk is sokkal kisebb volt, ugyanis az ottani pályák jóval szárazabbak voltak, mint Európában. Látva, hogy mindez könnyedebb játékot szül, a gyártók rájöttek arra, hogy ezekben a lábbelikben jobban „étzik” a focisták a labdát, valamint az is jelentősen javítja' a komfortérzetet, ha nem egészen a bokáig ér a csuka szára, hanem lejjebb, így a lábfej is könnyebben mozgatható. Ennek eredményeként az orrnál vékonyabb bőrrel, a talprészen könnyebb műanyag-A Nike sem bízza a véletlenre: a márka fő reklámarca Neymar és Ronaldo (Képarchívum)
