Új Szó, 2018. december (71. évfolyam, 275-297. szám)
2018-12-05 / 278. szám
www.ujszo.com | 2018. december 5. KULTÚRA I 5 A szatíra nem könnyű műfaj Czajlik József: „Tasnádi egyenesen utasított, hogy formáljuk a magunk képére az előadást" „Érdekel az a működési forma, amikor a színház önmagáról beszél" (Németi Róbert felvétele) LAKATOS KRISZTINA Az idei évadban a Szlovák Nemzeti Színház is elkötelezte magát a nézőképzés mellett. Aki betér a teátrum stúdiójába, elsajátíthatja a kulturált színházi viselkedás alapjait, megtanulhatja, hogyan lehet megfeszített figyelemmel nézni, követni egy-egy előadást, lelkesen tapsolni... és nem mellesleg, megnézheti Czajlik József friss rendezését. A kassai Thália igazgatója Tasnádi István Nézőművészeti főiskola című színmüvét állította színpadra Pozsonyban, Vysoká skola diváckeho umenia címmel. A Szlovák Nemzeti Színház részéről kérés volt, hogy magyar darabot hozz magaddal? Még a színház előző vezetése kért föl, és ők nem szabtak határt. Brechtnek A szecsuáni jóemberében egyeztünk meg. Aztán Roman Polák lemondott, és az új vezetés 1918 és Csehszlovákia körül tematizálta az idei évadot. Ebbe a koncepcióba nem passzolt az eredeti terv, így elindult újra a darabválasztás egyébként is sok kínszenvedéssel járó folyamata. Több állomáson keresztül jutottunk el a magyar szerzőkhöz, aztán Tasnádihoz. Michal Vajdicka, a prózai társulat új igazgatója szemében ez az előadás már egyfajta felvezetése a következő évadnak: jövőre lesz 100 éves a Nemzeti, és a színházról magáról szeretnének majd elmélkedni. Mit gondoltál végig, amikor a Nézőművészeti főiskolát számításba vetted? Feltételezem, megkerülhetetlen a Kapa-Pepe-féle, személyre szabott, sok éve töretlenül sikeres magyar előkép, és nyilván mérlegelendő az is, hogy ez a fajta humor, ez a játék hogyan szólal meg, minek is tűnik egy másik kultu rális közegben... Mindig szerettem volna megrendezni ezt a darabot, egyrészt, mert rettentően szórakoztató, másrészt, mert érdekel az a működési forma, amikor a színház önmagáról beszél. De abban is biztos voltam, hogy magyarul, magyar nyelvterületen nem mutatnám be soha. Mert egy hatalmas hegy árnyékában kellene dolgozni, ami eleve rossz helyzetbe hozná az alkotókat. Az a három színész, aki Scherer Péter, Mucsi Zoltán és Katona László után bármikor hozzá akar fogni ehhez a darabhoz, nagyon rossz alappozícióból indul. Viszont: Pozsonyban adott három színművész, akik a maguk közegében legalább olyan közismertek, mint a magyar kollégáik, akiknek a hírnevére, színházi jelenlétére lehet építeni, és akiket legfeljebb távolról nyomaszt a magyar előadás híre. És az is fontos, hogy Robert Roth, Alexander Bárta és Dániel Fischer behozza a közönséget a színházba és vonzóvá teszi a kortárs magyar drámát. Egyébként már az első olvasás után pozitív visszajelzések jöttek a szlovák alkotótársaktól, hogy érthető és működik a darab humora. Az előadásunk stílusa pedig teljesen más. Tasnádi nem kért, hanem egyenesen utasított minket, hogy kíméletlenül formáljuk a magunk képére a pozsonyi előadást. Roth, Bárta és Fischer karaktere, habitusa sok szempontból eleve meghatározza és átszínezi a produkciót, más hangsúlyokat, más feszültségeket hoz a felszínre. Ez természetes, hiszen ugyanúgy, ahogy anno a magyar előadás jórészt improvizációkból született meg, illetve a szöveg ezeket rögzítette, mi is itt kezdtük a munkát. Nagyos sok helyen átírtuk vagy teljesen kicseréltük a jeleneteket. Az eredeti darab sok helyen Kapa és Pepe humorát, sajátos észjárását tükrözi - mi ugyanígy saját kútfőnkből töltöttük meg a keretet. A darab két fő szereplője közül az egyik „az alternatív