Új Szó, 2019. január (72. évfolyam, 1-26. szám)

2019-01-22 / 18. szám

www.ujszo.com | 2019.január22. KÖZÉLET 3 A város nem kínálja olcsóbban a buszjegyeket ás bérleteket a pozsonyi forgalomkorláto­zások idején. MatúS Valló főpolgármester szerint az egyetlen motiváció arra, hogy az emberek átüljenek az autókból a buszokra az időmegtakarítás lesz. Pozsony. Szüntelenül ellenőrzik majd a rendőrök azt, hogy a fővá­rosi útzárak miatt a sofőrök ne használják az újonnan kialakított buszsávokat. Erre a célra más me­gyékből is kértek erősítést, az egyenruhások munkáját a helyszí­nen rendőrségi helikopter is segíti majd, amely a magasból figyeli a közlekedési helyzetet. Valló szerint az elkerülő utakon olyan intelligens szemaforokat fognak felszerelni, amelyek szük­ség esetén előnyben tudják része­síteni a buszokat és a trolikat. A város kiszámolta, hogy a leg­nagyobb forgalmi dugókat csak a tömegközlekedés segítségével le­het majd elkerülni. Például jelenleg csúcsforgalom idején a Gagarin ut­cán egy óra leforgása alatt 900 em­ber utazik autókban, s 3700 autó­buszokban és trolikban azzal, hogy a tömegközlekedésben jelenleg is minimum ezerfős tartalék van. A város azt akarja elérni, hogy órán­ként minimum 4700 ember utazzon tömegközlekedéssel ezen a szaka­szon, szükség esetén még tovább tudják növelni a kapacitást. Bőví­teni fogják a vereknyei temető mel-A bal oldali látványképen látni a Mlynské nivy utca vizualizációját a föld alatti körforgalommal, míg jobbra a Bajkalská utca és a Kikötői híd kereszteződését a munkálatok befejezése után (Felvételek: Pozsony városháza) letti parkolót, amit elsősorban azok használhatnának, akik Somorja irányából érkeznek a városba. A je­lenlegi 250 parkolóhelyet további százzal tudják bővíteni. A Bajkalská utcán becslések sze­rint február közepétől 200 százalék­kal megugrik a forgalom, ami ugyancsak rendkívül nehezíti majd a fővárosban a közlekedést, ezért az erre közlekedő buszok menetrendjét sűríteni fogják. Mikortól meddig? A munkálatok és az útlezárások február 15-től kezdődnek meg, az elkerülő utakat ezen a hétvégén fog­ják kijelölni úgy, hogy a teljes útzár az ezt követő hétfőn, tehát február 18-án lép hatályba. Amit biztosra tudni, hogy a Mlynské nivy utcát a föld alatti kör­forgalom építése miatt fél évre tel­jesen lezárják, a következő fél évre pedig csak a tömegközlekedést fog­ják beengedni az utcára. A buszok és trolik a Mlynské nivy utcával pár­huzamos Páricková utcán fognak közlekedni, itt megtiltják a parko­lást, s a jelenleg egyirányú utcát mindkét irányban megnyitják a bu­szoknak. Az utca lakói a buszpálya­udvart építő HB Reavis föld alatti garázsaiban parkolhatnak majd az útzár idején. A Kikötői híd és a Bajkalská utca találkozása valamivel bonyolultabb, hosszabb távú építkezés, itt ugyanis teljes egészében törölni fogják a je­lenlegi körforgalmat, s a Kikötői hídra minden irányban új fel- és le­járatokat fognak építeni. Ez becslé­sek szerint közel két évig fog tartani, ezalatt az idő alatt pedig részleges vagy teljes útzárak lesznek érvénye­sek, hosszabb rövidebb ideig. Az út­zárakról a város egy jövő héten be­indított speciális honlap, plakátok és reklámfilmek segítségével fogja tá­jékoztatni a főváros lakóit. Idő mint motiváció A főpolgármester szerint az embe­reket nem fogják olcsóbb buszje­gyekkel vagy bérletekkel motiválni. „Az olcsóbb vagy ingyenes jegy nem megoldás, mert azt is valakinek meg kellene fizetni. Az ingyenjegy ugyanis valójában soha nem ingye­nes. Mi azzal fogunk motiválni, hogy a tömegközlekedéssel való utazás lé­nyegesen gyorsabb lesz” - mondta Valló. A város és a rendőrség elemzői szerint ha jelenleg csúcsforgalomban 30 percet alatt lehet végigutazni a Ga­garin utcán, addig a tervezett útlezá­rás után, a tömegközlekedéssel ez csúcsidőben 6 perc lesz. Ha jelenleg a vereknyei temetőtől a Mlynské nivy állomásra egy óra az út, tömegközle­kedéssel csak 14 percig fog tartani. Valló: Dugóban busszal gyorsabb lesz az út DEMECS PÉTER Megindulhat a harc a Vajna-örökségért ' Andy Vájná életének 75. évében hunyt el (TASR-feivétei) KÓSAANDRÁS