Új Szó, 2019. január (72. évfolyam, 1-26. szám)

2019-01-31 / 26. szám

Nagyvilág UTAZZ.UJSZO.COM ■ UTAZAS@UJSZO.COM A de ahogy mélyebben bele­láttam az életformájukba, a helyi szokásokba és a min­dennapokba, annyira nem tűnt szörnyűnek a gondo­lat, sőt, meg is barátkoztam vele. Este megérkezett ér­tem a vőlegény. A vacsorát pedig már a menyasszony, Nanita családjánál töltöttem Hyderabadban. Másnap újabb pár órás utazás után végre szemé­lyesen gratulálhattam Shah­­dadpurban a vőlegény örömszüleinek, akik már a küszöbön vártak és a hagyo­mányos hindu garlanddal (nyakfüzér) fogadtak. A szívélyes vendégszeretet­nek köszönhetően nagyon könnyen akklimatizálódtam és beilleszkedtem a család­ba, ahol a többség jól be­szélt angolul. Igyekeztem én is elsajátítani a Szindh régió nyelvét, a szindhit. Másnap már ment, mint a karikacsa­pás a hindu üdvözlés, „na­­masté". Érdekes volt egy nap kü­lönbséggel a muszlimtól teljesen más vallást is meg­ismerni. Pakisztán csupán 1,5-2%-a hindu vallású, és én épp egy ilyen ceremóni­ába csöppentem. A hindu nők a muszlimoktól eltérően nem takarják be a fejüket, a hajukat, sőt a ruházkodásuk is eltér, általában lenge nad­rágot és tunikaszerű felsőt viselnek az elengedhetetlen dupattával, hosszú kendő­vel. A férfiak viselete a térdig érő ing bő nadrággal. A lagzis ház előtt, az utcán az esküvő idejére egy óriási sátor kerekedett. Csütörtö­kön a szűk családi kör már megkezdte az ünneplést. Ettünk, ittunk (nem „ittunk", mivel a kultúrájukból adódó­an alkoholt nem fogyaszta­nak), jót mulattunk. Másnap „reggel", azaz dél­tájt nagy zenebonára ébred­tünk. Egy helyi kis zenekar jött a lakodalmas házhoz, és mindenféle tradicionális hangszeren köszöntötték a vőlegényt és a nászné­pet. Minden reggel más köszöntők érkeztek, és énekkel, tánccal szórakoz­tattak bennünket, amit mi természetesen aprópénzzel jutalmaztunk. A menyegzőt megelőző péntek este a mehndi este. Erre a vőlegény részéről csak a hölgyek hivatalosak. Több száz hölgy érkezett szebbnél szebb ruhakölte­ményekben, akikkel együtt mulattunk. Az esti szertartás előtt mindenki elkészíttette a szebbnél szebb mehndi (henna) alkotásokat a kar­jára. A mehndiket a szom­széd lányok festették, sza­bad kézzel. Amiért itthon mindannyian a kezeinket összetehetjük, az az iható csapvíz. Óriási érték. Nos, náluk nem iható a csapvíz, sőt, nem helyi­nek a házban levő ballonos vízadagoló vizét sem aján­lott inni. így utólag már én is okos vagyok. Ott viszont pont az esküvő napján ka­pott el engem és a Kana­dából érkezett vendéget a gyomorrontás. Helyi cso­dapraktikákkal orvosolva a kialakult helyzetet, csak palackozott ásványvizet, ba­nánt és rizskását volt szabad fogyasztanunk. Annyira ettől nem rettentem meg, mivel nagyon csípősen és olajo­sán főznek. A szombat délután nagy sürgés-forgással telt. Röp­ke kétórás késéssel este 10 órakor el is indultunk a helyi esküvői terembe. Az ifjú pár egy élő virágból készített folyosón át motoron robo­gott be a terembe. Majd mindenki elfoglalta a helyét, ki a földön, ki a kanapén, ki egy széken, és kezdődhe­látott élőben először fehér bőrű, szőke hajú külföldit. Az öt napos dínomdánom után szomorú búcsút vet­tem a „pótcsaládomtól", akik ilyen rövid idő alatt szinte családtaggá fogadtak. Kintlétem utolsó napjait Karacsiban, Qurat barát­nőmnél töltöttem. Rengeteg új élményben volt részem: egy nagy álmom, a tevegelés vált valóra a karacsi tenger­parton. Ellátogattuk továbbá Pakisztán alapítójának, Mu­hammad Ali Dzsinnah-nak a mauzóleumába is. Nagyon gyorsan elrepült ez a tíz nap. Rengeteg új barátság köttetett nemzeti­ségtől, vallástól, bőrszíntől függetlenül, csak az emberi értékeken alapulva. Mert amikor személyes tapaszta­latok alapján tudsz egy or­szágot, kultúrát megismerni, akkor jössz rá igazán, hogy azok az igazi emberi érté­kek, amiket az ember a szí­vében érez. Zárszóként csu­pán egy dolgot fogadj meg: sose hidd el, amit mások mondanak, hanem menj, és győződj meg róla saját sze­meddel. Nagy Annamária nap repetát kértek belőle. A hindu mulatozás merő­ben eltér az itthoni táncolási szokástól. Ugyanis férfiak és nők inkább szeparálva tán­colnak, nő és férfi egymásba karolva nagyon ritkán tán­col. Ezért is lehetett ennek a ropogós csárdásnak akkora sikere. A táncolást nagy la­koma és fényképezkedési áradat követte. tett a tánc. Az estét az ifjú pár tánca nyitotta, majd a hagyományokhoz híven a násznép is kedveskedett az ifjú párnak különböző elő­re betanult koreográfiákkal. Anil profi ritmusérzékkel ren­delkező unokatestvérével, Rahullal mi is begyakoroltuk a magyar csárdást, és eljár­tuk a „Lakodalom van a mi utcánkban..." nótára. Akkora sikere volt a közös produk­ciónknak, hogy a következő A szombati ceremóniára a menyasszony szülővárosá­ba, Hyderabadba utaztunk. A menyasszony gyönyörű, viszont nagyon nehéz piros színű menyasszonyi ruhát és rengeteg ékszert viselt. Mi­nél nehezebb a ruha, annál értékesebb a menyasszony, tartja a szokás. Az este folya­mán az ifjú pár különböző rituálékon vett részt a bol­dog, termékeny házasélet érdekében. A hétfő este a vallási szer­tartás napja volt. A hindu templomba a táncos, mu­latós, dicsőítő ceremóniára majdnem ezer ember gyűlt össze. A szertartás végén egyszeriben megrohamoz­tak a jelenlevők egy fénykép, egy köszönés („hello sister") vagy egy baráti ölelés érde­kében. Legtöbbjük most U tclZclí EXTRA 2019. Január (Fotók: a szerző felvételei)

Next

/
Thumbnails
Contents