Új Szó, 2019. március (72. évfolyam, 51-76. szám)

2019-03-06 / 55. szám

www.ujszo.com I 2019. március 6. PANORÁMA Őssejtbeültetéssel kezeltek sikeresen HIV-fertőzöttet London. Őssejt beültetésével kezeltek egy londoni HIV- fertőzöttet, ő a második beteg, akinél a módszer tartósan kimu­­tathatatlanná tette a vírust - írta a BBC hírportálja. A meg nem ne­vezett férfi betegnél 2003-ban ál­lapították meg a HIV-fertőzést, 2012-ben pedig az előrehaladott Hodgkin-kórt, a nyirokrendszer rosszindulatú daganatos megbe­tegedését. A tumor kezelésére kemoterápiát kapott, emellett egy HIV-rezisztens donor őssejtjeit ültették a páciensbe, és 18 hónap elteltével sem a rák, sem a HÍV nem volt kimutatható nála, pedig már HlV-gyógyszereket sem szed. A kutatók szerint azonban még túl korai lenne azt mondani, hogy a beteg meggyógyult. A gyógyításban a University College London, az Imperial College London, a Cambridge-i és az Oxfordi Egyetem kutatói vettek részt. Tizenkét évvel ezelőtt egy be­teg Berlinben kapott olyan do­nortól csontvelőt, aki természe­tes módon, egy génje — a CCR5 nevű receptort kódoló gén - mi­att volt védett a HÍV ellen. Az amerikai Timothy Brownnál két transzplantációt végeztek, vala­mint a leukémia ellen sugárte­rápiát is kapott. Úgy tudni, ő volt az első, akinél sikerült legyőzni azHIV-et. Ugyan ezzel a kezeléssel nyil­vánvalóan nem lehet a világ több millió HIV-fertőzöttjét kezelni, de az ilyen esettanulmányok se­gítenek a végleges gyógymód kifejlesztésében - mutattak rá a kutatók. (MTI) Oroszlán ölte meg a gazdáját Csehországban Zdéchov. Oroszlán támadt 34 éves gazdájára a csehországi Zdéchov faluban tegnap reggel. A férfi belehalt sérüléseibe - közöl­te a falu polgármestere. Az áldozatnak két oroszlánja is volt, a rendőrök mindkettőt lelőt­ték - mondta Lenka Javorková, a rendőrség szóvivője. Nem hiva­talos információ szerint a hím tá­madt a férfire. Az állatorvosok sokadszorra sem engedélyezték a férfinak, hogy Zdéchovban oroszlánokat tenyésszen, mivel nem nyújtotta be az építési engedélyt kifutóval ellátott karámra. A tenyésztő 2016 nyarán hozta a faluba az ak­kor hatéves oroszlánt. Családi telkén engedély nélkül karámot épített neki, a helyiek folyama­tosan panaszkodtak emiatt. A hatóságok többször is meg­bírságolták engedély nélküli oroszlántartásért, mégsem tud­ták megakadályozni, hogy ott­hon nevelje az egzotikus raga­dozókat. (MTI) Megkezdte tegnap Pekingben a rendszerint két hétig tartó éves tanácskozását a kínai parlament, az Országos Népi Gyűlés. Sokan voltak kíváncsiak az ünnepélyes zászlófelvonásra, amelyet meg is kellett örökíteni. (TASR/AP-feivétei) Nevet változtatna a Cook-szigetek MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Avaura. Új nevetakara Cook­­szigetek: James Cook brit felfedezd helyett inkább polináz örökségét hangsúlyozná. „Itt az ideje, hogy megváltoztas­suk az államnevet” - mondta Danny Mataroa, a kormány által létrehozott és vezetett bizottság elnöke. A testület januárban kezdte meg a munkát, hogy őshonos nevet vá­lasszanak a 15 szigetnek, mely Új- Zélandtól 3000 kilométerre észak­keletre található a Csendes-óceán­ban. Az eredeti ötlet az volt, hogy a ré­gi nevet az új névvel párhuzamosan használják, mint például Új-Zéland, melynek maori neve, az Aotearoa is használatos. A tanácskozások során azonban kiderült, hogy a bizottság legtöbb tagja teljesen elvemé a Cook­­szigetek nevet és ehelyett az ősla­kosok nyelvén adna nevet az állam­nak, mely jelenlegi nevét James Cook brit felfedezőről, tengerészről és térképészről kapta, aki 1773-ban partra szállt a szigeten. Mataroa elmondta, az új névnek tükröznie kell a sziget és lakói kul­turális örökségét. Mark Brown miniszterelnök­helyettes támogatja az átnevezést. Mint mondta, akkor lenne elégedett, ha olyan tradicionális nevet találná­nak, amely jobban hangsúlyozza a szigetállam polinéz örökségét. Ad­dig azonban sok idő eltelhet - mond­ta. A Cook-szigetek nem először ta­nácskozik új névről. 