Új Szó, 2018. december (71. évfolyam, 275-297. szám)
2018-12-15 / 287. szám
17. oldal Németh Zoltán tárcája a Szalonban 2018. december 15., szombat, 12. évfolyam, 46. szám A szlovák országgyűlés megválasztása A napokban lesz nyolcvan éve az első szlovák parlament, vagy ahogy hivatalosan nevezték, a szlovák országgyűlés megválasztásának. Az 1938. december 18-án megválasztott testület még az ún. második Cseh-Szlovák Köztársaságon belüli autonóm Szlovákia országgyűléseként alakult meg, hamarosan azonban a Hitler akaratából létrejött „önálló” szlovák állam országgyűlésévé alakult át, s működött egészen annak 1943. április elején bekövetkezett bukásáig. beszélését követően — nyilatkozott szlovák országgyűlés 1938. decemberi megválasztása amellett, hogy a magyar történetírás figyelmét is elkerülte, a szlovákiai magyarság történelmi tudatában is rendkívül halványan van jelen. Ez utóbbit feltehetően az magyarázza, hogy az 1938. november 2-i első bécsi döntés Csehszlovákia magyarlakta területeinek túlnyomó többségét visszajuttatta Magyarországnak, tehát a választás az ismét magyar állampolgárrá lett magyar lakosságot, vagyis a felvidéki magyar közösség nagy részét már nem érintette. Az alábbiakban ezért az első szlovák parlament nyolcvan évvel ezelőtti megválasztásának történetébe, azon belül is elsősorban a választás nemzetiségi vonatkozásaiba nyújtunk betekintést. A választás kiírása Az 1938. szeptember 29-i müncheni egyezmény nemcsak a szudétanémet területek elvesztését jelentette a csehszlovák állam számára, hanem végzetes következményekkel járt az ország politikai berendezkedésére is, s döntő mértékben hozzájárult a demokratikus jogrend leépítéséhez Csehszlovákiában. Paradox módon ekkor valósult meg Szlovákia (és Kárpátalja) Prága által két évtizeden keresztül elutasított autonómiája, s ekkor választották meg a két autonóm tartomány törvényhozását is. A szlovák országgyűlés megválasztásáról a prágai nemzetgyűlés Szlovákia autonómiájáról elfogadott 1938. november 22-i alkotmánytörvénye rendelkezett. A jogszabály szerint a választást az alkotmánytörvény kihirdetésétől számított két hónapon belül kellen megtartani a hatályos csehszlovák választási törvény előírásai alapján. A hivatkozón választási törvény a plurális demokrácia elvein alapuló előírásaival többpárti választást feltételezett. A müncheni egyezményt követően hatalomra jutó, s abban senki mással osztozni nem kívánó Hlinka Szlovák Néppártja, illetve a JozefTiso által vezetett autonóm szlovák kormányzat ugyanakkor a többpártrendszer felszámolásával és a választás kiírásának a módjával megakadályozta bármilyen néppártin kívüli jelölőlista benyújtásának a lehetőségét. A szlovák autonóm kormány 1938. november 26-i hirdetményével tudatosan oly módon írta ki a választást, hogy a Néppárton kívül senki másnak ne lehessen esélye jelölőlista leadására. A december 18-ra kiírt választások jelölőlistáit ugyanis legkésőbb november 27- én déli 12 óráig kellett benyújtani a pozsonyi országos választási bizottság elnökének, így csupán néhány óra maradt azok összeállítására és leadására. A jelölőlistákat ráadásul legkevesebb száz választópolgárral is alá kellett íratni, az aláírásokat pedig közjegyzővel hitelesíttetni. Az így megállapított feltételek mellett a Néppárton kívül egyeden más tényezőnek sem volt esélye jelölőlista benyújtására, sem a választáson való indulásra. Számításba jöhető szlovák párt ekkor már tulajdonképpen nem is létezett, hiszen a hatalom a baloldali és a zsidó pártok betiltásával és a jobboldali pártok beolvasztásával félreállította az összes politikai tömörülést, amely némi alternatívát jelenthetett volna a Néppárt egyeduralmával szemben. Elméletben a két nemzetiségi pártnak, az Egyesült Magyar Pártnak (EMP) és a Német Pártnak lett volna még lehetősége saját jelölőlista benyújtására, s hasonló célokat fogalmaztak meg kelet-szlovákiai ruszinok vezetői is, akiknek nem volt saját pártjuk. A hatalom azonban a nemzetiségek számára sem tette lehetővé az önálló választási részvételt, s a német, a magyar és a ruszin jelöltek - a Néppártba beolvasztott pártok jelöltjeihez hasonlóan - szintén csak a néppárti jelölőlistán kaphattak helyet. Megjegyzendő, hogy a szlovákiai németek és magyarok, illetve a két nemzetiségi párt jogállása között 1938 késő őszén már jelentékeny különbség volt. A nemzetiszocialista elkötelezettségű s a Német Birodalom támogatását élvező Német Párt elnöke, Franz Karmasin a német népcsoport államtitkáraként a hatalom részesévé vált, a pártnak pedig a szlovák Hlinka Gárdához hasonló fegyveres testületé is lehetett. A gróf Esterházy János által vezetett EMP működését a szlovák hatóságok ezzel szemben inkább csak megtűrték, a magyarság kisebbségi jogainak érvényesítését pedig a magyarországi szlovákok helyzetétől tették függővé. A nemzetiségek