Új Szó, 2018. november (71. évfolyam, 251-274. szám)
2018-11-02 / 251. szám
6 i KULTÚRA 2018. november 2. I www.ujszo.com Feltörte az ínyét a kavics Bandor Éva hangoskonyvet készített Daniela Kapitánová több nyelven megjelent bestselleréből SZABÓ G. LÁSZLÓ Komáromi szerző, komáromi történet, komáromi színésznő. Daniela Kapitáfíová Könyv a temetőről című, magyarul 2016-ban megjelent regényéből Bandor Éva készített hangoskönyvet. S nem másutt, mint Komáromban. Daniela Kapitánová története a szellemi fogyatékos, törpe növésű Samko Tálerői, a komáromi utcák egykor jellegzetes alakjáról tizennégy nyelven, köztük japánul és arabul is olvasható már, Bíró Kriszta megformálásában pedig az Örkény Színházban kel életre. Magyar nyelvű hangoskönyvben - Fambauer Péter hangmémöki közreműködésével - először elevenedik meg a figura, hazai stúdióban, a Kultminor, Komárom városa és Nyitra megye kulturális osztálya támogatásával. „Először akkor hallottam a könyvről, amikor itthoni megjelenése után bestseller lett - mondja Bandor Éva. - Aztán Benkő Géza készített belőle a 2000-es évek elején monodrámát, azt nem láttam, csak sokan ajánlották, beszéltek róla, hogy milyen jó. Samko Tálét látásból ismertem a városból. Mindenki Nokedlinek hívta. Férfi létére úgy nézett ki, mint egy fejletlen, nemtelen kisgyerek. Tolikocsival gyűjtötte a papírt. Ha felcseszték, vagy csúfolták, olyan dühös lett, hogy végigordibálta a várost. A regényt magyarra fordító Mészáros Tündét viszont személyesen ismerem. Tőle kaptam ajándékba a könyvet azzal, hogy ezt feltétlenül el kel! olvasnom. Tetszett is nagyon. A humorával, a korrajzával, a különös figuráival azonnal megfogott. Mondtam is, hogy Jesszusom, ez annyira jó, hogy ebből hangoskönyvet kellene csinálni! Később a szerzővel is találkoztam, aki biztatott, hogy: — Igen, igen, jó lenne! — És akkor el is kezdtem foglalkozni az Bandor Éva anyaggal. Gyűrtem, gyűrtem és gyűrtem.” Minél mélyebbre ásta magát az anyagban, meséli a Jászai Mari-díjas színésznő, annál inkább úgy érezte, különös időutazásban van része. A városkép ugyan nem sokat változott Samko Tálé óta, ami a múltat érdekessé teszi, az viszont a főhős alakja. A lénye, a gondolkodása, a meggyőződése bizonyos dolgokról. Ennek a hangbeli ábrázolása pedig nem könnyű. „Előttem volt a szöveg, és folyamatosan rendeztem magam. Szíwellélekkel teljesen benne voltam, az agyammal viszont irányítanom kellett az érzelmeimet. Ez így dupla kihívás elé állított. Daniela fantasztikus ember, sokat beszélgettünk nála, a komáromi lakásában. Elemezgettük a szöveget. Én elég kritikus vagyok önmagámmal szemben, de a megfelelési vágy is elég nagy bennem. Megörültem, amikor hallottam, hogy Bíró Kriszta kezében az anyag az Örkény Színházban, mert én is arra gondoltam, ezt nem is férfinak kellene felolvasnia, hanem nőnek, egy nemtelen lény hangján. Samko ugyanis megrekedt a gyermek- és a felnőttkor küszöbén. Daniela figyelmeztetett is, hogy: - Éva, neked érzéki hangod van, ezt el kell felejtened! - Töprengtem, mit tegyek, és találtam egy jónak tűnő megoldást. Kavicsot tettem a számba, a felső ínyemhez, azzal torzítottam el a hangomat. Igen, most először a saját magam