Új Szó, 2019. február (72. évfolyam, 27-50. szám)

2019-02-26 / 48. szám

Az angol tinisztár, aki nemet mondott Pép Guardiolának 14-15. oldal 2019. február 26., kedd, XV. évfolyam, 8. szám Merészet húzott tavaly nyáron a Chelsea azzal, hogy Maurizio Sarrit nevezte ki edzőnek, az olasz szakember ugyanis mindössze négy élvo­nalbeli szezon rutinját tudta felmutatni - tró­feát viszont egyedenegyet sem. Hogy meny­nyire az ő hibája a jelenlegi stagnálás, nem egyértelmű: amíg egyik kulcsembere, Ross Barkley szerint hagyni kell dolgozni, mert jönnek majd az eredmények, addig a szurko­lótábor egy része már ellene fordult. Az biztos, hogy a helyi fogadóirodáknál már nem igazán érdemes a távozására/menesztésére fogadni, mert elég keveset lehetne vele kaszálni. f-'V kezdjük a leg­■ frissebb élmény-I Ek nyel, a Chelsea M 1 legalább a sze­zon egy részét megmenthette volna azzal, ha meg­nyeri az angol Ligakupát. Bukott finálé kapusbalhéval Az együttes ebben a sorozatban nagyszerűen teljesített, nyitányként kiverte a Liverpoolt (2—1), majd győzött a Derby County (3-2) és a Bournemouth ellen (1-0), az elődöntő­ben pedig egy 0-1 és egy 2—1 után tizenegyesekkel le­győzte a Tottenham csapatát. Jöhetett a február 24-i, vasárnapi finálé a Manchester City ellen úgy, hogy a felek két héttel korábban a Premier League­­ben is megmérkőztek egymással, és akkor a címvédő kiütéses, 6-0-s győzelmet aratott. Addigra már Sard alatt eléggé rez­­gett a kispad, a három gólt is szer­ző Sergio Agüero vezette hazaiak a 25. percben már 4-0-ra vezettek, a közönség egyértelműn az olasz mester ellen fordult. Vasárnap vi­szont ott volt a lehetőség a javítás­ra, és a Sarri-éra első trófeájának a megszerzésére. Az olasz mester össze is kapta csa­patát, a védelem nagyon stabilan állt a lábán, és ugyan Agüero ismét veszélyesen futballozott, nem, hogy 25, de 120 perc alatt sem dőlt el a csata. Az argentin válogatott az első félidőben is veszélyes volt, az 55. percben a kapuba is betalált, de a videóbíró les miatt érvénytelení­tette a találatot, majd a hosszab­bításban Kepa Arrizabalaga védett bravúrral. A spanyol kapus azonban nem csak ezzel került be a hírekbe, viselkedése egyben tökéletesen mutatta, hogy ko­moly problémák vannak a vezetéssel. A nyáron világre­kordnak számító 80 millió euróért, hét évre szerződtetett baszk kapust a ráadásban ápolni kellett, Sarri pedig úgy gondolta, nem kockáztat, és beküldi a helyére a cserekapus Willy Caballerót. A 37 éves argen­tin kabalaként is jó lehetett volna, hiszen 2016-ban - még a Man­chester City kapusaként - három tizenegyest is védett, így a Liverpool elleni finálé főszereplője lett. Kepa azonban nem volt hajlandó elhagyni a pályát, heves gesztikulá­­lással jelezte, minden rendben van. A negyedik játékvezető sem tudta, ilyenkor mi a teendő, Sarri, illetve segítője, Gianfianco Zola őrjöngött Kepa lázadása Sarri süllyedő hajójának emblematikus jelképe - a Chelsea elvesztette a Ligakupa döntőjét (Fotók: TASR/AP, képarchívum) Süllyedőben Sarri londoni hajója a kispadnál (a menedzser dühében be is ment az öltözőfolyosóra, de végül csak visszament a helyére), de miután Kepa nem jött le, cserélni sem lehetett. Akár jól is elsülhe­tett volna az „önzés”, mert Leroy Sané lövését megfogta, de miután Jorginho és David Luiz is hibázott, a Ligakupát végül a