Új Szó, 2019. január (72. évfolyam, 1-26. szám)

2019-01-05 / 4. szám

Claudia Cardinale Még élvezi az életet 14-15. oldal 2019. január 5., szombat, 12. évfolyam, 1. szám Minden hét évvel ezelőtt, szilveszterkor kezdődött. Matt Green akkorra már eldöntötte, hogy országjáró túrái után végiggyalogolja New York utcáit is, egyi­ket a másik után. Másnap el is indult, és hét évig gyalo­golt, persze nem egyfolytában. Eddig csaknem 13 ezer kilométert tett meg, be­járta az amerikai nagyváros külön­böző negyedeit, parkjait, temetőit, ligeteit, hídjait, megismerte épüle­teit, szobrait, bekukkantott a vi­lágtól elrejtett kis utcáiba, de még mindig nem ért célba. Eddigi tapasztalatait egy doku= mentumfilmben mondja el, amelyben arról is beszél, mit gon­dol erről a nagyvárosról és az ott lakó emberekről. Hogy mi az értelme ennek az egész­nek? Erre a kérdésre nem ad vá­laszt, sem akkor, ha kérdezik, sem a filmben. „Magam sem tudom, mit akarok ezzel az egésszel elérni - ma­gyarázza a 37 éves városi kalandor. - Valószínűleg sosem fogom tudni ezt szavakba foglalni. Talán egy­szerűen csak önző vagyok” - idézi a New York-i gyaloglót az ARD helyi tudósítója. „Persze elsősorban New Yorkról van szó. És a gyalog­lásról, az emberek kedvességéről, a felfedezésről, a váradanról, ami az ember életében történik, az életcél kereséséről.” Matt Green jelenlegi foglalkozása gyalogló. Nincs lakása, állandó munkája sem, barátoknál, isme­rősöknél lakik, kutyákat és macs­kákat őriz, s cserébe szállást, fek­vőhelyet kap, néha a biliárdasztal tetején. Megtakarított pénzéből él, korábban tervezőként keres­te a kenyerét, de mint mondja, nem való neki ez a munka, nem szeretné az asztal mellett tölteni az életét. Ezért felmondott a munka­helyén, eladta a lakását, és inkább gyalogol, felfedez, fényképez, is­merkedik a várossal és az ott élő Long Island City, Queens. Matt és Jeremy Workman, a The World Before Your Feet című film készítője emberekkel, akik általában nagyon kedvesek hozzá. Megpróbál napi 15 dollárból megélni. Néha na­gyon nehéz, de nem panaszkodik, hiszen az álmát éli meg, amelyben - egyelőre - nincs helye partnernő­nek. Az az érdekes, hogy volt barát­nőjével New York-i projektje hozta össze, de ugyanez a projekt és Matt életstílusa szakította is el egymástól a párt. Matten kívül kevés ember tudna nap mint nap, esőben, hó­ban, fagyban vagy hőségben órák hosszat járkálni New York utcáin, és csavargóként élni. A The World Before Your Feet (A világ a lábad előtt) Green éle­téről és a világ egyik legvonzóbb városáról szól, a monoton, nyu­godt gyaloglásról a hektikus met­ropoliszban, a találkozásokról, a vendégszeretetről. Megmutatja, észreveszi a kis, első pillantásra je­lentéktelennek tűnő dolgokat, mint amilyenek a virágok, a városi olaj­bogyók, a furcsa cégtáblák, a befes­tett roskadozó garázs, a rögtönzött emlékmű. Megszólalnak a filmben Matt szülei is, akik úgy vélik, hogy talán azok az életveszélyes balesetek vezették el fiukat mostani életéhez, amelyeket öccsével együtt éltek túl. Akkor döbbenhetett rá arra, hogy nem érdemes földi javakat gyűjteni, haszontalan dolgokra pazarolni az időt, hanem élni kell az életet.- Ez egy misszió? - kérdezi egy já­rókelő a filmben.- Igen, ez egy misszió - válaszolja Matt.- És nem vagy fáradt?- Nem, nem vagyok fáradt - mondja a lánynak Matt, aki ma már nem tudja elképzelni, hogy másképp töltene el egy napot, mint gyaloglással és ismerkedéssel. - Na­Szökőkút a Central Parkban gyón sok mindent meglát, megta­nul az ember. Bolondnak tartja azokat, akik rab­szolgaként dolgoznak, holott nem akarnak, és elégtétel számára, hogy neki sikerült másképp berendeznie az életét, maga mögött hagynia a monoton mindennapokat. Matt boldog ember. A felfedezés izgalmas, az ismerkedés érdekes, a beszélgetés tanulságos lehet, a hó­golyózás a gyerekekkel pedig igazán élvezetes. Mi panasza is lehetne Mattnek? Megéli a szépet, az em­berek kedvességét, amelyből nem kapunk sokat mostanában. Egy­valamivel azonban adós maradt: I’m just walking nevű blogjában az utolsó bejegyzés novemberi, utolsó fotóját pedig nagyon régen, három évvel ezelőtt posztolta. Van mit pó­tolnia. Urbán Gabriella

Next

/
Thumbnails
Contents