rendezője voltam.” Az első nap a stúdióban nem úgy alakult, ahogy elképzelte. „Volt, hogy oldalakon át hibátlanul olvastam, annyira felkapott, vitt, sodort a történet. Még Péter, a hangmérnök is megállt e fölött. - Éva, egy szuszra ilyen sokat! Ezt nagyon megeresztetted! - De nem sokkal utána, már döc, döc, döc... elvesztettem, ezért újra meg kellett találnom a régi hangot. (Talabér Tamás felvétele) Vissza kellett hallgatnom magamat, nehogy más hangszínnel, más frekvencián folytassam. Két hangoskönyv lebegett a lelki szemeim előtt. Mácsai Pál és Kulka János munkája. Mindkettőjük művészetét nagyon szeretem. Mácsai Örkény írásait mondta fel, Kulka az Utas és holdvilágot Szerb Antaltól. Mindketten tisztán, egyszerűen szólalnak meg a lemezen. Nagy iskola, amit mutatnak. Sokat tanultam tőlük.” Hogy mennyit bírt egyszerre felolvasni? „Három óránál többet nem tudtam dolgozni. Az is kimerítő volt. Ez más műfaj, mint a film vagy a színház. Végig egyedül voltam a stúdióban. Az első 20-25 oldalon még bejelöltem bizonyos szavakat, mondatokat, jeleneteket. Aztán már nem. De bármennyire ismertem a történetet, voltak olyan fejezetek, amelyek után le kellett állnom. Kértem Pétert, hogy adjon egy kis időt, mert nevetnem kell. Például amikor a fuvarozó meghagyja a végrendeletében, hogyan temesse el a családja. De voltak olyan részek is, amelyeket halál komolyan kellett megszólaltami, ahogy azt egy naiv, örökké megfelelni vágyó kisember mondja. És nem beszélhettem az elejétől a végéig bizarr, groteszk hangon. Az egy idő után idegesítő lett volna. Színészileg építkezni kellett. Hangban, hanglejtésben. Daniela hangjátékokat rendez Pozsonyban, a Szlovák Rádióban. Három kulcsmondatot adott a felolvasáshoz, mind a három hasznos tanács lett. Kitettem magam elé papíron a stúdióban, hogy mikor kell változtatnom a hangomon. Máshogy beszél Samko, ha sztorizik, és egészen máshogy, amikor a szerelemben úszik.” A felolvasás egyébként sem áll távol Bandor Évától. Kislányát eleinte saját mesékkel szórakoztatta, később jöttek az írott történetek. A János vitézre ő maga is rácsodálkozott, hiszen remekmű. Most A koppányi aga testamentumánál tartanak. Ezek a sorozatos „önálló estek” a gyerekszobában zajlanak. Ladislav Fuks regényéhez, A hullaégetőhöz lenne még nagy kedve. Abból is szívesen létrehozna egy hangoskönyvet. Már nem ajánlgatja férfi kollégáinak, mint korábban tette. Ez a következő nagy vágya. Pedig már tudja: más egy színpadi szerep, amelyen minden alkalommal pontosíthat, árnyalhat, formálhat, és egészen más a hangoskönyv. Ha lemezen az anyag, azon már nem változtathat. „Samko Tálé történetével is úgy voltam, hogy amint becsuktam a könyvet, már kezdtem is volna elölről. Fambauer Péter sokszor öntötte belém a reményt, hogy jó úton haladok. Bíztam benne, hiszen zenész. A hallása, a ritmusérzéke végig mérvadó volt számomra. Néha rá is néztem, mintha neki olvastam volna. Minden este hétkor kezdtünk el dolgozni. Mint a színpadon. Csak nem színházba, hanem stúdióba mentem. Kaviccsal a zsebemben.” Vasárnap Pozsonyban lép fel Tom Odell Pozsony. Vasárnap, november 4-én a Hant Arénában lép fel zenekarával Tom Odell. Alig 22 éves volt, amikor