Új Szó, 2019. február (72. évfolyam, 27-50. szám)

2019-02-23 / 46. szám

www.ujszo.com | 2019. február 23. RÉGIÓSPORT |19 Az őszi helynél előbbre lépnének a táblázaton J. MÉSZÁROS KÁROLY Elrugaszkodnának jelenlegi helyükről a dél-szlovákiai csapatok a hétvégén rajtoló női I. kézilabdaliga tavaszi idényében. Mind a három táborban a javulás reményében vágnak neki a huszonkét meccses pontvadászat második felének. tónk mögöttünk van a táblázaton, nála nem könnyű nyerni. Tavaly is kikaptunk. Nyílt csata lesz, s ígér­hetem, mi mindent megteszünk a si­kerért. Amúgy pedig tavasszal több pontra számítunk, mint amennyi ősszel összejött. A bajnokság végén a legjobb három közé várom csapa­tomat. Erősítünk kapus- és átlövői poszton, de neveket még nem árulok el, menet közben úgyis kiderül, kik jönnek hozzánk. A lényeg, hogy ta­vasszal több pontot akarunk az őszi tizennégynél.” Dobogóra az ötödik helyről Hét győzelmével és négy veresé­gével, s megszerzett tizennégy pontjával az ötödik helyen telelt a dunaszerdahelyi VSK csapata. En­nél többre vágynak a Csallóközben. „Az előttünk álló négy együttessel idegenben játszottunk, s mind­annyiszor vesztettünk az ősz folya­mán. Tavasszal mindannyian hoz­zánk látogatnak, és szeretnénk visszavágni a vereségért - vázolta alaphelyzetüket Pirkler Szilvia, a dunaszerdahelyiek vezetőedzője. — Vasárnap 17 órakor azonban Suranyban kezdünk. Nagyon nehéz nyitány vár ránk. S bár vendéglá-Nincs könnyű meccsük Nem tetszik a nyolcadik hely a csallóközaranyosiaknak, de nagyon meg kell küzdeniük azért, ha feljebb akarnak lépni a táblázaton. „Nagyon nehéz tavasz vár ránk, mert az őszi mezőny első fele sorra hozzánk lá­togat. Velük szemben csak pa­pírforma-borulással van esélyünk a pont(ok)ra. Nincs könnyű mécs­esünk, mind a 11 nagyon nehéz lesz - pillantott a várható idényre Pint Já­nos csallóközaranyosi klubelnök. — Ma este 18 órakor a szerediek jön­nek a Kóczán Mór Sportcsarnokba. Szeretnénk visszavágni a fájó, két-HÉTVÉGI FOCIMENETREND Sok néző kíváncsi a dunaszerdahelyi női csapat hazai bajnokijaira (vskds.sk - Petrovics Dávid felvétele) gólos idegenbeli vereségért. Maxi­mális erőbedobással készültünk a bajnokira, megnehezítenénk ellen­felünk, de főleg nehezen tartható gólgyárosuk, Dubajová dolgát. Ta­vasszal az első öt kérdésébe nem tu­dunk beleszólni, számunkra a hatodik-hetedik hely elérése a reális. Minél több pontot akarunk csenni a bajnoki élmezőny csapataitól.” Ami a játékosmozgást illeti: Dohnanec Evelin anyai örömök elé néz, Szabó Julianna szünetelteti pályafutását. Zakál Vivien sérülés, Tóth Mercé­desz másfél éves kihagyás után tért vissza. Látványos visszatérések