Új Szó, 2019. január (72. évfolyam, 1-26. szám)
2019-01-07 / 5. szám
6 KULTÚRA 2019. január 7.1 www.ujszo.com 2108 figyelemre méltó külföldi könyvei JUHÁSZ KATALIN Tisztázzuk már az elején: a világirodalom magyarul megjelent remekeiből szemeztünk. Van köztük huszonkét éves, illetve egészen friss könyv is. A magyar kiadók a válogatásnál eleve figyelembe veszik a külföldi kritikai visszhangot, úgyhogy nekünk mér aránylag könnyű dolgunk van. Paul Auster: 4321 Auster egy igazi posztmodem szupersztár. Regényeit tömegek olvassák, pedig bonyolult szerkezetűek és tele vannak dupla csavarokkal. Szívesen eljátszik például a szerzőség problematikájával: gyakran az író és főhőse egymásba olvad, vagy az általunk olvasott regény az egyik szereplő műve, amelyet egy másik szereplő olvas. Ez a gigantikus, 780 oldalas könyv is egy izgalmas puzzle, amit nekünk kell kiraknunk. A szerző azt a kérdést teszi fel, mi lenne, ha valakinek nem csupán egyetlen, hanem négy élet jutna. Archie Ferguson nevű (részben saját magáról mintázott) hősét végigkíséri a huszadik századi amerikai történelem legmeghatározóbb évein, közben pedig megmutatja, hogy bizonyos véletlenek, egy betegség, vagy valakinek a halála mennyire másfelé terelhetik egy ember életét. Ferguson négy életének szereplői nagyjából ugyanazok, fontosságuk azonban változik. A körülmények ugyanis más-más irányba fordítják a főhőst, és ezektől az apró különbségektől válik izgalmassá a regény. A szerző több inteijúban elmondta, hogy a könyvet egy gyerekkori trauma ihlette. Tizennégy évesen egy nyári táborban a közvetlen közelében villám csapott egy fiúba, aki azonnal meghalt. Ez a tragédia megingatta Auster biztonságérzetét, és rádöbbentette, hogy bármelyik pillanatban bármi megtörténhet velünk. Edna O'Brien: Kis piros székek A háborús bűnök miatt elítélt szerb politikus, Radovan Karadzic alakját és bujkálásának elképzelt történetét idézi meg a regény, miközben a mai menekültválság összetett hátterét is megvilágítja. Edna O’Brien volt az egyik első olyan ír szerző, aki hangot adott a női problémáknak. Már a hatvanas években olyan kérdésekről mert írni, mint a családon belüli erőszak, a szexuális zavarok vagy az abortusz. Első regényét, a Vidéki lányokat be is tiltották Írországban, sok helyen nyilvánosan elégették, neki pedig végül el kellett hagynia hazáját a folyamatos botrányok miatt. A ma már világszerte elismert 88 éves írónő jelenleg Londonban él és még mindig aktív. Ezt a könyvet három évvel ezelőttjelentette meg. A Kis piros székek érzékeny és sok rétegű könyv, műfaját tekintve egyfajta rendhagyó történelmi regény, amely valós eseményekből indul ki, ám azokat rendkívül szabadon kezeli. A cím onnét ered, hogy Szarajevó főutcáján 2012-ben 11541 piros széket helyeztek ki a délszláv háború áldozatainak emlékére. A regény elején furcsa idegen érkezik egy ír kisvárosba, és teljesen felbolygatja, összezavarja a konzervatív, zárt közösség életét. A jövevény Dr. Vladimir Dragannak nevezi magát, és természetgyógyászként, szexuálterapeutaként mutatkozik be a helyieknek, akik kíváncsian, de bizalmatlanul fogadják. A balkáni országból jött idegenről ugyanakkor senki nem tudja, hogy fehér szakálla csupán álca, amellyel sötét múltját takargatja. Clarice Lispector: Minden történet A kortárs brazil irodalom egyik