Új Szó, 2019. február (72. évfolyam, 27-50. szám)

2019-02-22 / 45. szám

8 I NAGYÍTÁS 2019. február 22.1 www.ujszo.com A kutatás egyúttal szenvedély Zalabai Gyula: „A növénynemesítő legyen mindig megfontolt alázattal a természet iránt. De a remélt sikerben is hinnie kell, bíznia önmagában és az általa követett nemesítési program helyességében." MIKLÓSI PÉTER Januárban Andrej Kiska államfő - az ország gazdasági fejlődéséárt végzett és számottevő tudományos munkásságáért - magas rangú kitüntetésben részesítette Zalabai Gyula mezőgazdászt. Vajon a hétköznapokban mi rejlik a siker öröme, illetve a gondok vesződségei mögött? Erről beszélgettünk. Mérnök úr, mire gondol, ha friss kenyér kerül a kezébe? Elsősorban a búza, az abból őrölt liszt, hiszen évtizedek óta az életem döntő részét a búzanemesítésnek szentelem. Sok-sok türelmet igény­lő, érdekes munka ez, hiszen az em­beriség élelmiszerellátásának leg­nagyobb hányadát mind a mai napig a gabonafélék adják. És indíttatás­képpen még a biblia is az ember eszébe juthat, mert a növények kö­zül abban is a búzát említik a leg­gyakrabban. Maradva a könyvek könyvénél: könnyelműen pazarló, az élelmet bőven kihajigáló világunk érték­rendjében a „mindennapi kenye­rünk” nem áll túl nagy becsben. Észreveszi ezt is? Sőt! Elég gyakran bosszanko­dom, mert a búzából, a kenyérga­bonából manapság minőségileg sokkal többet, jobbat is ki lehetne hozni a mai kínálatnál. Sajnos, a malmokat, a pékeket, a nagyüzemi gyártókat nem mindig izgatja az igazi minőség, még ha az is igaz, hogy ennek természetes igényét gyakran felülírja a gazdasági kény­szer. Mégis, a dolgokat azok teljes­ségében látva, úgy gondolom, hogy abból a genetikai minőségből, amit mi, a nemesítők a búzafajtákba be­építünk, végső soron az üzletek pol­cain különb kvalitású pékáru vár­hatná a fogyasztókat. A kutatómunka is olyan, mint a sport, csak az számít, amit kiírnak a legvégén? Ebből a szempontból a növényne­mesítés komiszabb a sportnál! Bár bennünket is elsődlegesen az ered­mény érdekel, nincs döntetlen. Nagyra becsült elődöm, Bartalos Menyhért itt, a Sósszigeti Nemesítő­állomáson szokta volt mondani, hogy a növénynemesítő, jelképesen, egy nagy véres késsel munkálkodik. Ugyanis az adott nemesítési anyag jelentős részét, az észlelt eredmé­nyek alapján, kizárja a munka továb­bi folyamatából. így szűkítve a me­zőnyt, lehetőleg csak a legeslegjobb individuumokkal folytatja a követ­kező évben, és ez az egész folyamat, a kiindulási alaptól számítva, 12-15 évig is eltart. Természetesen, mind­ehhez számos szakterület összegző ismerete és határtalan türelem szük­séges. Tudniillik minden növény ge­netikai állománya más, ezért más és más tulajdonságokat hordoz. Ezek között, a kitűzött cél felé haladva, ne­künk kell megtalálni azt a növényt, amely esetleg egy valóban jó nevű, netán piacvezető fajtának az alapját képezheti. A kutatónak eközben bizonyos­sággal hinnie kell a célja sikeré­ben? Igen, ez az egyik legfontosabb do­log. Alapvető, hogy végig kellő alá­zattal viszonyuljon a titokzatoskodó és erős természethez, és nemcsak önmagában kell bíznia, hanem az ál­tala követett nemesítési programok helyességében is. Némi iróniával olykor-olykor felhozzuk egymás között, hogy mindehhez bizony egy kevés ezotéria szintén szükségelte­tik, hogy a kutatófolyamatok nehe­zebb szakaszain megtartsa bennünk a lelket, a szenvedélyt. A nemesítő­­nek ugyanis pályafutása során szá­mos esetben kell megkeresnie kuta­tása újabb meg újabb irányait, mert néha tévúton, sőt, akár vakvágányon is jár. Vagy az is kiderülhet, hogy amikorra megvalósíthatná eredeti célját, addigra arra a fajtára egysze­rűen már nincs igény. Ezért nem pusztán az a lényeges, hogy az elő­döktől milyen nemesítési