Új Szó, 2019. február (72. évfolyam, 27-50. szám)
2019-02-09 / 34. szám
www.ujszo.com | 2019. február 9. SZOMBATI VENDÉG I 9 Színész, rocksztár vagy burkoló? Ember Márk: „Furcsamód, valahogy akkor érzem magam a legjobban, amikor a saját dalaimat énekelem, zenélem" (Szkárossy Zsuzsa felvétele) SZABÓ G. LÁSZLÓ Százegy este volt Herczeg Kornél a képernyőn, több mint kétszázszor az idősebbik Pásztor a Vígszínházban. Az Oltári csajok című televíziós sorozat titkokkal terhelt, rokonszenves karbantartó sráca mellett erejét fitogtató Pál utcai fiúként szerzett magának nápes rajongótábort Ember Márk. Szilaj tehetségű ifjú színész. Remekül beszél angolul, édesanyja révén tökéletesen szerbül, énekhangja kiváló, hibátlanul játszik jó néhány hangszeren. Mi kell még ahhoz, hogy nemzedéke egyik legmeghatározóbb szülésze legyen? Előnyös külső? Adott. Sportos alkat? Megdolgozott érte. Élettapasztalat? Nincs - benne félsz, meghunyászkodás, de gőg, fékezhetetlen indulat sem. Derű, szenvedély, lelkesedés, az igen! Megpróbálom felsorolni, hány hangszeren játszik. Klasszikus és jazzklarinét, szaxofon, gitár, dob, zongora, nagybőgő, harmonika... van egyáltalán olyan hangszer, amelyet semmi pénzért nem venne a kezébe? Olyan nincs, amelyen nem szívesen játszanék, de például a vonós hangszereket nem tudom megszólaltatni. Egyelőre. És ha azt mondanák, hogy itt egy hárfa? Ha ez a feladat, gyorsan megtanulom. Kinek mihez van vonzalma? Nyelvekhez vagy hangszerekhez? Ha már ismer az ember egy rendszert, ki tudja silabizálni, hogy az adott hangszer miképpen működik. A Zeneakadémia szóba sem jött annak idején? A konzervatórium igen. Gimnazista koromban. Klarinét szakon. Nagy dilemma volt. A zenetanáraim is nagyon szerették volna, ha megpróbálom. Az akkori szerelmem klarinétos volt, ezért vonzott a konzi, aztán szakítottunk, és a drámatagozat mellett döntöttem. Utcazenész pedig azért lesz valakiből, mert élvezi, hogy a szabad ég alatt fújja, húzza, pengeti? Inkább azért, mert jól akarja érezni magát. Közülünk mindenkit ez motivált. Pesten, a Váci utcában gimnazistaként, tanítás után nagyon sokat zenéltünk. így gyűjtöttünk egy kis pénzt a délutáni sörünkre. Mire tanította meg az utca? Türelmesnek lenni emberekkel, akik el akartak küldeni, meg azokkal, akiknek elfoglaltuk a helyüket. Futni is kellett sokszor a rendőrök elől. Önkormányzati és területfoglalási engedély nélkül nem tehettünk mást. Olaszországban könnyebb volt? Azon a nyáron már színmüvészetis voltam. Négyen zenéltünk Sienában, azon a csodálatos főtéren. Aztán mentünk tovább. Firenzébe, Bolognába, Velencébe, Triesztbe, Cinque Terrébe. Két hétig abból éltünk, amit összezenéltünk. Megismételhetetlen élmény. Érdekesmód mostanában a pályán is egyre többször találnak meg zenés dolgok. Pedig soha életemben nem akartam ilyesmit csinálni. Énekelni sem. És nincs már darab, amelyben ne zenélnék, vagy ne kellene énekelni. A Diktátorban Marlene Dietrich híres dalát, a Lili Marlene-t énekli óarany, flitteres estélyi ruhában. Marlene Dietrichet nem ismertem, a dalt hallottam, de fogalmam sem volt róla, hogy ennek mekkora jelentősége, kultusza van. Azóta minden sarkon ezt hallom. Megismertem, megtanultam, és mindenütt ebbe ütközöm. Meg is szerettem. Először németül tanultam meg, aztán Eszenyi Enikő, a darab rendezője felhívott egy este, hogy a másnapi próbán már magyarul énekeljem. Slamasztika? Azt sem akartam. Egyáltalán. Gimis voltam, mindenki gitározott körülöttem. Nekem akkor fogalmam sem volt az énekről, most meg azt mondják: van hozzá affinitásom, de nem tartom magam nagy kaliberű énekesnek. Csak tudok valamit kezdeni a hangommal. Gitározni is csak azért tanultam meg, mert ez akkor menő volt. Ez jött be a csajoknak. Hamar elkezdtem magamból fura dalokat kiszülni. így tudtam magam a legjobban kifejezni. Nem akartam olyan zenekarban énekelni, amely feldolgozásokat ad elő. Az nem érdekelt. Saját zenét csináltunk a zenekarral. Az volt a Slamasztika. Tipikus gimnazista fiúbanda. Nagyon jó köröket futottunk. Egy év után 300 ember előtt léptünk fel; akik minket akartak látni, hallani. Óriási élmény volt. De akkor már pont felvettek a színművészetire, és az egész abbamaradt. Rögtön az első kérdésem az volt Máté Gáborhoz, az osztályvezető tanárunkhoz, hogy de a zenekart megtarthatom? Nem biztos, hogy lesz rá időd, felelte baljósán. És persze nem lett. Harmadévben megpróbáltam újra összehozni a zenekart, volt is egy nagy koncertünk, nagyon jól sikerült, de a folytatás elmaradt. De most itt a Grund, a vígszínházi zenekar. Amivel pontosan az van, amit tizenhat évesen nem akartam. Mások számait játsszuk. De már ezt is élvezem. Csak