Új Szó, 2019. február (72. évfolyam, 27-50. szám)
2019-02-21 / 44. szám
www.ujszo.com | 2019. február 21. PANORAMA 121 helyét Megállapították a híres Stonehenge köveinek korát és pontos származási MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Emberek százai ünnepük minden évben a nyári napfordulót a világörökség részét képező Stonehenge ősi köveinél (TASR/AP-feivétei) London. Brit tudósoknak sikerült megállapítaniuk a Stonehenge köveinek korát ás pontos származási helyét. Eredményeik alapján megkérdőjeleződik az a korábbi feltételezés, hogy a köveket hajén szállították Walesből az angliai síkságra. A szakemberek régóta tudj ák, hogy a Stonehenge 42 kisebb köve, az úgynevezett kék kövek a nyugat-walesi Preseli-hegységből származnak. Az Antiquity című tudományos folyóiratban közzétett új tanulmányukban a University College of London szakembereinek vezetésével brit kutatók bemutatták a két kőbánya pontos helyszínét, és azt, hogy mikor és hogyan bányászták ezeket a köveket a térségben. A szakemberek nyolc éven át tanulmányozták a térséget. „Felfedezésünk azért izgalmas, mert egy lépéssel közelebb visz annak a nagy rejtélynek a megfejtéséhez, hogy miért érkeztek olyan távolról a Stonehenge kövei. Minden más európai neolitikus megalit olyan kövekből készült,, amelyeket kevesebb mint 16 kilométerről szállítottak oda. Azt akarjuk megtudni, miért voltak olyan különlegesek ötezer éve Gagarin útvonalán repülhetnek az űrturisták Moszkva. A világ első űrhajósa, Jurij Gagarin „útvonalán” repülhetnek hamarosan az űrturisták, mindössze egyszer megkerülve a Földet - közölte Dmitrij Rogozin, az orosz űrhivatal, a Roszkoszmosz vezérigazgatója Twitter-bejegyzésében. A projektről Rogozin további részleteket nem közölt, csak annyit árult el, hogy a repülés rövidsége lehetővé teszi az alkalmi űrhajósok felkészítésének lerövidítését. Rozogin azt is bejelentette: a Roszkoszmosz szerződést kötött a Space Adventures nevű amerikai céggel arról, hogy 2021 végéig két nem hivatásos űrhajóst juttatnak fel ismét a Nemzetközi Űrállomásra. (MTI) a Preseli-hegység kövei, építettek-e ott ilyen kőbői készült köröket még az előtt, hogy a kék köveket elszállították Stonehenge megépítéséhez” - idézte a UCL honlapja Mike Parker Pearsont, az egyetem régészeti tanszékének professzorát, a kutatócsoport vezetőjét. A legnagyobb kőbányát mintegy 270 kilométerre találták Stonehengetől a Preseli-hegység északi lejtőin, Cam Geodognál. „Ez Stonehenge köveinek, a foltos biabáznak az elsődleges forrása, Több mint kilencezer ember írta alá tegnapig azt a felhívást az interneten, amelynek célja, hogy az Egyesült Államok adja el Montana államot Kanadának ezermilliárd dollárárt, és a pénzből törlessze az államadósságot. New York. „Túl sok az adósságunk, Montana meg úgyis hasznavehetetlen” - olvasható a múlt héten indított internetes petícióban, amely szerint a kanadaiakat úgy kellene rávenni az üzletre, hogy „azt mondjuk nekik, ott vannak hódok, vagy valami”. A támogatandó „ügy” mindössze amelyet azért neveznek így, mert a kék kövekben kicsiny fehér foltok vannak. A Stonehenge legalább öt kék köve, de még több is Cam Geodogból származik” - magyarázta Richard Bevins, a Walesi Nemzeti Múzeum geológusa. A