Új Szó, 2019. február (72. évfolyam, 27-50. szám)
2019-02-02 / 28. szám
8 KULTÚRA 2019. február 2.1 www.ujszo.com A grendeli világkép leglényegesebb vonásai Grendel Lajos TÓTH LÁSZLÓ Amikor a tavalyi könyvhétre a Magyar Művéazeti Akadémia Közelképek sorozatában Elek Tibor Grendel Lajosról szélé pályaképe megjelent, senki nem gondolt arra, hogy az a kortárs magyar próza és irodalmi közélet kiemelkedő alkotójának néhány nappal karácsony előtti halála miatt egy hamarosan lezáruló életmű összefoglalása lesz. Elek azon, mára igencsak megfogyatkozott számú magyar(országi) irodalomtörténészek és kritikusok egyike, akik esztétikai irányzatoktól, ideológiai elköteleződésektől és csoportérdek-befolyásoktól függetlenül alapos és széles áttekintéssel bírnak - a határon túli magyar írók munkásságát is beleértve - a kortárs magyar irodalom egyeteméről. így az erdélyi és délvidéki magyar irodalommal foglalkozó írásai, Székely János-, Markó Béla- és Gion Nándor-monográfiái mellett indulása óta figyelemmel követi a szlovákiai magyar irodalmat, s Grendel munkáival, munkásságával is több jelentős tanulmányban foglalkozott már. Lehet mondani, csak idő kérdése volt, hogy ez a fokozott érdeklődése mikor érik egy nagy ívű összegzéssé, s mikor tetőződik be egy róla írt monográfiában. Grendelre már első, hosszan halasztgatott, harmincéves kora után közzétett novelláskötetét, a Hűtleneket (1979) követően felfigyelt a kritika, 1981-es regénye, a nagy visszhangot keltett Eleslövészet pedig rögtön a kortárs magyar epika élvonalába emelte őt, mint a magyar elbeszélő irodalomban az 1970-es évek második felétől zajló ún. „prózafordulatnak” a részesét. (Pályája első szakaszáról, életműve ma is nagy jelentőségű első fejezeteiről Szirák Péter írt monográfiát még 1995-ben.) Elek azonban most meggyőzően bizonyítja, hogy Grendel e fényesre és visszhangosra sikeredett, már ötvenegy évesen Kossuthdíjjal jutalmazott pályanyitás után, újabb és újabb köteteivel is eleget tudott tenni a vele szembeni elvárásoknak. Legfőképpen azzal, hogy egy olyan, részleteiben is magas színvonalú és eleven, rétegzettsége ellenére is egységes és nagy hatású életművet tudott létrehozni, mely méltán válhatott a 20—21. század fordulója magyar irodalmának egyik viszonyítási pontjává. Elek monográfiája csak annyiban érinti Grendel életrajzának egy-egy elemét, amennyiben az egyes műveinek értelmezését segíti, s annak részletezése helyett inkább a művek jellemzőinek kibontásánál és a megfelelő irodalomtörténeti összefüggésekbe helyezésénél időz. Különösen mikroszkopikus pontosságú, minden apró részletre és összefüggésre figyelő, saját(os) nézőpontú regényelemzései mintaszerűek, melyek egyértelműen a grendeli életmű leghitelesebb magyarázójává, értelmezőjévé avatják. De elemében van a novellaelemzéseknél is. így például amikor azt a Grendel egész irodalom- és prózaszemléletére érvényes tanulságot vonja le igen szellemesen novelláinak olvastán, hogy „miközben újra és újra szembesülünk azzal, hogy az irodalom nem tükör, melyben a valóság önmagára ismerhet, és nem is a valóság megismerésének eszköze, megdöbbenve tapasztaljuk, hogy azért sem, mert a grendeli szöveg maga a valóság, miközben tudjuk, hogy ez az egész »csak« irodalom”. Elek fogalomhasználata pontos, lényegre törő, levezetései, bizonyításai ökonomikusak, tömörek, nem beszél túl semmit, de kerüli a mellébeszélést is. Mivel, említettem, pályája során többször írt már Grendelrőí (majd mindegyik könyvéről), ha elkerülhetetlennek látja is, hogy monográfiájában valamelyik régebbi írására hivatkozzék, azt kellő távolságtartással teszi, nem korábbi megállapításait ismétli, hanem azokat is igyekszik mai olvasatával szembesíteni, s ha szükségesnek látja, korábbi megállapításai helyesbítésére is kész. így például az egyes művekre az életmű-egész részeként figyelő pályaképének fontos felismerése az is, amikor eltérően az író némely kritikusától s a maga esetleges korábbi álláspontjától, Grendel némely regényében, művében nem önismétlést lát, hanem azokat úgy értékeli, mint amelyekben az író „továbbítja” magát. Azaz, mondja, Grendel „meg-megújulóan hosszabb távú, több kötetre rúgó regényírói programokban érdekelt”, mivel „egyetlen regény nem elegendő számára annak a világnak a megmutatására, amelyről mondandója van”. Egyidejűleg megfelelő teret