Új Szó, 2018. december (71. évfolyam, 275-297. szám)

2018-12-07 / 280. szám

201 RÉGIÓSPORT 2018. december 7.1 www.ujszo.com SPORTTARISZNYA Atornagyőztes naszvadiak (Képarchívum) Kiharcolt naszvadi tornagyőzelem Mikulás-futás Taksonyon Taksony. Nyáron már életjelet adtak magukról a Galánta tő­­szomszédságában található tele­pülés futói, versenyszervezői. Szombaton újra tesznek valamit az egészségükért. „A karácsonyi vá­sár keretében rendezzük Mikulás­­futásunkat. A kultúrházban talál­kozunk, és a faluközpontból rajto­lunk. Csak futni fogunk, nem fel­tétel, de lehet álarcban is teljesíteni a mintegy három és fél kilométeres V'.vot. Nem osztunk rajtszámokat, időmérés sem lesz, s ennek követ­keztében eredményhirdetésre sem számítunk. Mindenki csak az egészségéért fut, s azért, hogy megbirkózzon önmagával, a táv­val. Nyári versenyünk nem maradt visszhang nélkül, azóta egyre töb­ben futnak Taksonyon, nekik és minden érdeklődőnek szól a meg­hívónk. Ahogy a labdarúgók is szoktak az év végén találkozni, hogy visszapillantsanak az elmúlt időszakra, úgy ezt most mi is megtesszük, s azt is elárulom, hogy már megalakult a polgári társulásunk, s a jövőben további HÍRKOSÁR ■ Lovassport HALL SHOWJUMPING TOUR 2018/19, második verseny­hétvége, Dunatőkés - Sikkaton Cup, 3. forduló, nyílt ver­seny (16 induló): 1. Nikol Borkovicová (Bushdancer. JKAI- heri Pezinok) 0/54,99 (-0,01). nyerek Cavalor Winter Cup, 3. forduló, nyílt verseny (31): 1. Nikol Borkovióová (Bushdancer, JK Alberi Pezinok) 0/67,06 (-0,94), ...6. Varga Lenka (Furios XXY-41 Rocke­feller, JK Czajlik-ranch Dunajsky Klátov) 0/65,69 (-2,31). 100 cm, nyílt verseny (27): 1. Nyúl Georgina (Somers by, Magyarország) 0/62,88. Junior VUC Trnava Cup, 3. forduló (20): t. Egervári Attila (Jager Rabbit 0/55,58. Motor-Car DS Cup, 3. lorduló, nyílt verseny (7): 1. Ale­xandra Michalová (Erva, JK Isokman Zvolen) 0/47,50, 0/38,83, ...5. Alföldy Lilla (Cantona R, JK Czajlik-ranch Dunajsky Klátov) 4/50,94. Sikkaton Cup, 4. forduló, nyílt verseny (17): 1. Veronika Hornáková (Violette, J5 Povazany) 0/68,64 (-0,36). Gyerek Cavalor Winter Cup, 4. forduló, nyílt verseny (27): 1 Nina Tóthová (Quentin, JK RS team Trnava) 0/72,64 (ff,64). 105 cm, nyílt verseny (20): f. Raphael Gache (Scampino, Spolok priateTov koníTrnava) 0/61,03,0/42,38. Junior VUC Trnava Cup, 4. forduló (12): 1. Sára Somo­­rovská (Guest of my life, J5 Zálesíe) 0/65,84. Motor-Car DS Cup, 4. lorduló, nyílt verseny (3): 1. Alföldy Lilla (Cantona R, JK Czajlik-ranch Dunajsky Klátov) 0/77,58. ■ Labdarúgás DIAKOK (U15) TEREMTORNÁJA A KOMÁROMI TERÜLETI SZÖVETSÉG ELNÖKÉNEK SERLEGÉÉRT - A csoport: Nesvady-Kamenicná 4:1, g.: Szabó 2, Lukacsovics Dániel, Bacigál Gellert, ill. Szlávik; Nesvady-Chotín 0:0: Chotín- Kamenicná 2:0, g.: Retries, Gál. Sorrend: 1. Nesvady 2 1 1 0 4:1 4 2. Chotín 2 1 1 0 2:0 4 3. Kamenicná 2 0 0 2 1:6 0 0 csoport: Bátorove