Új Szó, 2019. február (72. évfolyam, 27-50. szám)

2019-02-11 / 35. szám

6 KULTÚRA 2019. február 11. I www.ujszo.com Hatvanéves „a legsemmitmondóbb című" magyar irodalmi folyóirat Az Irodalmi Szemlének annyi korszaka volt, hogy nem beszélhetünk egyetlen történetről JUHÁSZ KATALIN Talán nem túlzás, hogy a törté­nelem szelével csapathatták meg magukat mindazok, akik részt vettek az Irodalmi Szem­le alapításának 60. évforduló­ja alkalmából rendezett kerekasztal-beszélgetésen, ahol volt és mostani szerkesz­tők, munkatársak találkoztak. A magyar nagykövetség épületé­be költözött Pozsonyi Magyar Inté­zet „nagyterme” inkább egy széle­sebb folyosóra hasonlít, mint nagy­teremre, de ezt már megszokhatták a kitartó látogatók. Ezúttal mégis si­került úgy berendezni a teret, hogy méltó legyen egy ilyen komoly esz­mecseréhez. A középre helyezett asztalnál legendás irodalmárok és fi­atalabb) kollégáik foglaltak helyet - ilyen összeállításban először a tör­ténelem során. Már megint a történelem, grima­szolhatnának önök joggal, ám úgy véljük, nem túlzás ez a súlyos szó, hiszen kevés irodalmi folyóirat mondhatja el magáról a magyar nyelvterületen, hogy megélte a hat­vanéves évfordulót. A 80 + korosztályt két volt szer­kesztő képviselte: Koncsol László és Tőzsér Árpád. Mindketten a legne­hezebb érában dolgoztak az Irodalmi Szemlénél, és mindketten kiemelték Dobos László kulcsfontosságú sze­repét a lap megalapításában. Aznap este szerencsére mindketten anek­­dotázó kedvükben voltak. Koncsol például elmesélte, hogyan ismerke­dett meg a rettegett Sárkány elvtárs­sal, illetve hogyan vette maga mellé harmadik szerkesztőnek az addig papírgyári munkásként dolgozó Varga Imre költőt, akit hippi frizu-Fókusztan az Irodalmi Szemle rája miatt eleinte sokan nőnek néztek a félhomályos szerkesztőségben. Tőzsér Árpád Kossuth-díjas költő, irodalomtörténész, aki a kilencvenes években talán elsőként vetette fel, hogy szlovákiai magyar irodalom, mint olyan, nem létezik, azaz csak magyar irodalomról érdemes be­szélni, kihasználta az alkalmat a lap címének kritizálására. Szerinte kész csoda, hogy ilyen szürke, semmit­­mondóan unalmas címmel hatvan évet megért ez a folyóirat, illetve sok mindent elárul a hazai magyar kö­zegről, hogy máig nem változtatták meg az Irodalmi Szemle címét. Tóth László egykori főszerkesztő szerint már annak idején sem arról volt szó, hogy a lap jól el lett volna a maga kis szemétdobján, hanem a magyarországi kritika egyszerűen nem vett tudomást a Szlovákia terü­letén élő és alkotó szerzőkről, akik­nek még a hetvenes években is ne­héz volt bekerülniük az anyaországi irodalmi lapokba. A mai középnemzedék képviselő­je, N.Tóth Anikó író, aki a kilencve­nes évek elején publikált először a lapban, más perspektívából látja ezt a problémát is, hiszen a rendszervál­tás utáni generáció számára a sza­badság élménye új tartalommal töl­tötte meg ezt a lapot, azaz kisebb dol­guk is nagyobb volt annál, mint hogy a címét elemezzék. Németh Zoltán, a jelenlegi szerkesztők egyike osztja ezt a véleményt, hozzátéve, hogy egy-egy folyóirat sikerét ma már nem a címe határozza meg, hanem a „brand” menedzselése, és az Irodal­mi Szemle az utóbbi években az egész magyar nyelvterületen jól csengő, sikeres brandnek számít. Nagy neveket közöl, komoly szak­mai érdeklődésre számot tartó tema­tikus lapszámai jelennek meg, és lel­kes, kreatív közösséget vonzott ma­ga köré. Ez egyébként először a hatvanas évek második felében volt így, ami­kor a Magyarországon üldözött szerzők itt találtak közlési lehetősé­get, nem beszélve a leghaladóbb francia, lengyel, német világirodal­mi nagyságok állandó jelenlétéről a lapban, fordítások formájában. Né­meth Zoltán szerint ezt ma már nem lehetne megvalósítani - szerzői jogi és anyagi okokból. (Privát megjegy­zés: jelenleg az is kisebb csodának számít, hogy a leghaladóbb magyar­­országi szerzők egyáltalán hajlan­dók közölni abban a lapban, amely a támogatási rendszer akadozása miatt fél évvel később tud csak honorári­umot fizetni nekik. És az sem nor­mális, hogy a lapot kiadó Madách Egyesület képtelen fő állásban fog­lalkoztatni legalább a főszerkesztőt, aki most munka mellett, szó szerint a térdén csinálja