legjelentősebb alakja, aki forradalmasította a novella műfaját. Egyes kritikusok egyenesen Borges és Kafka műveihez hasonlítják az írásait. Ehhez képest elég sokat kellett várni rá, hogy a 86 novelláját egybegyűjtő válogatáskötete, a Minden történet megjelenjen magyarul. Lispector írásaiban erősen és egyedi módon jelenik meg a női nézőpont: egyfajta érzelemközpontú prózát sikerült megalkotnia, amelyben nem a cselekmény a legfontosabb, hanem az, ahogyan az elbeszélő megéli az eseményeket, ahogyan intuíciói és érzelmi állapotai változnak. A szereplők általában valamilyen egzisztenciális határhelyzetbe, válságba kerülnek, aminek következtében kénytelenek átértékelni, megkérdőjelezni mindazt, amit az életről és a boldogságról addig gondoltak. Daniel Kehlmann: Tyll Bár első ránézésre a német folklórirodalom fenegyerekeként számon tartott Till Eulenspiegel a regény központi alakja, Dániel Kehlmann valójában a harmincéves háborúról akart írni, és még az sem szegte kedvét, hogy a főszereplő és az esemény között történelmileg és években mérve is fennállt némi differencia. Létrehozott tehát egy alternatív univerzumot, ami felszabadítóan hatott rá, miközben regénye az emberi emlékezet esetlegességeit és a hivatalosnak szánt történetírás kegyes hazugságait is bemutatja. Kehlmann főhőse kimondottan élvezi a káoszt, lazán közlekedik a különböző társadalmi osztályok között, remekül tud alkalmazkodni a változó viszonyokhoz - egyszóval ő a nagybetűs Túlélő, aki mindig megússza a dolgokat. Vida Gergely kritikus a következőket írta róla lapunkban: „Kehlmann sodró prózája apokaliptikus vízióként is olvasható, a háborúban semmilyen nemes és hősies nincs. Gyilkolás, gyerekek kupacba dobált holttestei, a táborozó ezred katonáinak térdig érő fekáliája, no meg a mindent átható bűz. Háború alulnézetből. ” David Foster Wallace: Végtelen tréfa Ez a regény az Egyesült Államokban 1996-ban jelent meg, és rövid időn belül kultuszkönyvvé vált. A szerző 2008-ban, negyvenhat évesen öngyilkos lett. Sokak szerint a Végtelen tréfa az X generáció Ulyssese, ami talán nem is akkora túlzás, hiszen ugyanúgy lehetetlen pár mondatban összefoglalni a történetet, mint James Joyce hasonló teijedelmü remekműve esetében. A regény ajövőben, pontosabban a kétezres évek Amerikájában játszódik, és két helyszínt kapcsol össze: egy elit teniszakadémiát és egy drog- és alkohol-rehabilitációs központot. Az Egyesült Államok, Kanada és Mexikó egy ONAN (Organization of North American Nations) nevű szuperállammá olvad össze, ahol a legfontosabb tevékenység a szórakozás. Wallace szinte megjövendölte az agresszív, populista, nárcisztikus amerikai elnököt, Donald Trumpot, a technológiai vívmányokat (okostelefon, szelfizés, Netflix, Skype), és mindezekből fontos következtetéseket vont le. A legmerészebb jóslata pedig pont az volt, hogy valaki akkor is az ő vaskos könyvét fogja választani, ha már minden lényeges információ összefoglalható lesz 140-160 karakterben. Karl Öve Knausgárd: Játék - Harcom 3. A nemzetközi és magyarországi kritikai fogadtatás minket is meggyőzött arról, hogy a norvég Kari Öve Knausgárd Harcom című hatkötetes regénysorozata, amelynek harmadik darabja jelent meg tavaly magyarul, nem csak futó szenzációja a kortárs európai irodalomnak. Az első részt, a Halált 2016-ban adta ki a Magvető, és