Új Szó, 2018. december (71. évfolyam, 275-297. szám)

2018-12-06 / 279. szám

Gyógyhírek előfordulását és a korsze­rű kezelés alkalmazásának mértékét térképezte fel. A vizsgált négy év alatt a leg­rosszabb kilátásaik azoknak a cukorbetegeknek voltak, akik szívelégtelenségben szenvedtek. Más európai tanulmányokkal összeha­sonlítva kiderült, hogy Szlo­vákiában nem ismerik fel elég korán a szívelégtelen­séget, így valószínűleg a tényleges eseteknek a felét sem ismerjük, s ezek a cu­korbetegek semmilyen ke­zelést nem kapnak. Ennek egyik oka lehet az is, hogy a diabetológus nem végez­heti el az EKG-kivizsgálást, mert a biztosító nem téríti meg. „Közben pedig a szív­elégtelenségben szenvedő cukorbeteg életkilátásai nagyon rosszak. Átlagosan négy évig él a diagnózis fel­állítása után" - figyelmez­tetett dr. Emil Martinka, a Szlovák Diabetológiai Szö­vetség elnöke. Jó hír, hogy a szlováki­ai diabetikusok rendel­kezésére is álló modern gyógyszerek segítségével a szakorvosok nemcsak a glikémiát tudják szabá­lyozni, hanem 38 száza­lékkal tudják csökkenteni a kórházi kezelések szá­mát, 35 százalékkal pedig a szívelégtelenség okozta elhalálozást. Ilyen keze­lést nálunk a betegek ke­vesebb mint 17 százaléka kap, ugyanis a biztosítók korlátozták azon pácien­sek számát, akiknek fede­zik a kezelést. Sőt, a biz­tosítók azt tervezik, hogy bizonyos gyógyszerekért a betegnek többet kell majd fizetnie. A szövetség ez­zel kapcsolatban kérte az egészségügyi minisztert, hogy ne hagyja jóvá az efe­lé vezető lépéseket. A Szlovák Diabetológiai Szövetség orvosokat és pácienseket tömörítő pol­gári társulás. Fő céljának a betegekről való gon­doskodás színvonalának emelését tartja. „A bete­geknek olyan honlapot készítettünk, ahol minden kérdésükre megtalálják a választ - mondta dr. Emil Martinka, majd hozzátette: - Találnak rajta egészséges karácsonyi ételrecepteket is. A. honlap segít abban, hogy a betegek leszokja­nak rossz étkezési szoká­saikról." Fontos, hogy a cukorbe­tegeket megtanítsa, mit kell korlátozniuk és mit tel­jesen kihagyniuk az étlap­ról, s miből kellene többet fogyasztaniuk. A #OneT- hing alebo jediná -vec, ktorú potrebujete vediet' kampány a cukorbetegek nagyobb kardiovaszkulá­­ris kockázatára hívja fel a figyelmet, és figyelmeztet, hogy évről évre nő a 2. típusú cukorbetegek szá­ma. (kovAcs) Hét másodpercenként meghal egy cukorbeteg a világon. Leggyakrabban szívelégtelenségben. Nem csoda hát, hogy az ünnepek előtt a szokásosnál is gyakrabban foglalkozunk azzal, milyen fontos, hogy az ünnepek alatt se szegjék meg a páciensek az orvos ajánlásait. Ezért indította el a Szlovák Diabetológiai Szövetség a #OneThing - jediná vec, korú potrebujete vediet’ nevű kampányát Dr. Emil Martinka a Szlovák Diabetológiai Szövetség elnöke cukorbe­tegség legy­­gy a ko ri b b életveszélyes szövődménye a szív- és érrendszer betegsége. Ötször gyakrabban fe­nyegeti a diabéteszben szenvedőket, mint az egészséges felnőtteket. A cukorbetegségnél gyak­ran előforduló érelmesze­sedés károsítja az egyes szerveket tápláló ereket, ami érszűkülethez vagy érelzáródáshoz vezet.. Nagyobb mértékben fenyegeti a cukorbete­geket a szívelégtelenség is. Ennek a betegségnek az a lényege, hogy a szív működése nem kielégítő, vagyis nem képes kellő­képpen vérrel ellátni a szervezetet. Flatására fo­lyadék halmozódik fel a tüdőben, légzési nehéz­ségek lépnek fel, vagy megduzzadnak a végta­gok. A cukorbetegeknél ez a veszély háromszor nagyobb, és gyakrabban kapnak infarktust is. „Az utóbbi időben Szlo­vákiában az emberek szívelégtelenség miatt kerülnek leggyakrabban kórházba. Vannak in­formációink, hogy a va­lóságban még több az ilyen eset, mert nem kellő időben diagnosztizálják a szívelégtelenséget. Nem kizárt, hogy ebben a cu­korbetegségek számának növekedése is szerepet játszik" - figyelmeztetett dr. Éva Goncalvesová kar­diológus. Szlovákiában nemrég végezték a NEFRJTI ta­nulmányt, amely a cukor­betegek halálozásának okait, a szívbetegségek Csokoládés piskótahalom HOZZÁVALÓK A TÉSZTÁHOZ: ■ 2 tojás ■ 3 dkg búzaliszt ■ 1 dkg margarin ■ 3 dkg glukonon ■ csipet só; AZ ÖNTETHEZ: ■ 5 dkg diabetikus csokoládé ■ 2 dl tejszín ■ 1 mokkáskanál neszkávé ■ 1 teáskanál rum; A DÍSZÍTÉSHEZ: ■ 1 dl tejszínből vert kemény hab. ELKÉSZÍTÉSE: Először a tésztát készítjük el. A tojássárgát fehéredésig keverjük a glukononnal és a sóval, majd felváltva adjuk hozzá a kemény habbá vert tojásfehérjét és a lisztet. A piskótamasszát kicsi, kikent tep­sire kenjük, majd az előmelegített forró sütőbe tolva, kis lángon szép aranysárgára sütjük. Fia megsült, deszkára borítjuk és hagyjuk kihűlni. Ezután apróra összevágjuk és mély tálba szórjuk. Közben elkészítjük az öntetet. A tejszínt felforraljuk, beleszórjuk az apróra tört csokolá­dét és a neszkávét, majd folytonos keverés közben három percig forraljuk. A lángot elzárva alatta a rumot is belekeverjük. A már nem meleg csokoládéöntetet rálocsoljuk a piskótakockákra, és jól átkeven/e hagyjuk teljesen kihűlni. Mire kihűl, alig marad alatta valami lé, a tészta az összes öntetet beszívja. Letakar­va, a hűtőszekrényben jól lehűtjük, és kevés tejszínhabbal feldíszítve, kis desszertes tálkákba adagoljuk. ÖSSZES ENERGIATARTALOM: 6680kJ (1595kcal) ÖSSZES SZÉNHIDRÁTTARTALOM: 85 g, ebből szorbit 30 g Eg6SZSeg EXTRA 2018. December HIRDETÉS ■ DP180099 A CUKORBETEG SZÍVE WWW.UJSZO.COM ■ UJSZO(®UJSZO.COM ■ VASARNAP(®VASARNAP.COM ■ WWW.VASARIMAP.COM

Next

/
Thumbnails
Contents