Új Szó, 2019. január (72. évfolyam, 1-26. szám)
2019-01-23 / 19. szám
2 I RÖVIDEN Malacbejelentós lépésről lépésre Pozsony. Az állami Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Felügyelet (SVPS SR) közzétette honlapján a saját célra nevelt sertés bejelentésének irányelveit. Az SVPS SR lépésről lépésre vázolja a bejelentési kötelezettséggel járó feladatokat, ahonnan letölthetők az ehhez szükséges űrlapok is. Oe) Záborská új pártja, hasad a KDH Pozsony. Új pártot alapítanak a KDH és az OEaNÖ elégedetlen politikusai. Anna Záborská európai parlamenti képviselő 30 év után intett búcsút a KDH-nak, és új, konzervatív elveken álló szubjektumban gondolkodik. Csatlakozik hozzá a korábban OEaNO-s parlamenti képviselő, később pedig a KDH elnöki posztjára pályázó Richard Vasecka, valamint Branislav Skripek, az OEaNO európai parlamenti képviselője. A KDH-s pártszakadásra akkor kerül sor, amikor a közvélemény-kutató ügynök-ségek tartósan 6% körül mérik a pártot. A belső ellentétek visszavethetik Alojz Hlina pártjának támogatottságát. (le) Több munka hiányzik az UK-ról Pozsony. Négy disszertációs és két kisdoktori munka hiányzik a Komensky Egyetem Jogi Karának könyvtárából. Ez az Eduard Burda dékán által elrendelt vizsgálatból derült ki. A munkák ellenőrzését Burda azután rendelte el, miután kiderült, hogy elveszett a könyvtárból Andrej Danko kisdoktori munkájával azonos címet viselő kisdoktori értekezés. A hiányzó munka egy évvel korábban született, mint az SNS elnökének értekezése. Utóbbiról ettől függetlenül kiderült, hogy plágium. (le) Kresák kihagyja a szavazást Pozsony. Peter Kresák nem vesz részt az alkotmánybírójelöltekről szóló szavazáson. A Híd parlamenti képviselője pályázik a kilenc megüresedő bírói szék egyikére. „Nem fogok szavazni, meggyőződésem, hogy problémát jelentene” - indokolta döntését a képviselő. Ajelöltek nyilvános meghallgatása ma kezdődik, ábécésorrendben állnak az alkotmányjogi bizottság tagjai elé. Valószínűleg Robert Fico volt kormányfő már ma megindokolhatja, miért akar alkotmánybíró lenni. (ie) Kiska nem üzent Ficónak Pozsony. Cáfolta az államfő hivatala azt a sajtóértesülést, mely szerint Andrej Kiska megüzente Robert Ficónak, hogy sem alkotmánybírónak, sem a taláros testület elnökének nem nevezi ki. Peter Pellegrini szerint Fico nem fontolgatja a visszalépést. (ie) KÖZÉLET 2019. január 23. | www.ujszo.com Mistrík megegyezett Caputovával Zuzana Őaputová (TASR-felvétel) IBOS EMESE Pozsony. Visszalépnek az esélyesebb jelölt javára - ebben állapodott meg Zuzana Őaputová ás Robert Mistrík államfőjelölt tegnap. Ajelöltek Igor Matoviö (OllaNO) kezdeményezésére ültek egy asztalhoz. Robert Mistrík (független), a második legesélyesebb államfőjelölt szerint a tét az, hogy smeres, szélsőséges vagy tisztességes, demokratikus államfőjelöltje lesz-e az országnak. „Tisztában vagyunk a ránk háruló felelősséggel és az államfőválasztás fontosságával, mindketten azt szeretnénk, hogy a demokratikus jelöltek közül kerüljön ki az új államfő” - közölte Mistrík. „Kezdettől fogva hangsúlyoztam, hogy nem fogok ragaszkodni a jelöltséghez, ha ezzel azt veszélyeztetném, hogy a második körbe a nem demokratikus elvek képviselői lépnének tovább” - közölte Zuzana Caputová (Progresszív Szlovákia). A két jelölt tegnap megállapodott, hogy a közvélemény-kutató ügynökségek által kettejük közül esélyesebbnek mért jelölt javára visszalép. Az első ilyen felmérést a Markíza Televízió rendelte meg, eredmény vasárnapra várható. Caputová