Manchester City egymás után másodszor, tör­ténte során hatodszor megnyerte. De a helyzetet látva talán a Guardi­an fogalmazta meg a legtalálóbban: „Kepa lázadása Sarri süllyedő hajó­jának emblematikus jelképe”. A Manchester City nyerte a Ligakupát - ez Pép Guardiola 25. edzői trófeája, és a negyedik, amit Angliában szerez Nincs itt semmi látnivaló! A látottak alapján és a testbeszéd után csak mosolyogni lehetett azon, ahogy Sarri a meccset kö­vetően azr ecsetelte, hogy nincs itt semmi látnivaló. „Aki látta a meccset, tisztában lehet azzal, hogy a játékosaim pontosan azt játszották, amit előre megbeszél­tünk. Nagyon-nagyon büszke vagyok rájuk, hiszen véleményem szerint a világ legjobb csapata ellen kiválóan futballoztak” - nyilatkoz­ta a szakember. A Sky Sports ki is emelte, hogy az elmúlt időszak kritikáit követően mindent lehe­tett várni, csak azt nem, hogy Sarri szinte pajzsra emeli játékosait. Ami a kapusbalhét illeti, szerinte egyszerű félreértés történt, ő úgy értette, Kepa megsérült, és nem tudja folytami a mérkőzést. Ezután elgondolkodtató az is, ahogy a saját Kizárva az átigazolásból Akár Sarri marad az edző, akár másik menedzsert neveznek ki a Chelsea élére, amennyiben a klub fellebbezését elutasítják, ne­héz másfél év vár a londoniakra. A klubot ugyanis a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség a 18 éven aluli labdarúgókra vonatkozó átigazolási szabályok megszegése miatt a következő két átiga­zolási időszakból, 2020 júliusáig kizárta. Ez azt jelenti, hogy a csapat ugyan igazolhat új játékosokat, de őket nem játszathat­ja. így meg kell fontolni az esetleges eladásokat is, hiszen egy ilyen helyzetben a Bayern München felé tartó Callum Hudson- Odoi vagy a Real Madriddal kokettáló Eden Hazard pótlása le­hetetlenné válna. A Guardian okfejtése szerint a klubot nem érte váratlanul a döntés, nem véletlen, hogy még a télen meg­szerezte a Dortmund amerikai válogatott játékosát, Christian Pulisicet, illetve vette kölcsön+opciós joggal Gonzalo Higuaínt a Juventustól. szerepéről beszélt: „Még hogy nem figyelnének rám, és nem lenne te­kintélyem?! Én úgy gondolom, kéz­ben tartom a dolgokat.” ANGOL LIGAKUPA, DÖNTŐ London, Wembley Stadion, 81775 néző. Vezette: Moss Chelsea: Kepa - Azpilicueta, David Luiz, Rüdiger, Emerson Palmieri - Kanté, Jorginho, Barkley (Loftus-Cheek, 89.) - Willian (Higuaín, 95.), Hazard, Pedro (Hudson-Odoi, 79.). Vezetőedző: Maurizio Sarri Manchester City: Ederson - Walker, Otamendi, Laporte (Kompany, a szünetben), Zincsenko - De Bruyne (L. Sané, 86.), Femandinho (Danilo, 91.), David Silva (Gündogan, 79.) - Bernardo Silva, Agüero, Sterling. Vezetőedző: Pep Guardiola. Bankszektortól a Serie A dobogójáig Talán még maga Sarri is érezte, hogy nagy falat lesz számára a hat­szoros angol bajnok, bár az is igaz, hogy a feladatoktól sohasem ijedt meg. Az 1959-es születésű szakem­ber sokáig nem is tudta eldönteni, akar-e foglalkozni a labdarúgással komolyabban. Játékosként sok sikert nem ért el, csupán a toszkán régió Figline Valdarno városkájának amatőrcsa­patában szerepelt középső védő­ként, emellett banki alkalmazott­ként dolgozott. 31 évesen kezdett el edzősködni, de 40 éves koráig még mindig a bankszektor jelentet­te számára a fő megélhetést. 2000-ben aztán válaszút elé érke-Chelsea-ManCity 0-0

Next

/
Thumbnails
Contents