anyagot vettünk át, hanem a tőlük látott hoz­záállás és munkaerkölcs is elenged­hetetlen feltétele a sikernek. Eszerint az ön generációjának egészen napjainkig pluszt jelent Bartalos Menyhért, Szarnák Ist­ván, Rákóczi Lajos utódaként dolgozni? Okvetlenül. És Venényi Lajos magánnemesítő nevét illik még fel­tétlenül megemlíteni, hiszen 1948 után az ő nemesítőanyagából hozta létre az állam Nemesgombán a pár esztendővel később ide, Sósszigetre telepített nemesítő tevékenységet. Mintaképeink szakmai örökségét folytatni komoly próbatétel. Külö­nösen, ha arra gondol az ember, hogy odafentről, az örök búzamezőkről talán figyelik a munkánkat... A kép­zelet játékában ez ösztönző érzés, „céhbeli számonkérés” is. Tudóskörökben többnyire úgy hallani, hogy a kutatómunka cir­ka négy-öt százaléka kecsegtet va­lós sikerrel, a többi fáradozás in­kább kudarc, amíg valaki tényleg eléri a kitűzött célját! Vannak olyan kutatási területek, ahol a szóban forgó arány még rosszabb is lehet. A növénynemesí­tésben főként a folyamat hossza je­lent kockázatot, hiszen ki képes megmondani ma, hogy tizenöt esz­tendő múlva milyenek lesznek a fel­dolgozói elvárások és a felhasználói szokások; hogy addigra milyen stá­diumba jut a klímaváltozás? Vagy hogy Szlovákiában szükség lesz-e például takarmánybúzára, mekkora lesz nálunk az állatállomány? Eset­leg exportálni fogjuk-e az összes itt termett búzát, ahhoz viszont kiemel­ten fontos a kiváló minőség. Szá­munkra ezért létfontosságú, hogy ál­landóan nagyon széles, akár a klíma okozta időjárási szélsőségeknek is megfelelő nemesítési anyaggal dol­gozzunk. Hogy ne kelljen mindig mindent elölről kezdeni, hanem me­net közben, rugalmasan is tudjunk módosítani, adott esetben bizonyos dolgoknak nagyobb hangsúlyt adni. Zalabai Gyula sokat küszkö­dött, amíg eljutott odáig, hogy „feljebb” is felfigyeltek rá? Nagy utat kellett bejárnia az államdíjig? Ez a tevékenység nekem sohasem okozott strapát, mert egyben a hob­bim is. Nem lenne helyénvaló holmi küszködésről panaszkodni. Annyi viszont tagadhatatlan, hogy renge­teg igyekezet, odafigyelés és akarat van benne. A nemesítés többirányú szakmai kitekintést, széles körű tá­jékozódást, ezért jó összegző képes­séget is igényel. Egyrészt azért, mert ez egy nemzetközi szakma, másrészt a mezőgazdasági-élelmiszeripari termelésnek politikai vetülete is van. Sőt, olykor még arról is vita folyik, hogy a növénynemesítés tudomány vagy művészet-e? Minden jól bevált új fajta ugyanis egy-egy új talál­mány, arra pedig senkit nem lehet kényszeríteni, hogy feltaláló legyen. Tulajdonképpen ez a magyarázata, (Somogyi Tibor felvétele) hogy nem tolonganak körülöttünk az igazán eredményes nemesítők. Az élet és a szakma fokozatosan kivá­logatja azokat, akikben megvan az érdeklődés és a rátermettség elegye. Ezen az életpályán lélekben, belül kell győztesnek lenni, mert távolról sem csak foglalkozás, hanem az em­ber gondolataiban gyakran éjjel­nappal ott motoszkáló életforma. Nemtörődöm és felszínes vilá­gunkban hogyan lehetne „vissza­perelni” a kenyér megbecsülését, köznapi szerepéhez illő tiszteletét? Szerintem a mezőgazdaság egé­szének kijárna a nagyfokú tisztelet­­adás, elvégre a Föld lakosságának élelmiszer-biztonsága, a napi éle­lem minősége a tét. Közben sürgető gondként nyakunkon a környezet­védelem, a fenntartható fejlődés, a természet óvásának kérdése. A nem is távoli múltban a nemesítésnek volt egy korszaka, amikor háttérbe szorult a fajtabetegségekkel szem­beni ellenálló képesség, mert azt a növényvédő szerekkel a termelés­ben olcsón és könnyen kezelhető akadálynak vélték. Két-három év­tizeddel később kiderült, hogy ez téves szemlélet. Az analitikai mód­szerek fejlődésével mára szinte minden növényvédő szerről