és Mistrík két hét múlva ismét találkozik és egyeztet. Konkrét időpontról nem beszéltek, de leszögezték, hogy az esetleges visszalépésre az államfőválasztás első fordulója előtt sor kerül. Mindketten elismerték, hogy Maros Sefcovic kiváló és elismert diplomata, ugyanakkor óriási gondnak tartják, hogy a Smer jelölte őt. „Robert Fico akaratából lett államfőjelölt, így fennáll a veszélye annak, hogy Fico meghosszabbított keze lesz” - közölte Mistrík. Caputová szerint felfoghatatlan az uniós biztosnak a Smer számtalan botrányával és a párt politikusaira vetülő gyanúkkal kapcsolatos hallgatása. Emlékeztetett, hogy Sefcovic kijelentette, nem tagja a Smemek, és független jelöltként indul, ennek ellenére elmenekült a kormánypárt botrányait firtató kérdések elől. „Soha nem indultam volna a Progresszív Szlovákia jelöltjeként, ha nem lennék összhangban a párt értékrendszerével, feltételezem, hogy Sefcovic úr is hasonló módon gondolkodik. Számomra elfogadhatatlan jelölt, ha összhangban van a Smer értékrendjével” — zárta Caputová. Frantisek Miklosko nem vett részt a találkozón. A volt KDH-s politikus már az aláírások leadásakor kijelentette, hogy függetlenül az esélyektől senki javára nem lép vissza. Veronika Remisová szerint az OEaNO - mely nem indít saját jelöltet - olyan államfőt szeretne, aki összeköti az embereket, aki pártatlan és mindig az igazság oldalára áll. „Aki hidat képezne a konzervatív és a liberális elveket vallók között” — közölte az ellenzéki politikus. A KDH - mely szintén nem indít saját jelöltet - közölte, hogy a legesélyesebb ellenzéki jelölt oldalára áll. „Szlovákiának és a KDH-nak is az az érdeke, hogy a nem klasszikus struktúrájú antiszemita csoportok pozíciója ne erősödjön tovább” - reagált a párt. Az államföjelöltek első nyilvános vitájára tegnap este, lapzártánk után került sor, a DennikN által szervezett beszélgetésen Zuzana Caputová, Robert Mistrík, Frantisek Miklosko és Bugár Béla vett részt. Bajban a pozsonyi idegsebészet ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Kritikus állapotok uralkodnak a Pozsonyi Egyotomi Kórház (UNB) idegsebészeti klinikáján. Az osztály dolgozói szerint nincs elég műtőasztal, és a nővérekből is hiány van, ezért súlyos műtéteket kell elhalasztani. A minisztérium állítja, már dolgozik a helyzet megoldásán. Az idegsebészeti klinika személyzete nemrég nyílt levélben fordult a parlamenti képviselőkhöz, melyben arról tájékoztattak, hogy az idegsebészeti osztály az összeomlás szélén áll. A helyzet megoldása érdekében Jana Cigániková, az SaS parlamenti képviselője az egészségügyi bizottság rendkívüli ülését indítványozta. „A kialakult helyzetért egyértelműen a minisztérium okolható. A probléma azonnali megoldást kíván, hiszen betegek élete a tét” - mondta Cigániková az ülés előtt. Kalavskát teszik felelőssé Andrej Steno, az idegsebészeti osztály vezetője a tárgyalások során felelősségre vonta Andrea Kalavská (Smer) egészségügyi minisztert, mivel már két éve húzódik a régi műtőasztalok lecserélése. Kalavská szerint erről a kórház korábbi igazgatója tehet, ezért is váltotta le őt, az új igazgatónőben viszont teljes mértékben megbízik. Steno kommunikációs módszereit szokatlannak nevezte, és nem szeretett volna találgatásokba bocsátkozni az idegsebészeti osztály jövőjét illetően. Hozzátette, hogy a minisztérium ennek ellenére továbbra is támogatja a klinikát. „Az utóbbi két évben az idegsebészeti klinika számára több mint 700 ezer eurót biztosítottunk a fejlesztésekre. Felettébb