Új Szó, 2019. február (72. évfolyam, 27-50. szám)

2019-02-22 / 45. szám

www.ujszo.com | 2019. február 22. RÉGIÓ I 5 Őrizetben Alsóhatár polgármestere Tegnap a Galántai és a Dunaszerdahelyi járásban csapott le a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA). Négy személyt őrizetbe vettek, a Markíza televízió értesülései szerint egyikük Dora Ferenc, Alsóhatár polgármestere, akit állítólag gyilkosság megrendelésével gyanúsítanak. Hajnali négykor érkeztek a kom­mandósok a galántai járásbeli zsák­faluba. A rendőrség a közösségi portálon tájékoztatott a rajtaütésről, később azt is közölte, hogy a Valentin-akció során erőszakos és gazdasági bűncselekményekkel kapcsolatban nyomoztak. „Konkrétan öt gyilkossággal, csalással és bűnszervezet, jelen esetben a Sátor-banda támogatásá­nak bűncselekményével kapcsolat­ban. A négy őrizetbe vett személy közül hárman vádlottak, a negyedik gyanúsított. A vádlottak fogságba helyezéséről az illetékes bíró dönt. Rajtuk kívül további három vádlott más bűncselekmény miatt ül bör­tönben” - írta lapunknak Michal Slivka, az Országos Rendőr-főka­pitányság szóvivője. A Markíza televízió közölte, hogy a tegnap őrizetbe vett személyek kö­zött van Dora Ferenc, Alsóhatár pol­gármestere és egyik fia is. A televí­zió értesülései szerint egy 2009-ben A községi hivatalt is átkutatta a rendőrség (A szerző felvétele) vagy 2010-ben történt gyilkosság megrendelésével vádolják a polgár­­mestert. Fia pedig tagja lehetett a Sátor-bűnbandának, és állítólag ő is megrendelte valakinek a meggyil­kolását. A televízió úgy tudja, a bűnszervezet tagjai teljesítették a megrendelést, ők gyilkolták meg azt a férfit, akinek földi maradványait januárban találta meg a rendőrség a dunaszerdahelyi járásbeli Csalló­­közkürt határában. A polgármester házát és a községi hivatalt is átku­tatta a NAKA egysége, ahonnan ira­tokat is elvittek, ezenkívül Vízkele­ten, a polgármester fia házában is le­csaptak a kommandósok. A Para­méter hírportál közölte, a csallóközi maffiaper néhány vádlottja azt val­lotta, hogy a falu első embere a két­ezres években a Sátor-banda tagja volt, korábban tanúként hallgatta ki őt a NAKA. Dora 1991 óta vezeti a mintegy négyszáz lakosú falut, tavaly no­vemberben egyedül indult újra a posztért, a Híd jelöltjeként 73 sza­vazatot kapott. A község honlapján olvasható tájékoztatás szerint a pol­gármester 2011 -ben Tibor Mikustól, a megyei önkormányzat akkori el­nökétől átvehette a Nagyszombat megye emlékérmét. Csady Zsuzsa, a Híd járási szer­vezetének elnöke, Feketenyék pol­gármestere azt nyilatkozta, hogy felfüggesztették a polgármester párttagságát. „Az alapszabály értel­mében felfüggesztettük, mivel rendőrségi ügybe keveredett. Nem léphetünk, amíg nem zárul le a nyo­mozás” - közölte Csady Zsuzsa. El­mondta, hogy a hírekből értesült a rajtaütésről, és a járási szervezet el­nöksége délelőtt tárgyalt a faluve­zető tagságának felfüggesztéséről. A Paraméter szerint a zsákfalu ha­tárában álló, félkész villába akart visszahúzódni Sátor Lajos, a hírhedt csallóközi bünbanda egykori veze­­tője. (tvnoviny.sk, para, va) Teljes a városatyák létszáma Dunaszerdahelyen Megtartotta harmadik ülését a dunaszerdahelyi testület. Mivel az előző két plénumon nem tudott jelen lenni, Antal Ágota független képviselőnő ezen az ülésen tette le a hivatali esküt, így most már teljes létszámú a 21 tagú városi képviselő-testület. DUNASZERDAHELY A képviselők a szakbizottságok új tagjairól is szavaztak. Herceg Andrea lemondott az oktatási és kulturális bizottsági tagságáról Antal Ágota javára, akinek az egészségügyi és szociális gondos­kodási bizottságban is helyet sza­vazott a