Kosihy-Cicov 2:2, g.: Székely 2, ill. Tolvás, Patus; Imer-Bóc 1:1, g.: Keszan, ill. Kisko; Báto­versenyek szervezésére is vállal­kozunk” - tájékoztatta lapunkat Miroslav Kontár szervező. Qmk) Kétszáz gyerek focizik a tornákon Nagymegyer. Három teremfoci­­tornát rendez a hétvégén a nagy­megyeri Thermál Városi Sportklub a helyi sportcsarnokban. Szomba­ton délelőtt U9-es (kezdés: 9.00), délután (14.00)azUll-es kezdők mérik össze tudásukat. Másnap 9.00 órakor lesz a kezdőrúgás a di­ákok (U13) focitomáján. „Mind­három mérkőzéssorozat nemzet­közi jelleggel bír, ugyanis a győr­­szentivániak, a ménfőcsanakiak, a dunaszegiek és a Győri Dunántúli Atlétikai Club csapata, a DAC 1912 Magyarországról érkezik. Jómagam négy esztendeje edzős­­ködöm, és azóta minden évben sort kerítünk a fiatal focisták tornáira. Külön érdekesség, hogy a Gooal Academy Gúta még egyetlenegy alkalommal sem hiányzott. A két­napos rendezvényen közel kétszáz futballista lép pályára” -tájékoz­tatott László Róbert szervező, a nagymegyeri U1 l-esek edzője, (áb) rove Kosihy-Búc 1:0, g.: Székely; ImeF-Öicov 2:1, g.: Hot­ter, Závodsky, ill. Bozaky; Bátorove Kosihy-lmeí 0:2, g.: Fülöp, Miskovic; Búc-Cicov 1:1, g.: Kiss, ill. Fél. Urner 3 2 1 0 5:2 7 2. Bátorove Kosihya 3 111 3:4 4 3. Ciéov 3 0 2 1 4:5 2 4. BÚÉ 3 0 2 1 2:3 2 Elődöntő: Nesvady-Bátorove Kosihy 1:1, g.: Bacigál Gel­­lért, ill. Székely, büntetőkkel 2:1; Imet-Chotín 1:1, g.: Raj­kó. ill. Remes, büntetőkkel 0:2. Mérkőzés az 5. helyért: Kamenicná-Cicov 2:2, g.: Fél (öngól), Szlávik, ill. Németh 2, büntetőkkel 3:2. Mérkőzés a 3. helyért: Bátorove Kosihy-lmer0:2, g.: Rajkó, Fülöp. Döntő: Nesvady-Chotín 1:0, g.: Szabó. Díjazottak - legjobb kapus: Tóth László (Chotin), legjobb mezőnyjátékos: Závodsky Norbert (Imel), legjobb gollö­vő: Székely Levente (Bátorove Kosihy). A tornagyőztes csapat: Dolnik Dávid, Justyák János Márk, Czigle Ádám, Rudy Máté, Kiss Roman, Szabó Attila, Luka­csovics Dániel, Gergő Péter, Maráz Szabolcs, Bacigál Gel­­lért, Csontos Olivér, Takács Péter, Varga Máté, Juhász Ni­kolas, Fekete Krisztián, őszi Márk. Edző: Ilon Ferenc, (áb) ■ Teke FÉRFIEXTRALIGA, 11. forduló: Piesfany-lnter Bratislava 6:2 (3371:3311), Inter, benne: Varga Tibor 576; Rimavská Sobota-Rakovice 2:6 (3251:3310), Rimavská Sobota: Ró­bert Smatlík 550, Pavel Pauleüko 523, Juhász Tibor 514, Ladislav Topor 520, Milan Kojnok 609, Király René 535; Fiíakovo-Kosice 5:3 (3357:3346), Filakovo: Patrik Flach­­bart 580, Miroslav Pastorák 525, Gallo Erik 544, Szabó Sán­dor 556, Alexander Simon 584, Dusán Murin 568; Podbre­­zová-Zlaté Klasy 7:1 (3561:3397), Zlaté Klasy: Keszőcze László 587, Lengyel Ottó 601, Poloma 2olt 550, Zsigmond István 569, Nagy László 566, Stanislav Pospísil 524. Az állás: 1. Podbrezová 19,... 