Új Szó, 2018. december (71. évfolyam, 275-297. szám)

2018-12-08 / 281. szám

www.ujszo.com PRESSZÓ ■ 2018. DECEMBER 8. KITÜNTETÉS 17 A legfiatalabb és legidősebb díjazott Tizedik alkalommal szavazhatott a közönség kedvenc magyar színművésze­ire, filmes és irodalmi alkotóira. A lapunk szerzője, Mészáros Márton kulturális új­ságíró által 14 évesen megalapított kitünte­tést 2013 óta a bu­dapesti Bethlen Téri Színházban adják át. A „ LS rT eseményt idén /• M Vattamány Zsolt, JL JkJLmJ a magyar főváros VII. kerületének polgármestere nyitotta meg; az idei az első év, amikor önkormányzati támogatás­ban részesült a kitüntetés. Az Erzsébetváros vezetésére 2010- ben megválasztott politikus azt mondta, büszkeséggel tölti el, hogy egy kerületből származó fia­tal ilyen fiatalon indította el ezt a szépen beérett művészeti elisme­rést. Ugyancsak Mészárost mél­tatta az év színésze, Rudolf Péter, valamint az év színésznője, Ónodi Eszter. A Kossuth-díjas színmű­vész azt is hozzátette, alapvetően a közönség díjazza, de ez jól van így. Ónodi, alti a Katona József Színház Jászai-díjas társulati tag­ja, szinte az összes létező szakmai és közönségdíjat bezsebelte - ezt Thuróczy Szabolcs színművész, korábbi évi díjazott mondta rövid laudációjában. Akárcsak Rudolf díjátadója, Abrahám Edit színmű­vész, úgy ő is említést tett arról, hogy az Arany Medál-díj volt az első közönségkitüntetése. Csoportkép az Arany Medál-díjjal kitüntetett művészekről az átadási ünnepségén a budapesti Bethlen Téri Színházban. Balról jobbra; Juhász Anna, az est háziasszonya, Darvasi László, Az év írója, Herr Szilvia, A legígéretesebb fiatal tehetség kategória győztese, Rudolf Péter, Az év színésze, az életműdíjjal kitüntetett Csernus Mariann Kossuth-díjas színész (elöl), Ónodi Eszter, Az év színésznője, Herendi Gábor, Az év rendezője és Mészáros Márton kulturális újságíró, díjalapító. (Fotó: Börcsök Zsófia) Az október végén .90. születésnap­ját ünneplő Csernus Mariann, a Pesti Magyar Színház társulat tagja a valaha volt legidősebb Arany Medál-díjasként léphetett az 1929-ben alapított színház vi­lágot jelentő deszkáira. A művész, aki nemrég Agárdy-emlékláncot kapott, Bánsági Ildikó, ugyancsak Kossuth-díjas korábbi életműdí­jastól vette át a díjat. Bánsági azt mondta köszöntésében, hogy ami­kor 2015-ben Arany Medál-élet­műdíjat vett át, azt gondolta, díja­zása a szakma lezárást jelenti, most viszont rájött, hogy ez nincsen így. Csernus a közönséget megnevettet­ve, közölte, hogy dehogyis van így, neki például még tervei vannak. Egyébként ő az egyik legidősebb aktív magyar színpadi színész: tizedik éve szerepel Háy János Házasságon innen, házasságon túl című darabjában. Herr Szilvia színészpalánta a leg­ígéretesebb fiatal tehetségnek járó trófeát kapta. A 19 éves lány — a legfiatalabb díjazott — a Remélem legközelebb sikerül meghalnod:) című, Schwechtje Mihály ren­dezte nagyjátékfilm főszereplője. Az alkotás a díjátadás előtti na­pokban az élvonalbeli tallinni ilmfesztiválon nyerte el a gyerek- és ifjúsági szekció, a Just Film fő­díját, de sikerrel vetítették egyéb A-kategóriás filmmustrákon. A filmet eddig már több mint 15 ezren nézték meg a magyar mozik­ban. Herendi Gábor filmrendező, a Valami Amerika-filmtrilógia és a Kincsem című történelmi ka­landfilm alkotója elsősorban a kö­zönségnek mondott hálát, hiszen úgy érzi, a szakma nem teljesen fogadta be - pedig alkotásai a bemutatás évének legnézettebb mozifilmjei. Az év írójának Dar­vasi László József Attila-díjas írót választották, a díjat valószínűleg azért kapta, mert idén jelent meg állandó kiadójánál, a Magvetőnél a Szív Ernő álnéven jegyzett új re­génye, a Meghívás a Rienz Maris­ka Szabadidő Klubba, (ú) Kos (III. 21.