Új Szó, 2019. február (72. évfolyam, 27-50. szám)
2019-02-04 / 29. szám
18 I Horoszkóp Ko« (III. 21.-IV. 20.) Most inkább az eszére kellene hallgatnia, és nem a szívére. Ugyanis nem szabad semmi olyat megígérnie, ami bajba sodorhatja, és főleg amit nem is tud betartani. Ezzel senkinek sem tesz jót. Sőt, többet árthat, mint használ vele. JjHP (IV. 21.-V. 21.) Ebben az időszakban érdemes lenne kicsit feladni az eddigi gyakorlatból, és új szemszögből megvizsgálni a dolgokat. Ugyanakkor ideje logikusan gondolkodnia és ennek hatására bölcs döntéseket hoznia. Kerülje a felesleges vitákat! & Ikrek (V.22.-VI. 21.) Igyekezzen új ismeretségeket kötni, új barátokra szert tenni, s a régi kollégákkal szót érteni. Mindez üdítően hat majd önre. Néhány ismerősét csak most lesz alkalma igazán megismerni, miközben igyekszik megújulni, megváltozni. Rák (VI. 22.-VII. 22.) Ami a karrierét illeti, nem fog unatkozni, hogy sikereket érjen el. Sőt, egy új munkakört ajánlhatnak fel önnek, ami bár több felelősséggel jár, egy percig se kételkedjen saját tudásában, felkészültségében. Ne habozzon, fogadja el! Oroszlán (VII. 23.-VIII. 23.) Türelem, spórolás, teljesítmény - erre a három dologra van szüksége ahhoz, hogy sikeres lehessen. Bár a pénztárcája és számlája soha nem lesz teljesen üres, azért lesz néhány nagyobb kiadása, ami kellemetlenül érinti. Szűz (Vili. 24.-IX. 23.) Bizakodással és várakozással tekint a kihívások elé, s tudja, képes megbirkózni az új feladatokkal. Bár lesznek kisebb-nagyobb konfliktusok az új kollégákkal, sikerül mindig türelmesen és megértőén kezelnie a helyzetet. Mérleg (IX. 24.-X. 23.) HÉz az időszak bár kedvez az új beruházásoknak, nem kellene túlzásba vinnie, mert később megbánhatja. Ne sajnálja a pénzét családjától, szeretteitől és egészségétől. Ha van rá lehetősége, adakozhatna is. Skorpió (X. 24.-XI. 22.) Ami a párkapcsolatát illeti, teljesen össze van zavarodva Bár szeremé magasabb szintre emelni, nem biztos kedvese érzéseiben, s abban, hogy ő is ezt szeremé-e. Viszont legbiztosabban akkor tudhatja meg a választ, ha megkérdezi tőle. Nyila« (XI. 23.-XII. 21.) Izgalmas és sokrétű időszak vár önre. Kollégáival és feletteseivel a viszonya remeknek mondható. Munkatársai szinte élvezni fogják az önnel való közös munkát. Maximális odaadásával és teljesítményével elnyeri méltó jutalmát. Bak (XII. 22.-1.20.) Sok jó élmény mellett érhetik kellemetlen meglepetések is, de kellő határozottsággal és céltudatossággal túl tudja tenni magát rajtuk, vagy ha kell, megoldja őket. Bár kevesebbet fog utazni, mint eddig, még így is számos élményben lehet része. Vízöntő (1.21.-II. 19.) Ez az ön éve, amire mindig is várt. Boldogságra, elégedettségre számíthat, s ennek megfelelően éljen minden lehetőséggel, ami csak az útjába kerül. Vágjon bele új kalandokba, mert csak így gyűjthet új ismereteket, tapasztalatokat. Halak (ll.20.