Új Szó, 2019. február (72. évfolyam, 27-50. szám)

2019-02-26 / 48. szám

8 I KÜLFÖLD 2019. február 26. | www.ujszo.com Szétesőben Maduro rendszere A hétvégén több mint százötven venezuelai katona dezertált Kolumbiába és Brazíliába Óriási venezuelai zászlóval tüntettek Kolumbiában Maduro ellenfelei (TASR/AP) RÖVIDEN Orbán miatt elegük van a néppártból Zágráb. Az Európai Néppárt (ÉPP) egyik horvát tagja, a HSS (Horvát Parasztpárt) vezetése úgy döntött, kilép az EPP-ből. A párt közleménye szerint ez az ÉPP már nem az az ÉPP, amibe annak idején beléptek. A párt vezetői az indokok között felso­rolták, nem akarnak azonos pártszövetségben maradni Orbán Viktorral, Alekszander Vu­­csiccsal és Antonio Tajanival, akiknek politikáj a már nem olyan, mint a régi néppárté volt. Külön kitértek arra, hogy Orbán Viktor köre sajtótermékeket vá­sárol fel, amelyek gyűlöletkeltő propagandát teij esztenek. (444.hu) A német CDU és CSU a Fidesz ellen Boriin. A bajor Keresztény szo­ciális Unió (CSU) szerint az Eu­rópai Néppártnak (ÉPP) tárgyal­nia kell a Fidesszel folytatott együttműködés jövőjéről —je­lezte Markus Söder bajor mi­niszterelnök, a CSU elnöke. A migrációval foglalkozó magyar kormánykampánnyal kapcsolat­ban elmondta: „ilyen kampá­nyokat mi nem tudunk támogat­ni”, és a magyar fél által válasz­tott út „nem az az út, amelyen mi járunk”. Egyértelműen el kell köteleződnie az Európai Néppárt értékei mellett Orbán Viktor kormányfőnek és pártjának, a Fidesznek - mondta a német Ke­reszténydemokrata Unió (CDU) főtitkára. Paul Ziemiak közölte, a magyar kormány kampánya „semmilyen formában nem felel meg álláspontunknak és politikai stílusunknak, az ÉPP értékeiről nem is beszélve”. (MTI) Erőszakhullám Nigériában Abuja. Legalább 39-en életüket vesztették a szombati parlamenti és elnökválasztást övező erő­szakcselekményekben Nigériá­ban - j elentette be a voksolást felügyelő egyik szervezet. A legtöbb embert, tizenhatot Rivers államban gyilkolták meg. A ni­gériai rendőrség országszerte 128 embert fogott el gyilkosság, sza­vazatvásárlás vagy az urnák el­lopása miatt. A Situation Room szervezet átfogó vizsgálatot kö­vetelt, és egyúttal elítélte a sza­vazást jellemző biztonsági hiá­nyosságokat. Lagosban például megfélemlítették a választókat, és urnákat romboltak szét. (MTI) Hazaárulással vádolt ukrán főtiszt Kijav. Hazaárulás gyanújával őrizetbe vették Ukrajnában Vo­­lodimir Zamant, aki Viktor Ja­­nukovics elnöksége alatt töltötte be a fegyveres erők vezérkari főnökének tisztét - közölte a katonai főügyész. Volodimir Matiosz szerint Zamant a had­sereg állományának és harcké­szültségének 2013-ban történt leépítésével gyanúsítják. Tevé­kenységének következtében az ország állítólag elvesztette lég­védelmi képességét. (MTI) MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Caracas/Cúcuta/Brasília. A hét­végén több mint 155 katona dezertált a venezuelai fegyve­res erőktől és menekült Ko­lumbiába - közölte a kolumbi­ai migrációs hivatal. Venezue­lában hatalmi harc zajlik Nico­­lás Maduro hivatalban lévő el­nök és az önmagát ideiglenes elnöknek kikiáltó Juan Gua­­idé, az ellenzéki többségű, de hatalmától megfosztott tör­vényhozás házelnöke között. A politikai belharc egyik színtere a nemzetközi segélyek küldése és bejuttatása a súlyos élelmiszer- és gyógyszerhiánnyal küzdő dél­amerikai országba. Guaidó az Egye­sült Államok által tett szert segély­­szállítmányokra, amelyek a vene­zuelai-kolumbiai határon veszte­gelnek, mivel a Maduróhoz hűséges hadsereg barikádot emelt a Venezu­elába vezető határátkelőn. Guaidó