dekódolás mestere” címet viseli, és a mély művészetet képviseli - ez tulajdonképpen Robert Roth figurája a szlovák színházi közéletben. Pár éve, amikor az Ivanovot rendeztem a Nemzetiben, ő játszotta a címszerepet, és nagyon nagy társat találtam benne, mindenképpen szerettem volna vele újra dolgozni. A másik fő szereplőnek nagyon fontos a tetszés, a néző szórakoztatása, azt mondja, hogy a színházak bezárásáról mi is tehetünk, elvesztettük a közönséget - ez Alexander Bárta, vagyis Nyuszi figurája, aki a tévének köszönhetően hihetetlenül népszerű. Régi barátom, Kassáról, a Tháliából indult, és eddig mindig csak ígérgettük egymásnak a közös munkát. Örülök, hogy ez most sikerült. Hogy úgy személyesen, mint koncepcionálisan egyeztetni lehetett ezt a két karaktert. Az eladás „punkrock revüs” része Daniel Fischerrel adta magát? Persze. Fischer zenekara, az Orchester Jeana Valjeana kimondottan nekünk szerkesztette az elhangzó dalokat. Az egyik A néző tízparancsolata - ezt a magyarországi színházakban gyakran ki is függesztik -, a másik Danónak A prózai színház fantomja című írása, pont ide passzolt. Közben pedig a színpadon is megjelenő zenekar kicsit infantilis, szürreális görög kórusként működik... Persze, ezt nem kell belelátnia senkinek. Az, hogy a pozsonyi előadásban nincsenek szerepnevek - egy lehetséges/alternatív jövőben Alexander Bárta, a nézőművészeti tanszék vezetője, Robert Roth docens, valamint Daniel Fischer Divadelny tanársegéd és tökéletes néző áll a színpadon -, kinek az elképzelése volt? A rendezői alkotócsapat javasolta a színészeknek, hogy saját nevükön játsszanak. Ebbe fenntartások nélkül bele is mentek. Azt azért szögezzük le, hogy nem magukat játsszák. Ez a színész számára mindig világos helyzet. Ugyanakkor arra is lehetőséget teremt, hogy őszintébben mutassa meg önmagát, hiszen bármikor azt mondhatja, de hát ez nem én vagyok, ez egy szerep. Mint mondtad, több jelenetet alapvetően átdolgoztatok. Melyiknek volt a legnagyobb tétje? A dramaturgokkal és a színészekkel együtt a legnagyobb kihívásnak az úgynevezett katarzisjelenetet tekintettük. Tasnádiéknál az én olvasatom szerint nem volt nagyobb jelentősége, míg nekem mint rendezőnek a katarzissal való szembenézés kulcskérdés. Ki kellene derülnie, hogy álom vagy valóság, van katarzis vagy nincs katarzis. Ezen a ponton mélyebbre szerettem volna menni. Mivel a szereplők a saját nevükön játszanak, sokat beszélgettünk erről, végül eljutottunk arra a mezsgyére, amikor elő kellett állni egy személyes témával. Folyamatos kutakodások során személyes témaként a kommersz ismertség és az elhúzódó, csak a minőségre törekvő attitűd közötti ellentét - vagyis a Robo és Sanyi közötti ellentét - adta magát. Arra jutottunk, hogy ezt kell valahogy ütköztetnünk, már csak azért is, mert ezt a szembenállást, némi túlzással, az egész ország ismeri. Jó darabig kerülgettük a forró kásák nekik is le kellett ülniük egymással megbeszélni, ki mit fog a másik fejéhez vágni, mit lehet színpadi izgalomra lefordítani. Ezek annyira intim témák, hogy egészen a főpróbák közepéig nem is álltunk neki a jelenetnek. Csak akkor, amikor már minden rendelkezésre állt, hogy tudjuk, ez színház, és ezt is meg lehet csinálni. Teljesen láthatatlan belső folyamat az a vívódás, amíg a színész felkészül arra, hogy szembesülnie kell önmagával, és adott esetben kellemetlen helyzetbe kell hoznia a kollégáját. Egyelőre milyenek a visszajelzések? Pozsonyban miként olvasódik ez az előadás? Ez egy kétfenekű probléma. Sajnos, Szlovákiában meglehetősen kevés a színikritikus. Míg Magyarországon egy budapesti színház bemutatója után a következő hetekben