hiányzott egy másfajta élmény. Hogy azok a dalok, amelyek a fiókomban vannak, kerüljenek elő. Ezért jött most ki egy hónapja az első dal, a Jobb, hogyha mennél klipje. Már csaknem százezren látták. A Vígszínházban esténként ezerszáz néző előtt énekli A Pál utcai fiúk dalait, Dés László december végi koncertjén tizenegyezer embernek énekelt A Pál utcai fiúkkkal. Az nagyon klassz volt. Csiby Gergellyel A dzsungel könyvéből is előadtunk egy dalt, ketten. Ebben tényleg az az érdekes, hogy soha életemben nem akartam énekelni. Ez is egy út, amely magától nyílt meg előttem. A rocksztárság egyébként jobban érdekel, mint a színészet. Valahogy akkor érzem magam a legjobban, amikor a saját dalaimat énekelem, zenélem. Színészként mindig mások szövegeit mondom, nem a saját gondolataimat közvetítem egy karakter által. Ezeknél a daloknál pedig fal nélkül, kendőzetlenül azt éneklem, amit én gondolok a világról. Apu meg is kérdezte egyszer, hogy miért van „Nálunk most bármi megtörténhet..." minden dalom mollban? A dúr a boldog, a moll a szomorú. így tanítják a zeneiskolában. Ha hallasz egy boldog dallamot, az dúrbán van, ha mélabúsat, akkor az mollban. Hát, igen! Én mollban éneklek a világról. Vagy a világ van mollra hangolva. Vagy én vagyok a világban mollban. Énekelni nem akart. Színésznek lenni igen? Nagyon. Az olyan mindenáron cél volt. Van egy videofelvétel a színművészeti felvételijéről. Visszanéztem nemrég. Megkérdezték: mi történik, ha nem vesznek fel? Azt mondtam: elmegyek almát szedni. Nem volt semmilyen B tervem. Az Oltári csajok 101 része menynyire pörgette fel az életét? Most kérdezem, amikor már el is csendesedett a sorozat körUl kialakult nézői hőhullám. Nagyon sok munkát hozott az Oltári csajok. Tavaly nyáron sokat dolgoztam, és azt a sorozatban játszott szerepemnek, Herczeg Koméinak is elég erősen köszönhetem. A Csak színház és más semmi új évadjában, ami most jön, én leszek az egyik főszereplő, Kozma Alex, a zenész fiú. Pontosabban: gitárosként és énekesként kerülök be a történetbeli színházba. De játszom az Egynyári kaland új szériájában is, A tanár utolsó részében pedig olyan lesz a hajam, amilyet eddig még soha nem láttak a nézők. Dús, fekete sörénye egyébként is látványos szerephez jut minden megmozdulásában. Igen, valahogy így alakult. Az édesanyjának van ilyen haja? Az apukámnak volt ilyen fiatal korában. De még most is sűrű haja van, csak göndör. A Pál utcai fiúk mellett A padlásban Rádiósként hódít meg újabb és újabb közönségréteget. Örököltem a szerepet. Kaszás Attila, Oberffank Pál, Szőts Artúr, Wunderlich József. Megtisztelő sorrend. Utánuk játszani egy ilyen szerepet felemelő élmény. Nagyon nehéz időszakban kerültem bele az előadásba. Akkor, amikor Marton tanár úr, A padlás rendezője már számkivetett volt. Ezért is éreztem olyan fontosnak, hogy jól sikerüljön az előadás. Hogy érezhető legyen: ez a társulat mindenkor a nézőkért és a darabért dolgozik. Szerettem volna, ha a tanár úr szellemiségét visszük tovább. Egyébként nekem is a legelső színházi élményeim egyike volt A padlás. Ezért is olyan nagy a drukk bennem minden alkalommal, amikor ezt a darabot játsszuk. Most Ekart szerepét kapta a Horváth Csaba rendezésében készülő Baalban, Brecht költői darabjában, amely egyszerre beszél a művészetről és a szerelem pusztító erejéről. Nem könnyű anyag, de szép csapatmunka. Azt szeretnénk, ha ezzel is velünk jönnének a nézők. Nem mozgásszínházi előadás lesz, de sokat mozgunk benne. Mindenki a saját fizikai képességeihez mérten. Ékartban az is érdekes számomra, hogy Baal, a barátja, úgy mutatja be őt mint zseniális zeneszerzőt. Jó lenne, ha egyszer majd engem is így mutatnának be. Sokat játszik, folyamatosan dolgozik. Fér még valami más az életébe? Természetesen a zene, az éneklés, a klipforgatás mellett. Keresgélek. Sok minden érdekel. Most például a burkolás. Csempe, járólap, parketta? Ebben a sorrendben. A kétkezi munka is nagyon vonz. Már ki is néztem magamnak egy burkolóiskolát. Kell a biztos talaj a talpam alá. Ha ne adj’ isten ez a szakma kiverne magából, vagy azt mondanák: Ember Márk, köszönjük szépen, ennyi volt, eddig voltál izgalmas, ennyit tudtál adni... ... ezt komolyan gondolja? Halál komolyan. Ez simán előfordulhat. De ha már nem fog kelleni, amit tudok, emelt fővel szeretném azt mondani, hogy jó volt, szép volt, de máshol is hasznos tudok lenni. Végeztem én már fizikai munkát. Kevertem habarcsot, maltereztem, tudom, hogyan kell fugázni, és megtanulom szépen a burkolást is. Nálunk most bármi jöhet, egyik napról a másikra. Mindennek megtörténhet az ellenkezője is. De burkolni mindig kell majd. Legfeljebb énekelni fogok közben...
