Új Szó, 2018. december (71. évfolyam, 275-297. szám)
2018-12-21 / 292. szám
A karácsony jellegzetes ízeit mindannyian a gyerekkorunkból hozzuk magunkkal. Hol lencseleves, hol halászlé, másutt káposztaleves a nyitánya a szenteste asztali örömeinek, amit aztán általában rántott hal (kinek a pontypatkó, kinek a pangasiusfilé) követ krumplisalátával. És persze felvonulnak szépen az ünnepi sütemények (aprók, krémesek, bejglik és kalácsok), hogy aztán másnap egy jó töltött káposztával folytassuk a sort... Az is igaz viszont, hogy az utóbbi időkben nagyot változott a kulináris ízlésünk, kinyílt a világ, és új fogások vertek gyökeret a „tradicionális” menüsorban. Az alábbiakban egy kicsit innen is, onnan is tallózunk, boldog ünnepeket kívánva. Savanyú halgombócleves Lencseleves zöldséggel, kolbásszal Hozzávalók: 0,8 1 marhahúsalapié, 0,2 dl fehérbor, 1 ek vaj, 2 fej vöröshagyma, kakukkfű, rozmaring, 1 citrom leve, 1 ek 10%-os ecet, 1-1 dl tejszín, tejföl, 50 dkg tőkehal, halfűszerkeverék, 6-7 db füstölt sprotni (kb. egy fél konzerv), 1 tojás, 3-4 ek kukoricaliszt. Elkészítés: Előző nap a kiolvasztott halat alaposan beszórjuk a halfííszer keverékkel. Másnap kb. 2cm-es csíkokra vágjuk, hozzáadjuk a sprotnit, a tojást, a lisztet, és késes robotgéppel összedolgozzuk. Félretesszük. A hagymát fél karikákra vágjuk, kevés vajon megfuttatjuk. Felengedjük a levessel, a borral, megszórjuk a kakukkfűvel és a rozmaringgal, belenyomjuk a citrom levét, hozzáöntjük az ecetet, és kb. 15 percig főzzük. Ekkor hozzáöntjük a tejföllel elkevert tejszínt. Felforraljuk. Kb. evőkanálnyi méretű gombócokat formázunk a halas masszából, 15 perc alatt készre főzzük a levesben. Hozzávalók: 200 g lencse, 1 közepes fej hagyma, 2 gerezd fokhagyma, 250 g vegyes leveszöldség, 100 g burgonya, 2-3 szegfűszeg, 15-20 szem fekete bors, só, 50 g húsos füstölt szalonna, 1 babérlevél, 150 g kelbimbó (mélyhűtött), 150 g lángolt kolbász. Elkészítés: A lencsét átválogatjuk, megmossuk, beáztatjuk 1 liter hideg vízbe. A hagymát, a fokhagymát, a leveszöldséget és a burgonyát megtisztítjuk. A hagymát finomra, a répaféléket vékony karikákra, a többi zöldséget és a burgonyát kisebb kockákra vágjuk. A burgonyát egy kevés hideg vízbe dobjuk, hogy meg ne bámuljon. A fokhagymát, a szegfűszeget és a szemes borsot teatojásba zárjuk. A szalonnát apróra felkockázzuk, pirosra-ropogósra sütjük, a porcokét félretesszük. Megfonnyasztjuk a zsiradékban a hagymát, rádobjuk a leveszöldséget, néhány percig élénk tűzön pirítjuk. A vízzel együtt hozzáadjuk a lencsét és a burgonyát, a babérlevelet, a teatojást és még annyi hideg vizet, hogy jócskán ellepje. A levest felforraljuk, majd fagyos állapotban beledobjuk a kelbimbókat, és félrebillentett fedő alatt, mérsékelt tűzön az egészet puhára főzzük (kb. 20 perc), csak a végén sózzuk. Ha a lencse is, a zöldségfélék is megpuhultak, kiemeljük a levesből a babérlevelet és a teatojást. A kolbászt megmossuk, vékonyan felkarikázzuk, a leveshez adjuk, további 3-4 percig forraljuk, végül beledobjuk a félretett szalonnapörcöket, ízlés szerint utánsózzuk, borsozzuk. Külön tálkában tejfölt kínálhatunk hozzá. Készíthetjük habarással is: 2 dl tejfölben eldolgozunk 2 ek rizslisztet, simára keverjük 2-3 merőkanál főzőlével, majd a leveshez öntjük, és fedő nélkül, mérsékelt tűzön 4-5 percig forraljuk.