Új Szó, 2018. december (71. évfolyam, 275-297. szám)
2018-12-11 / 283. szám
4 RÉGIÓ 2018. december 11. | www.ujszo.com Újra iható a csapvíz Csicsón és Füssön V.KRASZNICA MELITTA Tegnap délutántól ismét iható a csapvíz Csicsón és Füssön. A két községben november 29- én tiltotta meg a csapvíz fogyasztását a Komáromi Regionális Közegészségügyi Hivatal, miután mikrobiológiai szennyeződést, az állati vagy. emberi ürülékben is előforduló baktériumokat talált a csicsói vízvezetékben. Mivel a füssi kút nagyon közel fekszik a csicsóihoz, megelőző intézkedésként Füssön is elrendelték a tilalmat. Az intézkedés részeként november 30-tól zárva volt a csicsói Gáspár Sámuel Alapiskola és Óvoda, valamint a füssi óvoda. A diákok tegnap reggel ülhettek be újra az iskolapadba, és megnyitották az óvodákat is, miután a közegészségügyi hivatal mérsékelte a szigorú intézkedéseket. Tegnap viszont még csak palackozott vizet fogyaszthattak a gyerekek. Andrea Kolosová, a Komáromi Regionális Közegészségügyi Hivatal igazgatója lapunknak elmondta, a vizsgálatok javuló eredményeket mutattak, a víz már nem veszélyes az egészségre, ennek alapján engedélyezték az oktatási intézmények megnyitását. A tegnap délutáni vizsgálati eredmények alapján pedig már teljes mértékben feloldhatták a vezetékes víz fogyasztásának tilalmát. Az elmúlt napokban a komáromi KOMVaK víz- és csatornaművek szállította tartálykocsiban az ivóvizet a két faluba. A társaság igazgatója, Patrik Ruman az ivóvíz szennyezésének gyanújával tett feljelentést ismeretlen tettes ellen a Komáromi Járási Ügyészségen. Vélhetően felelőtlen gazdálkodók által az ivóvízforrás második védelmi sávjában a talajba kijuttatott szilárd és folyékony trágya okozhatta a szennyezést. Minden nap este hét óráig lehet korcsolyázni a műjégpályán (ds. sk) Megnyílt a műjégpálya DUNASZERPAHELY Megnyílt a műjégpálya a városi sportcsarnok tőszomszédságában. A Municipal Real Estate DS ebben az évben a szokásosnál két héttel korábban adta át a jégpályát. A szép számmal jelen lévő fiatalok alig várták, hogy birtokba vehessék a tükörsima jeget. Nagy Péter frissen kinevezett diákpolgármester kívánt nekik jó korizást. A megnyitó napján vásárolt belépőkhöz ajándék járt. A belépők ára a tavalyihoz képest nem változott, és a pálya továbbra is a megszokott nyitvatartással működik minden nap, 10 és 19 óra közt. A kivétel december 24. és december 31., amikor, csak délután kettőig lehet korcsolyázni. (ds, sk) Korszerű sugárterápiás műszert kapott a kórház Az ünnepélyes szalagátvágásra várva (A szerző felvétele) V. KRASZNICA MELITTA Üzembe helyeztók a világviszonylatban is új, CT-szimulótorral ellátott lineáris részecskegyorsító berendezést a komáromi kórházban, a betegeknek ezentúl már nem kell Pozsonyba vagy Nyitrára utazniuk a kezelésekre. Milan Leckési, a kórházat működtető Agel csoport vezérigazgatója elmondta, komplex onkológiai központot létesítenek Komáromban, amelynek első fázisa zárult le az épületrész felújításával, valamint a részecskegyorsító megvásárlásával és üzembe helyezésével; a beruházás értéke 4,2 millió euró. Pavel Demeter, a radioterápiai és klinikai onkológiai osztály főorvosa minőségi ugrásról beszélt, az új berendezés az előzőhöz képest több generációval korszerűbb és a maga nemében a legmodernebbek közé tartozik. Ez a kezelések minőségében és mennyiségében is megmutatkozik, jobban tudnak tervezni, pontosabban körbe lehet határolni a rákos sejteket, hatékonyabb a besugárzás. „Az új berendezésnek köszönhetően negyedére, mindössze egy-két percre csökken a sugárkezelés időtartama, az előkészületek hosszabb időt vesznek igénybe, mint maga a kezelés” - tette hozzá a főorvos. A tervek szerint évente 1200 beteget tudnak kezelni, de a próbaüzemelés során szerzett tapasztalatok azt mutatják, hogy ezt a számot jóval túl fogják szárnyalni. Miroslav Jaska kórházigazgató pedig arról számolt be, hogy a jövőben mintegy 500 ezer lakosra növekszik a kórház vonzáskörzete, ami a rákos betegek gyógyítását illeti, és a Komáromi járás mellett az Ersekújvári, a Lévai, a Dunaszerdahelyi, a Vágsellyei, a Galántai, a Nagykürtösi és a Korponai járásból is fogadnak betegeket. Ezáltal regionális központtá válik a komáromi kórház onkológiai osztálya. * I Két hajléktalan életét követelte a hideg Mór kót hajléktalan halóiét okozta közvetetten a téli időjárás a fővárosban. A hajléktalanokkal foglalkozó szervezetek támogatási kampányokat indítottak. POZSONY A V agus Polgári TársulásaTASR hírügynökséget úgy tájékoztatta, hogy a tragédiában a hideg időn és az áldozatok rossz egészségi állapotán