és súlyt kap Elek Tibor monográfiájában Grendel irodalomszemléletének kibontása is. Helyesen látja, hogy írónk „különböző műfajokban megfogalmazott szövegei együttesen játszottak nagy szerepet a csehszlovákiai magyar irodalom tájékozódásának, hagyományszemléletének, értékrendjének átalakulásában”, „irodalomtörténeti tárgyú írói esszéi” némelyikét pedig „bátor szellemi, irodalmi tettként” értékeli. Továbbá szerinte Grendel A modem magyar irodalom története című irodalomtörténeti áttekintése is a „magyar iro-Grendel olyan magas színvonalú életművet tudott létrehozni, mely méltán válhatott a 20-21. század fordulója magyar irodalmának egyik viszonyítási pontjává. dalom egészének kiemelkedő jelentőségű alkotása”, „Olyan egyedülálló írói magyar irodalomtörténet [...], amely nemcsak tájékoztat és eligazít, de akár további kutatásokra is sarkall, a maga töretlen olvasói kedélyével, kíváncsiságával”. Összegezve: Elek Tibor monográfiája meggyőzően vázolja fel az egykori felvidéki polgárság felszámolódásának tragédiájában, továbbá a kisebbségi, illetve a középeurópai lét abszurditásaiban gyökerező, s írónk kezdettől független értelmiségi magatartásában megnyilvánuló grendeli világkép leglényegesebb vonásait. Amivel új távlatokat is nyit, új lehetőségeket is kínál írónk - váratlan halálával lezárult - munkásságának értelmezéséhez, irodalomtörténeti helyének kijelöléséhez. Következő húzás - képzőművészeinkkel A Következő húzás döntően festészeti anyagot mutat be, de más műfajok is jelen vannak a Magyar Alkotó Művészek Egyesülete fiatal művészeinek munkáiból válogató pozsonyi kiállításon (Somogyi Tibor felvétele) TALLÓSI BÉLA A Magyar Alkotó Művészek Egyesülete szervezésében rendezték meg a Következő húzás című kiállítást a Szlovák Képzőművészeti Unió (SVÚ) Umelka kiállítótermében. A tárlattal szlovákiai magyar fiatal képzőművészek fővárosi bemutatkozására teremtettek lehetőséget. Pozsony. A mű, a képzőművészeti alkotás egy (kezdő) húzásból indul ki. A fővárosi Umelkában február 17-ig megtekinthető tárlat egy ilyen első húzás kíván lenni - perspektívát teremtve fiatal művészek számára - egy következőhöz. A kiállítás kurátora, Bállá Rita tárlatnyitón elhangzott szavai szerint e mostani húzás még csak a kezdet. Egy nagyon ígéretes kezdet ahhoz, hogy a szlovákiai magyar képzőművészek által teremtett értékekkel régiónk legmodernebb művészete ereszthessen gyökeret. Az első ecsetvonást a pozsonyi kiállítással a következő kiállító művészek húzták meg: Bott Maya, Csémy Éva, Fecsó Szilárd, Kiss Márti, Kovács Csonga Anikó, Nagy Judit, Pukkai Judit, Schniererová Miriam, Szabó Krisztián, Szamaránszky Emőke, Takács János, Tomovics Marianna és Vámos János. S milyen az első húzás, az első (ecset)vonal, a kiindulási pont? Műfajilag több gyökerű; a festészetben a legerősebb, de vannak kísérletező grafikai darabjai, van ékszerművészetet képviselő vonala, valamint a térbeli kitelj edés - az objektművészet - is képviselteti magát a sokszínűségben. Ez utóbbi műfajokat képviseli a pozsonyi tárlaton Kovács Csonga Anikó, akit eddigi bemutatkozásai alapján úgy ismertünk meg, hogy fejlett szociális érzékkel választ témát. Alapvetően az élet aktuális, örömteli és visszás eseményeit ábrázolja. Munkásságában jelen van a személyesebb vonal is a (megszületésről és az anyaságról, ugyanakkor erősen foglalkoztatják a globális társadalmi problémák is. Nagyon erős nyomot hagy a festészetben Kiss Márti sajátos falusi tájképeivel, melyeken emberi karaktereket jelenít meg a baromfiudvar állataival. Ő az az alkotó, aki a táj anyagi összetevőivel (sár, föld) dolgozik, valamint növényi elemeket (termés, szalma) emel be a klasszikus festmény műfaját meghaladó kompozícióba, ily módon teremtve meg a termőtáj atmoszféráját. Vámos János erőteljes szín-figura kompozícióival — melyeken különféle technikákat vegyít és különféle művészeti ágakban született motívumelemeket kombinál - karaktervizsgálatot vezet le. A végzős formatervező szakos egyetemi hallgató nagyméretű vásznain színkulisszák közé állítja emberalakjait, hogy általuk véletlenszerű színfoltokkal, -sávokkal és jelentésrétegeket lefejtegető-elkülönítő vonalakkal elemezzen egyéni viselkedésformákat. E három karakteres alkotó jellemzése remélhetőleg kedvet csinál valamennyi kiállító fiatal művész munkásságának megismeréséhez.