Lily Allen felfedezte őt. Az énekesnő szerint Tom színpadi energiája David Bowie-ra emlékeztet. Ebben ugyan érzünk némi költői túlzást, az viszont tény, hogy a fiatalember rövid idő alatt komoly rajongótábort szerzett magának. A 2014-es Szi(Képarchívum) get Fesztiválon a szervezők alulbecsülték az érdeklődést, a tömeg nem fért be az A3 8 sátorba. Az első tíz sorban kizárólag lányok csápoltak, mégsem volt olyan érzésünk, hogy egy fiúzenekar szólókarrierbe kezdő tagját látjuk a zongora mögött. Odellt a brit szaksajtó Jake Bugg, Michael Kiwanuka, Laura Marling és George Ezra által képviselt új énekes-dalszerző generációhoz sorolja, de a Coldplay-rajongóknak is van miért kedvelniük őt, sőt azok is elégedettek lehetnek vele, akik a blues-rock stílust szeretik. Bemutatkozó anyaga, a Songs From Another Love című EP 2012- ben jelent meg, majd rögtön elnyerte az egyik legrangosabb brit zenei díjat, a BRITs Critics' Choice Awardot. Bemutatkozó albuma, a Long Way Down (2013) vezette a brit albumlistát, a második, Wrong Crowd című (2016) pedig a második helyig kúszott ugyanott. Pozsonyba friss, ropogós, október 26-án megjelent Jubilee Road című albumával érkezik. (juk) PENGE Sújtólég Juhász Tibor a húszas éveiben járó költő- és írónemzedék egyik legtehetségesebb képviselője. Témaválasztása szociografikus érdeklődést tükröz. A Salgó blues novelláiban és a verseskötetében (Ez nem az a környék, 2015) is a mélyszegénység mint életforma és közeg bemutatására törekszik. NAGY CSILLA KRITIKAI ROVATA Ahogy a köteteim is jelzi, a cselekmény a szerző szülővárosában, Salgótaijánban játszódik. Az egykori bányászváros lakóinak rendszerváltás utáni kiszolgáltatottsága szűk terekben válik láthatóvá. A fűtetlen, sötét, ablaktábla nélküli lakások nyomora, a Kék acél nevű kocsma napi vegetatív ritmusa, és a sarkon kinéző tacskó bizalmatlansága határozza meg a könyv hangvételét. A figurák klisészerűek: pótcselekvések, monomániák, irreális álmok, és persze leküzdhetetlen, halmozódó föggősségek teszik számukra tagolhatóvá az időt és a teret. Juhász kiváló megfigyelő, a mikrotörténések lejegyzésével, mélyfúrásszerüen mutat meg élethelyzeteket, a szereplők mozgásterét, illetve - legtöbbször - annak hiányát. Mindez persze nem helyspecifikus: a történetek aktuálisak és általánosak, és valójában bárhol játszódhatnának. A tulajdonneveken túl alig találunk olyan mozzanatot, amely kizárólagosan utal egy városra, közösségre. Sőt, a helyismeret nélküli olvasó az olyan megnevezéseket, mint ami a novellák egyik leggyakoribb helyszínét jelöli („Kolduspaloták”), valószínűleg az élethelyzetet leíró poétikai megoldásként értelmezi. A Tar Sándort, Borbély Szilárdot is idéző eljárás: a szikár, szociografikus, és a finoman elbújtatott poétikus kifejezésmód együttes jelenléte teszi egyedivé a könyvet, amely egyszerre láttatja a szereplők vegetációra szűkülő valóságát, és a még ebben a közegben is tetten érhető humánumot. Kár, hogy helyenként ez a megoldás visszafelé hat, és direktté, kissé didaktikussá válik: átgondoltabb, kiegyensúlyozottabb kompozícióval ez is elkerülhető lett volna. Juhász Tibor: Salgó blues. Scolar, Budapest, 2018. Értékelés: 8/10
