Új Szó, 2018. december (71. évfolyam, 275-297. szám)

2018-12-29 / 296. szám

www.ujszo.com | 2018. december 29. RÉGIÓSPORT 119 Nyolcvanötén indultak, ketten a 170 cm fölött J. MÉSZÁROS KÁROLY Kilencvenhat jelentkezőből végül nyolcvanötén indultak az alap- és középiskolások dunaszerdahelyi magasugróversenyón. Medgyes Renáta, aki évekkel ez­előtt előbb magasugrásban, majd tá­volugrásban tartozott az ország leg­jobbjai közé, és nem egy nemzetkö­zi viadalon is kitűnt, szűkebb pátri­ájában népszerűsíti az atlétika általa űzött és felkarolt versenyszámát. Karácsonyi gáláján idén immár ne­gyedszer telt meg a városi sportcsar­nok három korosztály - fiatalabb di­ákok, idősebb diákok, ifjúságiak - versenyzőivel a Dunaszerdahelyi járásból. Az ifjúsági fiúk dobogósai, balról: Doktorík Dávid (2.), Csörgő Levente (1.) és Tornáé Takáő (3.) (Lelkes Vince felvétele) „Nagyon elégedett vagyok a rész­vétellel, mert idén többen voltak, mint legutóbb 2017-ben. Megszo­kott versenyünkön ezúttal is fel­tűntek ügyes ugrók, kimagasló azonban nem volt köztük” - kom­mentálta a történteket lapunknak Medgyes Renáta, aki azt is elmond­ta, hogy indult az inkább távolug­rásra szakosodó lánya, Renáta is, aki a bősi Tési Evelin mögött második lett az idősebb diákok lányverseny­zői között, de edzésből versenyzett, s az volt számára elsősorban a fon­tos, hogy lábadozása után térde bírta a versenyterhelést. Várhatóan a középiskolás fiúk ju­tottak a legmagasabbra: győzött a dunaszerdahelyi Vámbéry Armin Gimnázium diákja, Csörgő Levente a dunaszerdahelyi sportgimnazista, Doktorík Dávid előtt. Mindketten átjutottak a 170 cm-es magasságon. A lányoknál nem középiskolás, ha­nem az idősebb diákok között indu­ló bősi Tési Evelin érte el a legjobb teljesítményt, 155 centivel. A verseny dobogósai a Hírkosár­ban. SPORTTARISZNYA Verseny helyett örömfutás Nagymegyer. Vasárnap, december 30-án immár tizedik alkalommal zajlik a futók és kocogok óévbú­csúztatója Nagymegyeren (kezdés: 9.30). „Változott az előző kiírások forgatókönyve, hiszen ezúttal a szokásos verseny helyett örömfutás lesz nálunk. Tavaly már száznegy­­vennyolcan voltak megméretteté­sünkön, s a sok versenyző nagy problémát jelentett maroknyi szer­vezőgárdánknak. Az új városveze­téstől egyébként ígéretet kaptunk arra, hogy jövőre már csípés idő­mérés segíti munkánkat. Ha így lesz, akkor ismét futóversenyt ren­dezünk. A helyszín változatlan, a résztvevők ezúttal is a messze föl­dön híres Corvinus termálfürdő előtti térségen róják a köröket. A létesítményben öltözők, zuhanyzók állnak a résztvevők rendelkezésére, akik bonuszként a megmérettetést követően ingyenesen használhatják a termálfürdő létesítményeit” - tá­jékoztatta lapunkat az újdonságról a főszervező Molnár László. Nevezni reggel kilenctől a helyszínen lehet, a nevezés ingyenes. Az érdeklődők öt távon (200 és 300 méter, 1,3 és 5 kilométer) állhatnak csatasorba. Egy kör hossza egy kilométer, a hosszabb távokon Mátyás király fáját kerülik meg a sportos óévbú­csúztató résztvevői. A szervezők minden célba futót éremmel jutal­maznak, de frissítővel is kedves­kednek. A termálfürdőjéről messze földön híres csallóközi városban zajló rendezvény az apróságok megmérettetésével délelőtt fél tíz­kor kezdődik. Tizenöt perccel ké­sőbb a 300 méteres távot indítják, negyed tizenegykor pedig egy, há­rom és öt kilométeren próbálhatják ki magukat az örömfűtás résztvevői. (ái) 18. szilveszteri futás Dunaszerdahelyen Dunaszerdahely. Ezúttal sem a ver­sengésről szól a járási központban immár tizennyolcadik alkalommal sorra kerülő hagyományos szilvesz­teri futás (kezdés: 10.30).„Az öröm­­futásra helyeztük a hangsúlyt, a mozgást, a sportos életvitelt népszerűsítjük. Rendezvényünket közös délelőtti családi programnak, a szilveszteri vigasságok rajtját meg­előző bemelegítésnek szántuk, melyre nagy szeretettel invitáljuk a mozgás szerelmeseit” - tájékoztatta lapunkat Vajas Roland, a futószil­­vesztert szervező Csallóközi Marat­hon Club Zitny ostrov elnöke. Ne­vezni december 31-én kilenc órától lehet a városi sportcsarnokban. A nevezés ingyenes. A sportlétesít­ményben a zuhanyozás és az átöltö­zés is biztosított. A leköszönő évet búcsúztató örömfütáson elsőként a legkisebbek vágnak neki a 200 mé­teres távnak. A felnőttek