Új Szó, 2019. február (72. évfolyam, 27-50. szám)

2019-02-19 / 42. szám

4 RÉGIÓ 2019. február 19. | www.ujszo.com Egyelőre nem dugult be a főváros BARTALOS ÉVA Elmaradt a közlekedési káosz a fővárosban a történelmi útlezárások első napján. A magisztrátus szerint a korlátozások ellenére nem volt nagyobb dugó, mint máskor. POZSONY Péntektől fokozatosan lezárták a Mlynské Nivy utcát és a Kikötői híd alatti körforgalmat. A korlátozások miatt hétfőtől hónapokig elsőbbsé­get élveznek a tömegközlekedési eszközök az egyes útszakaszokon, a Gagarin úton buszsávokat alakítot­tak ki, és a magisztrátus a Pozsonyi Közlekedési Vállalattal együtt azt ígérte, hogy gyorsabb lesz autó­busszal közlekedni Pozsonyban, mint személyautóval. „Ma célirá­nyosan mindhárom közeledési mó­dot kipróbáltam, utaztam személy­autóval, tömegközlekedési eszköz­zel és gyalogoltam is, nem tartott hosszabb ideig az út, mint máskor. Az útinform és a rendőrség tájékoz­tatása, valamint a közlekedési ka­merák és a terepen szerzett tapasz­talatok alapján úgy érzem, hogy a városba vezető utakon megbirkóz­tunk a helyzettel” - nyilatkozta teg­nap Matús Valló főpolgármester. A Pozsonyi Kerületi Rendőr­­főkapitányság a közösségi portálon élőben közvetítette a reggeli forgal­mat, légi felvételeken lehetett kö-Afőrévi kereszteződésben is káoszra számítottak az autósok, de egyelőre megúszták (TASR-felvétel) vetni a járművek mozgását. A zvladneme.to honlapon pedig fo­lyamatosan kilenc forgalmas ke­reszteződés és útszakasz élőképét tekinthetik meg. Egyebek mellett Vereknyéről, Pozsonypüspökiből, Récséről és a Dolnozemská és a Pa­­nónska utca kereszteződéséből köz­vetítenek a kamerák. „Nem voltak a szokásosnál na­gyobb közlekedési dugók, a tö­megközlekedés nagyobb fennaka­dások nélkül járt és elbírta a meg­növekedett utaslétszámot” - foly­tatta Valló. A főpolgármester meg­köszönte a pozsonyi lakosok, az al­kalmazottak és a rendőrség köz­reműködését, akik szerinte nagy­ban hozzájárultak ahhoz, hogy nem dugult be a főváros. A magisztrátus elismeri, hogy még nincsenek túl a közlekedési káosz nehezén. Néhány ingázó is ezt a vé­leményt osztja, szerintük sokan megijedtek a várható káosztól, és in­kább nem ültek autóba, csak ezért nem omlott össze a közlekedés. Ha­sonló véleményen van Martin Ku­­rucz, Vereknye polgármestere is, aki emellett a keleti tavaszi szünettel in­dokolta a kisebb forgalmat. Kurucz azt mondta, hogy csak napokkal, vagy hetekkel később lehet releváns értékelést hozni. Tegnap reggel feleannyi autó ha­ladt át Pozsonypüspökin, mint ko­rábban. Pék Zoltán, a városrész pol­gármestere azonban arra számít, hogy a következő napokban sűrűsö­dik majd a forgalom. A korlátozások miatt elérhetőbb a tömegközlekedés Pozsonyban, Ve­reknyéről március végéig ingyen járnak az autó- és trolibuszok a köz­pontba, bővítették a külvárosbán lé­vő gyűjtőparkolók befogadóképes­ségét, és növelték a 8-as és 9-es vil­lamosok kapacitását. (béva, TASR) Tank is mentette a kisiklott szerelvényt NÉMETI RÓBERT Az Iglóhoz közeli Korompa határában kisiklott tehervonat műszaki mentését tegnap egy T55-ös tűzoltó­tank segítette. A helyszínen dolgozó szakemberek ás a Szlovák Államvasutak (2SR) véleménye szerint a kát sérült sínpár egyikét ma estig, a másikat várhatóan a holnapi nap folyamán szeretnék helyreállítani. A vasúti forgalom jelenleg mindkét irányban