Cam Geodog alatti völgyben egy másik bányát is azonosítottak Craig Rhos-y-felinnél, amely a Stonehenge egy másik kövének, a riolitnak a forrása. A szakemberek szerint az ókori Egyiptom kőbányáitól eltérően a ennyi, de az aláírók kommentjeikkel is igyekeznek kiemelni, hogy miért is lenne jó, ha Montana inkább Kanadához tartozna. Többen méltatják a helyi hódokat, azzal csábítják a montanaiakat, hogy akkor lenne egyetemes egészségügyi ellátásuk, Tim Hortons gyorséttermük és legálisan füvezhetnének. A montanaiak pedig azért támogatják a dolgot, mert Kanada egyszerűen a világ egyik legjobb helye. „így megspórolhatnám a Kanadába költözés költségeit” - írta egy aláíró. Egy másik szerint az Egyesült Államok a feje tetejére állt, az elnök pedig „ciki”. Több montanai azt emeli ki, hogy szeretne Kanadában élni, kanadai állampolgár lenni, walesi kőbányákat könnyebb volt kiaknázni, mivel a kék kő külszíni bányái természetes, függőleges oszlopokból álltak, és az akkori bányászoknak csak éket kellett verni két oszlop közé, hogy kinyeijék a köveket. A két kőbányánál folyó régészeti feltárásokban emberek készítette kőeszközöket, illetve kövek maradványait és padozatokat is talállak. A kőbányák korát a helyszínen talált faszénmaradványok kora alapján ötezer évben határozták meg a szakemberek. A kutatócsoport úgy véli, hogy a Stonehenge eredetileg kidolgozatlan, érdes kékkő-oszlopokból készült kör volt és homokkőtömbjeit mintegy 500 évvel később kapta. A szakemberek eredményei alapján megkérdőjeleződik az a népszerű korábbi feltevés, hogy a kövek a tengeren keresztül hajón érkeztek a mai Anglia területére. Vannak, akik úgy vélik, hogy a kék köveket délre a mai Milford Haven-i kikötő felé vitték, tutajokra erősítették és a Bristoli-csatornán vitték végig a Salisbury-síkság irányába. Ám ezek a bányák a Preseli-hegység északi részén vannak, ezért a megalitokat egyszerűbb volt végig szárazföldön szállítani - mondta Kate Welham, a Boumemouthi Egyetem professzora. és így ehhez el sem kellene költözniük. Kanadai aláírók szerint is jobban járnának a montanaiak Kanadával. Olyanok is aláírták a petíciót, akik más államokban élnek, és saját lakóhelyüket is szívesen Kanadához csatolnák. Többen Idahót, Michigant, New Yorkot is Kanada részévé tennék, de volt, aki Texast is elcsatoltatná. Utóbbinál némi gyakorlati problémát jelenthet, hogy a többivel ellentétben jelenleg egyáltalán nem határos Kanadával. Montana főleg természeti szépségekben gazdag. Az Egyesült Államok negyedik legnagyobb területű állama, de csak valamivel több mint egymillió ember lakja. (MTI) Ezrek írták alá a felhívást, hogy adják el Montanát Kanadának NAPTÁR Február 21 ► NÉVNAP Eleonóra Az Eleonóra női név az arab Ellinor névből ered, és több nyelv közvetítésével lett népszerű. Előbb spanyol közvetítéssel jutottéi Franciaországba, majd onnan Angliába, ahol népszerű lett. ► MAI ÉVFORDULÓINK 410 éve született Raimondo Montecuccoli olasz származású osztrák császári hadvezér. 90 éve született Izsák Imre csillagász, a Föld pontos alakjának első meghatározója-70 éves Gáti Oszkár Jászai Mari-díjas színész. 55 éves Scott Lelly amerikai űrhajós, aki összesen 520 napottöltött a világűrben. 