a lapot). Száz Páltól azt is megtudhattuk, milyen érzés volt szerzőből szer­kesztővé avanzsálni, a lap küllemé­ért felelős Gyenes Gábor pedig gra­fikai műhelytitkokat osztott meg az érdeklődőkkel. Az egykori főszer­kesztők közül talán Szalay Zoltán mondta ki a kulcsmondatot aznap este, hogy tudniillik az Irodalmi Szemlének annyi különböző korsza­ka volt az elmúlt évtizedek folya­mán, hogy lehetetlen egyetlen line­­ális történetként kezelni az elmúlt hatvan évet. A jelen lévők közül többen úgy vélik, érdemes lenne kötetbe gyűjteni az egykori szerkesztők visszaemlé­kezéseit, anekdotáit, hogy ezek megmaradjanak az utókor számára. A Madách Egyesület képviseletében jelen lévő Csanda Gábor örömmel fogadta az ötletet, ahogy a jelenlegi főszerkesztő, Mizser Attila is. O egyébként olyan váltófutásnak látja a lap működését, amelyben most épp ő fut, a terepviszonyokhoz alkalmaz­kodva, és abban az örök félelemben, hogy pont az ő „futása” alatt szakad meg a hagyomány, és nála marad a stafétabot. Nos, tiszta szívből kíván­juk neki, hogy nyolcvanévesen ő le­hessen egy ehhez hasonló jubileumi kerekasztal-beszélgetés doyenje. A Napfoltok Pozsonyban Márciusban kalapács alá kerül George Michael műgyűjteménye Pozsony. Holnap 19 órától ven­dégszerepei a LÁB Színházban (Svorad u. 4.) a Komáromi Jókai Színház és a pozsonyi Színművé­szeti Egyetem közös produkciója, a Napfoltok című előadás. Éeopold Laloha darabját az in­tézményben frissen végzett rende­ző, Rédli Károly állította színpadra. A négy szereplő közül hárman, Hostomsky Fanni, Melecsky Kris­tóf és Béhr Márton szintén az egye­tem hallgatói, utóbbi több fontos Hostomsky Fanni és Skronka Tibor szerepet játszott már Komárom­ban. A Jókai Színház társulatát Skronka Tibor képviseli. Három ember különleges kap­csolata fonódik össze egy lázas éj­szakán. A tét: a múlt, a jelen, s talán a jövő. Tragikomikus helyzetek fűzik össze őket, s a kérdés: van-e kiút a bosszú és a gyűlölet útvesz­tőjéből, megmentheti-e a szerelem és a szeretet a lelkeket? Azt is lát­hatjuk, mennyi bonyodalmat tud okozni két ellopott bőrönd. (juk) (Kiss Gábor Gibbó felvétele) London. Árverésre bocsátja a Christie's aukciósház március közepén a három éve elhunyt George Michael popénekes műgyűjteményét, benne a leghíresebb kortárs brit képzőművészek alkotásaival. Az árverés több mint 200 tétele kö­zött szerepelnek Damien Hirst, Tra­cey Emin és Sarah Lucas munkái, akik George Michaelhez hasonlóan az 1980-as és 1990-es években fel­rázták a brit művészeti életet. A gyűjteményt „Nagy-Britannia 1990-es évekbeli portréjának” ne­vezte Christian Albu, a Christie's képviselője. „George Michael ünne­pelni akarta azt az időszakot, amikor új életet leheltek Londonba és el­kezdte vásárolni azoknak a képzőművészeknek az alkotásait, akikkel barátságot kötött” - tette hoz­zá. Felidézte, hogy a popsztárt bemu­tatták például Tracey Éminnek, aki megismertette őt kollégáival. Járt a műtermeikben, a képzőművészek pedig jártak a koncertjeire. Michael Craig-Martin pop-art port­réja a popsztárról (Képarchívum) A tételek között szerepel Damien Hirst The Incomplete Truth című műve, ami egy üvegtartály benne egy formaldehidben megőrzött galamb­bal, amelynek értékét 1-1,5 millió fontra becsülik a szakértők. A gyűjte­ményben szerepel Michael Craig- Martinnak, a Fiatal Brit Művészek alkotócsoport mentorának több mun­kája, köztük egy George Michaelről készült pop-art stílusú portré is. Christian Albu elmondta, hogy a gyűjtemény George Michael humor­érzékét is felfedi. Amikor az énekest 1998-ban Los Angelesben letartóz­tatták szeméremsértő magatartás mi­att, a karrierjét veszélyeztető esetet kifigurázta Outside című videójában. Ekkor vette meg Craig-Martin három művét is a Szex, az Isten című alko­tásokat és egy olyat, amelyen bilin­csek vannak. A március 14-i londoni árverés előtt a Christie's külföldi körútra viszi a gyűjteményt, bemutatják New York­ban, Los Angelesben, Hongkongban és Sanghajban. A londoni árverésen 75 tételre lehet licitálni, további 130- ra március 8. és 15. között az inter­neten. A bevételt George Michael örökségének kezelői jótékonysági célokra fordítják. (MTI) (A szerző felvétele) j

Next

/
Thumbnails
Contents