különös, hogy mindig azon a klinikán merülnek fel a problémák, amelynek a tárca a legtöbb pénzt adta. Tisztában vagyunk vele, hogy néhány osztályon már régiek a berendezések, és mindent megteszünk, hogy minél fejlettebb műszereket biztosítsunk, azonban a személyzetnek meg kell értenie, hogy ez nem megy egyik napról a másikra. Ezért arra kérjük az érintetteket, hogy konstruktívan álljanak a tárgyalásokhoz” - nyilatkozta Kalavská. Stefan Zelník (SNS), a bizottság elnöke pozitívan fogadta, hogy az érintettek végül megegyeztek, azonban hangsúlyozta, hogy ezeket a problémákat nem a parlament egészségügyi bizottságának kellene megoldania. „Mindenképpen javítani kell a felek közötti kommunikációt, hogy a jövőben ne fordulhassanak elő ehhez hasonló esetek“ - mondta Zelník. Hiányoznak a nővérek Az idegsebészeti klinika személyzete szerint a kritikus állapot elsősorban a munkaerőhiánynak és a rossz technikai felszereltségnek köszönhető. Tavaly ősszel már több orvos és nővér is távozott, és ha nem javul a helyzet, akkor fennáll a veszély, hogy a személyzet többi tagja is beadja a felmondását. A klinika dolgozói szerint legalább 17 nővér hiányzik az osztályról. A munkaerőhiány miatt a klinika nem képes annyi beteget ellátni, amennyit kellene. Elhalasztott műtétek További gondot okoz a műtőasztalok rossz állapota. A klinikán összesen 3 műtőasztal van, ezek közül az egyik nemrégiben használhatatlanná vált, egy másik pedig olyan állapotban van, hogy bármelyik pillanatban elromolhat. Emiatt súlyos agy daganatos betegek műtétjeit kellett elhalasztani vagy átszállítani őket egy másik kórházba. A személyzet hangsúlyozta, hogy a helyzet megoldását már többször kérték a kórház vezetőségétől és az egészségügyi minisztériumtól, azonban nem kaptak választ. A levelet a személyzet 23 tagja írta alá, köztük az osztály igazgatója, Andrej Steno is. Kölcsönzik a műtőasztalt Renáta Vandriaková, a kórház igazgatónője állítja, hogy az idegsebészeti osztályról nem érkezett hozzájuk panasz. Elmondása szerint a műtétek elhalasztásáról is csak a médiából értesült. „Amint megtudtam a hirt, azonnal válságstábot hívtam össze, hogy megoldást találjunk a kialakult helyzetre. Az elromlott műtőasztal helyett kölcsönöztünk egy másikat, amelyet február első hetében kapunk meg. Az idegsebészek egészen addig használhatják, amíg a klinika új, jobb minőségű műtőasztalokhoz nem jut” - jelentette ki az UNB igazgatónője. Félrevezetnek az orvosok? Az egészségügyi tárca kezdetben azt állította, hogy az idegsebészeti osztály személyzete félrevezette a közvéleményt. „A minisztérium elhatárolódik a levélben foglaltaktól. Kalavská tárgyalt az UNB igazgatójával, aki biztosította, hogy a páciensek számára továbbra is elérhető az egészségügyi ellátás. Arra is felhívnám a figyelmet, hogy a korábban távozó orvosok nem az osztály felszereltsége miatt mondtak fel, hanem belső viszályok miatt” - közölte Zuzana Eliásová, a tárca szóvivője. Korábban is volt botrány Az idegsebészeti klinikán néhány hónapja is volt egy botrány. Andrej Steno, az osztály vezetője akkor nyílt levélben fordult Cigánikovához, amelyben azt állította, hogy Róbert Illés idegsebész kettős várólistát vezet, és néhány pácienset előnyben részesít. Illés tagadta a vádakat, azonban távoznia kellett az osztályról. A botrány után további 7 orvos, és 10 nővér hagyta el a klinikát. (nar, Dennlk N, Sme) A kialakult problémák miatt már több műtétet is el kellett halasztani (Felvétel: Martin Domok/Plus 7 dnf)