közös rajt­jára fél tizenegykor kerül sor. Ok erőnlétük függvényében egy, három és öt kilométeres táv közül választ­hatnak, s a városi szabadidőparkban kijelölt pályán róják a köröket. A pá­lyát úgy alakították ki, hogy azon a mozgássérültek is biztonságosan ke­rekezhessenek, de a gyaloglók is csatasorba állhatnak., A célba futás után a piciket csokoládéval, gyü­mölccsel, oklevéllel, jutalmazzuk. A többiek pedig a szerencse szimbólu­mát, a négylevelű lóhere ezúttal tür­kizkék színű szirmát kapják jutalmul. A visszajárok, a rendszeres résztve­vők idén sorrendben a negyediket gyűjthetik be. Utána virsliparti, forró gyümölcstea vár a futókra. A sport­csarnokban következő ünnepélyes zárópartin a tombolában több díj talál gazdára. Ezeket Alföldi István kerámiaművész ajánlotta fel. A résztvevők pezsgővel koccintanak az HÍRKOSÁR ■ Atlétika IV. KARÁCSONYI MAGASUGRÚVERSENY, Dunaszerdahely - fiatalabb diákok, lányok: 1. Viktória Augustinová 135 cm. 2. Vivien Bubeníková (mindketten Smetana ligeti AI. Dunaszer­dahely) 120 cm, 3. Szável Laura (Bősi Amadé László Alapis­kola) 115 cm; fiúk: 1. Both Alex (Csilizradványi Kóczán Mór Alapiskola) 140 cm, 2. Dorian Derzsi 135 cm, 3. Adam Michá­­lek (mindketten Ladislava Dúbrava Gimnázium, Dunaszerda­hely) 130 cm. Idősebb diákok, lányok: 1 Tési Evelin (Bősi Amadé László A- lapiskola) 155 cm, 2. Vodnyanszká Renáta (Vámbéry Ármin Alapiskola, Dunaszerdahely) 145 cm, 3. Dénes Bianka (Vám­béry Armin Gimnázium, Dunaszerdahely) 135 cm; fiúk: 1. Szal­ma Dániel (Szabó Gyula Alapiskola, Dunaszerdahely) 165 cm, 2. Markon Máté (Csilizradványi Kóczán Mór Alapiskola) 165 új esztendőre. Tavaly 274-en bú­csúztatták a leköszönő évet, hangol­tak futással az új esztendőre, idén ar­ra számítok, hogy háromszáz fölé emelkedik a futók és a kocogok szá­ma”-bizakodott Vajas Roland. (ái) Három Paka Futása - ötödször Nagypaka. A felső-csallóközi tele­pülésen ötödik alkalommal köszön­tik futással, kocogással, kerékpáro­zással, gyaloglással az új esztendőt (kezdés: 14.00). Január első napján a Nagypakai Községi Hivatal szerve­zésében zajlik a „Három Paka Futá­sa” nevű sportos évkezdés, mely a három részből (Nagypaka, Kispaka, Csukárpaka) összetevődő település összefonódását jelképezi, ugyanis az 5 km-es versenytáv mindhárom részt érinti. „Hagyományt teremtettünk, örülünk, hogy már az ötödik felvo­násnál tartunk. Rendezvényünknek közösségformáló szerepet szántunk, célunk az új esztendőt jó hangulat­ban, együtt köszönteni. Ezért nem­csak a fiitókat, kocogókat, hanem a kerékpározókat, a gyaloglókat egy­aránt rendezvényükre invitáljuk. A gyerekeknek 8 éves korig és 9-től 15 éves korig, a férfiaknak és a nőknek 16-tól 39 éves korig és 40-től 60 éves korig, valamint a 60 éven felülieknek rendezünk versenyt. Az egyes kor­osztályok legjobbjait serleggel, éremmel jutalmazzuk. A jobb erőn­léttel rendelkezők két kört teljesíte­nek. Nevezni a rajt helyszínén há­romnegyed egytől lehet. Mindenki belátása szerint fizethet rajtdíjat, a befolyt összeget újfent jótékony cé­lokra fordítjuk. Ezúttal egy helybeli fogyatékos fiút támogatunk” - nyi­latkozta lapunknak futóversenyükről Ivan Senan, a község polgármestere. Az újévi futóverseny résztvevői a rajt és a cél helyszínén, a templom előtti parkban rajtolnak. (ái) cm, 3. Filip Borovsky (Ladislav Dúbrava Gimnázium, Duna­szerdahely) 160 cm Középiskolások, lányok: 1. Varga Nikoletta (Dunaszerdahelyi Sportgimnázium) 145 cm, 2. Póda Viktória (Dunaszerdahelyi Magángimnázium) 140 cm, 3. Nagy Szilvia (Csilizradványi Kó­czán Mór Alapiskola) 135 cm; fiúk: 1. Csörgő Levente (Vám­béry Ármin Gimnázium, Dunaszerdahely) 170 cm, 2. Doktorík Dávid (Dunaszerdahelyi Sportgimnázium) 170 cm, 3. Tornái! Takác (Ladislav Dúbrava Gimnázium, Dunaszerdahely) 165 cm. FOCISZILVESZTER 2018 Cseles szabadrúgás: elég lebukni és megijedni (Kovács Zoltán felvételei) Hagyjuk őket, harcoljanak a labdáért, mi inkább másszunk egyet... Bíró bácsi, elhiszi, hogy rászúrom? Csak repülj, nem fogsz hiányozni FOCIMENETREND KOMÁROMI KISPÁLYÁS LIGA, 7. forduló (városi sport­csarnok) - szombat: 11.00: Barracuda-Torpedo Vodka; 12.00: Bauring-Activ Sivatagi Roham Csigák; 13.00: Blue Diamonds-Amfora. (áb) Megérdemelt nyaksimogatás Ezt csináld meg, blrótárs!

Next

/
Thumbnails
Contents