1994-ben nagy többséggel utasították el az Avaiki Nui névről szóló referendumot. A Cook-szigetek 1888 és 1900 között volt brit védnökség alatt, majd Új-Zéland fennhatósága alá került, mellyel 1965-ös független­sége óta is szoros politikai kapcso­latban áll. A kül- és hadügyeket Új-Zéland intézi, egyébként a szigeteknek ön­álló kormányzata van. Saját költségén építtette meg az egyméteres moldvai autópályát MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Bukarest. Saját költségén építtette meg az első, mind­össze egy méter hosszú mold­vai autópályát a kelet-romá­niai Suceava megyében egy vállalkozó, tiltakozásul amiatt, hogy Moldva az ország egyedüli olyan történelmi régiója, ahol eddig egyetlen méter autópálya sem épült. A vagyonát gyorsétkezdékkel megalapozó Stefan Mandachi sajtó­­értekezletén beszámolt arról, hogy valódi betonalapozással, több rétegű aszfaltburkolattal, elválasztó korlá­tokkal és leállósávval rendelkező kétszer kétsávos „gyorsforgalmi” útszakaszt építtetett a kolostorairól híres Voronet és Putna közötti or­szágút közelében. A munkálatokról készült videófelvétel tanúsága sze­rint az egy méter „hosszú” sztráda mellé az óránként 130 kilométeres sebességkorlátozásra figyelmeztető táblát is kihelyezték. Mandachi március 15-én, 15 óra­kor akarja felavatni az „autópályát”, és 15 perces demonstrációra - te­vékenysége 15 perces megszakítá­sára - buzdít mindenkit, aki hozzá hasonlóan szívügyének tekinti a ro­mániai infrastruktúra-fejlesztés ügyét. Felhívásában azt állítja: Románi­ában évente kétezer ember hal meg közlekedési balesetben, többen, mint az 1989-es forradalomban, és szá­mításai szerint ő maga is „több mint másfél évet veszített az életéből”, vagyis ennyivel többet töltött eddig autóvezetéssel az autópályák hiánya miatt. Mandachi azt állítja magáról, hogy nem politizál, nem tagja semmilyen pártnak vagy egyesületnek, de a Homews.ro hírportál úgy tudja: ő pénzelte a „Románia autópályákat akar” feliratú óriásplakátok kihe­lyezését szerte az országban. A moldvai megyéket Bukaresttel, illetve Erdéllyel összekötő A7-es és A8-as autópálya megépítéséért ta­valy májusban több száz gépkocsi­­vezető rendezett autós demonstráci­ót a román fővárosban. Az erősödő társadalmi elégedetlenségre alapoz­va a parlamenti ellenzéknek ősszel - a kormánytöbbség támogatását meg­szerezve - sikerült törvényt is elfo­gadtatnia az Erdélyt Moldvával összekötő „Egyesülés Autópályájá­nak” megépítéséről. 119 NAPTÁR Március ► NÉVNAP Leonóra A Leonóra női név az Eleonóra név rövidüléséből ered. ► ESEMÉNY Dmitrij Mengyelejev orosz ter­mészettudós ismertette a ké­miai elemek általa felfedezett ún. periódusos rendszerét. (150 éve) Berlinben a császári Szaba­dalmi Hivatal felvette jegyzé­kébe az Aspirin nevű gyógy­szert, amelynek a receptúráját Felix Hoffmann német kémi­kus írta le. (120 éve) ► MAI ÉVFORDULÓINK 400 éve született Savinien de Cyrano de Bergerac francia író, akinek nevét Edmond Rostand 1894-ben írt drámá­ja tette világhírűvé. 