szombaton próbálta bevitetni a se­gélyeket Venezuelába, de a Ma­duróhoz hű fegyveres erők útját áll­ták a szállítmányoknak. Ennek kö­vetkezményeként összecsapások Chisinau. Az ellenzéki, oroszbarát szocialisták nyerték a parlamenti vá­lasztást Moldovában a szavazatok 90%-os összesítése alapján. A csak­nem végleges eredmények szerint Igor Dodon oroszbarát államfő pártja a szavazatok 31,69%-át szerezte meg. Második helyen a korrupció elleni küzdelmet hangsúlyozó ellenzéki blokk (ACUM) végzett a voksok 25,06%-ával, a kormányzó nyugat­barát Demokrata Párt pedig a harma­dik lett a szavazatok 24,9%-ával. Moldova 2014-ben írt alá az Európai Unióval társulási szerződést, ami az első lépés lehet az uniós csatlakozás felé vezető úton. Oroszország, amely továbbra is saját befolyási övezete­ként tartja számon a kicsiny köztár­saságot, válaszul korlátozta a moldo­vai gyümölcs, zöldség, gabona, hús és bor importját. A rendelkezés alól csu-Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök a terrorizmus elleni közös harc fokozására szólította fel az Európai Uniót a szervezet ós az Arab Liga Sarm-es-Sejkben kezdődött első csúcstalálkozójának megnyitóján. Kairó. „A terrorizmus veszélye az egész világon elterjedt, mint egy kó­ros ragály” - jelentette ki Szíszi egyiptomi elnök a szigorú biztonsági intézkedések mellett tartott kétnapos tanácskozáson, amelyen 24 uniós állam-, illetve kormányfő vesz részt (Szlovákiát Peter Pellegrini képvise­li), továbbá Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság és Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke. A csúcson Angela Merkel német kancellár is je­len van, aki migrációs szempontból irányadó, hiszen országa szigorítá­sok felé fordult, így véleménye ki­törtek ki a segélyeket bejuttatni pró­báló tüntetők és a fegyveres erők kö­zött. Az összecsapásokban több szá­zan megsebesültek, és legalább né­gyen meghaltak. A venezuelai katonák szombaton kezdtek dezertálni. George Feres Kanaan, a brazil hadsereg ezredese arról számolt be, hogy a venezuelai nemzeti gárda két tagja dezertált Brazíliába. A Maduro-kormányzat aznap lezárta a kolumbiai határt. Guaidó a meghiúsult humanitárius akciót követően kegyetlenkedéssel vádolta Madurót, aki szerinte „éhe­zők és betegek szeme láttára égetett el élelmiszert, illetve orvosságot”. Azt is bejelentette, hogy találkozni készül Bogotában Mike Pence ame­rikai alelnökkel, hogy egyeztesse­nek, és minden „lehetőséget nyitva tartsanak” a venezuelai demokrácia helyreállítása érdekében. „Az el­lenzék államcsínye kudarcot val­lott” - hangoztatta Maduro, aki Gu­­aidót bohócnak és az amerikai im­perializmus dróton rángatott bábu­jának nevezte. Brazília elítélte és bűncselek­ménynek nevezte azt, hogy Nicolás Maduro venezuelai elnök kormánya erő alkalmazásával állta útját február 23-án a kolumbiai határon keresztül pán néhány olyan vállalkozás kivétel, amely Moldova orosz többségű terü­letein van bejegyezve. Maia Sandu, az ellenzéki ACUM vezetője úgy nyilatkozott, hogy ez a legkevésbé demokratikus választás Moldova történetében, és arra fi­gyelmeztetett, hogy a választópol­gárok az utcákra vonulhatnak szava­zataik védelme érdekében. Igor Do­don szintén jelezte, nem kizárt, hogy zavargásokra kerül sor az esetleges választási csalások miatt. A moldo­vai parlamenti választást 340 nem­zetközi megfigyelő kísérte figye­lemmel. A Románia és Ukrajna kö­zött elhelyezkedő Moldovai Köztár­saság Európa egyik legszegényebb országa. Mintegy egymillió ember hagyta el az országot, hogy valame­lyik uniós tagállamban vagy Orosz­országban boldogulj on. (MTI) emelten fontos a csúcstalálkozón. Arab részről a vendéglátó Abdel- Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök mellett a meghívott 21 országból 13 állam- vagy kormányfő van jelen a érkező segélyszállítmányoknak. A brazil külügyminisztérium egyben felszólította a nemzetközi közössé­get, hogy csatlakozzon a latin­amerikai ország „felszabadítására” tett erőfeszítésekhez.