5. Fifakovo 13, ...9. Zlaté Klasy 9,10. Rimavská Sobota 7,.. .12. Piestany 4. ■ Röplabda FÉRFI I. LIGA: Nitra B-Komárno B 3:0 (15,13,13) és 3:0 (19,21,21). NŐI I. LIGA, KELET: Stropkov-Rimavská Sobota 0:3 (-13, -21,-16) és 1:3 (22,-20,-13,-13). ÁBEL GÁBOR Madar. Megismételték tavalyi sikerüket a naszvadi diákok, idén is megnyerték a Komáromi Területi Labdarúgó-szövetség madari sportcsarnokban megrendezett teremtornáját. A csoportmérkőzések során ugyan csak döntetleneztek a hetényiekkel, a döntőben viszont sikerült őket 1:0- ra két vállra fektetniük. „Sokat és keményen edzettünk, külön készültünk a megmérettetésre ÁGH ISTVÁN Holnap (kezdés: 8.30) hatodik alkalommal zajlik a kará­csonyi kupa teremfocitorna, melyen a vágsellyei városi sportcsarnokban nyolc csapat körmérkőzéses rendszerben küzd a trófeáért. Vágsellye. A hagyományos meg­mérettetésen a Vágsellyei járást hat együttes képviseli, a szomszédosat pedig a galántai Slovan és a Hody. „Korábban ugyan hat alakulat vett részt az erőpróbán, de a rendezvény iránt megnyilvánult nagy érdeklő­dés miatt időközben nyolcra növel­tük a résztvevők számát. Ami a csa-és a tornagyőzelemre, többféle figu­rát is külön gyakoroltunk. Örülök annak, hogy veretlenül hódítottuk el a trófeát. Védenceim az U 15-ösök bajnokságában is kifogástalanul szerepelnek, hiszen mind a tizenhá­rom őszi összecsapásból győztesen kerültünk ki, a legtöbb gólt rúgtuk és a legkevesebbet kaptuk, így a táblá­zaton kilenc ponttal előzzük meg a második helyet birtokló bátorkeszi­­eket” - tájékoztatott Ilon Ferenc naszvadi edző. A tomagyőztes igencsak meghar­colt a célba érésért, ugyanis az elő­döntő rendes játékidejének végén 1:1-es döntetlen volt az eredmény, patok játékerejét illeti, a rendezvé­nyen a területi bajnokságokban sze­replő kollektívák társaságában két mátyusföldi III. ligás alakulat, a vágsellyei és a galántai, valamint a vágsellyei focilegendák mérik össze tudásukat. Az egykori kiválóságo­kat felvonultató együttesben Marián Yalensky, Lalák, Rehák, Rusznák, Öirik, Fehérvári, Tomis és Vyskoc is megvillantja tudását. A hatodik ki­íráson megemlékezünk a Vág­­sellyén is edzősködő, tavaly elhunyt kiváló szakemberről, Meszlényi Ti­borról. Tornánkat a vágsellyei vá­rosi önkormányzat és több helybeli vállalkozó támogatja” - tájékoztatta lapunkat a főszervező, Jozef Novák, akitől azt is megtudtuk, hogy a csa­patokat trófeával, a rendezvény leg­ám a drámai büntetőpárbajban Ba­cigál Gellért és Lukacsovics Dávid, valamint kapusuk, Fekete Krisztián jóvoltából megakadályozták a bá­­torkesziek döntőbejutását. „Nagyon jó a csapatszellem, a fi­úk tudnak egymásért küzdeni. A fa­lu is együtt él a focival. Pedagógus­ként napi kapcsolatban vagyok vé­denceimmel és az iskola igazgató­jától is megkapjuk a kellő támoga­tást. Két éve foglalkozom a srácok­kal, azóta hazai környezetben még nem vesztettünk meccset” - egészí­tette ki mondanivalóját Ilon Ferenc. Tornatények a Hírkosárban. jobb kapusát, mezőnyjátékosát és góllövőjét különdíjjal jutalmazzák. „Új