Kilencedik helyről vág neki a ta­vaszi idénynek a naszvadi-ímelyi Ferplast. Nyolc őszi pontjukat gya­rapítanák Miskovics György vé­dencei. „Több játékosunk vissza­tért, s ha kellőképpen sikerül be­épülniük a csapatba, akkor eredmé­nyesebbek lehetünk, mint ősszel. Nagyon örülnénk, ha a hatodik hely közelében végeznénk - fogalma­zott a vezetőedző, akinek új edző­társa a kapus, Haris Lucia. - Biza­kodással tölt el, hogy visszatérőink nagyon akarnak, reménykedem, hogy jobb tavaszunk lesz, mint amilyen őszünk volt. Sem előttünk, sem mögöttünk nincs nagy pontkü­lönbség a csapatok között, így ta­vasszal minden lehet. Ma 16.15-kor a pozsonyi Inter otthonában kez­dünk. Nagyon nehéz csata vár ránk, de okoztunk mi már a fővárosban meglepetést. Ha lehet, ezúttal is pontokat vinnénk haza.” Télen csak Kiss- Lucia távozott, visszatérők: Zachar Karín, Csontos Lilla, Kosa Nikolett, Gál Szabina, Molnár Borbála, Haris Lucia, Haris Sandra, Simonyics Ulrika és Moni­ka Orsulíková. SPORTTARISZNYA KERÜLETI LIGA (Kelet-Szlovákiai téli sorozat, műfüves pá­lyán) csoportmérkőzések. Szepsi 1,6. forduló, pótolt mér­kőzés-vasárnap, 18.00: MFK Spartak Medzev-TJ Druzstevník Budimír (Petrasovits). 7. forduló. - szombat. 10.00: TJ Perín-FC Lokomotíva Koäice B (jv.: Gorel); 12.00: MFK Taha­­novce-FK Koöická Nová Vés (Benedik); 16.00: FK Bidovce- MFK Spartak Medzev (Tirpák). Szabadnapos: Budimír. Szepsi II - vasárnap, 10.00: FK Haniska-TJ Druzstevník Ceőe­­jovee (Juhás): 14.00: Druzstevník Malá Ida-FK Geca 73 (Lip­­ták). Héttő', 17.00: FC KoSice-TJ Maratón Sefia (Juhás). Sza­badnapos: Slovan Poproc. Sátoraljaújhely - szombat. 10.00: TJ Druzstevník Cióarov­­ce-TJ Druzstevník Maly HoreS (Puskáé); 12.00: OŐK Kriéovská Liesková-FK Tátrán Úpor (Duéek); 14.00: MFK Veiké KapuSa­­ny-TJ SM Streda nad Bodrogom (Belej). Szabadnapos: TJ Lo­komotíva Sarisské Michalany. Nagymiháiy - vasárnap, 8.00: AFK Topofany-TJ Druzstevník Petrovce nad Laborcom (Moldoris); 10.00: SK Stráiske-TJ Veiké Revistia (D. Manó): 12.00: SK Nacina Ves-OFK Lasto­­mir (J. Manó); 16.00: OSKVinné-MFK Sobrance (Anguä). (ái) 4. BARÁTSÁG-KUPA teremtorna. Rozsnyó - 8.00: Rudná-Fe­­kiáovce; 8.20: Betliar-Lipovník; 8.40: Dlhá Lúka-R. Bystré; 9.00: Kruzná-G. Poloma, 9.20: Coltovo-Jovice; 9.40: Stitník- Dobsiná; 10.00: Hrhov-Paca; 10.20: G. Poloma-Drnava, 10.40: Fekisovce-Coltovo; 11.00: Dobsiná-Betliar; 11.20: R. Bystré-Hrhov; 11.40: Jovice-Rudná, 13.00: Lipovník-Strtnik, 13.20: Dlhá Lúka-Paca; 13.40: Rudná-Coltovo; 14.00: Bet­­liar-Stítnik; 14.20: Paóa-R. Bystré, 14.40: Drnava-Kruzná; 15.00: Jovice-FekiSovce;: 15.20: Lipovník-Dobéiná; 15.40: Hrhov-DIhá Lúka. Utána, negyeddöntő: A1-B2, C2-01, A2-B1, C1-D2. Elődöntő: (A1-B2)-(C2-D1), (A2-B1)- (C1-D2). A 3. helyért. Döntő. A LOSONCI TERÜLETI SZÖVETSÉG TÉLI KUPÁJA - szombat. 