napvilágot lát tíz-tizenöt írás, addig itt nálunk lassan csepegnek a visszhangok. Ami reflexiószerűen eddig megjelent, az rajongott az előadásért. Olvastam a Pravda kritikáját, annak a szerzője egyáltalán nem rajongott érte. Ez is benne van a pakliban. Szakmai körökben viszont nagyon szeretik, ha felmerül valami, aldcor azok inkább etikai kérdések. A Nézőművészeti főiskola szatíra. A szatíra alapfeltevése pedig az, hogy a szereplők mindenből és mindenkiből gúnyt űznek - kezdetnek persze rögtön önmagukból -, és ez nem mindenkinek tetszik. A magyar eredetiben például a színházak bezárásához vezető forradalmi eseményekről szóló beszámolóban nincsenek nevesítve a konkrét személyek, csak keresztnevek hangzanak el, mint a rendőrségi jelentésekben. Deák Renáta, a darab fordítója adott egy ötletet - már a fordításban jelzett bizonyos áthallásokat, kik szerepelhetnének a szlovák színházi világból az adott kontextusban. Mi pedig kaptunk rajta, és azt mondtuk, ha már a színészek a saját nevükön játszanak, akkor a felemlegetett színházi személyiségek is legyenek egyértelműen azonosíthatók. Van, aki éppen ezen derül, és persze van, akinek ez már sok. Juraj Kukura például felhívta a főszereplők és megkérte, hogy róla inkább ne beszéljen... Ezzel együtt mi nagyon élveztük ezt a feladatot. Jókat dolgoztunk együtt, és alapvető igazság, hogy mindig sokkal jobb egy jó munkát leadni, ami aztán vagy tetszik vagy nem, mint egy rossz munkát, ami aztán vagy tetszik vagy nem. Ha visszagondolok egy előadásra, elsőként mindig az ugrik be, hogy milyen volt a próbafolyamat. Itt pedig nagyon jó hangulatú és nagyon termékeny volt. RÖVIDEN Kót könyvbemutató a fővárosban Pozsony. Az Irodalmi Szemle az elkövetkező napokban két eseményt is szervez a fővárosban. December 7-én, pénteken 17 órától a folyóirat vendége Szászi Zoltán író, költő, lapunk volt munkatársa lesz, akit vadonatúj, Séta vidéken című „országjáró” prózakötetéről kérdeznek a szerkesztők. December 10-én, hétfőn 19 órától Forgács Péter író első novelláskötete, a Szuperhold lesz a téma. Mindkét eseménynek a Pozsonyi Magyar Intézet ad otthont. A programok ingyenesek. (k) Magyar filmeket jelöltek Annie-díjra Los Angeles. A Ruben Brandt, a gyűjtő című egész estés magyar animációs thriller és Bucsi Réka Solar Walk című rövid animációja is jelölést kapott az animációs filmek Annie-díjára. A 46. Annie-díjakra a Pixar produkciója, A hihetetlen család 2. és a Walt Disney-féle Ralph lezúzza a netet című film kapta a legtöbb, 11, illetve 10 jelölést. A legjobb független animációs filmekjelöltjei között a Milorad Krstic rendezésében készült Ruben Brandt, a gyűjtő társaságában a belga Ce Magnifique Gateau!, a japán Mirai - Lány a jövőből, a francia Mutafükaz és a Tito e os pássaros című brazil alkotás szerepel. A legjobb rövid animációs mezőnyben Bucsi Réka Solar Walk című dán produkciója a vasárnap zárult budapesti 16. Anilogue animációs filmfesztivál közönségdíjasával, a Grandpa Walrusszal, valamint a Lost & Found, az Untravel és a Weekends című animációkkal verseng a díjért. Az Annie-díjátadó ceremóniát február 2-án rendezik a Los Angeles-i UCLA Royce Hallban. A Winsor McCay-életműdíjat Ralph Egglestonnak, posztumusz Frank Braxtonnak, valamint Andrea Romanónak ítélték oda. (MTI) Prince (Képarchívum) „Új Mamma Mia" Prince-dalokból Los Angolos. Prince legismertebb dalaira készít mozifilmet a Universal Pictures. A stúdió a közelmúltban vásárolta meg jó néhány dal jogát, és a Variety szerint a film a Mamma Mia receptje alapján készül majd, azaz nem lesz köze a 2016-ban elhunyt előadóhoz, ehelyett a számok ágyazódnak majd be egy történetbe. (juk)
