Új Szó, 2019. március (72. évfolyam, 51-76. szám)

2019-03-11 / 59. szám

www.ujszo.com | 2019. március 11. AUTÓ-MOTOR 113 Suzuki Vitara: meghalt a dízel, éljen a benzin DEMECS PÉTER Mi az? Az egyik legnépsze­rűbb SUV, amely dízelmotorral többé nem elérhető. Japán az eredete és a sportos változata is már a múlté. Igen, az új Suzuki Vitaráról van szó, amelyet az 1,4 literes négyhengeres BoosterJet motorral, hatgangos automata váltéval próbáltuk ki. Milyen az új Vitara? Az új Vitara 2015-ben kezdte meg pályafutását, nemcsak a világon, ha­nem Szlovákiában is. A városi, di­vatcikknek tűnő SUV-t kétes fogad­tatás érte, a modelpalettán az SX4 helyét vette át. A japánoknak vi­szont nagyon bejött ez a kockázatos manőver, a Vitara ugyanis hatalmas sikert ért el, az eladási mutatók ro­hamosan emelkedtek a csillagos ég felé. Nem egész négy év után úgy döntöttek, modernizálják a modellt, de túl sok változást, minimum a kül­sőt illetően ne várjanak. A Vitara egyszerűen túl sikeres volt ahhoz, hogy a Suzuki radikálisan megvál­toztassa. A fapados változatot a márkake­reskedésben hagytam, s tesztelésre a lehető legdrágább, legjobban felsze­relt modellt vittem magammal. Az a már említett motoron és automata váltón kívül Allgrip négykerék­­meghajtást és leggazdagabb, Elegance+ felszereltségi szintet fog­lalta magába. A négyhengeres mo­tort nemrég még csak a sportos vál­tozatban lehetett megrendelni, ám miután a kínálatból kiesett a négy­­hengeres 1,6 VVT erőforrás, mely­nek a helyére a háromhengeres egy­literes BoosterJet került, illetve az 1,6-os DDiS dízelmotor, az 1,4 Bo­osterJet a standard kínálat része lett. Tapintható változások Az új Vitarát az átdolgozott orr­rész és az autó hátulja alapján lehet felismerni. A jól azonosítható hátsó lámpák izzóinak helyére új LED- egységek kerültek, míg a fronton át­szabták a hűtőrács kialakítását és a lökhárítókat is. Szélesedett a szín­paletta, új karosszériaszínként már napfénysárga és márványkék is vá­lasztható. Az utastérben jelentős változá­sok nem történtek, kellemesebb ta­pintásúra cserélték a műszerfal fel­ső borítását, és a műszercsoportot is enyhén újratervezték. Mindez hoz­zájárult ahhoz, hogy a Vitara be­lülről tényleg jól néz ki és sokkal jobb benyomást kelt. Nagyon jól mutat a műszerfal ezüst kiegészí­tője is. Lényegesen szebb lett a fe­délzeti számítógép kijelzőjének grafikája, s az infotainment rend­szer már végre 4,2 colos színes kép­ernyőt is kapott. Továbbra is érvényes, hogy míg az elülső üléseken aránylag tágas tér áll rendelkezésre, addig hátul már kicsit szűkösebb a hely. Nem árt megfeledkezni arról, hogy a Vitara a kinézetéhez képest valójában ki­sebb. A csomagtér 375 literes teret kí­nál, 12 voltos csatlakozóval és megvilágítással is ellátták, a padló két szinten rögzíthető. Amivel gon­dom volt, az a csomagtér ajtajának bezárása. Egyszerűen meg kell ta­nulni jó erősen bevágni az ajtót, hogy tényleg zárva maradjon. Többször előfordult, hogy amikor már biztos voltam benne, hogy be­csuktam, beültem a volán mögé, a kijelző figyelmeztetett, hogy az aj­tó mégis nyitva van. Nem tudom, hogy minden modellre jellemző hi­báról van-e szó, vagy csak egyedi, a tesztelt autónál merült fel ez a prob­léma. A gondot minden bizonnyal az utastér túlzott szigetelése okoz­ta, s az ott felgyülemlett légnyomás nem engedte becsukni az ajtót el­sőre. Ugyanis amint nyitva volt az ajtó vagy az ablak akár csak egy pár centire, a csomagtér ajtaja gyönyörűen becsukódott. Új technológiák Az új Suzuki Vitara számos biz­tonságtechnikai és vezetéstámoga­tó elemet tartalmaz. A radaros DSB- rendszer kiegészül a sokkal haté­konyabb DSBS (Dual Sensor Brake Support) vezetést támogató szen­zorokkal. A DSBS-rendszer lézer­rel és kamerával felszerelve segíti elkerülni a veszélyhelyzeteket. A két típusú érzékelő lehetőséget nyújt arra, hogy az új Vitara mind a