9.00: Uhorské-Stará; 11.00: Buzitka-MŐK Novohrad (ifik); 13.00: Santrio Láza-Tomáöovce; 15.00: Kalinovo B-Filakovo (ifik). Vasárnap, 9.00: Halié-Santrio Láza; 13.00: Cinobaüa- Biskupice; 15.00: Podrecany-Radzovce. DIÁKOK (U15) TEREMTORNÁJA A FÜLEKI FTC RENDEZÉSÉ­BEN (az FTC sportcsarnoka) - vasárnap: 9.15: FK Jesenské- FTC Filakovo; 9.50: FK Iskra Hnústa-Jesenské; 10.25: MSK Senec-Hnúéta; 11.00: Filakovo-Senec; 11.25: Jesenské-Se­­nec; 12.00: FiTakovo-HnúSta. (áb) HÍRKOSÁR ■ Labdarúgás KEZDŐK (U11) TEREMTORNÁJA AZ ÉRSEKÚJVÁRI FKM EL­NÖKÉNEK SERLEGÉÉRT: GA Kolarovo-FKM Karlova Vés 0:1, g.: Kasana; FC Slovan Hlohovec-MSO Stúrovo 0:3, g: Ho­­genbuch 2, Domin: FKM N. Zámky (fehérek)-FKM N. Zámky (zöldek) 0:2, g.: Szabó 2; Kolárovo—Hlohovec 0:2, g.: Barde­­jovsky, Albert; Karlova Ves-N. Zámky (fehérek) 2:0, g.: Lau­­ko, Kasana; N. Zámky (zöldekj-Stúrovo 0:1, g.: Kriétofori; Ko­­lárovo-N. Zámky (fehérek) 0:4, g.: Koszorú 2. Árendás. Hra­­bovsky; N. Zámky (zöldek)—Hlohovec 3:3, g.: Timoránsky 2, Bajkai, ill. Adamkovió, Svoreő, Konecny; Stúrovo—Galanta 8:1, g.: Domin 4, Kovái, Kristofoli, Hogenbuch, Mácai, ill. Varga Zoltán: N. Zámky (fehérekj-Hlohovec 1:0, g.: Árendás; N. Zámky (zöldekj-Karlova Vés 0:2, g.: Spacek, Bátora; Stúrovo- N. Zámky (lehérek) 0:1, g.: Árendás; K. Ves-Hlohovec 5:1, g.: Bátora 4, Polyakov, ill. Cemy; N. Zámky (zöldek)-Kolárovo 0:1, g.: Homola; Stúrovo-K. Vés 0:3, g.: Bátora 2, Kollár. Végeredmény: 1. Karlova Vés 5 5 0 0 15:1 15 2. N. Zámky (fehérek) 5 3 0 2 6:4 9 3. Stúrovo 5 3 0 2 12:5 9 4. N. Zámky (zöldek) 5 1 1 3 5:7 4 5. Hlohovec 5 1 13 6:12 4 6. Kolárovo 5 1 0 4 2:15 3 Díjazottak - legjobb kapus: Alex Rozsnyó (N. Zámky-zöldek), legjobb mezőnyjátékos: Ján Mnistek (N. Zámky, fehérek), legjobb góllövő: Adam Bátora (Karlova Vés). (áb WINTERLIGA, Galánta, 9. forduló: Sanlos FC-Barca 1:4 (0:1), g.: J. Holovic, ill. M. Németh 2, T. Janéo, Zs. Szilvási; RAF Team-Javorínka 8:4 (3:3), g.: I. Hodúr 2, A. Mikovic. L. Kuno­­vic, V. Brestovansky, J. Jávor, M. Gál 2, ill. P. Barczi, M. Stan­­ga, G. Kubovic 2; Blue Stars-Ferencávors 6:4 (4:2), g.: T. Bí­ró 3, T. Gaszó, J. Kováé, S. Khogaly, ill. M. Varga 3, F. Kováé; Paris-Arsenal 5:2 (2:0), g.: L. Nagy 2, G. Nagy 2, P. Chalmov­­sky, ill. M. Novota, N. Hanus; Bon Team-Lazio 1:3 (0:0), g.: M.Maglocky, ill. R. Kollárík 3. Szabadnapos: Hurikán. (Iz) Az állás: 1. RAF Team 8 6 2 0 66:22 22 2. Paris 8 7 0 1 46:22 21 3. Hurikán 8 6 1 1 50:14 19 4. Javorínka 8 5 0 3 53:38 15 5. Barca 9 4 2 3 44:33 14 