Új Szó, 2018. december (71. évfolyam, 275-297. szám)

2018-12-18 / 289. szám

www.ujszo.com | 2018. december 18. PANORÁMA 123 Túl lassú az óceáni hulladékgyűjtő MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Amszterdam. Nem a tervek szerint működik a csendes-óceáni szemételtakarítás két hónappal a különleges hulladékgyűjtő üzem­be állítása után - közölte a The Ocean Cleanup projekt szóvivője. A problémát az jelenti, hogy a rendszer megfogja a műanyagot, de nem tartja meg. Boyan Slat, a projekt alapítója olyan előre nem látható problémáról beszélt, mely azonban - szerinte - megoldható. A csoport már néhány hete jelen­tette a problémát, de megoldást eddig nem találtak rá. Jan van Evijk szóvivő szerint a System 001 nevű rendszer túl las­san mozog a vízben, de az ennek hátterében álló pontos ok nem is­mert. A probléma nem jelentkezett sem a tesztelések, sem a számító­­gépes modellezések során. A rend­szer egy 600 méter hosszú, a víz felszínén lebegő műanyag csőből és egy három méter mélyen a víz alá merülő fésűszerű filterből áll. A filter által kiszűrt szemetet hajók szállítják a partokra. Ahhoz, hogy a The Ocean Clean­up projekt működjön, a rendszer­nek gyorsabban kell haladnia a ví­zen, mint a műanyaghulladéknak, amelyet el kell fognia. A rendszer lassúságának okai a szél és a hul­lámok lehetnek - véli a szóvivő. Egy másik ok lehet, hogy a cső vé­gei hullámszerű mozgást végez­nek, ami lelassítja a rendszert. A szerkezetet október elején ki­vontatták a Kalifornia és a Hawaii­szigetek között elterülő hatalmas csendes-óceáni szemétszigethez, a kaliforniai partoktól 2000 kilomé­terre lévő Great Pacific Garbage Patchhez a vízben lebegő mű­anyaghulladék összegyűjtésére. A kutatók becslései szerint a System 001 mintegy 1,8 milliárd műanyag­darabot gyűjthet össze. Borostyánba zárt 100 millió éves madártoll MTI-TUDÓSÍTÁS Peking. A dinoszauruszok ko­rából származó, mintegy száz­millió éves madártollat talált bo­rostyánba ágyazódva egy nem­zetközi kutatócsoport Kínában. A borostyánba zárt lelet egy madár farktolla. Cou Csinmej, a kanadai-kínai kutatócsoport tag­ja elmondta, hogy míg a legtöbb madártollat fosszilizálódott álla­potban fedezik fel, ennek a lelet­nek az a különlegessége, hogy az áttetsző borostyánban látni lehet a toll háromdimenziós felépítését, és így sokkal több információhoz jutnak. „A toll a földtörténeti kréta korszak kezdetéről származik, a­mely fontos időszaka volt a ma­darak evolúciójának. Ez a kor­szak mutatja meg, hogyan alakul­tak át bizonyos dinoszaurusztí­pusok madarakká” - hangsú­lyozta Hszing Lita, a Kínai Föld­­tudományi Egyetem adjunktusa, a kutatócsoport vezetője. A borostyánban fennmaradt farktollra a Hukawng-völgyben bukkantak a kutatók. Ez a térség nagyon gazdag borostyánlelő­helynek számít. A borostyán meg tudja őrizni a különböző lágy szöveteket, s ezek a leletek így ér­tékes paleontológiái informáci­ókkal szolgálhatnak - magyaráz­ta Hszing. A kutatást a Journal of Palaeo­­geography című folyóiratban publikálták. Catorina Gray, egy 24 éves Fülöp-szigeteki lány (jobbra) lett a Miss Universe 2018 versenyének győztese. A manilai szépségkirálynő mára negyedik Fülöp­­szigeteki versenyző, akinek sikerült elnyernie a koronát. Ezúttal 93 másik or­szág lányait győzte le. A fiatal nő civilben modellként, műsorvezetőként és énekesként is dolgozik. Két udvarhölgye egy dél-afrikai és egy venezuelai ver­senyző lett. (TASR/AP-felvétel) NAPTÁR December ► NÉVNAP Auguszta Az Auguszta női név a latin eredetű Augustus férfinév párja. A latin név jelentése: magasztos, fennkölt. ► MAI ÉVFORDULÓINK 155 éve született Ferenc Ferdinánd Habsburg főher­ceg, trónörökös, akinek sza­rajevói meggyilkolása 1914- ben kirobbantotta az első vi­lágháborút. 