testület. Megválasztották a szakbizottságok úgynevezett kül­sős tagjait is, akik nem mint képvi­selők, hanem mint a téma szakértői vesznek részt az egyes bizottságok munkájában. Ezt a gyakorlatot elő­ször az előző választási ciklusban próbálta ki a városi testület, és mi­vel helyes lépésnek bizonyult, eb­ben a választási időszakban is foly­tatják. A hét bizottságból négybe két kül­ső tagot jelöltek a képviselők, akiket teljes egyetértésben meg is szavaz­tak. A maradék három, a városfej­lesztési, az oktatásügyi és kulturális, valamint az ifjúsági és sportbizott­ságba kettőnél több jelölt volt, róluk titkos szavazással döntöttek. Mind­három titkos szavazás eredménye­ként az MKP jelöltjei kaptak elsőbb­séget; a városfejlesztési bizottságba Gútay Iván és Molnár Zoltán, az ok­tatásügyi és kulturális bizottságba Nagy Attila és Szabó Mária, míg az ifjúsági és sportbizottságba Katona Henrietta és Szerencsés Sándor ke­rült be. Eközben kimaradtak olyan ismert nevek, mint Jarábik Gabriella és Sebők Pál, akik az előző válasz­tási ciklusban független képviselők voltak. Mivel tavaly ősszel módosult a kutyák csipeztetését előíró törvény, és az országban született kutyákat legkésőbb 12 hetes korukig csipez­­tetni kell, a képviselők módosították az erre vonatkozó helyi szabályzatot is. Dunaszerdahely az első szlová­kiai települések között volt, ahol be­vezették a kutyák ingyen csipezte­tését mindazon tulajdonosok szá­mára, akik rendesen befizetik az eb­adót. Köszönhető ez Mészáros And­rea civil aktivista erőfeszítéseinek is, akit külső tagként beválasztottak a város környezetvédelmi bizottságá­ba is. Mivel ebadót csak fél évnél idő­sebb kutyák után kell fizetni, csi­­peztetni azonban korábban kell, az esetleges visszaélések elkerülése végett a kiskutyákat saját költségen kell csippel ellátni a várossal szer­ződéses viszonyban álló állatorvo­soknál, és a város az ebadó befize­tése után, utólag visszatéríti ezt az összeget. (sk) AJÁNLÓ Február 22. (péntek) Kassa-16.30: Fried István iro­dalomtörténész előadása Márai Sándor, a huszadik század ko­ronatanúja címmel (Mészáros utca 35.). Dunaszerdahely-18.00: Mert nőnek lenni jó - klubest a Buena Coffee House-ban. Dunaszerdahely -18.00: A magyar-lengyel barátság ezer éve című kiállítás megnyitója a Vermes-villában. Somorja - 20.00: A Müller Pé­ter Sziámi AndFriends formáció koncertje a Mozi épületében. Február 22-23. (péntek, szombat) Diószeg -12. Nemzetközi Kol­bászfesztivál az Inovatech előtti téren. Péntek -15.00: hango­­lódás a fesztiválra. Szombat - 10.00: kolbásztöltő verseny; 11.00: Hahota színjátszó cso­port; 13.00: a Bystrík band elő­adása; 15.00: eredményhirdetés. Február 23. (szombat) Sikabony-8.00: Disznótoros a közösségi ház udvarán. Jóka - Falusi disznóvágás az Ilka téren. 8.00: húsfeldolgozás és disznótoros termékek készí­tése; 10.00: cigánypecsenye, lángos, farsangi fánk; 14.00: friss finomságok kóstolója. Dunaszerdahely-14.00: Csa­ládi nap a házasság hete alkal­mából a Plébániahivatal épüle­tében, Bartók Béla sétány 14. Pered-16.00: 18. peredi bor­kóstoló a kultúrházban, fellép a Peredi Férfi Daloskor. Dunaszerdahely-19.00: DAC Kukkónia-bál a MÓL Arénában. Pozsony -19.00: Michael Cooney: A miniszter félrelép, bohózat a ruzinovi Cultus kul­túrházban. Dunaszerdahely-19.30: Ko­walsky meg a Vega lemezbe­mutató nagy koncertje a sport­csarnokban. Dunaszerdahely-21.00: Gla­­dia Moony-koncert az NF G- klubban. FIZETETT POLITIKAI HIRDETÉS VÁLASSZUNK TAPASZTALT • • • • ELNÖKÖT DODÁVATEL: i-Step communication, a. s.. Preáovská 43. 821 02 Bratislava. IÓO: 35754281 OBJEDNÁVATEL Béla Bugár. áamorín DPI 80640

Next

/
Thumbnails
Contents