6. Santos FC 8 4 0 4 31:37 12 7. Arsenal 8 3 1 4 37:32 10 8. Ferencváros 9 3 0 6 32:66 9 9. Lazio 8 2 0 6 21:58 6 10. Blue Stars 8 116 18:45 4 11. Bon Team 8 0 1 7 18:49 1 A LOSONCI TERÜLETI SZÖVETSÉG TÉLI KUPÁJA: Fiíakovo D-Divín 1:2 (1:0), g.: Bolla (30.), ill. Oláh (50.), Tomasik (85.); Kokava nad Rimavicou-Kalinovo B 1:1 (0:0), g.: Suniar (75.), ill. Öuriéko (84.): Stará Hallc-Cinobana 1:6 (0:2), g.: Vanéo (58.), ill. Ciemy (25., 27.), Berky (55.), Grexa (60.), Hruby (65.), Cibula (88 ): Radzovce-MÜK Novohrad Luéenec 0 2:5 (0:2), g.: Micuda (65.), Molnár (83.), ill. Káka (9.), Oláh (14., 11- esböl), Oláh (57., 85.), Veselka (77.): Vígras-Pstrusa-Halic 3:0 (0:0), g.: Kuéera (77.), Chamula (80,11 -esből), Tabaéek (84.); Uhorské-Biskupice 4:2 (0:1), g.: Báláz (47., 56.), Valentyni (50., 61.), ill. Tischler (6.), Máté R. (75.): Divín-Kokava nad Rimavicou 1:1 (0:1), g.: Oláh (83,), ill. Skrutek (12.); Tomá­­sovce-Halic 2:0 (1:0), g.: Badinka (10., 83). IFJÚSÁGIAK TEREMTORNÁJA AZ ÉRSEKÚJVÁRI TERÜLETI SZÖVETSÉ ELNÖKÉNEK KUPÁJÁÉRT. Érsekújvár - A csoport: SKAndovce-FKM N. Zámky (U19) 0:2, g. Brezík, Segén; SOM Dominik N. Zámky A-FC Velky Kyr 0:0; OSK Mojzesovo-SK Termál Podhájska 2:1, g: Vasek 2, ill. Lipták, FKM N.Zámky (U19)-FC Velky Kyr 2:0, g.: Marik M„ Oragúé; SK Andovce- OSK Mojzesovo 1:2, g.: Slovák, ill. Kmotrík, Nyár: SK Termál Podhájska-SDM Dominik N. Zámky A 2:2, g.: Kender, Ko­­rompai, ill. Rausch 2; OSK Mojzesovo-FKM N. Zámky (U19) 0:4, g: Dragúé, Kucharovié, Segén, Marik M.; FC Velky Kyr-SK Termál Podhájska 0:2, g: Bednár, Patai; SOM Dominik N. Zámky A-SK Andovce 1:2, g.: Nemes, ill. Porubsky, Czuczor; FKM N. Zámky (U19)-$KTermál Podhájska 4:0, g: Moravéík, Kucharovié, PriSfák, Marik R ; 0$K Mojzesovo-SOM Dominik N. Zámky A 3:0, g.: Slovák, Vasek 2; SK Andovce-FC Velky Kyr 2:1, g.: Kmotrík 2, ill. Cserman; SDM Dominik N. Zámky A-FKM N. Zámky (U19) 0:6, g.: Marik M. 4, Brezík, Moravéík: SK Termál Podhájska-SK Andovce 1:3, g.: Magdolen, ill. Kmotrík, Illés, Lakatos A.: FC Velky Kyr-OSK Mojzesovo 1:6, g.: Cserman, ill. Slovák 2, Nyári 2, Vasek, Valent. Sorrend: 1. FKM (U19) 5 5 0 0 18:0 15 2. Mojzesovo 5 4 0 1 13:7 12 3. Andovce 5 3 0 2 8:7 9 4. Podhájska 5 113 6:11 4 5. SOM A 5 0 2 3 3:13 2 6. V. Kyr 5 0 1 4 2:12 1 B csoport: FC Komjatice-SDM Dominik N. Zámky B 3:2, SK Surany-SK Kmefovo, FKM N. Zámky (U17)-TJ Veiké Lovce 7:0, SDM Dominik N. Zámky B-SK Kmefovo 1:2, FC Komja­­tice-FKM N. Zámky (U17) 0:5, TJ Veiké Lovce-SK Surany 1:1, FKM N. Zámky (U17)-SDM Dominik N. Zámky B 7:1, SK Kme­­tovo-TJ Veiké Lovce 2:1, SK Surany-FC Komjatice 1:2, SDM Dominik N. Zámky B-TJ Veiké Lovce 0:1, FKM