35 éve hunytéi Mihail Solohov Nobel-díjas szovjet-orosz író, elbeszélő. ► NAPI VICC Unoka kérdezi:- Nagyi, nem láttad a tablet-' táimat? Az volt ráírva, hogy Extasy.- Francba a tablettáiddal! Láttad azt a zöld sárkányt a konyhában?! ► ORVOSMETEOROLÓGIA Reggelkopásos eredetű ízületi panaszokjelentkezhetnek, amelyek napközben fokozatosan megszűnnek. Adélutáni órákban az időjárásra érzékenyeknél migrén, fáradékonyság, majd alvászavar jelentkezhet. WSTWQRtt a Vasárnapban! Különleges havi menüajánlat Zamatos, fűszeres húsok Racionális ételek sok zöldséggel Ellenállhatatlan krémesek Nagy Zsófia eredeti farsangi fánkjai Diétás desszertek Válogatás a hagyományos német konyha ételeiből Keresse a Vasárnap legújabb számát az újságárusoknál! I Levélcím: DUEL - PRESS, s.r.o., Új Szó szerkesztősége, P.O.BOX 222, 830 00 Bratislava 3 I E-mail: ujszo@ujszo.com . I Szerkesztőség: Bajkalská 19B, 82101 Bratislava 3 I Lapterjesztés, laprendelés: 02/323 77 777, e-mail: predplatne@petitpress.sk I Főszerkesztő: Lajos P. Jánosi Titkárság: 02/32153313 I Főszerkesztő-helyettesek: Bőd Titanilla, Sidó H. Zoltán. I Rovatvezetők: Demecs Péter - belpolitika, Holop Zsolt - vélemény, Tallósi Béla - kultúra, Orosky Tamás - sport, Urbán Gabriella - panoráma. Művészeti vezető: Toronyi Xénia. IA szerkesztőbizottság elnöke: Szigeti László. I Kiadja a Duel - Press Kft., Bajkalská 19/B, 82101 Bratislava. I IÓO: 35 722 517 I Fiókszerkesztőségek: Királyhelmec, Nagykapos: 0907/773835, Kassa: 0905/228525, Komárom: 0905/840423, Dunaszerdahely: 0907/773834, Érsekújvár: 0907/601580, Galánta: 0905/228526, Párkány: 0907/773832. I Ügyvezető igazgató: Michal Teplica. I Lapigazgató: Slezákné Kovács Edit, tel.: 02/59233401. I Hirdetési osztály: 02/32153123, e-mail: reklama@ujszo.com . I Marketing: 02/32153125. I Nyomja a PETIT PRESS, Bratislava. I Terjeszti: a Szlovák Posta Rt., a Mediaprint Kapa és a Petit Press Rt. I Belföldi megrendelések: minden postahivatalban, postai kézbesítőnél, a Petit Press terjesztési osztályán. I Külföldi megrendelések: Slovenská poéta, a. s. Úőelové stredisko preplatiteískych sluíieb tlaőe, Nám. slobody 27, 810 05 Bratislava. I Index: 48271. I Engedélyszám: 5/2. ISSN 1335-7050.1 Nyilvántartási szám: EV 110/08.1 Minden szerzői jog fenntartva. Az írások, fotók és grafikonok terjesztése, beleértve azok elektronikus formáját, csak a kiadó írásos jóváhagyásával lehetséges. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. I Az Új Szó a lapok eladott példányszámát ellenőrző ABC SR tagja, az ellenőrzés eredménye a www.abcsr.sk honlapon található. I ©Copyright DUEL - PRESS KFT. A szerzői jogokkal a kiadó rendelkezik. A kiadó fenntartja magának az ©ÚJSZÓ megjelöléssel ellátott írások terjesztésének jogát, és a szerzői jogi törvény (33. § la és d cikkely) értelmében kizárólag ő jogosult engedélyezni a szövegek nyilvános terjesztését. I A sajtófigyelést a kiadó megbízásából a Newton Media, a Slovakia Online és a §ita végzi. I Lapunk megjelenését a Kisebbségi Kulturális Alap támogatja. Realizované s finanőnou podporou Fondu na podporu kultúry národnostnych menőin. m ELFOGADJUK AZ ÚJSÁGÍRÓK ETIKAI KÓDEXET •■»KULT of. MINOR ft új szó! ' i szlovákiai magyar napilap | ( • I www.ujszo.com www.facebook.com/ujszo i