úgy tűnik, évente várhatóak az újabb részek. Az elbeszélő egy KOK nevű figura, vagyis maga az író, aki saját életét írja megrendítő őszinteséggel és irigylésre méltó részletességgel. A harmadik részben ismét a gyerekkorába kalauzol minket, de ezúttal nem a felnőtt szerző tekint vissza fiatalabb énjére, hanem a gyerek meséli el saját nyelvén, hogyan bukdácsolta végig a gyerek- és kamaszlét kikerülhetetlen állomásait, és milyen az, ha egy családot nem a szeretet, hanem a zsarnok apától való félelem irányít. Újabb gyanús eredetű képek Még mindig kevés a női rendező Hollywoodban London. Továbbra is mélyponton van a női rendezők foglalkoztatottsága Hollywoodban: 2018- ban a 250 legnagyobb bevételű hollywoodi produkciónak mindössze 8 százalékát rendezték nők - számolt be az adatokról a brit The Guardian. A 21. alkalommal közzétett jelentés rámutat, hogy 2017-ben még 11 százalékos volt a női rendezők részvétele a nagy produkciókban. A tavalyi adat azért is meghökkentő, mert közben úgy tűnt, elindult valamiféle elmozdulás a filmiparban a női egyenjogúság felé. A női rendezők aránya nagyjából két évtizede változatlan, alapvetően alulreprezentáltak. Az egyéb filmes szakmákban dolgozó nők aránya tavaly valamicskét nőtt: a 2017- es 18 százalékról 20 százalékra. Közülük legtöbben producerek (26 százalékuk), az operatőröknek viszont csak 4 százaléka volt nő. A jelentésben az áll, hogy a hathatós változásokhoz a filmipar legfőbb szereplőinek, a stúdióknak, az ügynökségeknek, a céheknek és érdekvédelmi szövetségeknek a nagyszabású erőfeszítésére lenne szükség. (MTI) Bem. A berni Kunstmuseum újabb képeinek eredete kapcsán merült fel a gyanú, hogy azok a nácik által elrabolt műkincsek lehetnek. Előkerült egy irat, miszerint a 116 műalkotást (köztük Matisse és Dali festményeit) a múzeumnak adományozó, köztiszteletben álló Georges Keller műkereskedő szoros munkakapcsolatban állt a náci kollaborálnak tartott Étienne Bignou francia műkereskedővel. Amelie Ebbinghaus, az elveszett műkincsekre szakosodott Art Loss Register adatbank kutatója szerint a francia állam és a szövetséges hatalmak dokumentumaiból kiderült, hogy Bignou német vásárlókkal tárgyalt Párizsban a háború alatt. Ez nem jelenti azt, hogy a képek kétes forrásból erednek, de nem is zárható ki. A berni múzeum igazgatója elmondta, hogy már korábban is gyanús volt, hogy a Keller által svájci múzeumoknak adományozott műkincsekhez nem adtak dokumentációt. A múzeum állami támogatást kapott a művek eredetének kutatására. Mindez a svájci gyakorlat megváltozásáról tanúskodik, az alpesi államnak ugyanis nem mindig volt egyértelmű hozzáállása a nácik által elrabolt műkincsekhez - jegyezte meg az AFP francia hírügynökség, amely emlékeztet rá, hogy a 90-es években - más országokhoz hasonlóan - Svájc is a második világháború idején tanúsított magatartása felülvizsgálatára kényszerült nemcsak a műkincsek, de a zsidók által elhelyezett bankbetétek kapcsán is. Ráadásul ez nem az első eset, hogy nácik által elrabolt műkincsek kapcsán felmerül a svájci múzeum neve. A Kunstmuseum örökölte a 2014-ben elhunyt Gomelius Gurlitt több száz műből álló gyűjteményét, akinek az apját a nácik a zsidóktól elrabolt, vagy dekadensnek ítélt képek eladásával bízták meg. Az ügy nagy port kavart, máig kutatnak a tulajdonosok után. (MTI)