N. Zámky (U17)­­SK Surany 5:0, FC Komjatice-SK Kmefovo 1:2, SK Surany- SDM Dominik N. Zámky B 1:0, TJ Veiké Lovce-FC Komjatice 0:0, SK Kmefovo-FKM N. Zámky (U17) 0:1 Sorrend: 1.FKM (U17) 5 4 1 0 25:2 13 2. Kmefovo 5 4 1 0 8:4 13 3. Komjatice 5 2 1 2 6:10 7 4. V. Lovce 5 1 2 2 3:10 5 5. Surany 5 1 1 3 3:9 4 6.SDMB 5 0 0 5 4:14 0 Elődöntő: FKM N. Zámky (U19H>K Kmefovo 1:0,9.: M. Ma­rik: FKM N. Zámky (U17)-0$K Mojzesovo 2:0. A 3. helyért: $K Kmefovo-OSK Mojzesovo 1:0. Döntő: FKM N. Zámky (U19HKM N.Zámky (U17) 0:0. büntetőkkel: 0:1. Végeredmény: 1. FKM N. Zámky (017), 2. FKM N. Zámky (U19), 3. SK Kmefovo, 4. OSK Mojzesovo. Díjazottak - legjobb góllövő: Matej Petik, legjobb kapus: Jó­zef Tuzar (mindketen FKM N. Zámky - U17), legjobb me­zőnyjátékos: Daniel Vadek (OSK Mojzesovo). PP INVEST CUP iljúsági teremtorna, selejtező - E csoport: Pohranice-V. Záluzie 2:2, g Vago 2, ill. Kotlár, Mego: Cabaj- Cápor-Pohranice 0:3, g.: Farkad 2, Vago; Pohranice-Janí­­kovce 3:1, g.: Farkas, Podsklan, J. Matyó, ill. Ligac; Obyce- Pohranice 2:3, g.: M. Maly, D. Hladík, ill. Farkad 2, Vago. Sorrend: 1. V. Záluzie 4 3 10 14:4 10 2. Pohranice 4 3 1 0 115 10 3. Janíkovce 4 1 1 2 4:9 4 4. Cabaj-Cápor 4 0 2 2 5:9 2 5. Obyce 4 0 1 3 4:11 1 F csoport: Branc-FC Nitra (junior lányok) 5:5, g.: Bilo 3, Ru­­zióka, Poláóek, ill. Pelikánová 2, Liková, Nagyová, Vedejová; Branc-Cifáre 3:1, g. Ruzicka 2, Nitriansky, ill. A. Kúti; Branc- Tek. Nemce 2:4, g. Banda, Kolarovsky, ill. Brenkus3, Durovió; Sfazany-Branc 2:2, g.: Minár, Klikac, ill. Banda, Poláóek. Sorrend: 1. Tek. Nemce 4 3 10 16:6 10 2. Sfazany 4 2 2 0 12:7 8 3. Brand 4 12 1 12:12 5 4. FC Nitra (junior lányok) 4 0 2 2 8:18 2 5. Oltáré 4 0 1 3 5:10 1 G csoport: H. Kráfová-Risnovce/Báb 2:1, g.: Krajacic. Valódik, ill. Drozda; Trnovec-Cechynce 5:1, g.: Maróek 2, Telkesi 2, Kunderllk, ill. Őurgali; H. Kráíová-Trnovec 2:1, g.: Kudliőka, Valódik, ill. Maróek; Lapás-Cechynce 1:3, g.: Kozár, ill. Cerny, Novák, Szőke; Trnovec-Risnovce/Báb 3:2, g.: Maróek 3, ill. Katrenóiak, M. Kováóik; H. Kráíová-Cechynce 4:0, g.: Hrádel 2, Zelenák, Valódik; Lapás-Trnovec 2:3, g.: Drgona, Kravár, ill. Lakatod, Kunderllk, Maróek: Cechynce-Risnovce/Báb 2:2, g.: S. Danóczi 2, ill. Korec, Infner; Lapás-H. Kráfová 3:3, g.: Bállá 2, Kozár, ill. Krajaóió, Hrádel, Zelenák. Sorrend: 1. H. Kráfová 4 3 10 11:5 10 2. Tmovec 4 3 0 1 12:7 9 3. Cechynce 4 112 6:12 4 4. Risnovce/Báb 4 0 2 2 7:9 2 5. Lapád 4 0 2 2 8:11 2 Fekvenyomásban versenyeznek Fülek. Vasárnap (kezdés: 9.30) nem igazolt erőemelők találkoz­nak a helyi papréti alapiskolában, hogy fekvenyomásban mérjék össze felkészültségüket. Az 5. Purt-kupán ifjúsági (14-17 éve­sek) és junior (18-25 évesek) fiúk, valamint lányok versenyeznek, s ha lesz érdeklődés, a nézők is ki­próbálhatják magukat. „Tíz saját nyomónk indult, többnyire Fü­lekről és környékéről várunk ver­senyzőket, de jelentkeztek Tőke­­terebesről is - árulta el lapunknak Sajko Ferenc szervező, az FTC erőemelő szakosztályának veze­tője. - Reggel mérlegelés, utána fél tízkor kezdünk. Lányok is je­lentkeztek, még magyarországi is van köztük. Összesen huszonöt indulóra számítunk. Versenyünk célja öt év alatt nem változott: sportágunk népszerűsítése és te­hetségkutatás. Ezért rendezzük, ezért kínálunk lehetőséget a fiata­loknak.” (jmk) A diákoknál is nyerne az FTC Fülek. A korosztályos csapatok teremfocitomáinak harmadik fel­vonására kerül sor vasárnap (kez­dés 9.15) a helyi FTC sportcsar­nokában. A kilenc és tizenegy évesek után újabb diákkorosztály (U15) lép pályára. „Az első mér­kőzéssorozatról a Pásztói KSE focistái vitték el a serleget, a má­sodik megmérettetést pedig a mi­eink nyerték. Vasárnap szeretnénk megismételni a múlt heti sikerün­ket. Roppant erős mezőny állt össze, ugyanis a fülekiek, a hnúsfaiak és a szenciek a II. ligá­ban rúgják a bőrt, a feledlek pedig a III. liga második helyén telelnek. Az eddigi hagyományoknak megfelelően ismét lesz freestyle show a labdarúgás népszerűsítése érdekében”—tájékoztatott Gáspár Szebasztián, a íüleki FTC ifjúsági csapatainak menedzsere. Tornaműsor a Hétvégi Focime­netrendben. (áb) Fővárosi elsőség Érsekújváron Érsekújvár. A Pozsony városré­szét képező Karlová Vés tizenegy éves labdarúgói nyerték az érsek­újvári FKM által rendezett terem­­focitomát (U11). Mindegyik el­lenfelüket legyőzték, tizenöt gólt rúgtak és csak a galgóciak voltak képesek egy alkalommal betalálni kapujukba. Hat csapat indult, a tomagyőztesen és a galgóc iákon kívül a párkányiak és a gútaiak neveztek, a vendéglátó érsekúj -Alex Rozsnyó volt a torna legjobb kapusa (Képarchívum) váriak pedig két alakulatot (zöldek és fehérek) küldtek pályára. „Az első ligás károlyfaluiak magasan kiemelkedtek a mezőnyből. Szinte valamennyi adódó helyzetüket kihasználták, ők diktálták a mér­kőzések iramát, és igazi vezér­­egyéniségek is akadtak közöttük. Adam Bútora nemcsak a legtöbb gólt szerezte, hanem a játéktéren a legjobb mezőnyjátékosok közé is tartozott. Érdekesség, hogy a ha­zai zöldeknél a legmegbízhatóbb kapusnak választott Alex Rozsnyó egy évvel fiatalabb volt társaitól, míg Oliver Timoránsky csak nemrég töltötte be a kilencedik életévét” - táj ékoztatott Ferenczi Barnabás, az érsekújvári FKM if­júsági csapatainak menedzsere. Tornatények a Hírkosárban, (áb)

Next

/
Thumbnails
Contents