közelben, mind a távolban bekö­vetkező eseményekre a megfelelő időn belül reagáljon, akár csökken­tett látási viszonyok között is. A DSBS-rendszer háromféle módon figyelmezteti a vezetőt, ha vész­helyzet áll fenn. Csökkenő féktáv esetén fény- és hangjelzést ad le, pánikfékezés során a fékasszisz­tens segítségével növeli a fékerőt, míg ütközésveszély fennállásakor automatikusan fékez. A jól bevált adaptív távolságtar­tást is figyelő tempómat mellett a biztonsági funkciók olyan megol­dásokkal bővülnek, mint a holttér­figyelő BSM (Blind Spot Monitor­ing) vagy a sávtartást segítő VSW (Vehicle Sway Warning) funkció. A rendszer tényleg jól működik, s élesebb kanyarokban is képes a sávban tartani az autót, ha végképp nem fogjuk a volánt. Kicsit zavaró volt az adaptív sebességtartó, amely túl korán és túl érzékenyen reagál az előttünk levő autóra még akkor is, ha a rendszer a legrövidebb köve­tési távolságra volt is beállítva. Változatlan motor A motor önmagában nem válto­zott meg. Teljesítménye továbbra is 103 kW és 140 lóerő, a forgatónyo­maték 220 Nm. Nem eget rengető adatok, de a könnyed (1265 kg) és praktikus Vitarának ennyi is elég, kifejezetten élvezetesen lehet vele vezetni. Ilyesvalantit képzelek el a dinamika szó alatt. Jó, kicsit elfogult vagyok, mert a Vitarát kezdetektől ^ Motor hengerűrtartalma ^ Teljesítmény ^ Forgatónyomaték Váltó ^ Gyorsulás (0-100 km/6) ► Fogyasztás (WLTP) Fogyasztás (NEDC) ► Fogyasztás tesztelés során k Modell alapára k A tesztelt változat alapára fogva szeretem. Nagyon kényelmes, városban praktikus autó, s ezen a ráncfelvarrás után sem változott semmi. Ráadásul több technológia és nagyobb biztonság áll a rendelkezé­sünkre. Szubjektív benyomásom szerint a futómű valamivel mere­vebbre van állítva, mint az előző változatnál, de még így is átlagon fe­lüli szinten tudja elnyelni az utak egyenetlenségeit. A motort aránylag sikeresen tud­juk alacsony fordulatszámon tartani, minek köszönhetően a fogy sztás sem ugrik a csillagos égbe. Autópályán 140 km/órás tempónál a motor a 2500 fordulatot sem éri el. Ehhez nagyban hozzájárult a hatgangos automata váltó is, amely helyenként úgy viselkedik, mintha duplakup­­lungos lenne, pedig nem az. S bár a váltóval különösebb gon­dok nem voltak, akadt azért valami, ami zavart rajta. A manuális váltás beállítására a váltókart nem lehet 1373 cm3 103/5500 220 Nm/1500-4000 6 fokozatos automata 10,2 mp 7,71/100 km 6,31/100 km 6,61/100 km 14 790 euró 23 030 euró külön, oldalsó pozícióba helyezni. A manuális váltásra szolgáló M pozí­ció a sorban az utolsó, a D (drive) fo­kozat alatt van, s mivel nem érezni az egyes fokozatok közti átmenetet, nagyon gyakran előfordult, hogy manuális váltásra állított váltóval indultam el. így aztán jó ideig eltart, míg megszokja az ember a pontos sorolást. A következő dolog, amire ügyelni kell, hogy a járgány a gázpedál leg­gyengébb letaposására is szó szerint kistartol. Egy kereszteződésen állva ez nem gond, parkolás közben vi­szont, amikor lassú óvatos manőve­rekre van szükség, már sokkal za­varóbb. Segített a modernizálás A Vitarának nem igazán volt szüksége ráncfelvarrásra, mert jól működő kényelmes és biztonságos autó volt. A Suzuki viszont halad a korral, s kénytelen volt új techno­lógiákkal és rendszerekkel kiegé­szíteni az autót, hogy megőrizze konkurenciaképességét. Egy kalap alatt aztán már kicsi a külsejét és belsejét is átpofozták. A moderni­záció pedig határozottan segített az autónak, sokkal előkelőbb benyo­mást kelt. Jó hír az is, hogy a motor, amely korábban csak a sportos ki­vitelezéshez volt elérhető, most már a kínálat szerves részét képezi az alacsonyabb felszereltségi szin­teknél is. Ezért nem is lehet cso­dálkozni, hogy valamivel drágább. A Vitara viszont kétségkívül meg­éri a pénzét. Suzuki Vitara 1,4 BoosterJet A Vitara szebb és jobb autó lett

Next

/
Thumbnails
Contents