-lll. 20.) Amikor már úgy érzi, nem búja tovább, teljesen kimerült, akkor kap dicséretet és jutalmat, ami új energiával tölti fel, és megerősíti abban, hogy a becsületes és kemény munka kifizetődik. Ne feledkezzen meg néha a pihenésről sem. PIHENŐ Lesifotósok kapták lencsevégre a 88 éves Clint Eastwoodot, amint a nála 65 évvel fiatalabb Noor Alfallahhal sétál. Rögtön megindultak a pletykák egy vélt szerelmi viszonyról, ugyanis Alfallah már randizott a nála idősebb Mick Jaggerrel is, de hírbe hozták az 57 éves milliárdossal, Nicolas Berggruennel is. Noor Alfallah tagadta, hogy bármi lenne közte és Eastwood között. „Ő csak a családunk egy barátja" - mondta a sajtó kérdésére a 23 éves producer. (TASR/AP-feivétei) 2019. február 4. | www.ujszo.com Gondolkodó Játékszabályok: a négyzetháló függőleges és vízszintes soraiban, valamint a kilenc kijelölt mezőben egytől kilencig minden számjegynek szerepelnie kell úgy, hogy a számok ne ismétlődjenek, (ú) Nyolcirányú Keresse meg az ábrában a következő kifejezéseket, amelyek nyolc irányban rejtőznek, és húzza át betűiket, de vigyázzon, mert a dőlt betűvel szedettek derékszögben egyszer megtörnek. Ha az át nem húzott betűket felülről lefelé vízszintesen haladva összeolvassa, akkor eljut a megfejtéshez. Földrajzi kifejezések: ÁRPÁDVÁR CSORBAKŐ ÉLESKŐVÁR SZÁDVÁR SZIHALOM SZOKOLYA SZÖGLIGET SZÜGY TÁLLYA TAMÁSI TAPOLCA TOKAJ UPPONY VÁRBÉRC Előző feladványunk megfejtése: Aurangabad. Mai receptünk Brokkolis-karfiolos leves Hozzávalók (4 adag): 5 közepes db karfiolrózsa, 5 közepes db brokkolirózsa, 4 közepes db sárgarépa, 1 kis db vöröshagyma, 1 ek napraforgóolaj, 1,5 liter csirkealapié, só ízlés szerint, bors ízlés szerint, 1 csokor petrezselyem, 1 kk tárkony Elkészítés: A hagymát nagyon apró kockára vágjuk, és kevés olajon megpároljuk. Közben megpucoljuk és felkarikázzuk a répát. Miután a hagyma megpárolódott, a répát hozzáadjuk, és együtt kezdjük pirítani. Öt perc után beletesszük a brokkolit és a karfiolt, fűszerezzük sóval, borssal, petrezselyemmel, tárkonnyal, és felöntjük az erőlevessel. 20-25 percig főzzük, és kész is van. Gyors és egyszerű leves. Jó étvágyat kívánunk! Mai időjárás Többnyire közepesen vagy erősen felhős lesz az ég, az északi országrészben helyenként még enyhe havazás is előfordulhat. Az északnyugati, északi szelet többfelé kísérik erős, néhol viharos lökések. A nappali hőmérséklet 0 és 6 fok között alakul. Előrejelzés Európai nagyvárosok időjárása Hétfő Gyűgy___________'Zs 5 °C Rozsnyó________a 5°C Dunaszerdahely_____3 °C Szene_______________3°C Komárom________4 °C Csorbatő___________zr 1 °C Ógyalla 4°C Párkány_________zs 5°C Léva_____________4 °C Nagyszombat___________3 °C Nagymihály______Zs 5 °C Losonc__________6 °C Nagyrőce________js 4°C Tőketerebes_____zs_ 5 °C Kedd Szerda 8»C ^-10«C 6*C Qr.\\ »C Az ország nagy része felett Napos, enyhén felhős időre változóan felhős ég várható. van kilátás. Pozsony__________ 2 °C Pozsony___________ 2 °C Érsekújvár ________4°C Érsekújvár___________ 4°C Losonc _______~ 5°C Losonc_____________4°C Kassa __ zs 3 °C Kassa_____2 °C Hójelentés 3kjTelgárt,Alacsony-Tátra 85 cm Opalisko - Záva2ná Poruba 80 cm Jonovaly - Záhradióte 90 cm SKI PARK Kubínska hofa 120 cm fáié__________:_______80cm Salamandra Resort______80 cm Osorbató_______________90 cm Roháóe - Spálená dolina ISO cm (rahule, Körmöci-hegyek 80 cm Vrátna - Paseky___________100 cm Ohopok dél - Kosodrevina 120 cm Chopok észak - Záhradky 80 cm