105 éve született Willy Brandt Nobel-békedíjas né­met szociáldemokrata poli­tikus, szövetségi kancellár. 75 éves Keith Richards angol gitáros, a Rolling Stones tagja. ► NAPI VICC- Barátom, hallom, hegedülni tanítod a lányaidat.- Igen, már 6 hónapja.- És jutottatok márvalamire?- Hogyne, mind a két szom­szédos lakástsikerültfél áron megvenni. ► ORVOSMETEOROLÓGIA A fagyos, nyir­­kos időben többeknél je­­lentkezhetnek kopásos ere­detű ízületi panaszok. Az idősek és szívbetegek köré­ben szédülés, rosszullét és vérnyomás-ingadozás le­hetséges. Karácsonyi játék a Rejtvényekkel! KERESSE SZOMBATONKÉNT az Új Szót az újságárusoknál! Kellemes szórakozást kíván az Uj Szó! ,ete«nA Fejtse meg a keresztrejtvényt, o' es nyenen ÚJ SZÓ szlovákiai magyar napilap www.ujszo.com www.facebook.com/ujszo I Levélcím: DUEL - PRESS, s.r.o., Új Szó szerkesztősége, P.O.BOX 222, 830 00 Bratislava 3 I E-mail: ujszo@ujszo.com . I Szerkesztőség: Bajkalská 19B, 82101 Bratislava 3 I Főszerkesztő: Lajos P. Jánosi Titkárság: 02/32153313 I Főszerkesztő-helyettesek: Bőd Titanilla, Sidó H. Zoltán. I Rovatvezetők: Demecs Péter - belpolitika, Klein Melinda - régió, Holop Zsolt - vélemény, Orosky Tamás - sport, Urbán Gabriella - panoráma. Művészeti vezető: Toronyi Xénia. IA szer­kesztőbizottság elnöke: Szigeti László. I Kiadja a Duel - Press Kft., Bajkalská 19/B, 82101 Bratislava. IIÖ0: 35 722 517 I Fiókszerkesztőségek: Királyhelmec, Nagykapos: 0907/773835, Kassa: 0905/228525, Komárom: 0905/840423, Dunaszerdahely: 0907/773834, Érsekújvár: 0907/601580, Galánta: 0905/228526, Párkány: 0907/773832. I Ügyvezető igazgató: Michal Teplica. I Lapigazgató: Slezákné Kovács Edit, tel.: 02/59233401. I Hirdetési osztály: 02/32153123, e-mail: reklama@ujszo.com . I Marketing: 02/32153125. I Lapterjesztés, laprendelés: 02/323 77 777, fax: 02/59233339. I Nyomja a PETIT PRESS, Bratislava. I Terjeszti: a Szlovák Posta Rt., a Mediaprint Kapa és a Petit Press Rt. I Belföldi megrende­lések: minden postahivatalban, postai kézbesítőnél, a Petit Press terjesztési osztályán. I Külföldi megrendelések: Slovenská poéta, a. s. Úóelové stredisko preplatiteískych sluZieb tlaőe, Nám. slobody 27, 810 05 Bratislava. I Index: 48271. I Engedélyszám: 5/2. ISSN 1335-7050.1 Nyilvántartási szám: EV 110/08.1 Minden szerzői jog fenntartva. Az írások, fotók és grafikonok terjesztése, beleértve azok elektronikus formáját, csak a kiadó írásos jóváhagyásával lehetséges. Kéziratokat nem őrzőnk meg és nem küldünk vissza. I Az Új Szó a lapok eladott példányszámát ellenőrző ABC SR tagja, az ellenőrzés eredmé­nye a www.abcsr.sk honlapon található. I ©Copyright DUEL - PRESS KFT. A szerzője jogokkal a kiadó rendelkezik. A kiadó fenntartja magának az ©ÚJSZÓ megjelöléssel eHá-~ tott írások terjesztésének jogát, és a szerzői jogi törvény (33. § la és d cikkely) értelmében kizárólag ő jogosult engedélyezni a szövegek nyilvános terjesztését. I A sajtófigyelést a kiadó megbízásából a Newton Media, a Slovakia Online és a Sita végzi. I Lapunk meg­jelenését a Kisebbségi Kulturális Alap támogatja. Realizované s finanőnou podporou Fondu na podporu kultúry národnostnych menőin. RS ELFOGADJUKA1 ÜJSÁGIPÖK KULT ft ETWA.KŐOEXFT ov* MINOR k3===^J Z&ZE.

Next

/
Thumbnails
Contents