szünetel. KOROMPA A baleset szombat este fél hét kör­nyékén történt. Üzemanyag vagy egyéb veszélyes hulladék nem folyt ki a szerelvényből, azonban a moz­donyvezető kisebb sérüléseket szen­vedett. A baleset miatt a Zsol­­na-Kassa vonalon, konkrétabban a Margitfalva (Margccanyj-Szepes­­olaszi (Spisské Vlachy) szakaszon mindkét irányban felfüggesztették a vasúti közlekedést. A Szlovák Vas­úttársaság (ZSSK) pótlóbuszokat biztosított, az éjszakai járatok egy része pedig kerülővel közlekedett. Ahogy azt a mentésen dolgozóktól megtudtuk, a Kassa felé tartó sze­relvény egyik vagonja kisiklott, melynek következtében további nyolc leugrott a sínpárról és az olda­lára borult. Többségükben homokot és szenet szállítottak, melyeket a mentés könnyítése érdekében mar­kológépekkel kipakoltak a vágányok mellé. 50 tonna húzóerejű tank Peter Simko, a helyszínen dolgo­zó tűzoltóegység parancsnoka sze-A műszaki mentést segítő haditechnikát Malackából (Malacky) szállították a helyszínre (A szerző felvételei) rint elég komoly és komplikált be­­vetésről van szó, ugyanis egy-egy oldalára dőlt vagon súlya a 20 tonnát is meghaladja. ,,A körülményekhez mérten a lehető legbiztonságosabb és leggyorsabb módszert próbáltuk al­kalmazni, éppen ezért egy 50 tonna húzóerejű T55-ÖS tank csörlőrend­­szerét használtuk a vagonok eltaka­rításához” - nyilatkozta a helyszí­nen lapunknak a tűzoltóparancsnok. Mivel a kisiklott vagonok mindkét irányban blokkolták a vasúti forgal­mat, a Kassa-Zsolna vonalon átlago­san hatvanperces késéssel indultak és érkeztek a személyvonatok. „A ki­esés miatt vonatpótló autóbuszokkal oldjuk meg a személyszállítást az érintett szakaszon. A ZSR legfris­sebb tájékoztatása szerint valószí­nűleg még szerdán is kisebb-nagyobb fennakadások várhatók, de az sem kizárt, hogy a járatok a kialakult helyzet ellenére is telítettek lesznek, éppen ezért az utasok megértését és türelmét kéijük. A helyzetről a www.zssk.sk honlapon vagy a 18 188-as telefonszámon keresztül lehet informálódni” - tudatta lapunkkal a ZSSK szóvivője, Michal Lukác. A szóvivő szerkesztőségünknek annyit mondott, hogy a mai nap folyamán valószínűleg egy, holnap pedig már a másik sínpárt is járhatóvá teszik. Elhanyagolt karbantartás Mivel az elmúlt hónapokban több vasúti baleset is történt (legutoljára a Kassához közeli Alsómislye határá­ban siklott ki egy tehervonat - a szerk. megj.), egy közel harminc­éves tapasztalattal rendelkező moz­donyvezető véleményét is kikértük. Juhász Károly szerint a szombati balesetet nem emberi mulasztás, ha­nem inkább anyaghiba okozhatta. „Nehéz megmondani a baleset pon­tos okát, azonban a hazai vasúti inf­rastruktúrát ismerve én a sínekben és a szerelvények állapotában keres­ném a hibát. Emberi mulasztásról nem igazán lehet szó, ugyanis a pá­lyák haladási sebessége előre ki van számolva. Természetesen vannak lassabb és gyorsabb vezetők, de a maximális sebességet egyetlen pro­fesszionális masiniszta sem haladja meg. Ha mégis úgy tenne, tisztában kell lennie az esetleges következ­ményekkel” - nyilatkozta lapunk­nak a mozdonyvezető, majd vége­zetül azt mondta: a kisiklást a masi­niszta nem igazán tudja meggátolni, csak reagálni tud az adott helyzetre. „Egy ilyen baleset láttán szerintem mindenki elgondolkodik a követke­ző útján, hiszen ez minden moz­donyvezető rémálma” - zárta Ju­hász.

Next

/
Thumbnails
Contents