kívül az is közrejátszott, hogy hosszú ideje az utcán éltek. A Vagus a nyilvánosság segítségét is kéri. A társulás weboldalán keresztül bárki támogathatja a Vagus munkáját. Nemcsak anyagi hozzájárulást várnak, hanem a lakosok odafigyelését is kérik. Ha valaki segítségre szoruló hajléktalant lát, a 0949 655 555-ös SOS-vonalon, vagy a Vagus alkalmazásán keresztül értesítheti az illetékeseket, ha életveszélyes állapotban van az illető, riasztják a mentőszolgálatot. „A tél számunkra válságidőszakot jelent, ilyenkor hónapokon keresztül állandó készültségben vagyunk. A terepmunkások még jobban odafigyelnek a veszélyeztetett emberekre, rendszeresen ellenőrzik az állapotukat” - mondta Sergej Kára, a társulás tagja. Extrém hidegben a főváros válsághelyzetet hirdet, akkor késő éjjelig és hétvégén is dolgoznak a társulás tagjai. „Forró italokat, ruhákat, takarókat, hálózsákokat osztogatunk, gondoskodunk a járásképtelen hajléktalanok elszállításáról” - folytatta Kára. A Proti prúdu (Szemben az árral) Polgári Társulás szintén az utcán élőkkel foglalkozik, naponta mintegy háromszázötven fedél nélkül élőnek segítenek az ország tizenhét váro; sában. A Nota bene projektet működtető társulás is kampányt indított. A Segíteni könnyű című projekttel a Nóta bene magazin árusí: tóit segítenék. Ivó Nesrovnal korábbi főpolgár; rhestertöbbszörhangsúlyozta, hogy i a magisztrátus évente emeli a hajléktalanokkal foglalkozó szerve: zetek támogatására szánt összeget. I Nesrovnal rendszerszintű megoldást akart a hajléktalanproblémára, amelynek első lépéseként megszámolták a fedél nélkül élőket Pozsonyban. A két évvel ezelőtti adatok alapján a hajléktalanok száma meghaladja a kétezret. A társulások szerint azonban kétszer ennyien él- i nek fedél nélkül a fővárosban. (TASR, béva) Vitákkal kezdte az új önkormányzat Érsekújvárban Gábriel Závodsky és Valéria Sedláková ügyésznő is részt vett az alakuló ülésen, közösen terjesztették be az első hivatalos programpontot (A szerző felvétele) SZÁZ ILDIKÓ Tegnap tartotta alakuló iilésót a jórési székhely önkormányzata. Klein Ottokár, Érsekújvár újraválasztott polgármestere ismét Lukéi Stefánik független képviselőt nevezte ki alpolgármesternek. Kót képviselővel kezet fogni sem volt hajlandó. Az előző választási időszakban ketten látták el az alpolgármesteri feladatokat, Stefánik mellett Nagy Dávid, az MKP-Híd képviselői klub tagja. A huszonöt fos testület tagjai között húsz független képviselő van, akik klubot alapítottak. Egy képviselő a Smer, egy a Doma Dobre képviseletében vesz részt az önkormányzat munkájában. Az MKP tíz jelöltjéből csak ketten jutottak be a testületbe, a Híd kilenc jelöltjéből csak egy. Több módosító javaslat hangzott el azzal kapcsolatban, hány tagú legyen a városi tanács, és kik legyenek a tagjai. A függetlenek véleménye azonban megoszlott, és más módosító javaslataik sem mentek át. A testület végül Klein Ottokár javaslatát fogadta el, aki Lukás Stefánik alpolgármestert, valamint további hat tagot javasolt a tanácsba. Ladislav Borbély független, Pavol Uhrin (Doma Dobre), Norbert Kádek független, Stefan Danis független, Pavol Hudák független, Peter Mészáros (Smer) képviselő lesz tagja a városi tanácsnak. Klein Ottokár javaslatára a testületi üléseket ebben a választási időszakban Anna Rosková független képviselő hívja össze. A testületben rajta kívül csak két nő van, Katarina Hozlárová (független) és Éva Polerecká (Híd). Az érsekújvári televízió élő adásban közvetítette a beiktatást, és sokakat felháborított, hogy minden képviselőnek kézfogással gratulált a polgármester, kivéve Éva Polereckát és Michal Presinsky független képviselőt. Polerecká korábban a közösségi oldalakon és ma a testületben is élesen bírálta a város vezetésének a munkáját. Első hivatalos programpontként a testület foglalkozott az ügyészség beadványával. A járási ügyészség kifogásokat emelt a városi tulajdonnal való gazdálkodást, az ingatlanok átruházását érintő, jelenleg érvényben lévő városi rendelet ellen. Valéria Sedláková ügyész a 2016-ban elfogadott rendeletben kifogásolta, hogy a testület néhány ügyben túllépett a hatáskörén. A törvény nem teszi lehetővé, hogy a testület a vállalatok közti kapcsolatokat szabályozza, még olyan helyzetekben sem, ahol részvénytulajdonos, társtulajdonos vagy alapító. A testület végül a járási ügyészség javaslatára érvénytelenítette a korábbi városi rendeletet. Az alakuló ülésen foglalkozott a testület a jövő évi költségvetési javaslattal is, ám lapzártáig nem született döntés. Hosszas, indulatos, többórás vita előzte meg a szavazást.