és a jelölőlista A nemzetiségi képviselőjelöltek listára kerülésének hátterét és körülményeit még ma sem ismerjük pontosan. Nem foglalkozott a kérdéssel sem a korabeli szlovák, sem pedig a nemzetiségi sajtó, de vajmi kevés derül ki a nemzetiségi vezetők megnyilatkozásaiból is. Egy november 29-i német külügyi iratból tudjuk, hogy a német, a magyar és a ruszin „népcsoportot” ultimátumszerű választás elé állították vagy a Néppárt listáján indítják jelöltjeiket, vagy nem lesz képviseletük a szlovák országgyűlésben. Harmadik lehetőség, azaz saját nemzetiségi jelölőlisták összeállítása, csak elméletben jöhetett számításba, mivel a választások kiírásának a módja ezt eleve lehetedenné tette. Franz Karmasinnak még arra sem nyűt lehetősége, hogy döntése előtt Berlin véleményét kikérje, amit pedig hasonló fajsúlyú kérdésekben soha nem mulasztott el megtenni. Az adott helyzetben tehát a Német Pártnak sem maradt más választása, mint a felkínált helyek elfogadása a néppárti jelölőlistán. Esterházy János, az EMP elnöke is mindössze egyetlen alkalommal - Tiso kormányfővel folytatott mega párt választási részvételéről folytatott tárgyalásairól. Az Új Hírek című pozsonyi napilapnak adott, a megbeszélések részleteit és eredményeit azonban nem konkretizáló november 30-i nyilatkozatában nem tagadta, hogy a választások gyors kiírása őt is meglepte, s noha természetesebbnek tartotta volna a külön listákat, a szlováksággal való együttműködési szándék bizonyítékaként ráállt a közös listára. Ez a lépés Esterházy szerint nem lemondás volt valamelyes jogokról, hanem „bizalomelőlegezés a szlovák nemzet felé” Az, hogy a német és a magyar pártvezetőnek volt-e beleszólása a listára felkerülő német és magyar jelöltek számába és személyébe, vagy pedig e kérdésben is kész tények elé állították őket, nem derül ki sem a német külügyi iratból, sem Esterházy nyilatkozatából. Csupán valószínűsíteni tudjuk, hogy ha a listára felkerülő személyekről saját maguk, illetve pártjuk határozhatott is, képviselőjelöltjeik számára és a listán elfoglalt helyére vonatkozóan már nem voltak alkupozícióban. A választások kiírása előtt nemcsak a németek és a magyarok, hanem a saját politikai pártöl nem rendelkező ruszin kisebbség vezetői is az önálló választási megmérettetés lehetőségével számoltak. A ruszinok érdekképviseletét vállaló eperjesi Orosz Nemzed Tanács november 22-én egy ruszin politikai párt megszervezéséről és a választásokon való indulásáról határozott, a párt működését azonban a szlovák hatóságok nem engedélyezték. A párt betiltása, a választás kiírásának módja és az egységes jelölőlista a ruszinság önálló választási részvételének a lehetőségét is szertefoszlatta. A néppárti listára ugyan ruszin nemzetiségű jelölteket is felvettek, azok azonban a ruszinság körében kevésbé ismert, ráadásul nem az Orosz Nemzeti Tanács által jelölt, hanem a Néppárt által kiválasztott személyek voltak, a későbbiekben ezért a ruszin kisebbségi vezetők az egységes jelölőlista legkeményebb bírálóivá és elutasítóivá váltak. A megállapított november 27-i, déli 12 órai határidőig így egyedül a néppárti jelölőlistát adták le. A száz nevet tartalmazó jelölőlista összetételét több nap elteltével, december 3-án a pozsonyi Tartományi Hivatal Krajinsky vestník című hivatalos lapjában hozták nyilvánosságra, a következő napokban a szlovákiai napilapok többsége is leközölte. A száz képviselőjelölt háromnegyede a Néppárt régi tagjai, a többi a Néppárttal „egyesült” pártok és a nemzetiségek közül kerül ki. A jelölőlista összetételéről annak közzétételéig gyakorlatilag semmit nem lehetett tudni. A megválaszolatlan kérdések közé tartozott a listán szereplő nemzetiségi jelöltek száma és kiléte is. Az ugyan a néppárti jelölőlista leadásáról beszámoló sajtóhírekből már kiderült, hogy a németek, a magyarok és a ruszinok is képviseletet kaptak rajta, konkrétumok azonban sem az EMP, sem pedig a Német Párt berkeiből nem kerültek nyilvánosságra. Mindössze a jelölőlista közzétételét követően derült ki, hogy a Tiso kormányfő által vezetett listán 5 német, valamint 2-2 magyar és ruszin nemzetiségű képviselőjelölt kapott helyet. A Német Pártot a lista 16. helyén szereplő Franz Karmasin „népcsoportvezető” mellett Josef Steinhübl (46. hely), Sigmund Keil (68.), Samuel Steberl (89.) és Karl Hausknecht (93.) képviselte. Az EMP-ből Esterházy János (17.) pártelnök mellett Szepesházy Bertalan (77.) eperjesi földbirtokos került fel a listára. A két ruszin nemzetiségű jelölt, Anton Szimko (18.) és Gejza Hornyak (58.) nem az Orosz Nemzeti Tanács jelöltje, hanem a Szlovák Néppárt tagja volt és néppárti képviselőjelöltnek számított. A szlovákság első számú ellenségének kikiáltott csehek és zsidók 1938 őszén már nemk'vánatos elemek voltak Szlovákiában, az ő parlamenti képviseletüket így számításba sem vette a hatalom.