edzőnk, Vladimír Bertok ve­zetésével zömmel játékoskeretünk fiatal futballistáinak, tehetséges ifistáinknak kínálunk bizonyítási le­hetőséget” - nyilatkozta lapunknak Takác Zsolt, a két esztendővel ez­előtt tomaelső galántai Slovan klub­elnöke. Öt résztvevőnek a szombati erőpróba főpróba a 2019. január 5-én sorra kerülő 19. Tibi-kupára. Cím­védőként Hody lép pályára. Hu­szonnyolc mérkőzés lesz a tornán, s az érdekesnek ígérkező párharcokat tombola színesíti. Résztvevők: Sal’a, Galanta, Beto­­náris Safa, Diakovce, Hájske, Hody, Legendák (Legendy), Tmovec nad Váhom. VI. karácsonyi kupa Vágsellyén Díjugratás után a hétvégén fogathajtás a Czajlik-rancson Már javában tart a fedett pályáé lovasidány. A dunatőkási Czajlik-rancson kát forduló lezajlott a Hall Showjumping Tour (HST) 2018/19-es téli díjugrató­­sorozatból, szombaton pedig a fogathajtók szerepelnek az ottani lovardában. November első és utolsó hétvé­géjén is több mint száz magyaror­szági és szlovákiai lovaspáros ver­senyzett az egyre népszerűbb téli díjugrató-sorozaton. „A verseny­számok fiatal lovaknak, kezdő lo­vasoknak, póniknak és korosztá­lyos tapasztalt versenyzőknek ad­tak lehetőséget a megmérettetésre. Mindkét alkalommal nyolc kate­góriában hirdettek győztest. Öt for­duló tíz versenynapján gyűjthetnek pontokat az indulók, március végé­re kialakul a végső sorrend - tájé­koztatta lapunkat a sorozatról Czajlik Zsuzsanna versenytitkár. - A második forduló sem versenyzői részvételben, sem szervezői minő­ségben nem maradt el az elsőtől. A rendezőség a dunaszerdahelyi ré­gió vállalkozói körének aktív be­vonásával emeli rendezvényei színvonalát. A közös munka nem­csak a lovasok díjazásában és a ren-Cantona nyergében Alföldy Lilla, a Motor-Car DS Cup 120 győztese, mellettük Czajlik Jenő versenyigaz­gató (Képarchívum) dezvény anyagi támogatásában nyilvánul meg, hanem abban is, hogy maga a rendezvény vállalko­zói esemény a cégek partnerei és potencionális fogyasztói köre szá­mára. Az első két fordulót pozití­van értékeljük, hiszen a magas részvételi arány mellett baleset­­mentes, ütemes versenyhétvégéket hagytunk magunk mögött. A rancs lovasklubjának lovasai — Varga Lenka, Bogyai Rebeka és Alföldy Lilla - szép teljesítményt nyújtot­tak. Mindkét fordulóban sikerült dekorációhoz járulniuk, Lilla pedig Cantona lovával a második forduló utolsó versenyszámában, a Motor-Car DS Cup 120 cm-es pályáján hi­bátlan teljesítménnyel győzelmet is aratott.” Tovább zajlik a téli lovasidény a Czajlik-rancson. „Szombaton 10 órakor rendezzük a Mikulás-napi fogathajtást. Három ország több mint negyven fogatának fogadásá­ra készülünk a sorrendben hatodik idényzáró versenyünkön. Ez az ad­renalin sportág egyes-, kettes- és négyesfogat-hajtásban komoly él­ményt ígér a közönség számára” - tette hozzá a versenytitkár. A HST 2. fordulójának tényei a Hírkosárban. (jmk)

Next

/
Thumbnails
Contents