-IV. 20.) Úgy érzi, állandóan ugyan­azzal a problémával kerül szembe, s képtelen meg­oldani. Talán már fizikai tüneteket is érez magán, mivel tartós gondok esetén a betegség néha már fizikailag is érezhető. Helyes döntés lenne elgondolkodni a lehetséges okokon. Bika (IV. 21.—V. 21.) Ami a hivatását illeti, az utóbbi időben nem nagyon számíthat nagy pezsgésre. Gondolkodjon el azon, hogy a mostani munkájával meg tudja-e valósítani elképzeléseit, álmait, hogy végre olyan magas­ra juthasson a ranglétrán, amilyenről mindig álmodott. Ikrek (V. 22.—VI. 21.) Éizi, nem úgy használja ki az idejét, ahogy kellene. Csak telnek az órák, de valódi és hatékony munkát nem csinál, tehát látványos eredményei sem lehetnek. Ideje lenne összeszednie és utolérnie magát, hogy a tervei és vágyai úgy teljesüljenek, ahogy azt elképzelte. Rák (VI. 22.-VII. 22.) Ez nem az érzelmek időszaka, mégis kellemes és szép órákra számíthat ked­vesével, ha sikerül szabaddá tennie magát. Igyekszik egyensúlyt teremteni a munka és kedvese között, ami néha sikerül, de legtöbb­ször sajnos kedvese kénytelen önt nélkülözni. Oroszlán (VII. 23.-VIII. 23.) Pénzügyei szerencsésen alakulhatnak, főleg, ha némi energiát is sikerül be­lefektetnie egy ilyen jellegű projektbe. Viszont ha füg­gőben van néhány anyagi jellegű ügye, azzal foglalkozzon, mert most könnyebben találhat rá megfelelő és jövedelmező megoldást. Szűz (VIII. 24 -DC. 23.) Bizonytalannak érzi magát. Valójában maga sem tudja, mit szeretne. Türelmeden, s egyszer kevésnek, máskor meg túl soknak érzi magát környezetéhez viszonyítva. Jobban tenné, ha visszafogná magát, hogy visszatalálhas­son a stabil értékekhez, régi életéhez. Mérleg (IX. 24.-X. 23.) Munkájával most nem­csak felettesei, de még ön is elégedett. Végre sikerült úgy megoldania a felada­tát, ahogy azt elképzelte. Ami a kollégáit illeti, talán lehetne kicsit elnézőbb és rugalmasabb velük szem­ben, de semmi esetre se menjen fejjel a falnak. Skorpió (X. 24-XI. 22.) Végre túljutott egész­ségügyi problémáin, és sikerült lezárnia az egé­szet. Ha tudni szeretné, mennyire van elemében, kezdjen el sportolni. Előbb kicsiben kellene kezdenie, s abból már tapasz­talhatja, milyen gyorsan növekszik a terhelhetősége. Nyilas (XI. 23.-XII. 21.) Vitalitásának csak azt szabhat határt, ha nem az önnek megfelelő területen igyekszik kiélni. A rutin­­feladatok nem jelentenek önnek kihívást, fel kézzel is elintézi őket. Ahhoz, hogy visszaszerezhesse önbizalmát és hitét, minél előbb egy igazi kihívásra lenne szüksége. Bak (XII. 22.-I. 20.) Büszkeségének és kitartá­sának köszönhetően szak­mailag nagy feladatok várnak még önre. Jelentős pozitív változásra számít­hat karrierjében és anyagi helyzetében egyaránt. Mindehhez szorgalomra és állhatatosságra van szüksége, ami önben meg is van. 19. ) Nem kellene mindenbe belekapnia, mert az idő önnek dolgozik. Az ajándékvásárlást sem kellene elkapkodnia, mivel van még elég ideje, hogy i beszerezhesse mindenkinek a megfelelő ajándékot. Érzi, életörömének semmi sem szabhat most határt. 20. ) Remekül indul a napja, igyekezzen, hogy így is fejeződjön be. Mindenhol szívesen látják, és nemcsak munkájából kifolyólag. A sok munka mellett szakítson időt arra is, hogy egy csokor virággal vagy romantikus vacsorával mosolyt csaljon kedvese arcára. Vízöntő (I. 21.—n. Halak (II. 20.—III. A mellékletet szerkeszti: llrbán Gabriella, gabriella.urban@ujszo.com . Levélcím: DUEL-PRESS s.r.o., Uj Szó - Presszó, P. 0. BOX 222, 830 00 Bratislava 3

Next

/
Thumbnails
Contents