Új Szó, 2019. január (72. évfolyam, 1-26. szám)
2019-01-09 / 7. szám
www.ujszo.com I 2019. január 9. KULTÚRA I 5 „Ez a világ legsokoldalúbb hangszere" Charles Pasi úgy látja, maguk a zenészek sem veszik kellően komolyan a szájharmonikát Charles Pasi a Pozsonyi Dzsessznapokon (TASR-feivétei) JUHÁSZ KATALIN A harminchárom éves párizsi Charles Pasi 17 éves koráig egyáltalán nem foglalkozott zenével, 22 évesen viszont megjelent az első albuma, amelyet négy további követett, a legutóbbi mára legendás Blue Note kiadónál. A tavalyi Pozsonyi Dzsessznapokon ő okozta a legkellemesebb meglepetést. Ha jól tudom, úgy indult a pályád, hogy barátaid szórakoztatására elkezdtél szájharmonikán ökörködni. Igen, egyszer egy társaságban kezembe került egy hangszer, és rájöttem, hogy minden akkori világslágert el tudok játszani rajta. Nagy sikert arattam ezzel a produkcióval a kocsmákban, aztán egy zenész ismerősöm azt mondta, hogy valószínűleg abszolút hallásom van, és komolyabban kellene vennem a zenélést. Gyerekként szinte mindenki találkozik a szájharmonikával. A szülők általában azért veszik meg a srácoknak, mert ez a legolcsóbb a hangszerboltban, és ezen a legkönnyebb hangokat kiadni. A legtöbb gyerek egy darabig elszórakozik vele, aztán félreteszi és elfelejti, mert jönnek az újabb játékok. Én is így voltam ezzel hatévesen. Szóval az emberek többsége nem sokra tartja a szájharmonikát, el sem tudják képzelni szólóhangszerként, vagy hogy a gyerekük ezt tanulja, mondjuk a hegedű helyett, aminek sokkal nagyobb a presztízse. Nehéz rajta játszani? Nehezebb, mint gondolnád, ha igazán beleásod magad. Az a baj, hogy még a bárokban játszó, egy szál gitáros énekesek sem veszik komolyan, mert csak arra használják, hogy itt-ott színesítsék vele a hangzást. Szóval szájharmonikásnak lenni nem pálya. Kivéve, ha korszakos tehetség az illető, akivel a Blue Note első francia előadóként köt lemezszerződést, és rögtön három albumra... Nagy adag szerencse is kellett ehhez, plusz egy remek zenekar, színvonalas dalok, valamint az a bizonyos piaci rés, amit akkor tölthet be az ember, hajókor van jó helyen. Tizenéves koromban szerettem bele ebbe a hangszerbe, mert édesapámnak köszönhetően felfedeztem a bluest. Little Waltert, Sonny Boy Williamsont, szóval olyanokat, akik elképesztő dolgokat műveltek szájharmonikán. Korábban csak Bob Dylant és Neil Youngot hallottam harmonikázni, és azt hittem, ez a hangszer ennyit tud. Aztán leesett az állam, kinyílt előttem egy új világ. Akkor még eszembe se jutott, hogy én is próbálkozzam, de a fülembe ragadt a hangzás, a virtuóz variációk, a cifrázások. Úgy tanultam a legnagyobbaktól, hogy nem is tudatosítottam a tanulás folyamatát. Amikor aztán belefújtam a hangszerbe, már világos volt, mit akarok elérni rajta, illetve sejtettem, mire képes. Hamar rájöttem, hogy a dzsesszben is használható, amit szintén imádtam. És mivel elég sokféle zenét hallgattam, az első saját dalaim írásakor sem érdekeltek a fiókok. Szerintem minden mindennel keverhető, nem kell leragadni egy stílusnál, csak azért, mert azt nem szokás mással párosítani. Nálam popos elemek is bőven vannak, és a harmonika köti össze a különböző stílusokat. Talán ez tetszett meg a Blue Note-nak, amely az utóbbi időben rugalmasabb, nyitottabb. Vagyis nem akarják, hogy csupán dzsesszkiadóként -tartsák őket számon. Gondolom, ma már profi hangszeren játszol. Dehogy! Egy olyan típust szeretek és használok a leggyakrabban, ami kb. húsz euróba kerül bármelyik boltban. Egyszerűen az áll a szájamra. Sokan cukkoltak emiatt, ezért egyszer rászántam magam, hogy csináltassak egy profi hangszert egy menő amerikai műhelyben, ahol a legnagyobb sztárok a megrendelők. De csak néhányszor játszottam rajta koncerten, mert idegen volt, és később sem tudtunk közelebb kerülni