Új Szó, 2019. február (72. évfolyam, 27-50. szám)
2019-02-16 / 40. szám
Szabad(ka) szemmel Van valami dermesztő, de mégis vadregényes abban, amikor az ember lánya a kora esti szürkületben beül egy vadidegen járgányba, hogy végigautózzon egy ismeretlen városon egy soha nem látott úti cél felé úgy, hogy nem beszéli az ország nyelvét, a taxis meg az övét... Nos, mielőtt a kedves olvasó falfehéren a szívéhez kapna, szeretném megnyugtatni a kedélyeket: a történet főszereplője én vagyok, ezt a beszámolót pedig már otthon írom. Az eset a szerbiai Szabadkán esett meg, ahol egy hideg novemberi hétvégén jártam. A város Budapestről vonattal mindössze hat óra alatt érhető el. Az egzotikus hangzású magyarországi település, Kelebia után következik az illegális migránsok ellen emelt kerítés, aztán régi nyomasztó határellenőrzéseket erősen megidéző ádépés a szerb oldalra, semmilyen „nemzetközi” nyelvet nem beszélő kalauzokkal és ellenőrökkel, azon túl pedig Szabadka. A várost először az első világháború után, éppen száz évvel ezelőtt csatolták el Magyarországtól, amelytől így tíz kilométerre fekszik. Az általam látottak, tapasztaltak alapján azonban még mindig markánsan jelen van a monarchia szelleme: rengeteg az akkoriban épült ház, a belvárosban szinte nincs is más. Többségük szemmel láthatóan elhagyatott, elhanyagolt. Szecesszió Szabadkán Régi fényében ragyog viszont a budapesti építészpáros, Komor Marcell és Jakab Dezső tervezte szecessziós zsinagóga, amelynek felújítása éppen egy éve fejeződött be. A magyar szecesszió 1893-tól, az építészed irányzatot alapító Lechner Ödön szabadkai működésétől van jelen a Vajdaságban. Lechner itteni épülete meglehetősen puritán a budapesti munkáihoz, pl. az Iparművészeti Múzeum palotájához képest. Tanítványai és követői, a már említett Komor-Jakab kettős viszont szó szerint „nagyot” alkotott a városban. Nekik köszönhetően Szabadka monumentális városházával büszkélkedhet. Sajnos az előcsarnoknál beljebb nem jutottam, de részben kárpótolt, hogy kívülről, különösen az esti órákban, szépen világítanak a Nagy Sándor által tervezett, Róth Miksa műhelyében Egy bájos hölgy a Komor Marcell és Jakab Dezső tervezte Szabadkavidéki Kereskedelmi Bank épületéről készült ólomüveg ablakok - egyebek mellett - Széchenyi, Kossuth és Deák portréival. Az egyik, magyar emlékhelyekkel foglalkozó internetes portál több városi legendát is közöl azzal kapcsolatban, hogy az említett nagyjainkon túl hogy maradt a helyén a dísztermet ékesítő királyábrázolások sora Árpád fejedelemtől Mária Terézián át (aki szabad királyi várossá nyilvánította Szabadkát, amelyet az ő tiszteletére jó ideig Maria Theresiapolisnak neveztek) Ferenc Józsefig. Egy ideig zöld függöny takarta az említett ablakokat, amelyek láttán az egyik külföldi delegáció így fakadt ki: „Jaj annak a hatalomnak, amelyik az üvegkirályoktól is fél!” A vasorrú bába mézeskalács házikója elbújhat a Raichle-palota mellett, amely a város „legszecessziósabb” épülete. A tervezőjéről elnevezett, pazar díszítésű meseház a vasútállomással szemben áll. Nincs is szebb annál, mint megérkezni egy városba, ahol a vonatról leszállva rögtön egy ilyen gyönyörűség fogad! Tervezője, építtetője és egyben névadója, Raichle Ferenc el is adósodott, mire elkészült a saját maga és családja számára megálmodott házzal. Nem is csoda, hiszen díszítéséhez nemes és drága anyagokat: a pécsi Zsolnay gyár termékeit, muranói mozaikot és velencei üveget is használtak. Ma bárki megnézheti belülről is, ha jegyet vált a benne működő galériába. Kosztolányi a négyzeten A város számomra egyenlő Kosztolányival. A koszorús költő, író és műfordító 1885-ben Szabadkán született, színésznőt szeretett. Szegény kisgyermek, biztosan volt oka panaszra, mert abba a gimnáziumba járt, amelynek az édesapja volt a nagy tisztelemek örvendő igazgatója. Mi több, a család az iskola épületében, annak igazgatói lakásában élt! Kosztolányi Ákos igazgató úr még a saját fiával sem tett kivételt, amikor az kihágást követett el, hanem kicsapta az iskolából. Ennek állítólag egy vérbeli kosztolányis szójáték („Kossuth Lajos élete meglehetősen monoton, született Monokon”), és egy, az önképzőköri tanárához intézett „beszólás” (,A tanár úr ehhez nem ért, különben sem vagyok a véleményére kíváncsi”) volt az oka. így Kosztolányi végül a közeli Szegeden érettségizett w A szabadkai szecessziós zsinagóga, amelynek felújítása éppen egy éve fejeződött be Szabadka városháza (A szerző felvételei) Í14~ ÚTINAPLÓ PRESSZÓ ■ 2019, FEBRUÁR 16, www.ujszo.com
