Új Szó, 2018. november (71. évfolyam, 251-274. szám)

2018-11-30 / 274. szám

121 KÓPÉ 2018. november 30. | www.ujszo.com A NYÁRASDINAGYKÓPÉK LőrinczAnna, 6. a Hervay Rebeka, 6. a Rajkovics Réka, 6. a Kovács Sándor, 8. a Német Bence, 7. a Faragó Hajnalka, 7. a Kedves Gyerekek! Beálltam ismét a naptáram elé, hogy megnézzem, tényleg már a jövő héten várhatjuk-e a Mikulást, és mit láttam? Az igaz, hogy jövő péntekre, amikor újra találkozunk, már körbelátogatja a jó gyerekeket, meg a kevésbé jókat is (a lényeg a jóakarat!), no de előtte, már két nap múlva, azaz vasárnap kezdődik az advent! Vagyis, ideje koszorút készí­teni, és meg lehet gyújtani rajta az első gyertyát. Kezdődik a visszaszámlálás, legfőbb ideje elkezdeni jónak lenni, ha eddig még nem sikerült volna. Én is igyekezni fogok, ahogy a nyárasdi Nagykópék Andi nénije kér, megpróbálok még körültekintőbb lenni, bár abban biztos vagyok, hogy új rajzokhoz régi verset nem tudok leadni, már csak azért sem, mert ami megjelent, azt likvidálom. Szóval, történnek érdekes dolgok ég és fold között, ilyenkor, ebben a Kisjé­­zusra várakozó időszakban meg még rejtelmesebb minden, legyünk résen. Légy fegyelmezett, mondom magamnak én is József Attilával, Huncutka meg csak kuncog rajtam, persze, ő annak örül, hogy még az advent is VASARNAP. MESES RAI OM Nekem két kedvenc mesém van: az egyik az Űrcicák és a lebegő gyümölcsök, a másik pedig a Mia és én. Vörös Eszter, 6 éves, Százd KÓPÉSKODJ! Ha jól gondolkodtok, a képrejtvényből egy olyan fás terület nevét olvashatjátok ki, amilyen nálunk is van a hegyekben, és nagyon jó levegőt áraszt. Hat nyúl egy 7sákb!2:" A november 16-ai megfejtés: Aki mer, az nyer. A Madách Egyesület ajándékát nyerte: Drozd Ingrid, Dunatőkés. Címem: Duel-Press s.r.o. Új Szó szerkesztősége - Kópé P. 0. Box 222,830 00 Bratislava 3 E-mail: kopetfujizo.com A DUEL-PRESS KFT. az érvényben lévő jogszabályoknak megfelelően dolgozza fel a személyes adatokat. Bővebb információért látogasson el a https://ujszo.com/gdpr weboldalra. ÍGY RAJZOLTOK TI Drozd Ingrid, 8 éves, Dunatőkés Kántor Kristóf, 5 éves, Jóka Őúr Vikiké, 6 éves, Tornaija Reicher Lara, 3. osztály, Lég MehcbesJer Q\ 0‘J JuvehJus Ádám Dániel, 9 éves, Fülek AHÉT VERSE Dénes György Kerek erdő Volt egyszer egy kerek erdő, kerek erdő, csudaszép, kerek erdő közepében kerek tóban kerek.ég. Kerek tóban kerek napot ringatott a kerek ég, fényruhába öltöztette kerek erdő közepét. Fucsek Emily, 8 éves, Alistál |

Next

/
Thumbnails
Contents