egymáshoz. Meggyőződésem, hogy ez a világ legsokoldalúbb hangszere, ugyanakkor nem mindenkinek felel meg minden típus. Akkor jó, ha a száj ad részének érzed, ha szinte összeforrsz vele. A dalszövegeid angol nyelvűek, és a zenédben sem fedeztem fel semmi franciát. Mi az oka ennek? Ez sokaknak nem fog tetszeni, de nem igazán kötődöm ahhoz a fajta zenéhez, amit a világ többi részén francia zenének neveznek. Keveset jelentenek nekem a sanzonok, a romantikus párizsi melódiák, de a népzene sem dobogtatja meg a szívem. Talán túlságosan kozmopolita vagyok. Eddigi életem során New Yorkban szerettem igazán lakni, pont azért, mert olyan sokféle, színes és nyughatatlan az a város. A szövegeimet viszont nem azért írom angolul, mert engem már csak a nemzetközi piac érdekel, hanem szimpla gyávaságból. Egyszerűen úgy érzem, az anyanyelvemen nem tudnám maradéktalanul kifejezni, amit gondolok. Annyi jó költőt ismerek és szeretek, hogy bőven van, ami elijesszen a szövegírástól. Nem akarom, hogy röhögjenek a béna rímeimen. Az angolt simulékonyabb, egyszerűbb, világosabb nyelvnek érzem, mint a franciát. Valahogy könnyebben adja magát. Vannak egyéb fóbiáid is? Például az éneklés! Szükséges rossznak tartom, és csak azért vállaltam, mert ha már én vagyok a frontember, akkor nem tolhatom rá másra. Az átlagosnál csak valamivel jobb hangom van, ugyanez vonatkozik a gitárjátékomra is. De szerencsére kapaszkodónak mindig ott a szájharmonika! Nyomot hagy - Kiss Márti kiállítása Holnap 18 órakor nyitják meg a Csallóközi Múzeum kiállítótermóben Kiss Márti Nyomot hagy című tárlatát. Dunaszardahely. Nemrég ebben a kiállítótérben láthatta a közönség a Nyugat-szlovákiai Képzőművészek Társasága Szalon 2018 - Oszcilláció című kiállítását, amelyen Kiss Márti sajátos falusi tájképeivel volt jelen. Már ezek alapján megítélhették a látogatók, hogy Kiss Márti az az alkotó, aki a táj anyagi összetevőivel (sár, föld) dolgozik, valamint növényi elemeket (termés, szalma) emel be a klasszikus festmény műfaját meghaladó kompozícióba, ily módon teremtve meg a termőtáj atmoszféráját. A holnap nyíló, Nyomot hagy című dunaszerdahelyi kiállításán Kiss Márti átfogó képet ad eddigi munkásságáról, bemutatva festészetének fejezeteit. A február 9-ig tartó tárlaton láthatók lesznek faluképei, pontosabban az ütött-kopott, rendezetlen baromfiudvarról komponált ironikus-szarkasztikus ábrázolatai, a hely mikrokozmoszát megteremtő tájképei és egyéb témájú munkái. (tb) Kiss Márti: Ideje aludni menni. A dunaszerdahelyi alkotó ezzel a festményével két éve második helyezést ért el a VÚB Alapítvány fiatal művészeket támogatóversenyében. (Képarchívum) Vámos Miklós kifakadt a Facebookon Budapest. „Na, emberek. Ezt kapjuk ma, amiért plakátra kerültünk. Koncz Zsuzsa, a pélyi parasztcsalád sarja, és én, a félig szláv (anyám neve Ribárszky). De azért az atyai ág zsidó volt, míg egészen kiirtották őket. Az ő nevükben juszt is zsidó leszek, és tiltakozom. Ámbár sejtem, a tettesek nem tudják, mit cselekszenek. Uszítóikra (előretoltak, sorosozók, új kultúrát tetemteni óhajtók) szórom a lehető legsúlyosabb átkokat. S üzenem: ez itt az én hazám is, takarodjanak el ők. S ha van képük, csak uszítsanak és zsidózzanak tovább, 2019-ben is. Aztán egyék meg, amit főztek. Erre nincs bocsánat” - írja a Facebookon Vámos Miklós író. Az ismeretlen utcai művész által tegnapra virradóra kidekorált plakáton a népszerű író nemrég megjelent könyvét reklámozza a Libri (Legközelebb majd sikerül, Athenaeum Kiadó) Koncz Zsuzsa és Zöldi Gerely kötetével együtt, amely a legendás magyar énekes-Amikor az emberi tudatlanság és a politikusok által szított gyűlölet a művészeken csapódik le. (Vámos Miklós felvétele) nő hosszú pályafutását foglalja össze, és a Corvina Kiadó gondozásában jelent meg a múlt év végén. (juk)