„A nemzetközi humanitárius segítségre váró vene­zuelai nép ellen alkalmazott erőszak egyértelműen bizonyítja a Maduro­­rezsim bűnöző jellegét. Az emberi Bukarest. Részleges munkabe­szüntetéssel tiltakozik Romániában a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) a bu­karesti kormánynak az igazságügyi törvényeket fél éven belül immár negyedik alkalommal módositó sürgősségi rendelete ellen. Az erről szóló állásfoglalást a vádhatóság tegnapi közgyűlésén részt vevő 231 ügyész közül 221 szavazta meg. A DIICOT ügyészei egyebek mellett azt a rendelkezést kifogásolták, amely a bírák számára is lehetővé teszi a vezető ügyészségi tisztségek megpályázását, másfelől ismét bí­rálták a romániai igazságszolgálta­tás szereplői által elkövetett bűncselekményeket kivizsgáló ügyészség (SEJ) létrehozását és a speciális vádhatóság kivonását a legfőbb ügyész hatásköre alól. A csúcstalálkozón, köztük a tunéziai és az iraki államfő, a palesztin elnök, valamint a szaúdi és a bahreini király. „Égetően szükség van arra, hogy megerősítsük e veszély ellen irányú­jogok ellen elkövetett merényletről van szó, amelyet részben sem iga­zolhat a nemzetközi jog, és egyetlen nemzet sem hagyhat szó nélkül” - olvasható a külügyi közleményben. A szaktárca egyben felszólította azokat az országokat, amelyek még nem ismerték el Juan Guaidó ellen­zéki vezetőt Venezuela ideiglenes államföjeként, hogy tegyék meg azt. DIICOT szerint a kormány sürgős­ségi rendelete több alkotmányos elvet is sért, valamint nem veszi fi­gyelembe a Velencei Bizottság fi­gyelmeztetéseit és az Európai Bi­zottságnak a Romániára vonatko­zó, ún. ellenőrzési és együtt­működési mechanizmusa kereté­ben megfogalmazott ajánlásait. Vasárnap este Bukarestben és Románia több másik nagyvárosá­ban ezrek vonultak utcára az igaz­ságügyi törvényeketmódosító 7-es számú sürgősségi kormányrende­let elleni tiltakozásul. A demonst­rálok szolidaritásukat fejezték ki a bírákkal és ügyészekkel, akik pén­teken az ország több városában néma tüntetéssel, munkabeszün­tetéssel tiltakoztak a megkérdezé­sük nélkül, titokban előkészített jogszabály ellen. (MTI) ló együttműködésünket, és közösen szálljunk szembe a kórral, amely bár­mely ürüggyel is jelentkezzék, iga­zolhatatlan” - tette hozzá az egyip­tomi elnök, akinek hazája évek óta folytat küzdelmet az Iszlám Állam terrorszervezet helyi szárnya ellen. A megnyitón elhangzott beszéde­ket követően a résztvevők zárt tár­gyalásokra vonultak vissza. Sebas­tian Kurz osztrák kancellár az Euró­pában elutasított illegális bevándor­lók fokozott visszavételét követelte az észak-afrikai államoktól. Ausztria kész nagyobb nyomást gyakorolni a kérdésben - húzta alá Kurz. Elem­zők nem számítanak nagyobb előre­lépésekre, mivel az európai országok megosztottak a migráció kérdései­ben, az arab országok pedig még mindig a 2011-es „arab tavasz” - az elnyomó rezsimek elleni térségbeli tüntetéssorozat - következményei­vel küzdenek. (MTI) Moldova: oroszbarát siker Tiltakozás Romániában Sebastian Kurz osztrák kancellár (balra) Pellegrinivel utazott a csúcsra itasr/ap) Arab-uniós csúcs a terrorizmusról és a migrációról

Next

/
Thumbnails
Contents