Mivel az üzletember halála mindenkit váratlanul ért, természetesen forgató­­könyvek sem készültek arra, mi legyen az egyes céges és médiaérdekeltsógeivel. A vagyona értékét 67 milliárd forintra (mintegy 210 millió euró) becsülik. Budapest. Az életének 75. évé­ben váratlanul elhunyt Andy Vájná a Nemzeti Együttműködés Rend­szerének (NER) egyik kulcsfigurája volt. A kedvéért például 2013-ban az állam törvényileg tiltotta be a játék­gépeket, majd ezek üzemeltetését koncesszióhoz kötötték, amit aztán csak neki illetve egy másik kor­mányközeli nagyvállalkozónak, Szima Gábornak sikerült „érdekes” módon megszereznie, így széles körű média- és üzleti érdekeltségek­kel rendelkezett. Hogy ezek sorsa most mi lesz, arról egyelőre csak ta­lálgatások vannak. Aranyat órő kaszinók A Vajna-portfólió legcsábítóbb darabja nyilvánvalóan a Las Vegas Casino Kft. amely az említett kaszi­nókat üzemelteti, és monopolhely­zettel bír az online szerencsejáték piacon is. A cég valóságos aranybá­nya, 2015-ben 4 milliárd forint (12,5 millió euró) nyereséget produkált, egy évvel később már 6,5 milliárd forintot (20 millió euró), tavaly pe­dig már 7,3 milliárd forintot (22,8 millió euró). Az üzletember csak 2017-ben 4,7 milliárd forint (14,7 millió euró) osztalékot vett ki a cég­ből. Egy ilyen aranybányát nyilván­valóan nem hagy majd veszni a Fi­desz, így biztosak lehetünk benne, hogy a Las Vegas Casino Kft. ha­marosan valamelyik kormányközeli oligarchánál landol. TV2: Orbán elégedetlen Éppen ellenkező előjelű történet a TV2 csatornáé. Az 1997-ben in­dított csatorna hiába élvezett kivé­teles helyzetet az RTL Klubbal szemben, német riválisát soha nem tudta megszorítani. Andy Vájná 2015-ben vált tulajdonossá egy máig nem teljesen tiszta üzleti trükk révén, amikor úgy tűnt, hogy a mi­niszterelnökkel abban az évben szembefordult Simicska Lajos te­heti rá a kezét a televízióra. Vájná­nak nagy tervei voltak a televízió­val és a kormányzati „megrende­lés” is az volt, hogy hatékonyan kell ellensúlyozni a hírműsoraiban kor­mánykritikus RTL Klubot. Ennek érdekében Vajna egyenesen az RTL Klub korábbi vezérigazgatóját, Dirk Gerkenst szerződtette, ez a magyar médiapiacon olyan volt, mintha Christiano Ronaldo a Real Madridtól a Barcelonához igazolt volna. A tévéhez dőlni kezdtek az állami hirdetések, ennek ellenére a cég azója is masszívan veszteséges és a nézett­ségen sem sikerült jelentősen javíta­ni, hiába a drágán megvásárolt kül­földi műsorok. A Népszava már ta­valy nyáron arról írt, hogy emiatt Or­bán Viktor is elégedetlen lett Vajná­­val. Amikor tavaly év végén megala­kult a Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) és a kormány­közeli médiavállalkozók „felajánlot­ták” tulajdonaikat a szervezetnek, a TV2 érdekes módon kimaradt a szó­rásból. Ez nem jelenti azt, hogy az elégedetlenség megszűnt volna a csatorna működésével szemben, így biztosra vehető, hogy a Vájná halá­lával kialakult új helyzetben a TV2 jövőjét is újra átgondolják a Fidesz­­ben. A legvalószínűbb ebben az eset­ben is egy új tulajdonos belépése lesz. Balázs távozhat? Ugyancsak megtartotta Vájná az egyik legnépszerűbb kereskedelmi rádiót, a Rádió 1-et. Ezen fut Sebes­tyén Balázs műsora reggelente. A médiaceleb több ízben is beszólt a kormánynak, így egy forrásunk nem zárta ki, hogy amennyiben - és nyil­ván itt is ez a legvalószínűbb forga­tókönyv - a rádió új tulajdonoshoz kerül, akár meneszthetik is Balázsé­­kat. Vájná médiaérdekeltségének többi tagját, a Bors című bulvárlapot és a Délmagyarország valamint Kis­alföld megyei napilapokat „felaján­lotta” a KESMA-nak. Michelin-csillag Szintén Vájná tulajdona volt Bu­dapest egyik legjobb és legdrágább étterme, a Michelin-csillaggal ren­delkező Nobu. A kormányközeli oligarchák egyik kedvenc találko­zóhelyeként számon tartott étterem várhatóan szintén valamelyik meg­bízható üzletember érdekeltségébe kerülhet. Vájná további vagyontár­gyai vélhetően előző feleségéhez, illetve rokonaihoz kerülhetnek majd, bár egyelőre nem tudni biztosan, az üzletember hagyott-e maga után végrendeletet.

Next

/
Thumbnails
Contents