325 éve született Grassalko­­vich Antal gróf, a pozsonyi Grassalkovich-palota és a gödöllői kastély építtetője. 90 éve született Hegedűs Ág­nes Jászai Mari-díjas szí­nésznő. 20 éve hunytéi Parti János olimpiai bajnok (1960) kenus, edző, sportvezető. 10 éve hunytéi Horváth Teri Kossuth-díjas színművész. ► NAPI VICC A páciens hálálkodva rázza meg az orvosa kezét:- Doktor úr, nagyon köszö­nöm! Nem akarom pénzzel megsérteni, de megígérhe­tem, a végrendeletemben mindentönre hagyok majd! Erre az orvos:- Ó, nagyon köszönöm! Vi­szont kérem vissza egy kicsit a receptet, amit adtam. Sze­retnék egy kicsit módosítani rajta... ► ORVOSMETEOROLÓGIA Ma nem érkezik front, a melege­désre fokozot­tan érzékenyek közül többeknél jelentkezhet fejfájás, migrén, illetve napközben is fáradé­konynak, álmosnak érezhetik magukat. Koncentrálási prob­lémák léphetnekfel. ÚJ szó szlovákiai magyar napilap www.ujszo.com www.facebook.com/ujszo I Levélcím: DUEL - PRESS, s.r.o., Új Szó szerkesztősége, P.O.BOX 222, 830 00 Bratislava 3 I E-mail: ujszo@ujszo.com . I Szerkesztőség: Bajkalská 19B, 82101 Bratislava 3 I Lapterjesztés, laprendelés: 02/323 77 777, e-mail: predplatne@petitpress.sk I Főszerkesztő: Lajos P. Jánosi Titkárság: 02/32153313 I Főszerkesztő-helyettesek: Bőd Titanilla, Sidó H. Zoltán. I Rovatvezetők: Demecs Péter - belpolitika, Gulyás Zsuzsanna - régió, Holop Zsolt - vélemény, Tallósi Béla - kultúra, Orosky Tamás - sport, Urbán Gabriella - panoráma. Művészeti vezető: Toronyi Xénia. IA szerkesztőbizottság elnöke: Szigeti László. I Kiadja a Duel - Press Kft., Bajkalská 19/B, 82101 Bratislava. I ICO: 35 722 517 I Fiókszerkesztőségek: Királyhelmec, Nagykapos: 0907/773835, Kassa: 0905/228525, Komárom: 0905/840423, Dunaszerdahely: 0907/773834, Érsekújvár: 0907/601580, Galánta: 0905/228526, Párkány: 0907/773832. I Ügyvezető igazgató: Michal Teplica. I Lapigazgató: Slezákné Kovács Edit, tel.: 02/59233401. I Hirdetési osztály: 02/32153123, e-mail: reklama@ujszo.com . I Marketing: 02/32153125. I Nyomja a PETIT PRESS, Bratislava. I Terjeszti: a Szlovák Posta Rt., a Mediaprint Kapa és a Petit Press Rt. I Belföldi megrende­lések: minden postahivatalban, postai kézbesítőnél, a Petit Press terjesztési osztályán. I Külföldi megrendelések: Slovenská poéta, a. s. Úőelové stredisko preplatiteískych sluZieb tlaőe, Nám. slobody 27,810 05 Bratislava. I Index: 48271. I Engedélyszám: 5/2. ISSN 1335-7050.1 Nyilvántartási szám: EV 110/08.1 Minden szerzői jog fenntartva. Az írások, fotók és grafikonok terjesztése, beleértve azok elektronikus formáját, csak a kiadó írásos jóváhagyásával lehetséges. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. I Az Új Szó a lapok eladott példányszámát ellenőrző ABC SR tagja, az ellenőrzés eredmé­nye a www.abcsr.sk honlapon található. I ©Copyright DUEL - PRESS KFT. A szerzői jogokkal a kiadó rendelkezik. A kiadó fenntartja magának az ©ÚJSZÓ megjelöléssel ellá­tott írások terjesztésének jogát, és a szerzői jogi törvény (33. § la és d cikkely) értelmében kizárólag ő jogosult engedélyezni a szövegek nyilvános terjesztését. I A sajtófigyelést a kiadó megbízásából a Newton Media, a Slovakia Online és a Sita végzi. I Lapunk meg­jelenését a Kisebbségi Kulturális Alap támogatja. Realizované s finanőnou podporou Fondu na podporu kultúry národnostnych ménéin. m ElfOGADJUK A2 ÚJSÁGÍRÓK ETIKAI KÓDEXET US KULT •í. MINOR

Next

/
Thumbnails
Contents