kide­rült, hogy alapvetően káros. Az elő­jelek szerint az Európai Unióban is sok készítményt betiltanak. Erre a fordulatra egyelőre sem a növény­­termesztés, sem a nemesítés nincs kellőképpen felkészülve, mivel ez a téma sokáig hangsúlytalan szakmai feladatnak tűnt. Egy adott szituáci­óban viszont hatalmas gondot okozhat, hogy a növényvédőszer­­maradványok már nem lesznek benne a búzában, de azok a toxinok igen, ami ellen jelenleg még nö­vénynemesítéssel sem tudunk haté­konyan védekezni. Futólag már utalt arra, hogy az önök munkája politikai vonatko­zásoktól sem mentes. Eszerint pusztán a riporter gondolhatja, hogy a tudomány gömbölyű, akár a zene, tehát nincs jobb meg bal ol­dala? Ez is olyan terület, ahol epi­­zodisták hiszik, hogy főszereplők? Sajnos, a mezőgazdaság annak szinte valamennyi alkotórészében olyan téma, mint a foci, amiről na­gyon sokan azt gondolják, hogy kitűnően értenek hozzá. Hiszen lát­tak kombájnt, ismerik a traktort, rin­gó búzatáblák mellett is elautóztak már. Viszont vannak országok, ahol érdemben tudatosítják, hogy ez po­litikai jellegű kérdéssé is nőhet, mert ha nincs búza, akkor kenyér sincs, és ha nincs kenyér, az olyan veszélyes lehet, mint a fegyver. Szlovákiában milyennek mond­ható a tudományos kutatás és a ha­talom viszonya? Ha azt felelem, hogy általában nincs számottevő kommunikáció, akkor aligha járok messze a valóság­tól. A növénynemesítés pozíciói pe­dig az átlagnál is nehezebbek, mert az állam már évek hosszú sora óta nem támogatja. Egy, az akkori tárcaveze­tőként Simon Zsolt úr által irányított szakminisztériumi indoklás szerint azért, mert hogy az EU-szabályok szerint piacközeli tevékenységet nem lehet támogatni. Ugyanakkor a szomszédos Csehország kiharcolta, hogy ott jár támogatás a növényne­mesítésre, közel négymillió euró évente! Nyugat-Európa más orszá­gaiban is találni hasonló példákat. Franciaországban egy kis híján 29 milliós projekt indoklásának első mondata így szólt: E projekt célja a francia búzatermesztés versenyké­pességének növelése a nemzetközi piacokon. Tehát egyértelmű, hogy miről van szó. És ügyesen ide cso­magolva, a nemesítési támogatás ve­lejárójaként, a részletkutatásokat, a biotechnológiai vagy egyéb geneti­kai elemzéseket is segítik. Ezekben a célratörő országokban a hazai és nemzetközi intézmények együtt­működése is jól működik, ami döntő módon hozzájárulhat ahhoz, hogy a nemesítő egyre eredményesebben végezze munkáját. Szlovákiának or­szágos vízióként legalább azt kellene eldöntenie, hogy nálunk minek van jövője, és mindent ennek alárendelve a pénzforrásokat is hozzátenni. Gondolja, hogy állami díjjal a hajtókáján a Sósszigeti Nemesítő­állomáson azért könynyebben mennek majd a dolgok? Őszintén szólva, nem hinném. Szívesebben bízom abban, hogy tu­dással, akarattal, teendőinket jól szervezve képesek leszünk talpon maradni. És igazgatóként, a lelke mélyén, tovább főzi a dacpörköltet? Eddig sem arra összpontosítot­tunk. Inkább átfogó kutatási és ne­mesítési stratégiánk megvalósításá­ra. Ez így is rengeteg örömet hoz, szakmai kapcsolatainkban új utakat, új kapukat nyit. És mert a jó neme­sítő talán sohasem elégedett önma­gával, ez is kitűnő hajtóerő. NÉVJEGY Zalabai Gyula (Ipolyság, 1960). Szülővárosában a magyar tannyelvű gimnáziumban érettségizett, az agrármérnöki diplomát Nyitrán, a Mezőgazdasági Főiskolán 1983-ban szerezte, ahol 1995-ben a PhD tudományos fokozatot is elérte. 1983-tól dolgozik a felsővámosi/sósszigeti növénynemesítő állomáson, 1996 óta az intézet igazgatója, 2007-től elnök-igazgatója. Fő tevékenysége a kalászos gabonafélék új fajtáinak előállítása és fajtafenntartó ne­mesítése, munkatársaival több mint 60 gabonafajtát nemesített ki.

Next

/
Thumbnails
Contents